Versenyezz évente négyszer! – Újra sikert aratott a Biocom hálózatépítők Erdélyben, Szovátán tartott találkozója

Itt éppen Ferenczy László ágvezető, Arany Hálózatigazgató mutat (Biocom) utat a Szovátán ismét nagy sikert arató, erdélyi országos rendezvényen

Itt éppen Ferenczy László ágvezető, Arany Hálózatigazgató mutat (Biocom) utat a Szovátán ismét nagy sikert arató, erdélyi országos rendezvényen


Ha valami harmadszor történik meg sorozatban, arra már bátran mondhatjuk, hogy hagyományos. A 2016 őszi sikeres indítás, és a történelmi csúcsokat döntögető eredmények megünneplését jelentő 2017 tavaszi találkozó után 2017. október 15-én ismét telt házzal, rengeteg új érdeklődővel zajlott a Biocom romániai hálózatának második féléves nagy találkozója az ottani partnercég, de főleg a meghatározó Péter-ág szervezésében. A népszerű üdülőhelyen, Szovátán tartott képzésre a magyarországi csúcsvezetés jelentős része is megérkezett, a csapat pedig a visszajelzések alapján még inkább beindult. A jelszó: versenyezz évente négyszer!

Meghatározó esemény a romániai üzletrész életében

Az ágak és példaértékű vezetők név szerinti köszöntését követően Kovács Zoltán hálózatalapítóé volt a színpad, akit ezúttal is szeretettel invitáltak a szervezők a félezer főt megmozgató, az erdélyi üzletrész életében meghatározó jelentőségű eseményre. Az első számú vezető csakúgy, mint a szeptemberi, budapesti rendezvényen, itt is kiemelte: az eddigi számadatok alapján bátran kijelenthető, hogy 2017 tűnik a hálózat valaha volt legsikeresebb esztendejének.

Kovács Zoltán hálózatalapító arról is szólt, hogy a sikerhez cselekedni kell

Kovács Zoltán hálózatalapító arról is szólt, hogy a sikerhez cselekedni kell


Kovács Zoltán: Bátran induljatok az úton!

Persze nem csak statisztikákkal, hanem útmutatással is érkezett Kovács Zoltán, aki a friss érdeklődőknek üzente: itt kizárólag tőlük függ az akár nagy mértékben bővülő jövedelmük. Ám ahhoz, hogy kivegyék a részüket a sikerből, nekik kell lépniük, mert nem az üzlet megy hozzájuk, hanem éppen fordítva… S miután a hallgatósággal együtt feltérképezték a siker lehetséges megnyilvánulásait, a vezetőkre, mint példaképekre mutatott a teremben, akik szívesen, önzetlenül elmondják a „titkokat”. A hálózatalapító a most indulóknak azt üzente, legyenek kész a változásra, az új gondolatok befogadására és bátran induljanak el az úton, hisz rengeteg példa bizonyítja, van számukra is bőven lehetőség.

Vass Oszkár konkrét munkalépésekkel segítette a most indulókat

Vass Oszkár konkrét munkalépésekkel segítette a most indulókat

Vass Oszkár: Adott az eszköz a saját vállalkozáshoz

A bevezető előadást követően mondhatni „megfelezte” mondanivalóját a Péter-ágat szponzoráló házaspár. De talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy a Péter Ágnes és Csaba által vezetett erdélyi csapat baráti, felső ágvezetőinek számítanak Vass Oszkár és Vass Szombatfalvi Zsuzsa. Oszkár arra a sokakat foglalkoztató kérdésre kereste a választ a közönséggel együtt, hogy mi foglalkoztatja az embereket? A megszülető válaszokhoz (jobb életkörülmények, előrelépés az életben) aztán egy eszközt is bemutatott, ami természetesen a Biocom, ahol minden adott egy saját vállalkozás kiépítéséhez. Ahol a nagyobb forgalom magasabb jövedelmet jelent, amit viszont gyorsabban el lehet érni a tudás átadásával, mint az eladással. S ahol az az egyik legfontosabb teendő, hogy keressük a nyitott, együttműködő embereket, miközben a tanulás által mi magunk is folyamatosan megújulunk.

Vass Szombatfalvi Zsuzsa előadása nagy részében mások elé tartotta mikrofonját. Volt oka rá: a Vass-ág adta a legtöbb nyári, „hajózós” versenygyőztest az egész Biocomban! Itt éppen Sántha Suciu Katalin „nyilatkozik” neki és a közönségnek.

