Kezdőoldal Ágak Út az Ezüstig – Kutas Tündét hullámvölgyekkel, kitartással érte el célját a Csordás-ágon

Út az Ezüstig – Kutas Tündét hullámvölgyekkel, kitartással érte el célját a Csordás-ágon

Kutas Tünde legfőbb támogatója a férje, Ernő

Kutas Tünde, Ercsiben élünk kis családjával, s a férje és az 5 éves kisfia támogatásával építem az üzletét. Nem volt egyszerű az indulása, hiszen Erdélyből jöttek, helyben alig akadt ismerősük. A hozzá csatlakozókat szinte mind az online világnak köszönheti. S persze magának, valamint a mentorainak. 2019 januárjában regisztrált, szponzorom Ludvigné Rajna Gabriella Angliából, ágvezetője Csordás Anikó Gyémánt HV. A most 42 éves Ezüst HV lassan indult, pedig minden lehető képzésre elment. Egy év alatt lettem 5. szintű munkatárs, voltak vásárlók, kúrázok a csapatában, de munkatárs egy sem. Mai napig köszöni nekik a bizalmat, hiszen szinte mind aktív vásárlók. S hogyan jutott el mégis az ezüstig? Szárnyalva, majd krízissel, buktatókkal, újra tüzet fogva. Nem adta fel, s most a határ a csillagos ég!

Az első Életmód Esten

A második Életmód Esten még többen voltak

A 2021. januári győzelem relikviái

Készen álltam, meghallottam az ágvezetői üzenetet
„Mindig, minden képzésen mást hallunk meg. Mindig éppen azt, amire már készen állunk.” Jól ismerjük e tanítást a hálózatból. Én 2020 januárjában álltam készen arra, hogy meghalljam: „ez az én évem lesz”. És köszönöm Sinka Gyulának azt a hitet, amivel mondta! Mert neki ott, valamiért el tudtam hinni. Februárban már be is köszönt az első munkatársam, Hadnagyné Gonda Anita (5. szint).

Hadnagyné Gonda Anita is büszkén tarthatja az oklevelét

Kutas Tünde fiával, Botonddal az évzáró rendezvényen

HV lettem – de hogyan legyek vezető?
A pandémiás időszakban nem mehettünk képzésre, nem volt meg a közösség ereje, mégis sikerült. Hadnagyné Gonda Anita ismeretségéből csatlakozott a csapathoz Martonovics Gáborné Anita (HV). 2020 októberben lettem hálózatvezető, novemberben 10.000 pontos csapat lettünk, de megvallom őszintén, hogy még akkor is hihetetlen volt. Egy dologban viszont biztos voltam: meg kell tanulnom hogyan legyek vezető! Akkora lendülettel dolgoztunk, hogy egymás után egy hónappal rendre minősültünk hálózatvezetőnek. Nagyon gyorsan történt minden. Szinte fel sem eszméltünk, hogy mi történik.

Martonovics Anita és a januári kupagyőzelem

A Startrendezvény háziasszonyaként 2021. szeptemberében, Csordás Anikó ágvezetővel

Dinamika, vándorkupával elismerve
Januárban elindult az első online Startképzésünk, Csordás Anikó Gyémánt Hálózatvezető szervezésével. És mi lettünk a legdinamikusabban fejlődő csapat. Hihetetlen érzés volt még úgy is, hogy a futár hozta a vándorkupát… Vonzottuk a munkatársakat, mint a mágnes, Oroszlány, Debrecen, határon túlról Ausztria, majd Németország. Elkezdődtek az online tréningek és ezek újra közösséget adtak. És nem csak közösséget, hanem kihívásokat is.

Mélyvíz: Startképzést rendeztünk
Hála és köszönet Csordás Anikónak, hogy be mert dobni a mélyvízbe. Magamtól biztosan nem mertem volna… Eszméletlen kihívás volt nem csak nekem, hanem a csapatnak is, hogy egy online Startképzést mi rendezhettük. Mi még nem hittük, hogy képesek vagyunk rá, de ő igen. Hála Istennek nagyon jól sikerült és ez újabb lendületet adott!

Tünde Horváth Kittivel a vecsési képzésen

Zoom-megbeszélések és pontrekord, ifjú tehetségekkel
Rendszeresek lettek hétfő esténként a munkatársi megbeszélések Zoomon. Igyekeztem minden tudásomat továbbadni, hogy a munkatársaim magabiztosan haladjanak. Nyár elejére a 23.000 pontot is átléptük. És újra mi lettünk Csordás ágon a legdinamikusabbak! Újra nálam lehetett a Csordás kupa egy hónapig. És ugyanakkor két munkatárs is (Horváth Kitti és Nagy Petra) Ifjú Tehetség Díjas lett. Úgy gondoltam, innen csak felfele vezet az út.

