Talán furcsa lehet, hogy az éppen zajló, hagyományteremtő Téli Verseny időszakában miért szólunk újra a nyáriról? Azért, mert az első három hónap rekordlétszámú nyerteséből voltak öten, akik nem álltak meg, s a behirdetett céges bónuszért megcsinálták a következő négy hónapot is. Meg persze a csapatukért és saját magukért. Az „ötök” ugyanis egységesen fejlődésről számolnak be, és olyan élményekről, eredményekről, melyeket egyértelműen a versenyzésnek köszönhetnek. Így az ő megbecsülésük mellett ez egyben egy motivációs anyag is azok számára, akik benne vannak a Téli Versenyben: mindenképpen megéri teljesíteni a feltételeket!
Kujbus Bernadett: Már az elején a 4000 pont volt a cél
Biztos voltam benne, hogy meg tudom csinálni a Nyári Versenyt, ám szponzorom, Vass Szombatfalvi Zsuzsa azt mondta, hogy egy kicsit más céllal tekintsek most erre a lehetőségre. Így nekem már májusban is a 4000 pont lett a cél. Rendben, akkor legyen úgy! Kecskeméten élek a családommal. Szerencsére egyre több időt tudok a hálózatépítéssel tölteni. A munkám során Budapest és Kecskemét között élő ismerőseimet kerestem fel és szerencsémre vannak még nyitott emberek. Azt gondolom, az erősségem az 1/1-es megbeszélésekben van, hiszen ilyenkor az adott illető egészségügyi nehézségeit több irányból is átbeszélhetjük és személyre szabottabb tanácsot tudok adni. Egészségestekkel is próbálkoztam, mégis a pontértékek gyarapodása az inkább Ferenczy László előadásai után volt észrevehető. Vándorkosaraim is vannak, amikkel inkább a meglévő tagoknak tudok lehetőséget biztosítani további termékek kipróbálására. Célom, hogy munkatársaim is indítsanak ilyen kosarakat. Természetesen nekem is vannak kihívások. Ami azt illeti, a szépségpartik a komfortzónámon kívül estek, ezért ilyenkor a mentorom, Vass Szombatfalvi Zsuzsa segítségét kértem. Ő készségesen jött a megbeszélt időpontokban, létszámtól függetlenül. A Botanifique termékekkel szükségem van még sok-sok saját tapasztalatra és bátorságra, hogy más emberek arcán biztonsággal alkalmazzam a készítményeket. Ebben is jó úton járok. A jövőben is szeretném folytatni ezt a munkát, hiszen sok ember vár még rám, hogy át tudjuk beszélni az egészségügyi elakadásait. Mindent megteszek azért, hogy egyre több szakember kerüljön a csapatomba (pl. védőnő, kozmetikus, fodrász, orvos…)
Novák Evelin: A párommal együtt dolgoztunk, fejlődött a csapatunk és a jutalékunk is
Budapesten élek, a versenyt javarészt online csináltam, de heti átlag 1 alkalommal offline összejövetellel is erősítettem. Ez volt, hogy egy Egészségest volt Ferenczy Lászlóval, vagy egy szépségparti. A szponzorom (édesanyám) Csehely Zsuzsa, és ágvezetőim, Vass Oszkár és Vass Szombatfalvi Zsuzsa rengeteget segítettek, támogattak a versenyben végig, és hittek bennem. A versenyben két motivációm volt, az egyik a mallorcai nyaralás, a másik pedig a fejlődés volt a hálózatban, mivel két pozíción dolgozom a párom, Sprok Dávid segítségével, aki most, a 7 hónap alatt hálózatvezetővé vált. Dávid nagyon sokat segített, sok barátját megmozgatta, összehozott emberekkel és a házimunkából is sokat átvállalt, hogy tudjak a Biocommal foglalkozni. Édesanyám szintén, voltak napok, amikor akár ötször is beszéltünk telefonon, mert új ötleteket kellett kitalálni és motivációt is kaptam tőle. Zsuzsa és Oszi az elejétől úgy álltak hozzám, hogy ez nekem meglesz, de nem hagytak magamra. Hívtak ők is, segítettek, motiváltak, ötleteltünk, és a közös munka eredménye dupla siker lett. A sikerélmény a jutalékon is meglátszott, hiszen a két családi pozíción összesen kb. 300.000 forinttal nőtt nyáron a jutalék, valamint év végén az 550 EUR bónusz is jól jött. A további célom az, hogy ezt a két pozíciót stabilan tartsuk, s közben új munkatársakat tanítsak ugyanerre. Így most én támogatom egy új, feltörekvő munkatársamat a Téli Versenyben.