Vass Szombatfalvi Zsuzsa előadása nagy részében mások elé tartotta mikrofonját. Volt oka rá: a Vass-ág adta a legtöbb nyári, „hajózós” versenygyőztest az egész Biocomban! Itt éppen Sántha Suciu Katalin „nyilatkozik” neki és a közönségnek.

Vass Szombatfalvi Zsuzsa: Csináld most (is) a versenyt!

Vass Szombatfalvi Zsuzsa pedig jelezte: az ősz az egymás iránti köszönet és hála időszaka. Mindkettőre van bőven lehetőség a Biocom keretein belül is, nem csak az eddigi számokat látva, hanem a jövőt tervezve, amire egy igazán tiszta, világos programot is adott Zsuzsa, aki – nem véletlenül – rövid előadásának nagy részét arra szánta, hogy bemutassa az águkban a nyári kihívást sikeresen teljesítő, „hajózós” verseny szereplőit. (Tehette ezt annak tudatában is, hogy a Vass-ág adta a legtöbb nyári versenygyőztest, melyhez ezúton is gratulálunk!) Ezúttal Fejér Ildikó és Sántha Suciu Katalin mondta el sikertörténetét, Zsuzsa pedig ezeket az alapokat felhasználva utat mutatott: a három hónapig tartó, 1000, 2000, majd 3000 ezer új pontot előíró, a hálózat fejlesztését nagyban elősegítő verseny nem egyszeri, egyedi volt, hanem folyamatos. Így pont négyszer lehet megcsinálni egy esztendőben, ami azt jelenti, hogy akár négy új közvetlen hálózatvezetővel is bővülhet ezáltal bárki csapata. Az üzenet tehát világos: ne várd a nyarat, hanem kezdd el a versenyt most – és ismételd meg még háromszor!

Részegh Magdolna elsöprő erejű, dinamikus, tartalmas előadást tartott – akik most látták először, rögtön megérthették, mitől fejlődik látványosan…

Részegh Magdolna elsöprő erejű, dinamikus, tartalmas előadást tartott – akik most látták először, rögtön megérthették, mitől fejlődik látványosan…

Részegh Magdolna: Minél több értéket teremtünk, annál inkább nő a jövedelmünk

A nyári verseny ajándékaként kapott dunai hajózás képei is színesítették a rendezvényt, melyen ott volt (természetesen, nem egyedül) az a Részegh Magdolna is, aki előadásában azt mondta, hogy az élmények, a célok viszik előre az embert, s itt bizony bőven jár plusz juttatás a munkáért. Így történhetett, hogy azóta már ő is beülhetett álmai piros autójába… Az Ezüst Hálózatvezető az induláson gondolkodók megerősítése gyanánt megfogalmazta, hogy a jövedelmünk az értékteremtő képességünk mértékétől függ, így nincs miért „aggódni”, ha egyre nő a bevételünk…

Hasznos terméktapasztalatok

A második rész elején rövid interjúk keretében vallottak néhányan arról, mit éltek meg bizonyos Biocom termékek használata során. A nyílt színen előadott saját észleletek szorgalmas jegyzetelést és nem egyszer zajos tetszésnyilvánítást is kiváltottak, még egyszer köszönet mindenkinek a fontos tapasztaltok megosztásáért!

  • Kraft Noémi – a Reg-Enor kúrának jelentős (18 kg-os…) karcsúsodást köszönhet, de kiemelten fontosnak tartotta a tisztított vizet is. Családi kedvencük még a Joint Complex, mely ortopéd szakorvos édesapja megerősítő jelzésével sokak érdeklődését felkeltette.
  • Horvát Mária – az Olajfalevél-kivonatot dicsérte, és a Mirtill sprayről is megosztott fontos tapasztalatokat.
  • Kásás Melinda – ugyancsak az egyik legújabb termékünk, Mirtill spray kapcsán mondott mások számára is használható észleleteket.
  • Német Ildikó – neki a Reg-Enor kúra volt a sztár, nem csak az egészséges súlyvesztés szempontjából…
  • Vass Edit – neki komoly bőrproblémái oldaódtak meg. Ha a kedves olvasó kíváncsi arra, hogyan, mivel, kénytelen felkeresni egy erdélyi hálózatvezetőt, aki ott volt a rendezvényen… J (Azért adunk kulcsszavakat: Turmeric, Reg-Enor, Immune Supreme, Detox Formula.)
  • Nagy Emese – szintén Reg-Enor kúra tapasztalatokkal érkezett.
Dr. Kodori Judit, aki „hazaérkezett”, hiszen Marosvásárhelyen vette át annak idején orvosi diplomáját, nagyszerű, vastapsot kiérdemlő előadást tartott a termékekről és bizonyos problémák megoldási lehetőségeiről