Nagy Petra nagy pillanata

Kupaeső hullott a csapatra 2021. júniusában

Átmeneti krízis
Hatalmas céljaink voltak egyéniben és csapatban is. Kinyílt a világ és újra találkozhattunk. Mégis, a csapat életébe mélypont következett. Volt, aki úgy döntött, mégsem ez az útja. Másnál a munkahely vagy a családi helyzet azt kívánta, hogy a Biocomos munka háttérbe szoruljon. Volt olyan is, aki a háttérben tette a dolgát, de képzésekre nem járt. Ez engem is nagyon megviselt. Úgy éreztem az összetartó csapat szétesik. Mégis kifelé igyekeztem a legjobb formámat hozni. Minden feladatot elvállaltam. Többször voltam életutak szereplője hogy az én példámmal motiváljak. Voltam Startképzés háziasszonya szeptemberben.

Nem adtam fel, a férjem is támogatott
A pontértékeink őszre mégis visszaestek 14.000-re. Viszont tudtam, hogy én felelősséget vállaltam azokért, akik miattam kerültek be a rendszerbe. Nem adhattam fel! A férjem, Kutas Ernő a legnagyobb támogatóm. Nem volt olyan nap, amikor ne azt mondta volna: tudja, hogy képesek vagyunk újra talpra állni. Ő sokszor jobban hisz bennem, mint én magamban. Úgy döntöttem, nem adom fel. Tettem a dolgom, tanultam. Mindenkitől. Meg kellett tanulnom az elengedést is. Habár ez nem volt könnyű… Horváth Kitti (5. szint) az egyedüli munkatárs, aki mindvégig mellettem ált, minden képzésen ott volt. Kitartó, tanítható, szerethető. Nagy jövő áll előtte és tudom, készen áll, hogy vezető legyen. Nem közvetlen munkatársam, de ez számomra nem számit. Egy csapat vagyunk!

Visszajött a tűz
A vezetőképzés után az év vége hozta a fellendülést újra. A közösség ereje, a tanítás, az apró trükkök – ki, hogyan csinálja – visszaadták azt a tüzet, ami kell ehhez a munkához. Elkezdtem Életmód Esteket tartani itt, Ercsiben. Egyedül is, hiszen a közelembe nem volt munkatárs, aki komolyan gondolta volna. Majd lementem Oroszlányba is.

Martonovics Gáborné Anita is a vezetők táborát gyarapítja

Beindult a csapat
Minősült Nagy Petra (HV) Oroszlányból. Így meglett a második láb a minősüléshez, ő januárban lett kitűzős. És ugyanekkor Martonovics Gáborné Anita (HV) csapata hatalmasat fejlődött, több mint 60%-ot, pontokban. Ő vihette a vándorkupát, ami eszméletlen büszkeséggel tölt el!

Varjas László és Varjasné Kokics Mária csodálatos házaspárt alkot

Életmód Estek egy csupaszív házaspárral
A fedetlen csapatom egy igazi, csupaszív házaspárral bővült, ők Varjas László és Varjasné Kokics Mária, őket a helyben tartott Életmód Esteknek köszönhetem. Eszméletlen energiával, hatalmas lendülettel haladnak. Februári hónapban lettek Ifjú Tehetség Díjasok. Nagyon gyorsan tanulnak, önállóak, szerintem egyedi munkamódszerük van, első perctől ráéreztek a lényegre. És már alattuk is alakulnak a munkatársak. Most már közös szervezéssel csináljuk az Életmód Esteket is rendszeresen. A februári hónap volt eddig a csúcs, közel 26.000 pont.

Kutas Tündét Ezüst Hálózatvezetőként köszönti felső vonala, Csordás Anikó Gyémánt HV

Mindig mellette van a férje, Kutas Ernő

Vándorkupával az új célok felé
A Csordás-ágon újra a legdinamikusabban fejlődtünk, újra nálam a vándorkupa! Ezúttal is hála és köszönet vezetőmnek, Csordás Anikónak és a csapat összes tagjának, hiszen ez csak és kizárólag csapatmunkával érhető el. Most itt tartunk – és határ a csillagos ég… Hatalmas célokat tűztük ki!

Kupagyőzelem februárban is

Csapatmunka volt a javából a februári kupagyőzelem hátterében!

Vezetőjével a saját akadémia képzésen

 

Ezeket olvastad már?