Kezdőoldal Ágak A boldogság és az öröm könnyei a jubileumi, X. Vecsési Tudatos Vezető Képzésen a Csordás-ágon

A boldogság és az öröm könnyei a jubileumi, X. Vecsési Tudatos Vezető Képzésen a Csordás-ágon

A Csordás-ág csapata a jubileumi rendezvényen

A Csordás-ág minősült tagjai nagy reményekkel várták április 24-ét, mikor részt vehettek az ág soron következő, kétnapos Tudatos Vezető Képzésén. Aznap 10 órára érkeztek a vecsési Hotel Airport Stációba, mely ezúttal is pazar környezetet biztosított a rendezvénynek. Justin János Ezüst HV beszámolójából motiváló élettörténeteket is megismerhetünk. Lehetsz sokgyermekes édesanya, nagycsaládos szülő, vagy egyedülálló, változtatni akaró személyiség – a Biocom egyaránt tökéletes választás számodra.


Justin-Pálfy Eszter HV, a képzés háziasszonya

Várakozások
Az első napot a rendezvény csodás háziasszonya, Justin-Pálfy Eszter nyitotta meg, köszöntve a résztvevőket, ismertetve a két nap időbeosztását. Ezt követően az új vecsési résztvevők léptek színpadra, kiálltak és bátran elmondták, mit várnak a két naptól. A legtöbben a pozitív feltöltődést és a tanulást említették, szerintem itt nyugodtan elmondhatjuk, „a legjobb helyen vagytok”.

Csordás Anikó és Justin-Pálfy Eszter

Változatni akarókat kell keresni
A nap első előadója ágvezetőnk, Csordás Anikó Gyémánt HV volt, aki hasznos tanácsokkal és munkamódszerekkel látta el a csapatot. Számomra egyik legfontosabb mondata ez volt: „ne kúrázókat keress, hanem életükön változtatni akaró embereket”!

Martonovics Gáborné Anita

Változz először te!
Anikó után Martonovics Gáborné Anita „Változtass, hogy változhass” című előadását hallgathattuk meg, Anita nagyon lelkesen felkészült és sok hasznos dolgot tanulhattunk meg az ő előadásából is. Talán a legfontosabb, ha változást szeretnél a környezetedben, akkor először magadnál kell kezdeni a változtatásokat!

Ha tudod, hogy képes vagy rá: nyertél!
A következő előadó Kutas Tünde Ezüst HV volt. Emlékszem, mikor először hallottam Tündi sztoriját, sírtam, hát ez most sem volt másként! Előadásának címe a „Motiváció” volt. Az őt követő szünetben a baráti beszélgetés után az udvaron – mely kezdett csodálatos tavaszi képet ölteni –, annyit mondtam, „gyerekek, Tündi a Csordás-ág szíve”. Hatalmas példa rá, hogy ha van célod és motivációd, bármit el tudsz érni az életben, mindegy, ki mit mond vagy gondol rólad, ha te tudod, hogy képes vagy rá, akkor nyertél!

Varjas László 6-os szintű munkatárs


Víztisztítóból hatos szintre
Kis kávészünet után épp Tündi csapatából következett Varjas László, jelenleg 6-os szintű munkatárs. Laci szó szerint berobbant a Biocomba, elképesztő az az energia, elszántság, amivel végzik munkájukat. Eredményeik is ezt tükrözik, nem mellesleg Laci fantasztikus előadó, mindig szívesen fogadjuk! Most életútját osztotta meg velünk, melyet úgy is lefordíthatnánk, hogyan lesz egy víztisztítóból egy 6-os szintű munkatárs és egy több éves barátság újra szárnyra kapása.

Merjünk változtatni!
Laci után Nagy Zsuzsanna Ezüst HV következett, előadásának címe: „A Biocom, mint főállás” volt. Zsuzsi előadását és történetét volt szerencsém már párszor meghallgatni, de valahogy tényleg igaz az, hogy mindig hallasz és tanulsz valami újat, ha figyelsz. Ahogy szokta mondani, „ha nyitott füllel, nyitott szívvel” vagy jelen! Szerintem az egyik legfőbb mondanivalója az volt, hogy merjünk adott esetben felhagyni az alkalmazotti léttel és merjük kezünkbe venni az életünk irányítását, mert a „sövényen túl” csodás dolgok várnak ránk!

