Kezdőoldal Ágak Személyiség- és vezetőfejlesztő program – A Sinka-ág HV tréningje a vártnál is többet adott

Személyiség- és vezetőfejlesztő program – A Sinka-ág HV tréningje a vártnál is többet adott


A Sinka-ág legutóbbi vezetőképzésének helyszíne a nyíradonyi Borostyán Med Hotel volt. Általában a szállás „csak” díszlet, körítés, ám, amint a lentebbi visszajelzésekből kiderül, önmagában is hozzátett a programhoz, amit július 7-én és 8-án tartottak. Ami pedig több volt, mint egy „sima” HV szeminárium, legalábbis a lelkes mini-beszámolókból ez is kiolvasható. S hogy mit adott még a tréning? Három vezető, három nézőpontból meséli el, a mellékelt képek segítségével…

Szilágyi Szabolcs: Felnyitotta a szemem
Eddig is tudtam, hogy a legjobb helyen vagyok, mégis csupa olyan dolgot tanultam most, ami szinte új volt számomra! Egy teljesen más dimenzióba kerültem, hála ágvezető párosunknak, Tímeának, Gyulának és felső ágvezetőnknek, Kónya Gyurinak! Olyan légkört teremtettek, ami totálisan felnyitotta a szemem! Nagyon sok gyakorlati ötletet kaptunk, ismételten lefektetve azokat az alapelveket, amikkel még jobb vezetővé válhatunk, segítve másokat is egy jobb élethez vezető úton. Egy olyan személyiség- és vezetőfejlesztő program alapjait kaptuk meg, amit továbbadva bárki elsajátíthat tanulással és gyakorlással. Hálás vagyok, hogy itt lehettem, és hogy a közeljövő Aranygenerációjának tagja lehetek!!!

Czibere Attila: Felpörgetett, felpezsgetett
Bennem azóta olyan érzés van, ami leírhatatlan. Pezseg a vérem, pörgök folyamatosan…

Alig értem haza, a párom egyből kérdezte, hogy milyen volt, meséljek már neki róla, megkaptam-e azt a pluszt, amire számítottam? Nagyon sokat tanultam, és nagyon hálás vagyok érte, hogy ott lehettem. Köszönöm!

Gödriné Balla Judit: Soha ne add fel!
Óriási üzenete van számomra a két napnak: soha ne add fel! Ezt azért érzem, mert az én vezetőim (Sinka Gyula és Tímea) soha nem adják fel! Beültetnek az autójukba és elvisznek engem is a célig mindenáron… Köszönöm Nekik! A látvány, ami elénk tárult, leírhatatlan… Egy olyan kastély, ami mindig megjelenik az álmomban. Pont olyan! Álmodozz, egyszer úgyis valósággá válik az álmod! Minden szép és jó, teljes ellátással, beszélgetések, kényeztetetés, pihenés, bulizás… Ez megspékelve egy olyan jövőbe mutató reménnyel, ami itt van a szemünk előtt, csak még nem hisszük. De már látjuk, mert sokan megcsinálták és teljesen más életet élnek azóta. A vágyott életet! Ezt a képzésen még a cégvezetőnk (Gyuri) is megerősítette a maga laza, de következetes stílusával! Bizony, te is lehetsz cégvezető, sőt, ajánlott! Igen, most már „mindenki vegye komolyan magát”! Köszönöm a tanulságos két napot!

 

 

Ezeket olvastad már?