Kezdőoldal Ágak Sikeres Reg-Enor Esttel indult a menüzés Cegléden

Sikeres Reg-Enor Esttel indult a menüzés Cegléden

Kint esett, de bent lenni jól esett... (Még a kóstoló előtti pillanatok a telt házas rendezvényen.)

Kint esett, de bent lenni jól esett… (Még a kóstoló előtti pillanatok a telt házas rendezvényen.)

Elindult Cegléden is a Reg-Enor menü házhozszállítás, amit – ahogy azt beharangoztuk – egy Reg-Enor est vezetett fel. Érdemes egy kis visszapillantót nyújtani a felvezető-kóstoló rendezvényről, mely egyben előrevetíti a menüzés népszerűségét is. A La Toscana ugyanis izzott az érdeklődéstől, éppen úgy, mint az esemény utána telefonvonalak, a rendelések miatt…

Lőrincz János, Gyémánt Hálózatigazgató ajánlotta a Reg-Enort és menüjét

Lőrincz János, Gyémánt Hálózatigazgató ajánlotta a Reg-Enort és menüjét

Rossz idő, jó program
A Kosiba-ág lelkes főszervezője Juhai Tünde, saját bevallása szerint „nem kicsit izgult”. Majd hozzátette: – Nagyjából hetvenen voltunk, még úgy is, hogy szakadó eső volt aznap este. Ennek ellenére a hangulat kiváló volt: mindenki lelkesen és nagy izgalommal várta a kezdést. Így, már utólag azt mondhatom, hogy fantasztikusan sikerült az estünk, a visszajelzések is ezt igazolják!

Csőkör Csaba is adta a tudását

Csőkör Csaba is adta a tudását

Jeles meghívottak és előadók
Az ág vezetése is fontosnak tartotta e történelmi pillanatot, hiszen Kosiba József és Hajnalka, valamint Györe Marikáék és vendégeik mellett ott volt a meghívott előadók között a Gyémánt Hálózatigazgató Lőrincz János és Marika is. Az előadók csapatát Csőkör Csaba hálózatvezető, terapeuta, valamint a Friss Foodtól Zsidek Balázs és a ceglédi partner, Andriska István (La Toscana) is erősítette.

Ujjnyalós ínyencségek
A  szakmai est a szokások szerint zajlott (ismertetők, szakmai útmutatások, tapasztalatok), és a végén minden kedves vendéget meginvitálták a Reg-Enor menü kóstolójára, ami így nézett ki (ld. képeinken is):

  • fejtett bableves,
  • csülökpörkölt hajdinával,
  • sült kacsacomb tönkölyös káposztás tésztával.

Idézzük Tündét: „A kóstoló isteni finom volt, akik ott megízlelték, mind a tíz ujjukat megnyalták…”

Nagy volt az érdeklődés
S ahogy az lenni szokott, az előadókat kérdésekkel is bombázták a rendezvény kötetlenebb részében, ez esetben az egyik legfontosabb „interjúalany” a ceglédi La Toscana Bisztró tulajdonosa volt, akinek főleg ilyen típusú érdeklődés kapcsán kellett helyt állnia: Mikortól, hogyan lehet rendelni? Cegléd környékén is lesz-e kiszállítás?

Már most népszerű az ötlet
Mint Tünde fogalmaz: – Ez is már azt bizonyítja , hogy a legjobb döntés volt, hogy a La Toscana Bisztró lett a ceglédi partnerünk! S az is, hogy az est után, csütörtökön égtek a vonalak, jöttek a kérdések és a megrendelések – a menüre is. Személy szerint nálam is több ismerősöm jelezte, hogy már regisztrált a Friss Food oldalon és leadta  a jövő heti megrendelését!

Zsidek Balázs, a Friss Food társtulajdonosa

Zsidek Balázs, a Friss Food társtulajdonosa

Köszönet – előre is
Ami pedig az estet illeti: az még egy szűkebb körű, „isteni finom” szervezői vacsorával zárult a vendégek hazatérése után, amit Tünde nagyon köszön Andriska Istvánnak. De nem csak a finomságokat, hanem a közreműködést, profi hátteret és a hozzáállását is, egyben gratulál a döntéséhez, hogy meglátta a lehetőséget a Reg-Enor menü házhozszállításban, s hogy ezáltal az elsők között lett franchise partner az országban. Egyben köszöni Lőrincz Jánosnak és kedves feleségének, Marikának, hogy ott voltak Cegléden, a beharangozó Reg-Enor Esten, s Kosiba Józsefnek és Hajnikának a részvételt.  – És szeretném kiemelni Zsidek Balázs és a Friss Food csapatának a profi szervezést és hálásan köszönöm a munkájukat! – zárja lelkesen Juhai Tünde, akinek ötlete nyomán a Friss Food kitűzhette a Reg-Enor menü zászlaját a térképre, Cegléden.

Egyre több helyen
Egyébként a folyamat másutt is zajlik (a menü kapcsán), a Reg-Enor esteket illetően is (példáulJuhai Tünde szervezésében), érdemes a Regionális Reg-Enor estek folyamatosan frissülő listáját szemlézni!

Népszerű volt a kóstoló is, Andriska István tálal

Népszerű volt a kóstoló is, Andriska István tálal

Finom, friss és egészséges lesz a vacsora - és akár a teljes napi menüsor, mindenki otthonában - garantálja a (Friss Food mellett) a ceglédi partner

Finom, friss és egészséges lesz a vacsora – és akár a teljes napi menüsor, mindenki otthonában – garantálja a (Friss Food mellett) a ceglédi partner

Valóban érdeklődőek voltak a résztvevők

Valóban érdeklődőek voltak a résztvevők

14

15

Ezeket olvastad már?