Kezdőoldal Ágak Az egészségért dolgozik a kór(ház) helyett – Gőz Ildikó vezetővé válása a Komporday-ágon

Az egészségért dolgozik a kór(ház) helyett – Gőz Ildikó vezetővé válása a Komporday-ágon

A szponzori vonallal egy vecsési képzésen. Balról: Ujvári Zsuzsanna, Tasnádiné Szabó Mónika, Gőz Ildikó.

A szponzori vonallal egy vecsési képzésen. Balról: Ujvári Zsuzsanna, Tasnádiné Szabó Mónika, Gőz Ildikó.

Nemrég beszámoltunk arról, hogy csak március végével is több új hatos és hetes szintű vezető született a Sinka-ág kebelén belül töretlenül fejlődő Komporday-ágon. Annamarinak több dinamikus csoportja is van, az egyik vezetője (Tasnádiné Szabó Mónika csapatában) Ujvári Zsuzsanna Ezüst HV, aki Gőz Ildikó szponzora is. Az egészségügyi dolgozóként is tapasztalatot szerzett Ildikó a februári nemzetközi rendezvényen állhatott új HV-ként a színpadra. Ám nincs megállás: szponzorát másolva már az Ezüst Hálózatvezető szint elérését tervezi, tudatos munkával. Ez a tudatosság sugárzik minden sorából is, amelyben bemutatja Biocomos történetét.

A fogyás vágyával indult minden
2014. szeptemberben csatlakoztam a Biocomhoz, fogyni szerettem volna és az akkor még ismeretlen Ujvári Zsuzsi felhívására jelentkeztem egy netes hirdetésre, amiben egészséges fogyást propagált, „jojo effektus nélkül”. Éreztem, hogy ez az, amit kerestem és igyekeztem minden információt begyűjteni erről a dologról, ami akkor még teljesen új volt számomra. Ez pedig a Reg-Enor.

Kételkedésből fogyás
Nagyon szkeptikus voltam, hogyan fogok a zsíros étrenddel fogyni, rengeteg kérdésem volt, de nagyon akartam a súlyomból leadni és belevágtam. 3 hónapos Reg-Enor kúra után, 8 kg-val kevesebbet mutatott a mérleg! Elértem a célom, aminek nagyon örültem.

Bizonyított a Grapefruit
Egyre több terméket próbáltam ki a Biocom termékpalettájáról, mivel két kisgyerekem van. Akkor 2,5 éves volt a kisfiam és 7 éves a lányom, aki rögtön mandulagyulladással kezdte az iskolát. Oviban sokat betegeskedett, rengeteget volt otthon, s mivel ezt iskolában már nem szerettük volna, ezért kipróbáltuk a grapefruitmag-kivonatot. Ez is bevált, megvolt a bizalom a termékek iránt!

Két vezető mosolyog a kamerába. Ujvári Zsuzsi és Gőz Ildikó egy budapesti, nemzetközi rendezvényen.

Két vezető mosolyog a kamerába. Ujvári Zsuzsi és Gőz Ildikó egy budapesti, nemzetközi rendezvényen.

Terápia, szigorú diétával
A gyerekek ételintoleranciájára is megoldást kerestem, így ajánlotta Zsuzsi Melegné Liszkai Katalin természetgyógyász állapotfelmérését, amire el is mentünk. Ő összeállított nekünk egy terápiát a termékekből, szigorú diétával kiegészítve, amiben volt bőven méregtelenítés, béltisztítás (Colon Cleans, Digest Complex emésztőenzim), immunrendszer erősítés (grapefruitmag-kivonat), feltöltés (Flavonoid Komplex, alga – Immun Supreme, Coral Ca), majd 3-4 hónap után elkezdődhetett az ételek fokozatos bevezetése. Nagyon izgultam, hogyan fognak reagálni, hiszen előtte már rengeteg mindent kipróbáltunk, homeopátiát, talpreflexológiát, s egyéb természetes készítményeket – kevés eredménnyel.

Már nem gond az evés
Ma már elmondhatom, hogy teljesen rendben vannak a gyerekek. Azelőtt mindent magam készítettem nekik, nem tudtunk étteremben enni, fagyizni, ma ez már a múlté: ehetnek az óvodai, iskolai menzán! A tejet, tejtermékeket továbbra sem kérjük, mert az szerintünk senkinek sem jó, de ha mégis tartalmazza az étel, elfogyaszthatják és tünetmentesek. Ezúton is köszönjük Katikának a szaktudását, empátiáját, szívvel-lélekkel végzett áldozatos munkáját!