Pekárovics Péter: A verseny életem legnagyobb kalandja, tapasztalata és küzdelme volt saját magammal
Miskolcon élek, és ott csináltam a versenyt. A szponzorom Szilágyi Szabolcs, ő és a Sinka házaspár látott el tanácsokkal a verseny időszakában. 2022-ben regisztráltam, víztisztító vásárlással. Akkor semmi tervem nem volt üzleti lehetőségként kezelni a regisztrációm. Kamionosként dolgoztam, az időm kevés volt, a fizetésem viszont jó! 2023 februárban súlyos problémát diagnosztizáltak nálam, szembesültem vele, hogy a jó fizetés minimálbéres bejelentéssel betegség esetén nem igazán nyújt megélhetést táppénz alatt… A várható nyugdíj is csekély lesz a számomra. Mivel Szabolcs elvitt egy állapotfelmérésre, és márciusra a termékek kapcsán nem lett indokolt a műtétem, meg akartam osztani mindenkivel, hogy oda kell figyeljen magára.
Hamar a versenyben találtam magam, és áprilisban üzletet kezdtem építeni. A verseny életem legnagyobb kalandja, tapasztalata és küzdelme volt saját magammal! A legnagyobb tanulságom az volt, hogy életem egyetlen ellenfele saját magam vagyok! A kilátásban lévő nyugdíj, az egészség, a felelősség, a fejlődés, és a „saját magam elleni verseny” inspirált arra, hogy a kettős érzelmek hullámvasútján befejezzem, és tovább folytassam az utam, egy szabad élet felé! Megtanultam, a legjobb lehetőségek egyikét kaptam, de élni vele kizárólag én tudok. Offline „vándorkossárral” dolgoztam és dolgozok. Az online világ kicsit távol van még tőlem, de tanulom. Amit a cég számomra nyújtott a verseny minden szakaszában, életre szóló élmény. Ahogy fejlődött a nulláról a szintlépések sora, találtam magam a Győztesek Napján, ami életre szóló élmény! Olyan emberek társaságában, mint Kónya György, aki számomra példakép! Azt az elismerést minden embernek át kell élnie!
A verseny magával hozta a HV szintet, és folytatódott az élménysorozat, és fokozódott az elismerések mértéke. 3 nap Visegrádon, amit a cégtől kaphattam, „koronáztak” Sinka Gyula és Tímea, a Reneszánsz Étteremben… (Természetesen köszönet és hála a Biocom vezetésének és a Sinka házaspárnak!) Életemben nem ismerték el olyan mértékben 8 havi munkám. Ezt követte decemberben a cég által nyújtott 210.000 forintos bónusz. Azt gondolom, minden nehézség ellenére az egyetlen hiba az lehet, ami jóvátehetetlen, ha feladja az ember a lehetőséget. Annak ellenére, hogy természetesen követtem el hibát, tapasztalatok születtek. A tervem az, hogy arany legyek, mert Kónya György azt mondta Lajosmizsén, csináljam meg, ő vár oda… Én szeretném, ha méltóvá válnék a személyes kapcsolatra, és jegyezné a nevem.
Gyula szerint bennem van 2024-ben minden, hogy elérjem, ez lesz az én új versenyem!
