Kezdőoldal Ágak Sikergyár-tréning ötvenezer pont felett – a Sinka-Gyuris-ág egy része Budapesten szervezett képzést

Sikergyár-tréning ötvenezer pont felett – a Sinka-Gyuris-ág egy része Budapesten szervezett képzést


A Gyuris-ágon Hliva Ildikó (Ezüst HV) és Kerekes Balázs (Ezüst HV) szervezésében 2018. február 18-án Budapesten, a Canada Hotelben zajlott egy újabb tréning a fejlődés jegyében. A címe: „SIKERGYÁR”, ami azt hiszem, önmagért beszél. Igen, ismét egy újabb nap, amikor csapatunk újra együtt lehet, tanulhat, fejlődhet, haladhat a siker útján! Engem ért az a megtiszteltetés, hogy írhatok róla, hogyan sikerült a nap és mit kaptunk tőle – írja bevezetőjében Hursán Katalin, aki hozzáteszi, mindezt szerető és hálás szívvel vetette papírra. Mert, amikor ott volt, ugyanezt érezte…

Bezeczky Gizus a 20 fogyasztó fontosságáról is beszélt
Vasárnap 9:30 körül érkeztek a csapat, a „család” tagjai, akik nagy-nagy szeretettel üdvözölték, fogadták egymást, majd amikor megérkezett mindenki, nagy örömünkre indulhatott a NAGY nap. A nap háziasszonya Bezeczky Gizus (HV) volt, aki nagy igyekezettel és odaadással vezette le a képzést. Bevezetésként köszöntött minket, majd megköszönte Ildikónak és Balázsnak, hogy ezúton is lehetőséget biztosítanak számunkra a fejlődésre. Ezek után indulhatott a napi program. Elsőként Hliva Ildikó Ezüst Hálózatvezetőtől hallhattunk egy lenyűgöző előadást, ami a segítő fogyasztó, a disztribútor és a hálózatépítő közti különbséget mutatta be, valamint beszélt a 20 fogyasztó fontosságáról.

Németh-Králl Brigitta a szenvedélyről
Őt követte Németh-Králl Brigitta, aki arról mesélt nekünk, hogy mikor és hogyan is lépte át azt a bizonyos „KÜSZÖBÖT” és hogyan győzte le félelmeit, majd milyen szenvedéllyel kezdett bele az üzletépítésbe.

Pusoma Ilona, aki nem adta fel…
Pusoma Ilonától azt tudhattuk meg, hogy mi volt az a 2-3 dolog, amiért végül is nem adta fel és vezető lett. Valamint arról is beszélt, mennyire fontos a jó kapcsolattartás, az alázat és a kitartás.

Ezek után hallhattunk pár történetet olyan munkatársaktól, akik rövid „szunnyadás” után újult erővel vetették be magukat az üzletbe.

Radányi Marcsi: Ma is megváltom a világot!
Majd Radányi Marcsi (HV) beszámolója következett, akit én személy szerint csak „NAGY TERVEZŐNEK” hívok. Elmondta nekünk, mennyire fontos a tervezés napra lebontva és azt is, hogy minden napnak úgy induljunk neki, hogy ma is „Megváltom a világot!”


Gaál Andi: Fontosak a rendezvények
Őt követte Gaál Andi (Hv) akitől megtudhattuk mennyire fontos és elengedhetetlen a rendszeres rendezvények megszervezése. Ide tartozik a nagyobb háziinfó is. Véleménye szerint ezek az események nélkül „LÁTHATATLAN VAGY”.

A nagy „átlépők”
Andi előadása után nagy átlépők megünneplésére került sor. Szélesiné Rovó Anita, aki hálózatvezető lett, Bezeczky Gizus és Némedy Gabriella átlépte a tízezres, valamint Radányi Marcsi a húszezres ponthatárt. Itt szeretném megjegyezni, hogy a nagy csapat együtt átlépte az ötvenezres ponthatárt!