Dr. Kodori Judit, aki „hazaérkezett”, hiszen Marosvásárhelyen vette át annak idején orvosi diplomáját, nagyszerű, vastapsot kiérdemlő előadást tartott a termékekről és bizonyos problémák megoldási lehetőségeiről


Dr. Kodori Judit: Adottak a termékek, hogy jobban vigyázzunk magunkra

Jó alapnak bizonyult ez a blokk a következő, orvosi, szakmai előadáshoz, mely megváltozott életkörülményeink közepette igyekezett tanácsokat adni a téli felkészüléshez, a házipatika összeállításához és a betegségek elkerüléséhez. Dr. Kodori Judit, aki évtizedek óta használja sikeresen a hálózat termékeit is mindennapi munkája során, átfogó képet nyújtott az egészséghez vezető lehetséges utakról, a megelőzés jegyében. Így szerinte egyaránt fontos a tisztítás-méregtelenítés, a bélflóra regenerálása, a lúgosítás és a helyes táplálás-táplálkozás, valamint az immunrendszer erősítése. Ezek mentén néhány termékcsoportot is kiemelt a Biocom színes és mennyiségileg is különleges palettájából, aminek egy részét az alábbiakban rögzítjük, hozzátéve, hogy rengeteg segítség elhangzott életkorokra bontva is.

  • Tisztítás: tisztított víz, Reg-Enor, Intestinal Cleansing program, Natu-Lax.
  • Bélflóra regenerálás: Grapefruitmag-kivonat, Flora Plus, SCD Herbal.
  • Lúgosítás: Immun Supreme, Coral Calcium, multivitaminok.
  • Immunrendszer erősítése: Olajfalevél-kivonat, Krill Olaj, D3-vitamin, antioxidánsok (pl. C-vitamin, Coenzyme Q10 – azaz nálunk Q-Vital – Flavonoid Komplex).

Nem véletlen, hogy a diplomáját korábban Marosvásárhelyen átvevő, tehát „hazatérő” dr. Kodori Judit vastapsot kapott előadása végén…

A színpadon azok, akik szívesen vállalták, hogy nagy nyilvánosság előtt is elmondják terméktapasztalataikat. A szereplők láthatóan jól érzik magukat, s bár a közönség ezen a képen nem látszik, körükben is a mosoly volt az általános…

A színpadon azok, akik szívesen vállalták, hogy nagy nyilvánosság előtt is elmondják terméktapasztalataikat. A szereplők láthatóan jól érzik magukat, s bár a közönség ezen a képen nem látszik, körükben is a mosoly volt az általános…

 

A gyergyószentmiklósi Günther Edit arról mesélt, hogy vált ragyogó terméktapasztalatával hálózatvezetővé a Csibi-ágon

A gyergyószentmiklósi Günther Edit arról mesélt, hogy vált ragyogó terméktapasztalatával hálózatvezetővé a Csibi-ágon


Sokat mondó sikertörténetek

A termékekről szóló részt követően sikertörténetek inspirálták tovább a félezer fős hallgatóságot.