Csatári Gyöngyi 6-os szintű munkatárs


Az online előnyei
Következő előadónk Csatári Györgyi 6-os szintű munkatárs volt. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a „nagy újrakezdés” – erre is jó példa volt Györgyi előadása. De a Facebook csoportok fontosságáról és előnyeiről is sok hasznos dolgot tanulhattunk tőle. Ezt követően egy fantasztikus ebéd következett, a négycsillagos szálloda ízletes, svédasztalos fogásokkal kápráztatott el ezúttal is bennünket! A délutánnak poénosan azt a címet is adhattunk volna, hogy 3 pár 12 gyerek, de majd a sorokat olvasva ez helyére kerül…

Hidegföldi Zoltán HV


Sokkoló matekházi
Az ebédszünet és a kis feltöltődés után egy csodás páros férfi tagja ragadott mikrofont és osztotta meg velünk gondolatait. Hidegföldi Zoltán HV előadásának címe: a „Matekházi” volt. Zoli egy csodálatos ember és előadó, szintén hatalmas példa lehet mindannyiunk számára. Előadása – ebéd ide vagy oda – szó szerint sokkolta a jelenlévőket. Valódi számtannal a saját példáján keresztül bemutatta nekünk, hogy az alkalmazotti létből egy kiút van, ha végre elkezdjük a saját életünk irányítását a saját kezünkbe venni. Fogja fel végre mindenki, hogy az alkalmazotti lét nyugdíja és járulékai hiú ábrándok – én így fordítottam le magamban szavait.

Hoffer Krisztina HV


Nincs távolság
Zoli után párja, Hoffer Krisztina HV következett, de innentől én már csak Krisztaként említem majd. Kriszta a csapatmunkáról beszélt, és valljuk be, egy 5 gyermeket nevelő párnál ez a munka alapja, de éppen úgy itt, a Biocomban is. Szuper csapat szerveződik köréjük az elmúlt évtől. Náluk nem létezik az a szó, hogy távolság, jól ismerve őket állandóan mozgásban és szervezésben vannak és a befektetett munka mindig megtérül, mint tudjuk. Kriszta előadásából is sokat tanulhattunk, hazaérve rá is írtam egy dologban, hogy hogyan is lehet takarítás közben is tanulni!

Justin János EHV

Tiszta anyagiak
Kriszta után szerény személyem (Justin János Ezüst HV) következett. Nem kellett sokat agyalnom otthon, mikor Anikó megkért, hogy válasszak egy témát az előadásomhoz, hogy miről szeretnék beszélni. Így az előadás címe: „A tiszta anyagiak” lett. Beszéltem a bővítési alap kiaknázásáról, a struktúratervezés fontosságáról, a szponzorral való kapcsolattartás szükségességéről és előnyeiről, a saját 200 pont alapigazságairól. Érintettük a hamarosan következő „Biocom Nyári Verseny” tervezését, lehetőségeit, feladatait, és az ezzel járó előnyök lehetőségeit!

A Biocom kisgyermekes anyukaként
Előadásom után egy csodálatos hölgy, számomra A NŐ, feleségem Justin-Pálfy Eszter HV következett. Előadása „A Biocom kisgyermekes anyukaként” címet kapta. Az egyik legnagyobb célcsoport, akiket ez a lehetőség vonzhat, a kisgyermekes családok. Mi alkalmanként négy gyermekkel éljük az életünket, számunkra nem is volt ez kérdéses. Eszter elmesélte az ő feladatait a munkánkban, kezdve a csoport szerkesztésétől a regisztrációkig. A kúrázókkal való kapcsolattartásról is képet kaphattunk tőle. Valamint, ami a legfontosabb, hogy két pici gyermekünkkel otthonról ő 1 év alatt főfoglalkozású Biocomos lett!

Krosenczki Kinga 6-os szintű munkatárs


Terjeszd ki a jót másokra!
Előadásaink után egy olyan csodahölgy következett, aki a Justin-Pálfy Team eddigi legkitartóbb, legdinamikusabb, érdeklődő és tanuló munkatársa, Krosenczki Kinga, jelenleg 6-os szintű munkatárs. Egy háromgyermekes anyuka, aki számunkra elsősorban egy barát és természetesen egy üzlettárs is, akit mindenben segítünk. Kinga elmondta, hogyan állította helyre a saját egészségét nagyon rövid idő alatt, majd ezt a jót kiterjesztve családjára és környezetére, hogyan segít másoknak. Szervez, tervez és tanul, minden rendezvényen ott van. Ő is megerősítette, hogy ez a legjobb tanulási forma!

