Kezdőoldal Ágak Az első Mini Startképzés Győrben, Csordás Anikó Ezüst HV csapatában

Az első Mini Startképzés Győrben, Csordás Anikó Ezüst HV csapatában

img1516458014566

Január 20-a, egy csodás napsütéses szombat délelőtt Győrságon, a megyeszékhelytől nem messze fekvő településen. Eljött a 2018-as év első győri, „mini” Startképzése. A csoport izgatottan várta, hogy elinduljon immáron Győr-Moson-Sopron megye területén is – először kicsiben – egy ilyen jellegű rendezvény. Mivel Csordás Anikó, a Kónya-Sinka-Gyuris-ág Ezüst Hálózatvezetője csapatában sok győri, mosonmagyaróvári és Pest környéki munkatárs is van, ezért elég messziről, még 100 km távolságból is érkeztek. A beszámolót a Nagy Zsuzsannának köszönhetjük.

oznor

Csordás Anikó: A Biocom mindenki számára ideális megoldást nyújt
Csordás Anikó Ezüst Hálózatvezető köszöntötte az új és régi munkatársakat. Elmondta a napi programot, majd belekezdett saját életútjának elmesélésébe, hogy lett elkötelezett Biocomos hálózatépítő, ami példát adhat az új és régi munkatársaknak. Beszélt a tanításról, tervezésről, infókról, az új tagok elindításáról. Valamint arról is, hogy teljesen mindegy, honnan jöttél, milyen végzettséged van, és hogy hány éves vagy, a Biocom mindenki számára megoldást nyújthat ideálisan, ki mit szeretne kivenni belőle. Fontos volt, és elmondta, hogyan lehet gyorsítást beletenni ebbe az üzletbe, és hogy minden másolódik.

Csordás István: Miért a Biocom?
Csordás István 5. szintű munkatárs bemutatta a céget, a vezetőket. Színes diákkal szemléltette az előrelépési lehetőségeket, a marketingtervet és a szintenkénti jutalékkiosztást. A teljes Biocom Életmódprogramot bemutatta az új és már korábban regisztrált munkatársaknak. Vezetője, Anikó büszke Istvánra, mert nagy tervei és céljai vannak, és ezért napi szinten tesz is párjával, Edinával együtt.

oznor
Tóthné Molnár Ibolya a termékekről

Tóthné Molnár Ibolya hálózatvezető előadásában ismertette a Biocom Top 10 termékeket. Majd terméktapasztalataikról örömmel beszéltek munkatársak. A Reg-Enor ismét vezető szerepet töltött be az itt ülők között. Sokakat ez a Top 1 termék indított el az üzletben is. Ibolya kitért a különböző csomagokra, hogy korosztályonként miket ajánljunk. Tartalmas kis előadás volt! Ibolya nagy tervei az ezüst, majd az arany szint elérése ebben az évben.

Hajnáczki Edina a 200 pont fontosságáról
Hajnáczki Edina 5. szintű munkatárs beszélt a havi 200 pont eléréséről. Kiemelte, hogy boltcserével lazán és könnyedén el tudjuk érni, hisz minden családban szükség van ezekre a termékekre. Megfogalmazása szerint a 200 pont gyakorlása és tanítása közelebb visz álmaid és céljaid eléréséhez. Anikó nagyon büszke Edinára, hisz még egyetlen képzésről sem hiányzott, és már nemzetközi csapatuk van. Edina alázatos tanítható, mindig konzultál szponzorál akár napi szinten is.

Megérdemelték
Kis szünet után köszöntötték és elismerték a szintlépőket. Kis ajándékkal, nagy gratulációval és hatalmas öleléssel!

A hatos szintre lépett Nagy Zsuzsanna a munkamódszerekről
Nagy Zsuzsanna 5. szintű munkatárs, színes és vidám előadásában elmesélte munkamódszerét, hogy főállása mellett hogy halad és fejlődik ily dinamikusan. Beszélt a mindennapjairól, hogyan tudja beilleszteni az életébe a munkája mellett a Biocomot. Azt mondta: mindent lehet, csak akarni kell. Ha a kitűzött cél erős és égető, akkor nincsenek leküzdhetetlen akadályok… Zsuzsi dinamikájának és annak, és ahogy lemásolta Anikót, máris meg van az eredménye: meglépte a vezetői szint első lépcsőjét, a 6-os szintet ebben a hónapban!

Gyuris Annamária: Tedd a legfelső polcra a Biocomot a sikeredért!
Befejezésként Gyuris Annamária Arany Hálózatvezető és ágvezető tartott előadást arról, hogy mindenki számára elérhető ez az életforma. Kifejtette a rendszer lényegét, hogy hova helyezd a Biocomot az életedbe, mert ha a legfelső polcra teszed, akkor bármit el lehet érni, csak akarni kell! Hangsúlyozta, hogy fontos az önképzés, olvasás, CD-k hallgatása és a képzéseken való részvétel. Felhívta a figyelmet a március 10-i nemzetközi Biocom nagyrendezvényre. Azt javasolta, hogy minél több embert hozzunk el, hiszen annál nagyobb lesz az üzletünk, és egyre közelebb kerülünk álmaink, céljaink megvalósításához!

Mosonmagyaróváron folytatjuk
Nagyon jól sikerült az első mini Startképzés, színes előadásokkal, fantasztikus kis csapattal. Volt nevetés, meghatódás… mint minden egyes képzésen! A következő pedig Mosonmagyaróváron lesz február 13-án, amelyre várunk mindenkit sok szeretettel!

Reg-Enor Est február 17-én, Győrben
Most pedig gőzerővel készülünk a február 17-én tartandó győri Reg-Enor Estre, ahol a vendégelőadónk Szabó Sigfrid, a Reg-Enor feltalálója lesz.

Beindult a szárnyalás!
Ebben az évben tehát nagyon sok figyelmet szentelünk a rendezvényeknek és magunk is minden hónapban megcsináljuk a mini Startképzéseket Mosonmagyaróváron és Győrben, remélhetőleg egyre nagyobb létszámmal. Tudjuk, hogy fejlődni csak úgy lehet, ha intenzíven éljük ezt a programot, a Biocomot, ami jövőképet ad csapatunknak. Már 2018 első hónapjában hatalmas szárnyalás indult be a csapatban, ami az az év sikerességét fogja bizonyítani!

oznor

oznor

oznor

oznor

oznor

oznor

oznor

oznor

oznor

oznor

img1516458270557 received_1508354055879719 received_1508354082546383

 

Ezeket olvastad már?