  • A gyergyószentmiklósi Günther Edit arról beszélt, hogy az életmódváltással járó Reg-Enor kúra következtében 26 felesleges kilótól szabadult meg. Most már a Csibi-ág hálózatvezetője, aki 21 (!) munkatársával érkezett a rendezvényre, de emlékszik még arra, amikor egyedül ült egy képzésen…
  • A Székelyudvarhely környékéről érkező Balázs Szilvia arra is büszke lehet, hogy vele együtt később egy közvetlen új hálózatvezetője, Német Katalin is átvehette az oklevelet. A Péter-ág új HV-ja a tudatosság mellett a boltcsere, mint stratégia fontosságát és előnyeit hangsúlyozta a vezetővé válás útján.
  • A kézdiszentléleki Mátyus Emese a versenyből épített rövid idő alatt nagy csapatot. A csoportjából ketten (Kanabé Mária Magdolna és Fejér Ildikó) is hatos karrierszintre emelkedtek az elmúlt időszakban, valamint Posea Erzsébet is teljesítette a feltételeket, így a Turóczi-ág hálózatvezetője volt az egyik legjobb példa arra, hogyan tudja segíteni a gyors sikerek elérését a versenyzés.
  • A Szamosújvárról érkezett Joó Erzsébet szintén a Reg-Enor segítségével indult el (a kúra számára 23 kilós megkönnyebbülést hozott). A Sinka-Gyuris-ág hálózatvezetője tulajdonképpen három hónap alatt érte el a HV szintet, ami egyre inkább programmá válik a nagyváradi Hermann Judit által vezetet csapatban…
Balázs Szilvia önkritikusan őszinte, egyben humoros előadásában a boltcsere jelentőségét hangsúlyozta hálózatvezetővé válásában a Péter-ágon

Balázs Szilvia önkritikusan őszinte, egyben humoros előadásában a boltcsere jelentőségét hangsúlyozta hálózatvezetővé válásában a Péter-ágon

Mátyus Emese fejlődésében, mint a háttérből is látszik, nagy szerepet játszott a nyári, hajózós verseny, mert vele együtt négyen is teljesítették a feltételeket

Mátyus Emese fejlődésében, mint a háttérből is látszik, nagy szerepet játszott a nyári, hajózós verseny, mert vele együtt négyen is teljesítették a feltételeket

Joó Erzsébet, a Hermann csapat új vezetője a Sinka-Gyuris-ágon „szokássá” vált „elvárásról” beszélt, ugyanis gyakorlatilag három hónap alatt érte el a hálózatvezetői szintet

Joó Erzsébet, a Hermann csapat új vezetője a Sinka-Gyuris-ágon „szokássá” vált „elvárásról” beszélt, ugyanis gyakorlatilag három hónap alatt érte el a hálózatvezetői szintet

 

A nagyváradi, háromgyermekes családanya, a most már Arany Hálózatvezető Hermann Judit szinte „felrobbantotta” a hálózatot: elképesztő ívű fejlődés van az elmúlt egy-két éve mögött. 75 ezer pontnál jár a Sinka-Gyuris-ág egyik új csillaga…

A nagyváradi, háromgyermekes családanya, a most már Arany Hálózatvezető Hermann Judit szinte „felrobbantotta” a hálózatot: elképesztő ívű fejlődés van az elmúlt egy-két éve mögött. 75 ezer pontnál jár a Sinka-Gyuris-ág egyik új csillaga…


Hermann Judit – három gyermek, négy közvetlen HV, 75 ezer pontos csapat…

A sikersztorik végszava egyben a második rész zárásának felvezetése is volt. Az a Hermann Judit lépett ugyanis pódiumra, aki erről néhány esztendeje még csak nem is álmodhatott. Azaz, dehogynem, épp ez a kulcs: elmondása szerint néhány fontos, lélekemelő tréning segítette abban, hogy a gondolkodása megváltozása által előbbre lépjen. Sőt, szárnyaljon! A Sinka-Gyuris-ág (távolabbról nézve: Kónya-ág) Arany Hálózatvezetője ugyanis már 75 ezer ((!) pontnál tart! S mielőtt bárki azt mondaná, hogy „neki könnyű”, egy háromgyermekes édesanyáról van szó, pici csemetékkel. Ezzel együtt pedig egy nagyváradi üzletasszonyról… Értékes előadásának része volt egy dia, amely bemutatta folyamatosan bővülő csapatát, ami biztosan motiváló lehetett a már vezetői szinten lévők számára is.

Barabás Lilla Anna öles léptekkel halad a vezetővé válás felé a Hermann csapatban, melyről szívesen beszélt a szovátai rendezvényen

Barabás Lilla Anna öles léptekkel halad a vezetővé válás felé a Hermann csapatban, melyről szívesen beszélt a szovátai rendezvényen

 

Ők érték el a hatos (társult hálózatvezetői) szintet az elmúlt hónapokban. Jobbról a gratuláló hármas: Borbáth Edit, a romániai partnercég ügyvezetője, Kovács Zoltán hálózatalapító és Kónya György, aki ebben társa, és ágának névadója, hálózatigazgató.