Zárszóként köszönöm a csapat minden tagjának az együttműködést, hiszen nélkülük ez lehetetlen lenne, és igyekszem mindent a legjobb tudásom szerint továbbadni nekik, hogy akár tőlem is nagyobb elismeréssel élhessék az életüket!
Pongrácz Melinda: A megújulás éve volt csodálatos hét hónappal, vándorkupákkal, céges autóval
Párommal, Szik Rolanddal és gyermekünkkel Baranya vármegyében, Szentlőrincen élünk és építjük Biocomos vállalkozásunkat a Szabó-Gyarmati csapat tagjaiként. Csodálatos 7 hónap van a hátunk mögött. Év elején tudtuk, hogy 2023 a megújulásunk éve lesz, de ez csak csapattal és új vonalak indításával tud megvalósulni. Célunk volt a csapatunk bővítése, hálózatvezetői vonalak építése, anyagi sikerek megvalósítása. Az alapversenyt – ami 3 hónap volt – 2 új vonallal teljesítettük, aztán nem tudtuk abbahagyni és folytattuk… Tudtuk és elhittük, hogy megcsináljuk. A verseny kezdésekor 4500 pontos vezetőként indultunk, ami novemberre 11.000 pontra nőtte ki magát. Augusztusban elhozhattuk a Szabó-Gyarmati Team vándorkupáját, szeptemberben céges autót választhattunk, így a Biocomos Audi 1 hónapig nálunk lehetett, ami szintén a verseny hozadéka, majd a decemberi évzáró rendezvényen a 2023-ban végzett kiemelkedő munkánkért újabb kupával tértünk haza. Nagyon boldogok vagyunk és hálásak, hogy csapatunkkal közösen ennyi mindent értünk el. Célunk, hogy minél több embernek megmutassuk ezt az üzleti lehetőséget, ahol határ a csillagos ég!
Sepa Pál Tamás: Jóban-rosszban versenyben!
Nyíregyházán élek feleségemmel, Sepa-Bagaméri Ágnessel, immáron 20 éve, jóban-rosszban. Két éve ehhez a csodás élethez csatlakozott a Biocom is. Amikor a feleségem értesült a versenyről, kapcsolatunk új szintre emelkedett: „apa, indulsz a versenyen”! Így lett a feleségem egyben a mentorom is, akivel közös erővel, családi pozíció gyanánt a verseny hatására elindítottuk a hálózatvezetői céljainkat. Javarészt offline módszerekkel dolgoztunk, melyben a mentorom 100%-ban jártas. Természetesen a szépségpartik tartása az ő felelőssége volt. Én a saját tapasztalatainkat osztottam meg a munkahelyemen. Minden hónap zárásakor közös ünneplés volt, különösen az utolsó hónapnál, mert a 3000 PÉ-re 3 hetünk volt, egy év elején lefoglalt törökországi nyaralás miatt. A versenyt könnyen teljesítettük, mert minden új belépővel napi szinten tartottuk a kapcsolatot (ahogy a mentoromat is tanították). Ezáltal a három hónap alatt behoztunk 22 új embert, akik szinte minden hónapban újra rendeltek, éltek a kedvezményes vásárlás lehetőségével, sőt egy pozíción új munkatársat is üdvözölhettünk a köreinkben. Tele voltunk energiával, nem volt kérdés, hogy folytatjuk a versenyt. De ekkor nem várt nehézségekbe ütköztünk, ugyanis egy igen súlyos betegség ütötte fel a fejét nálam. Ezúton szeretném megragadni a lehetőséget, hogy itt is köszönetet mondjak Ferenczy Lászlónak az azonnali segítségnyújtásáért, a terápia felállításáért. Mára sokkal jobban érzem magam, és természetesen hála a cégnek, hogy ilyen fantasztikus szakemberei vannak. Mindezek ellenére a verseny második részét is sikerült teljesítenem, bár ebben nagyon nagy szerepe volt a feleségemnek.