Mintha csak ma lett volna: egy lelkes, Borsod megyében élő anyuka mesélt arról, hogy lehet gyógyszerek nélkül is egészségesen élni, amihez egy grépfrútmag-kivonat is mutatta az utat. Pedig ez 2014. októberében volt, s azóta az édesanya már üzletasszony, s egy közel 40.000 pontos csapatot vezet a Komporday-ágon! (Messzebbre tekintve a Sinka-, Kónya-ágon.) Hivatalosan még azt kell mondanunk róla: az Emődön élő – de jóval tágabb körzetben dolgozó, s Romániában is jelentős HV-ággal rendelkező – Ujvári Zsuzsanna Ezüst Hálózatvezető, de nem sokáig lesz így. Ugyanis arany-várományos, mert három HV lába van… És óriási szíve! Ezért is juthatott el idáig. Mellesleg, a tolla sem rossz, ami a sokak motiválására, okulására is alkalmas élménybeszámolójából is következik. Köszönet érte!
Egészségesebben élek
Mint már a fenti a cikkben is leírtam, mindig is gyógyszerellenes voltam. Pontosan 1997 óta, azaz 19 éve nem vagyok hajlandó semmilyen gyógyszert bevenni! S a férjem volt az, aki leszoktatott engem a margarinról, cukorról, instant kakaóról, stb. Az emődi háziorvossal még nem is találkoztam, szégyen, nem szégyen, még a nevét sem tudom.
„Szedjél Biocomot”…!
Gyerekorvoshoz igazolás végett el kell mennünk, viszont Norbikának 2014 óta csakis a Biocom termékeit, illetve természetes készítményeket adom, ha el is kapunk valamit. Remélem, ezt a gyerekorvos nem olvassa…J Ez egyre ritkábban fordul elő, hiszen igazi Biocomos babaként 2 éves korában megtanulta lenyelni a kapszulákat, és még a hétfőnkénti, Kóy-aágon szokásos webkonferencián is szokott tapasztalatot mondani, sőt, mindenkit arra int, ha nem érzi jól magát, hogy „szedjen Biocomot”.
Bevonzom a hasonló embereket
2014 őszén egy közösségi oldalon találkoztam Hermann Judittal, aki a családja révén már ismerte a hálózatot, és ráakadt a posztomra, amiben éppen a grapefruitmag-cseppről írtam az anyukáknak. Ennek a találkozásnak az eredménye az lett, hogy Judit 2015 tavaszára HV lett, és kinevelt egy hálózatvezetőt Schwarzkopf Enikőt, aki Szatmárnémetiben él, és építi a hálózatát. Így lett egy „lábam”. 2015 februárjában HV lettem!
2016 januárjában Gőz Ildikó HV lett, illetve Béres Katalin, akivel 2015 nyarán szintén egy közösségi oldalon találkoztam, szintén egy fantasztikus mélységépítés folytán 2016 áprilisában hálózatvezető lett.
Így jelenleg három HV lábam van:
- Hermann Judit HV – alatta Schwarzkopf Enikő HV – 10.000 pontos ág
- Gőz Ildikó – 4000 pontos ág
- Béres Katalin HV, Tóth-Wolford Erika HV – 18.000 pontos ág
Álomfal, céltábla
Ahogyan azt a vecsési képzésen tanultam, és láttam, elkezdtem alkalmazni az álomfalat, melyre kiírom a célokat, a vágyakat, képeket ragasztok rá, és minden hónapban felírom a következő hónapra megtervezett pontot, jutalékot, és hogy mit szeretnék megvalósítani. Minden nap hálás vagyok a sorsnak, és megköszönöm, hogy megismerhettem a Biocomot!
Soha többet nem akarok „dolgozni”
„Válassz olyan munkát, amit szeretsz és egy napot sem kell dolgoznod az életedben.” (Konfucius) Ez az idézet tökéletesen leírja, amit megélek. Egyáltalán nem érezem munkának, amit teszek nap, mint nap. Szeretek segíteni az embereknek, és az igaz, hogy van olyan hét, amikor minden nap úton vagyok, s el is fáradok, de minden este azzal az érzéssel fekszem le, hogy igen, ma is tudtam segíteni, és ezzel a mai átlagkereset többszörösét meg tudom teremteni.