Ők érték el a hatos (társult hálózatvezetői) szintet az elmúlt hónapokban. Jobbról a gratuláló hármas: Borbáth Edit, a romániai partnercég ügyvezetője, Kovács Zoltán hálózatalapító és Kónya György, aki ebben társa, és ágának névadója, hálózatigazgató.


Új hatosok

A harmadik rész a hatos (tehát társult hálózatvezetői) szintet elért munkatársak köszöntésével kezdődött, akiknek Borbáth Edit, a romániai partnercég ügyvezetője, Kovács Zoltán hálózatalapító és egyik társa, Kónya György ágvezető-hálózatigazgató gratulált. Az alábbiakban szponzoraik méltatását adjuk közre.

  • Kanabé Mária Magdolna (Kézdivásárhely), szponzora: Mátyus Emese, Turóczi-ág

A kézdivásárlelyi kórház bakteriologiai osztályán asszisztensként dolgozik, két gyerek édesanyja. Mellékállasként felvállalta a Biocomot és élt a Biocom által nyújtott lehetőségekkel. Elsősorban az egészsége helyreállítása volt a cél, aztán a halózatépítés következett! Elmondása szerint nem könnyű bevinni az  életébe a Biocomot, hisz mindig időhiányban szenved. De nagyon szereti, ha az embereknek segíthet, megoszthatja tapasztalatait. Büszke vagyok rá, az egyik versenygyőztesem! – írja szponzora, Mátyus Emese.

  • Fejér Ildikó (Kézdivásárhely), szponzora: Mátyus Emese, Turóczi-ág

Ildikó egy nagyon vidám, energiával teli, céltudatos személyiség, aki két kislány édesanyja. Kereste a megoldást az életében arra, hogy több időt tölthessen a családjával, és ezt a Biocom által kapta meg. Az előre tervezett és szervezett munka, a képzéseken való rendszeres részvétel, valamint a versenygyőztességnek köszönhetően egy aktív csapatot tudhat magáénak. Nagyon büszke vagyok rá, nagy öröm számomra, hogy az én csapatomat ékesíti. Kívánom, hogy álmaid, vágyaid mihamarabb teljesüljenek, hogy helyükbe újakat tűzhess ki! – írja szponzora, Mátyus Emese.

  • Zöld Mónika Mária (Kézdivásárhely), szponzora: Ercse Laura, Gligor Erika csapata, Turóczi-ág

Zöld Mónika egy nagyon ügyes, talpraesett,  határozott vezető, aki mindennap tesz az egészségéért és tudatosan adja át ezt a megtapasztalást mindenkinek, akivel találkozik. Folyamatosan szervez és kitartóan követi a szponzorai tanácsait. Tudja, hogy a feladatok hozzák a fejlődést, ezért is lett vezető és jó tanítója a csapatának. Nagyon büszkék vagyunk rád – írja szponzora, Ercse Laura.

  • Nagy Ágota (Sepsiszentgyörgy), szponzora: Dósa Annamária, Szakács Dálnoki Kinga csapata, Turóczi-ág

Nagy Ágota kétgyermekes családanya, aki mellékállásban építi a Biocomos hálózatát kitartóan, türelemmel és sok-sok szeretettel. Tiszta szívvel támogatja és bővíti folyamatosan a csapatát – írja szponzora, Dósa Annamária.

  • Sándor Ildikó (Sepsiszentgyörgy), szponzora: Dósa Annamária, Szakács Dálnoki Kinga csapata, Turóczi-ág

Nagyon céltudatos, önálló, szeretetteljes, született vezető. Két gyereke mellett határozottan, tervezetten, türelmesen építi az egyre növekvő csapatát – írja szponzora, Dósa Annamária.

Kónya György motiváló, közérthető előadásában egy alapkérdésre kerestette a választ a hallgatósággal – a kivetítőn látható…

Kónya György motiváló, közérthető előadásában egy alapkérdésre kerestette a választ a hallgatósággal – a kivetítőn látható…

Kónya György: Te melyik polcra teszed a Biocomot?