Kincsek a kezünkben
Sikeres volt az immunerősítés is, hiszen nagyon keveset betegek, ha mégis elkapnak valamit, gyógyszerek nélkül, Biocom termékek segítségével hozzuk helyre őket gyorsan, pár nap alatt. Antibiotikumot nem szedtünk, mióta kezünkben vannak ezek a kincsek! Nagyon hálás vagyok a szponzoromnak, Ujvári Zsuzsinak, hogy megismerhettem általa a Biocomot, Melegné Katikát és a segítségével végigmentem ezen az úton.

Biocom: más, mint a többi…
Az üzleti része nem érdekelt egyáltalán. Korábban tagja voltam már egy MLM rendszernek, ami után megfogadtam, hogy soha többé… Zsuzsit látva azonban folyamatosan motoszkált a fejemben, hogy ez más, talán belevághatnék, nekem is menne, hiszen a termékek működtek, hiteles tudtam lenni. Közeledett a munkába visszatérés ideje GYES-ről, így mikor Zsuzsi újfent felhívást tett közzé a közösségi oldalon, hogy komoly munkatársat keres és segít mindenben, meghoztam a döntést és felhívtam, hogy belevágok, megtanulom, hogyan kell ezt csinálni.

Komoly döntés, erőteljes váltással
Elmentem az első miskolci Start képzésre, ahol nagyon lelkes lettem, otthon éreztem magam. Biztos voltam benne, hogy ez kell nekem, pont ezt kerestem eddig! Fejest is ugrottam a mélyvízbe, leszámoltam a kórházi munkahelyemen, elsődleges célom az volt, hogy a lehető legtöbb időt tölthessem a gyerekeimmel és a Biocom életmódprogrammal ezt teljes mértékben össze tudtam illeszteni.

Ragadós a lelkesedés
Elkezdtem infózni, először még szponzori segítséggel, de egyedül is személyes beszélgetések során. A lelkesedésem ragadós volt, az első hónapban csatlakoztak többen is, 2-es szintről 4-esre léptem 2015. márciusban, fél évvel a regisztrációm után. Édesanyám, Gőz Lajosné elsőként csatlakozott hozzám, hozzá pedig több családtagunk is.

A képzések is sokat segítettek – a szponzorok mellett
Áprilisban elindultak a Sinka Gyula és Tímea által tartott tréningek, ahol testközelbe kerültek a munkamódszerek, a technikák, a kommunikáció hatékony alkalmazásai. Kéthetente, rendszeresen ott voltam, sokan ez által fejlődtünk rengeteget. Végig vezettek a HV szintig vezető úton, s úgy gondolom, visz még feljebb is az út… 2015. novemberben sikerült elérni a 6-os szintet, majd megvédeni.

Most jön a java!
Munkám során leginkább a személyes megbeszéléseket szeretem, ahol több figyelmet tudok fordítani az illetőre. Heti néhány órát tudtam eddig a munkára fordítani, de a gyerekek nőnek, egyre önállóbbak, több időm lesz dolgozni.
Szinte minden képzésen ott vagyok, rengeteget tanulok a vezetőinktől, csapattársainktól, a rendezvények megadják a lendületet, energiát, hitet, ami nagyon fontos ebben az üzletben.

Biocom, a szabadság életérzésével
2016. decemberre tervezem az Ezüst Hálózatvezetői szint elérését, ami már egy nagyobb anyagi szabadságot jelent számomra. Igazán ezt szeretem a Biocomban, a szabadság életérzését, ahol azt csinálhatom nap, mint nap, amit szeretek, emberekkel foglalkozom, segítek a gyógyulásuk, fogyásuk felé vezető útra lépni, miközben annyit lehetek a gyerekeimmel, férjemmel, amennyit szeretnék. Ez egészségügyi dolgozóként nagyon hiányzott. Ezt a munkát felszabadultan, örömmel tudom csinálni, igazán tudok segíteni a hozzám fordulóknak. S a családom maximálisan támogat, aminek nagyon örülök!

Ezeket olvastad már?