Kezdőoldal Ágak Tapasztalatok és sikerek a Sinka-ág szakmai napján

Tapasztalatok és sikerek a Sinka-ág szakmai napján

1 (12)
Május 22-én vasárnap ismét fantasztikus szakmai nap részesei lehettünk Sinka Tímea és Gyula, Gyémánt HV házaspár szervezésének köszönhetően Miskolcon, az ITC Székházban, hiszen rengeteg új tapasztalattal és ismerettel lettünk gazdagabbak megint – így kezdi beszámolóját Tövisné Venczel Erika (képünkön, mikrofonnal), a Komporday-ág hálózatvezetője. Az alábbiakban – az abaúji HV segítségével – csak vázlatosan idézzük vissza a napot, melyből kiderül: valóban rendkívül színes és tartalmas volt a program, így a lelkesedés nem csak a fejlődőben lévő csapat által teremtett hangulatnak köszönhető… 

Köszöntés az újaknak, sok jó változás – mindenkinek
A házigazda, Komporday Annamari Arany HV volt, aki már sokadjára bizonyított ebben a szerepkörben is, köszöntve a vendégeket, legfőképpen azokat, akik először vettek részt ilyen rendezvényen. A Biocom céget Ujvári Zsuzsi Ezüst HV munkatársunk mutatta be a májusi, nagyon sok pozitív új változást is ismertetve.

Terméktapasztalatok: víz, vegyszermentes háztartás és életváltozás
Majd ezután terméktapasztalatokat hallhattunk „Egészség az egész családnak” címmel.

– Szabóné Zsóka Márkusné Zita és jómagam meséltük el, mennyiben változott meg az életünk mióta a rendszeres termékhasználók lettünk. – „A tiszta víz hatása életünkre” – erről szólt Remákné Béres Rita Társult HV szemléletes előadása.

– Ezt követte Lukács Gusztáv HV „Az élet vize” – a Lourdes gépről szóló, rendkívül figyelemfelkeltő összefoglalója, melynek során nagyon sok új dolgot tudhattunk meg és alkalom nyílt a Lourdes víz megkóstolására is.

– A vegyszermentes háztartás előnyeiről Guszti felesége, Éva beszélt – ők már rengeteg tapasztalattal rendelkeznek, hiszen több mint 13 éve élik a „Biocom életformát”.

– „Mi van a fürdőszobában?” címmel Vári Zsuzsanna HV ismertette a náluk használatban levő termékeket.

Feltöltődés a képzésből
Ezután Szilágyi Szabolcs Ezüst HV arról beszélt, hogyan tudunk feltöltődni energiával és hogy miért is fontosak a képzések mindannyiunk számára.

Szívvédelem, Biocom módra
A nap fénypontjaként – amire mindannyian nagyon vártunk – dr. Patkó Katalin orvos-természetgyógyász „Legyen a szíved a szívügyed!” címmel egy rendkívül érdekes, orvosi kongresszusról is szóló beszámolójával erősített meg bennünket, hogy nagyon jó úton járunk, amikor is Biocomos termékekkel védjük a szívünket! (Mindezt két részvevő saját történetének, hiteles dokumentációkkal támogatott beszámolója is erősítette.)

Siker-háttér
Bárdos Ágnes és Balogh József, a jászberényi HV házaspár elmondták, hogy milyen módszerekkel, hogyan zajlott az a csapatmunka, melynek eredményeképpen ők vihették haza a Sinka-kupát előző havi teljesítményükért, a legdinamikusabb fejlődésért.

Győri HV a miskolci csapatban: Csordás Anikó
Zárásként pedig következett a legmeghatóbb pillanat, Csordásné Kékedi Heni HV munkatársa, Csordás Anikó Győrből érkezett, hogy átvegye az arany kitűzőt, mellyel most már ő is a Sinka –ág, azon belül a Komporday-ág HV csapatát erősíti majd!

1 (1) 1 (2) 1 (3) 1 (4) 1 (5) 1 (6) 1 (7) 1 (8) 1 (9) 1 (10) 1 (11) 1 (13) 1 (14)

Ezeket olvastad már?