Az elismeréseket követően Kónya György ágvezető-hálózatigazgató (akinek a csapatából jelentős számban jelentek meg Szovátán, köszönhetően az erősödő nagyváradi, Hermann Judit által vezetett csapatnak), azt a kérdést tette fel: mi hiányzik az életedből? Szemléletes, képes előadásában közérthetően mutatta meg, hogy itt a termékekbe van „elrejtve” a pénz, amit az elején lehet, hogy még a hitelei kiváltására gyűjt az ember, de később már akár a luxusutazásaira… Kónya György azt mondta az üzletről: fejben dől el, s mindjárt az első döntés is fontos, hogy vásárlóként vagy szervezőként veszünk részt benne. A fő kérdés az, hogy melyik polcra tesszük a Biocomot – amit tulajdonképpen mi, közösen hozunk létre. E folyamat során pedig nagyon fontos a jó hozzáállás, a taníthatóság.

 

Günther Edit új hálózatvezető (balról, szponzora Szász Emese, Madaras Gyöngyike csapata, Csibi-ág)

Günther Edit új hálózatvezető (balról, szponzora Szász Emese, Madaras Gyöngyike csapata, Csibi-ág)

Dr. Hadnagy Makó Krisztina új HV nyilatkozik (szponzora: Madaras Gyöngyike, Csibi-ág)

Dr. Hadnagy Makó Krisztina új HV nyilatkozik (szponzora: Madaras Gyöngyike, Csibi-ág)


Új hetesek

Az előadást követően újabb elismerések alkalmával tapsolhatott a közönség: miniinterjúk során vallottak az új hálózatvezetők az odáig vezető útról, miután átvehették elismerő oklevelüket. Az alábbiakban a szponzoraik által küldött sorokkal építjük fel őket.

  • Günther Edit – (Gyergyószentmiklós), szponzor: Szász Emese, Madaras Gyöngyike csapata, Csibi-ág

Edit maga a lendület, az áramlat, megoldásokban gondolkodik. Kétgyerekes édesanyaként hamar megértette, hogy a Biocom többet jelent számára, mint termék. Nagyon hamar ráérzett az üzletre, elfogadta a tanítást és hálózatvezető lett. 26 kg súlyfeleslegtől szabadult meg, meggyógyult a cukorbeteg férje, de mégis, az igazi indítógomb számára az első képzés volt, amelyet Ferenczy László tartott Csíkszeredában. Életszeretetének és optimizmusának köszönhetően mágnesként vonzza az embereket, óriási csapata van, igazi kincs – írja szponzora, Szász Emese.

  • Hadnagy Makó Krisztina (Farkaslaka), szponzora: Madaras Gyöngyike, Csibi-ág

Krisztina orvosként egy drágakő a csapatunkban és nagyon hálás vagyok az édesanyjának, hogy megtaláltuk, mert szakemberekre nagy szükségünk van. Nagyon hamar megérezte és megértette a Biocom által képviselt szemléletmód értékeit és azt is, hogy a hagyományos orvoslás és a Biocom nagyon jól megfér egymás mellett. Alázatossága, céltudatossága példaértékű. Nagyon értékes ember és nagyszerű dolgokra képes – írja szponzora, Madaras Gyöngyike.

  • Ilyés Erika  (Korond), szponzora: Hadnagy Makó Krisztina, Madaras Gyöngyike csapata, Csibi-ág

Erika egy gyönyörű kislány édesanyja, a korondi iskola főkönyvelőnője, aki másodállásban foglalkozik a Biocommal. 4 hónap alatt lett hálózatvezető, ami a dinamizmusának, nagyszerű szervezőkészségének, a képzéseken és munkatársikon való rendszeres részvételének köszönhető. Példaértékűen építette be a Biocomot a családja életébe, férje mindenben támogatja, mindezek mellett ő az egyik legelkötelezettebb termékfogyasztója is, aki szívesen megosztja tapasztalatait másokkal. Hálás vagyok, hogy ilyen vezető munkatársam van, mint Ő, és kívánom, hogy nagyon sok ilyen dinamikus, lelkes, lendületes, tanulni vágyó, felelősségteljes munkatársat találjon, amilyen Ő is! – írja szponzora, Hadnagy-Makó Krisztina.

  • Joó Erzsébet (Szamosújvár), szponzora: Kovács Andrea, Tóbiás Erika, Schvarczkop Enikő, Hermann Judit csapata, Sinka-Gyuris-ág

Erzsébet bravúros, 23 kg-os fogyása a Reg-Enor kúrával megváltozatta nem csak a saját életét, hanem a környezetére is nagy hatással volt. 4 hónap alatt elérte a hálózatvezetői szintet úgy, hogy legjobb barátnője rögtön, 3 hónap alatt követte példáját! Egyszerűség, hitelesség, csupa szeretet jellemzi e hihetetlenül dinamikus csapat vezetőjét – írja szponzora, Tóbiás Erika.

