Grépfrút és alga (Immun supreme): mindig kell belőle!

929_largeAz alább olvasható észlelet-sorozatból egyből világossá válik, hogy miért lehet mindkét termék a vásárlási élmezőnyben hosszú ideje! A Békésen élő Szabados Katalin családi tapasztalatokról számol be, érthetően lelkesen. Hiszen ki ne szeretne energikus, szinte fáradhatatlan lenni, vagy könnyen, gyorsan átvészelni egy heveny vírusfertőzést, ha már szembe kell nézni vele? A Bőke-ághoz tartozó, azon belül Tóth Magdolna csapatában a szárnyait egyre sikeresebben és aktívabban bontogató, célokkal teli Katalin egyszerűen csak csodálatosnak nevezi a készítményeket, melyek bizonyítottak náluk. S nem nagy merészség megkockáztatni: ezek széles körben így működnek. Érdemes megfogadni a jó tanácsát: mindig legyen belőlük otthon! És rendszeresen-rendszertelenül a szervezetünkben… Köszönjük a visszajelzést!

Alga: végtelen energia, étel nélkül (is)
3 korosztály kezdte el a családban az Immune Supreme szedését. Anyukám 66 éves, a lányom 18, jómagam, 2 gyermekes anyukaként 3 munkahelyen állok helyt. Mindhárman reggel vettünk be 2 szem algát, majd délután megint 2 szemet. Már az első bevétel után, dél körül éreztük, hogy frissebbek, energikusabbak, „fáradhatatlanok” lettünk. Nem beszéltünk össze, de ugyanazokat tapasztaltuk. Én kb. 20 éve éreztem ilyen jól magam fizikailag! Emellett még este nem voltam éhes, és nem szédültem, pedig aznap az algakapszulán kívül semmit nem ettem.

Alga: stroke után gyors felépülés
Egy kedves barátom tapasztalata következik. 66 éves és mostanában esett át stroke-on, ami által nagyon legyengült. Napi 6 szem Immune Supreme-t szed. Hamar, kb. 1 hét alatt teljesen visszatért az ereje és a gyengeség megszűnt nála. Elmondása szerit, az a csodálatos Immune tartja őt életben!

Grépfrút: barátságos vírusgyilkos
14 éves fiam 38,6 fokos lázzal, hányással és eddig soha nem tapasztalt, nagyon agresszív, erős torokfájással járó vírusfertőzést szedett össze. Patikai torokfertőtlenítő volt otthon, de nem segített, és még az étvágyát is elvette. Másnapra megérkezett a Grépfrútmag kivonat. Nagyjából 2 ujjnyi vízbe 20 cseppet tettem, és ezzel gargalizált napi háromszor. Másnapra az erős fájdalom megszűnt! De azért még két napig öblögetett a biztonság kedvéért. Természetesen az egész családnak „átadta” a vírusfertőzést, de azonnal elkezdtük használni mi is a cseppeket és tünetmentesen átvészeltük az egészet.

Sosem fogyhat ki a Grépefrút, mindig kell, hogy legyen otthon!

——————————————————————————————-

A fentebb megjelent, termékekről szóló tapasztalatok magánvéleménynek minősülnek. Az anyagokat beküldők állításai saját tapasztalatokon alapulnak, az ő véleményüket tükrözik. A Biocom termékek nem minősülnek gyógyszernek, az étrend-kiegészítők fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Ezeket olvastad már?