Kerekes Balázs a jutalékszámításról
Ezek után Kerekes Balázs Ezüst HV lehengerlő tanítása következett a jutalékszámításról, ami mindenki számára érthető és jól elsajátítható volt. Majd beszélt arról is, hogy hogyan építhetjük és építsük jól az üzletet.

Némedy Gabriella: Hogyan kreáljunk fogyasztóból üzletépítőt?
Majd következett egy interaktív kérdezz-felelek „játék”. Itt mindenki választ kaphatott kérdéseire. Pici szünet után Némedy Gabriella HV adott nekünk néhány frappáns ötletet, hogy hogyan is kreáljunk fogyasztóból üzletépítőt.

Kerekes Balázs tanításai
A nap további részében teljes mértékben Balász vette át a szerepet. Rengeteget adott, tanított nagy-nagy odaadással, hozzáértéssel minket. Összeraktuk közösen az ideális fogyasztót és az ideális hálózatépítőt (ideális vezetőt), így mindenki látta, hogy miben kell változnia. Beszélt arról, hogyan legyünk vezetőként példamutatók, követhetők és jól másolhatók. Végezetül betekintést kaphattunk arra, hogy hogyan válhatunk egyre magabiztosabbá. Majd az eredményes kommunikációról és a kifogáskezelésről tanulhattunk néhány technikát Balázstól, amiket párban gyakoroltunk is. Szó esett még arról, hogy ez a kapcsolatok üzlete, és beszélt arról, hogyan építsünk „gyümölcsöző” kapcsolatokat. Szó volt dióhéjban az időgazdálkodásról, és megmutatta, hogy hogyan tudjuk az embereket az üzlettel megkeresni sablonok nélkül.

Turbótréning a folytatásban
Volt, akinek itt befejeződött a nap és volt, akik teljesítményük alapján részt vehettek még egy „TURBÓ TRÉNING” elnevezésű előadásban, amin olyan dolgokról beszélt Balázs, amik alapján a gyorsítósávba tudunk lépni. Előadásában számos olyan hibát tárt fel, amit nagyon sokan elkövetünk, de megmutatta, hogyan tudjuk ezeket kijavítani a siker érdekében. Megmutatta nekünk, hogyan tudjuk tudatosan egyre jobban fejleszteni, erősíteni önmagunkat, és hogy mit kell tennünk, hogy egyre sikeresebbek az üzletépítésben. Miként működjünk a nap nagy részében magas rezgésfokon és hogyan tartsuk ott magunkat!

Sokkal többet kaptunk
Hát szóval – ennyi! Ennyi, amit én el tudtam mondani erről a fantasztikus napról. Tanulni, fejlődni mentünk, de sokkal többet kaptunk. Erőt, új szemléletet még több hitet és a CSAPAT erejét, fontosságát. Ezután szeretném megköszönni, hogy egy olyan csapat tagja lehetek, amelyet a tudásvágy a segítségnyújtás és az önzetlen szeretet mozgat. Hálás vagyok, hogy veletek haladhatok a siker útján, és hogy közöttetek lehetek. Külön köszönet Balázsnak és Ildikónak ezért a csodálatos napért. Köszönöm a csapatnak, hogy engem bízott meg ezzel a nemes feladattal, hogy én számolhatok be arról, amit együtt tanultunk és éltünk át. Sok ilyen együtt töltött pillanatot kívánok még magunknak a Nagycsapatnak!

Két idézet

Végül két, általam kiragadott idézet a szervezőktől:
„Mindenkinek azt kívánom, élje át ezt az érzést, hogy a rendezvényen az összes ember, aki itt van, az az enyém.”  /Hliva Ildikó/
„Köszönöm, tegyetek hozzá ti is, mert mi így, együtt vagyunk egy kerek egész.” /Kerekes Balázs/
Köszönöm Nektek, köszönöm a BIOCOMNAK!

 

 

Ezeket olvastad már?