Kezdőoldal Ágak Kulcsember-képző a Sinka-ágon, avagy: tedd rendbe magad!

Kulcsember-képző a Sinka-ágon, avagy: tedd rendbe magad!

A Csongrádi házaspár érdemelte ki teljesítményével a Sinka kupát

2019. január 19-én Miskolcon, a Pannónia Hotel Konferenciatermében rendezték a Sinka-ág vezetői (Tímea és Gyula) az idei első Kulcsember-képzőt. A rendezvény porondmestere Szilágyi Szabolcs volt, aki a maga laza stílusával mesteri módon vezette le a délelőttöt műhelytitkokkal fűszerezve. Egy Goethe idézettel nyitott, mely igazán betalált mindenkinél: „Az ember azt látja a világból, amit a szívében hordoz…’’ (A beszámolóért köszönet Tóthné Maya hálózatvezetőnek, a képekért pedig Gombár Ditti fényképésznek!)

Fókuszban a fókusz

Szegő Tünde – Fókuszban a Fókusz
Elsőként Szegő Tünde mutatta be nekünk saját életútján keresztül, miként kell változtatnunk a szokásainkon, hogy mi magunk is változhassunk. Igazán szívet melengető volt az előadása, pedig többször is hallottam már Tündét. Rávilágított arra, hogy soha ne koncentráljunk egyszerre több dologra, hisz elviheti a fókuszt és összeomlik a rendszer, mint egy kártyavár… De legyenek céljaink és tartsunk ki mellettük, bármi áron! Előadása végén mindenkinek lett egy saját mottója, ami szerint megpróbál élni 2019-ben.

Szegő Tünde fókuszálta a csapatot

Amikor nem moderált, akkor figyelt Szilágyi Szabolcs

Sinka Gyula: Ültess magokat!
A következő előadó Sinka Gyula volt, aki profi módon vezette le nekünk azokat a gyakorlati tanácsokat, amivel elindíthatunk egy új embert. Tény, hogy a sztereotípiák még mindig a földre húznak minket, pl.: tanulj fiam, mert akkor lesz jó állásod… – ez már rég nem így van. Gyula megmutatta nekünk, hogyan szárnyalhatunk együtt, hisz egy csapat vagyunk! Egy új embernek mindig azt mutassuk meg, ameddig ő lát, majd lépésről lépésre haladjunk vele tovább. Ne féljünk használni az eszközöket, amit a cég kínál nekünk, legyen az a Ferenczy Egészségkönyv, egy katalógus, de akár egy ajánlókártya is lehet. Tanítsuk az újakat már a kezdetektől, így lesznek ők is önállóak. – A magokat most kell elültetni, szépen ki fognak kelni – mondta Gyula.

Sinka Gyula a szorgalmas, türelmes ültetésre biztatott

Csongrádiéké a Sinka-kupa: hit és kitartás
A Csongrádi házaspár is szót kapott, ők elmesélték, milyen módszerrel dolgoztak egy wellness hétvégén Szilvásváradon. Elég lehengerlő volt Edina és Attila! Edina megtapasztalta, hogy igenis ereje van annak, amit leírunk, és vágyainknak igenis adjunk teret, hisz működik! Jutalmuk pedig a Sinka-kupa lett a múlt havi teljesítményük alapján! Szívből Gratulálunk Nektek!

Szabó Anita Viktória: Fontos vagy!
Szabó Anita Viktória pedig felnyitotta a szemünket, mi a fontos… az anyagiak, vagy az, hogy boldogok legyünk…? Szintén saját bőrén tapasztalt történeteken keresztül vetítette le nekünk, mi az igazi boldogság. Ne tegyük magunkat a sor végére, a családban mindenki értékes, mindenkire szükség van!

Három hónapos csapatfejlesztő program
1000, 2000, 3000… Hallhattuk azokat, akik már megcsinálták az első 1000 pontot a három hónapra kiírt, ezresével nagyobb PÉ-t kérő „versenyben”, pedig még nincs is hónap vége! Tasnádiné Szabó Mónika, Radics Katalin, Barna Andrea, Mészáros István, Balogh Beáta, Lénárt-Szigeti Katalin, Tóthné Boncsér Ancsa beszélt arról, hogy miként változott ő maga is ennek során, ezt pedig mutatta az is, hogy csapatában többen is indultak a versenyen!

A Tasnádi Arany HV házaspár „tanuló üzemmódban”

Hogyan tovább?
Majd Sinka Gyula vette vissza a szót és mutatta meg, hogyan lehet színessé tenni egy-egy programra való meghívást munkatársainknak. Majd következett a hogyan tovább rész – vagyis mit tegyünk a magültetés után?

Sinka Tímea: Mi a siker?
Sinka Tímea zárta a napot. Ő egy zenével hangolt rá minket előadására, melyek egyforma erőt képviseltek! Milyen egy jó vezető? Erre kerestünk válaszokat, de a végén rá kellett döbbenünk, hogy mind vezetők vagyunk!

Fontos a megújulás
Tímea kihívta, Tóthné Boncsér Ancsát, aki beszélt arról, hogy miként változott ő maga is, hogy fontos a megújulás és nem szégyen a „fiataloktól” tanulni. Ezt mutatja az is, hogy csapatában többen is indultak a versenyen!


Tímea is ajándékozott egy idézetet nekünk:
„Bármit megkaphatsz az életben, amit csak akarsz, ha eleget segítesz másoknak megkapni azt, amit akarnak…’’ Természetesen egy tanmesét kaptunk útravalóként, amit minden képzés végén szinte már várunk!

Sinka Timi Tóthné Boncsér Annát is megszólította

Erős nap volt
Igazán erős volt ez a szombati nap, mindenki kapott valamit, amitől tudni fogja, hol kell rendet tennie először… természetesen miután saját magát rendbe tette! Köszönjük Mindenkinek, aki erre a napra tanítással készült, hogy egyszer mind taníthassunk!!

 Ujvári Zsuzsi Arany HV így látta a napot:
Imádom az összes képzést, viszont a Kulcsember-képző mindig is a szívemhez talán a legközelebbi. Miért? Mert itt megkapom az iránymutatást, és mindig kapok újabb és újabb inspirációt ahhoz, hogy közelebb érjek a cél felé. Lenyűgözött ismét Szegő Tünde hálózatvezető előadása, aki megerősítette bennem, hogy kellenek a célok és megtanulhattam azt is tőle (melyet utólag is köszönök), hogy a MIÉRT is fontos, nemcsak a HOGYAN. Ezúton is köszönöm! Csongrádiné Edina Horváth és Csongrádi Attila hálózatvezetők (Hogyan alkalmazzuk a Lőrincz szabályt?) előadásából pedig számomra a legnagyszerűbb az volt, hogy mennyire összhangban és mennyire egymást kiegészítve sikeresek az üzletben. Szabó Anita Viktória pedig ismét megerősített mindenkit abban, hogy igenis lehet valaki három gyermek után is csinos, és sikeres úgy, hogy profin kihasználja és használja a közösségi médiát. Köszönöm Gyula és Tímea tanítását is, mert bennük pedig akkora tűz van, hogy képesek mosolyt csalni bárki arcára. Köszönöm!

Ujvári Zsuzsi Arany HV kedvencei a Kulcsember-képzők

Szabó Anita Viktória is felnyitotta a csapat szemét

 

 

Ezeket olvastad már?