A jubileumi rendezvény megünneplése

Jubileumi ünneplés
A napot ez az előadás zárta, ezt követően a szállodai szobákat elfoglalva mindenki egy kicsit lazább szerelésre váltott és a vacsoráig a wellness részlegben pihenhettünk, beszélgethettünk tovább. A vacsorát követően este a rendezvényteremben egy kis játékos, bár tanulságos csapatépítésen vehettünk részt, ahol a X. jubileumhoz méltóan egy csodaszép tortával és koccintással ünnepelhettünk a rendezvényünket!

Az ágvezető, Csordás Anikó és a Justin házaspár a vendégelőadókkal, a Tasnádi házaspárral

Tisztaság, pozitivitás és őszinteség
A második nap reggelén mindenki izgatottan sürgölődött a teremben és vendégelőadóinkat vártuk, akik pontosan meg is érkeztek: Tasnádiné Szabó Mónika és Tasnádi Zsolt Ezüst Hálózatigazgatók, a mi életünk különösen nagy példaképei a Biocomban, de azt gondolom, mindenki számára fantasztikus példák. Előadásuk közben azt gondoltam, bárcsak egész nap tartana! Az életükbe betekintést engedve adtak nekünk hatalmas tanítást az üzletről. Ennek lehetőségeiről, arról, hogy tanulni és folyamatosan fejlődni kell, de ebben a környezetben mindenki tanít, csak figyelned és tanulnod kell! Emberek tényleg az életüket tudják pozitívan megváltoztatni. Tisztaság, pozitivitás és őszinteség a jellemzői életüknek és az üzletüknek, és ez maximálisan meg is térül számukra – pozitív emberek társasága és bőséges anyagiak a jutalmuk. Nekem az előadásuk után ez jutott eszembe: mikor regisztrációs számot kaptam a Biocomba, valójában egy olyan lottószelvényt kaptam, ami tuti nyertes, csak rajtam múlik, mikor váltom be! Móni és Zsolti után egy kis szünet következett, de szerintem volt is éppen mindenkinek mit feldolgoznia magában…

Tasnádiné Szabó Mónika és Tasnádi Zsolt sokak példaképe a teljes Kónya- és Sinka-ágban

 

Tóthné Molnár Ibolya EHV


A rendezvények fontossága
A szünet után ismét egy csodálatos, hatalmas tanító, és csupaszív házaspár hölgy tagja, a „Biocomos anyukám”, Tóthné Molnár Ibolya Ezüst HV következett. Ibolya végigvezetett bennünket, hogy az üzletben milyen rendezvények léteznek. Beszélt ezek szervezői lehetőségeiről, feladatairól és fontosságáról, kezdve a törzsasztalos beszélgetésektől egész a nagy, kétnapos rendezvények lebonyolításáig.

A hit ereje
Ibolya után egy fantasztikus, szupercsapatot vezető hölgy Csiba Annamária HV következett, előadásának címe: „Üzletünk alapjai” volt. Annamari beszélt az üzletben felmerülő „mit, hogyan, miért?” típusú kérdésekről, ezek kezeléséről és megválaszolásáról. A magunkba és a munkába vetett hit fontosságáról. Szerintem nem lehetett volna ebben nála hitelesebb előadót kijelölni sem. Magam is úgy gondolom, hogy a magunkba vetett hitünk nem csak az üzletünk, de egész életünk alapja is.

Tóth István Ezüst HV


Hogyan bontsuk le a korlátainkat?
Mondhatnánk, hogy egy kétnapos rendezvény záró előadójának lenni nem a leghálásabb feladat, de nem egy profinak, a mi csodálatos és mindig tanító mesterünknek, egy „Jedinek”, neki egy kihívás! Tóth István Ezüst HV előadásának címe: „Állj félre a saját utadból!”. Istvántól óriási tanítást kaptunk egyrészt abból, hogyan kell lezseren, tűprofin előadni, másrészt, amit már sokszor, többféleképpen tanított nekünk, hogyan bonthatjuk le a saját falainkat és korlátainkat, és akkor majd az üzletünk is elkezd épülni. Nem magától, hanem tőlünk, velünk!