Jó visszajelzések, lassan tonnányi fogyás
Fantasztikus érzés, amikor kapom a visszajelzéseket az édesanyáktól, hogy „jól van a gyerkőc, nem beteges azóta, nem hiányzott oviból, visszatért az étvágya”… a regenorosokról nem is beszélve. A csapatomban a Reg-Enor kúrát csinálók már több mint 700 kilót fogytak! Mármint azok, akikről pontos adatot tudok…
Teljesen megváltozott az életünk…
2014 év végén a férjem másodállását ki tudtam váltani, így sokkal többet vagyunk együtt. A céljaink sorban valósulnak meg, és számomra megfizethetetlen az, hogy reggel nem kell hat órakor keltenem a kisfiam, s rohanni vele oviba. Délután időben tudok érte menni, és a képzés nélküli hétvégéket mindig együtt tudjuk tölteni. Az idén egy régi vágyam teljesül, végre tengerpartra megyünk nyaralni! Lecseréltük az autónkat, sőt, azóta már vettünk még egy kisebb „kicsi kocsit”, hogy ha én úton vagyok, akkor a férjem és a kisfiam pl. el tudjon menni horgászni…
A Norbik nélkül nem sikerülhetne!
Hatalmas erőt ad számomra a kisfiam és a férjem. Mindent közösen tervezünk, leírjuk a célokat, a vágyakat – Norbikának is van a szobájában egy álomfal. A férjem egyre aktívabban részt vesz velem a „munkában”, és „egy felé húzzuk a szekeret”, mivel ez csakis úgy működik, ha egyek vagyunk, és a cél is közös. Nincs Én, nincs Te, Mi vagyunk!
Mitől működik?
Sokan megkérdezik tőlem egy-egy képzésen, amikor például elhozom a Hónap Hálózatvezetője kupát, hogyan csinálom, hogyan vagyok ennyire sikeres. A titok nem titok…, mert csak a képzéseken tanultakat alkalmazom. Hatalmas segítséget nyújt számomra a Sinka-házaspár által tartott „Tréning a sikeredért” című képzéssorozat, melyet egy éve indítottak el.
Közel 40.000 pontérték, sok tanulással
Ennek is köszönhetem, hogy az egy évvel ezelőtti 10.000 pontértékem most közel 40.000 PÉ-re emelkedett. Alkalmazom a mélységépítést, hetente két-három infót tartok. Rengeteget tanulok a szakemberektől: Melegné Liszkai Katalin, Bagi Gabriella, Ferency László, dr. Deák Sándor.
A felső vonal mindig segít…
Van olyan, hogy elakadok, megakadok, vagy egy-egy kérdés, melyre nem tudom a választ, ilyenkor mindig a felső vonal segítségét kérem. Számomra hatalmas dolog, hogy mindig van kihez fordulni, hiszen Ők 50.000-200.000 pontos tanácsokat tudnak nekem adni.
Modern szemlélettel: közösségi média
Nagyon nagy segítség az egyik közösségi oldal (facebook), mert ha okosan alkalmazzuk, akkor nagyon szép dolgok sülnek ki a végén. Itt általában kérek telefonszámot, majd személyes találkozót. Ha erre nincsen lehetőség, akkor is szinte heti kapcsolatban vagyok minden távolabb lévő vevőmmel, és munkatársammal.
Jönnek…
A legszuperebb érzés, amikor már engem keresnek, sőt már arra is volt példa, hogy házhoz jött hozzám Emődre Mezőkövesdről egy régi ismerős házaspár, akik Németországban élnek, és a Reg-Enor miatt személyesen felkerestek.
Csináld szeretettel!
Amit nagyon szeretek még ebben, hogy minden ember, minden munkatársam más és más – másképpen kell velük beszélni, kommunikálni, és én nekem ez egy nagy erősségem, hogy megtalálom a hangot az emberekkel. Így csak egyetlen tanácsot szoktam adni: csináld szeretettel, szívből, és akkor megtalálod a hozzád hasonló embereket.