Csordás Anikó ágvezető, Gyémánt HV

A java még hátra van…
A két napot összefoglalva és tapasztalatait megosztva velünk újra Csordás Anikó Gyémánt HV lépett a színpadra. Értékelte a két napot és ismét kiszólította az újakat, s mint mindig, ezúttal is minden új résztvevő saját, gravírozott érmet vehetett át Anikótól.

A 35.000 PÉ megünneplésének pillanata a nagy bejelentéssel: önálló kétnapost szervezhet a TM Team!

Túl a harmincötezren
Ezután Tóthné Molnár Ibolya és Tóth István Ezüst Hálózatvezetők vehettek át az ágvezetőtől egy emlékplakettet a 35.000 PÉ átlépéséért.

Az új vecsési tagok az ajándékérmükkel

A jubileumi torta


Igazi elismerés: saját kétnapos!

Majd ezt követően jött egy olyan bejelentés, amitől nagyon sokan sírtunk a teremben – én tényleg nagyon, de nyugodjon meg mindenki: boldogságomban! Anikó bejelentette, hogy innentől a TM Team, azaz az István és Ibolya által vezetett csapat saját önálló kétnapos képzést szervezhet… Hát erre most sincsenek szavak! Hálásan Köszönjük!

Töltődés volt
A rendezvény zárását csodás háziasszonyunktól, Esztertől halottuk. Megköszönte minden előadónak a sok-sok tanítást és mindenkinek a közös, baráti beszélgetéseket és a 2 napnyi, csodálatos töltődést. Majd mindenkinek kellemes hazautazást kívánt: „Térjetek haza a Biocom hírével!”.

Élménybeszámolók a képzés után:

Kutas Tünde EHV

Kutas Tünde EHV: Motiváló mondatok és ölelések
Hálásan köszönöm ezt a két napot, a rengeteg motiváló mondatot és ölelést. Ezek a pillanatok visznek előre nem csak engem, hanem a munkatársakat is. Igazi varázslat! Boti mondata, hogy „költözzünk ide, annyira jó itt”, azt hiszem, mindent elmond.

Nagy Zsuzsanna EHV

Nagy Zsuzsanna EHV: Tudás, energia, lendület
Fantasztikus két nap volt, rengeteg tanulással. Ebben a két napban óriási tudást, energiát, lendületet kaptam, ezt nagyon köszönöm nektek. Köszönöm Anikónak, hogy tanít, mutatja a helyes. Hála és köszönet!

Mindákné Czine Tünde: Színvonalas tanulás
Nem volt kétségem afelől, hogy színvonalas tanulásban lesz részem. Hálás vagyok minden előadónak, hogy értékes, minőségi oktatásban részesültünk. Ez nemcsak képzés volt számomra, hanem csapat- és kapcsolatépítés fantasztikus emberekkel, kikapcsolódás gyönyörű helyen és az önismeret fejlesztése. A vecsési közösség megmutatta számomra azt, hogy merd kimondani az érzéseidet, mert ez is a tanulási folyamat része. Köszönöm a sok pozitív visszajelzést az „angyalkáimtól”, akik megerősítettek engem abban, hogy jó helyen vagyok.”

Olga: Sok jó gondolat
Nagyon jó volt veletek, sok jó gondolattal tértem haza, és azóta nem tudom abbahagyni a mesélést Balázsnak. Jó, hogy vagytok, köszönöm!

Horváth Kitti HV: Tükröt tartottak
Hálás köszönet, hogy ilyen színvonalas tanításban vehettem-vehettünk részt, ami tükröt mutat, hogy jobb emberré és vezetővé válhassak. Remekül éreztem magam. Tanulás-jókedv ebben a 2 napban. Köszönöm.

Sárai Kitti: Jó volt veletek
Nagyon jó volt veletek! Sok jó gondolattal, célokkal, tervekkel és tudással tértem haza.

Ágoston Laura: Tanultam, fejlődtem
Kedves Mindenki! Csoda szuper 2 nap volt! Köszönöm, hogy tanulhattam tőlettek. Tanulni, fejlődni mentem s ez sikerült. Tudom-tudom, sokat sírtam, de ez is én vagyok!

Esti csapatépítés

 

 

 

Ezeket olvastad már?