  • Mátyus Emese (Kézdiszentlélek), szponzora: Turóczi Melinda, Turóczi-ág

Mátyus Emese két fiú édesanyja, a kézdiszentléleki Böjte Csaba napköziotthon gondnoka. 12 hónapja dolgozunk együtt, kitűzős HV úgy, hogy maga mellett tudhat egy új HV jelöltet, aki e hónapban védi a harmadszor a vezetői szintjét. Ez az eredmény a  jó szervezőikészségének, taníthatóságának, példaértékűségének, embercentrikusságának, megbízhatóságának, elfogadó hozzáállásának, és  a találkozókon, képzéseken-munkatársikon való rendszeres részvételüknek tudható be. Gratulálok, büszke vagyok rád és a csapatodra! – írja ágvezetője, Turóczi Melinda.

  • Német Katalin (Székelyudvarhely), szponzora: Balázs Szilvia, Péter-ág

Kata elkötelezett és nagyon céltudatos hálózatvezető, aki négy gyerek mellett építi a csapatát. Nagyon jó szervező, úgy osztja be az idejét, hogy a nyolchónapos legkisebb mellett is jusson idő a csapatára, akikre nagyon büszke. Lendületes, tanítható, elfogadó és a vállalt feladatokat mindig időre és pontosan elvégzi. A Biocom üzletben olyan csapatra talált, ahol az egymás segítése és az emberség kéz a kézben jár a sikerrel, és ez nem mese habbal, hanem működő valóság – írja szponzora, Balázs Szilvia.

Ilyés Erika osztja meg friss HV-ként a gondolatait (szponzora: dr. Hadnagy Makó Krisztina, Madaras Gyöngyike csapata, Csibi-ág)

Ilyés Erika osztja meg friss HV-ként a gondolatait (szponzora: dr. Hadnagy Makó Krisztina, Madaras Gyöngyike csapata, Csibi-ág)

Kónya György gratulál az ágában, Erdélyben nemrég vezetővé minősült Joó Erzsébetnek

Kónya György gratulál az ágában, Erdélyben nemrég vezetővé minősült Joó Erzsébetnek

Mátyus Emese többször is nyilatkozhatott a nap folyamán, itt éppen a HV-avatás kapcsán kapott mikrofont (szponzora Turóczi Melinda, Turóczi-ág)

Mátyus Emese többször is nyilatkozhatott a nap folyamán, itt éppen a HV-avatás kapcsán kapott mikrofont (szponzora Turóczi Melinda, Turóczi-ág)

Német Katalin vezetői gondolatai, már az oklevéllel a kezében (szponzora Balázs Szilvia, Péter-ág)

Német Katalin vezetői gondolatai, már az oklevéllel a kezében (szponzora Balázs Szilvia, Péter-ág)

Az elmúlt hónapokban hálózatvezetői szintre minősült munkatársak, oklevéllel és a nekik gratuláló vezetéssel

Az elmúlt hónapokban hálózatvezetői szintre minősült munkatársak, oklevéllel és a nekik gratuláló vezetéssel

Ferenczy László, a Vass-ág, ezáltal a Péter-ág „szponzora”, felsőbb ágvezetője ezúttal is olyan előadást tartott, ami sokakat motiválhatott az üzletépítésre

Ferenczy László, a Vass-ág, ezáltal a Péter-ág „szponzora”, felsőbb ágvezetője ezúttal is olyan előadást tartott, ami sokakat motiválhatott az üzletépítésre


Ferenczy László: Te mit teszel a sikerért?

Az új HV-k által megteremtett magas rezgésű hangulatot fokozta még tovább Ferenczy László, aki tágabb értelemben a Péter-ág szponzora is, hiszen közvetlen vezetője a Vass Oszkár-Vass Szombatfalvi Zsuzsa ágvezető házaspárnak. Az Arany Hálózatigazgató szintet annak idején rekordgyorsasággal elérő Ferenczy László gyakran és szívesen látott vendég Erdélyben, ahol rendszeresen tart előadásokat, tréningeket. Ezen a napon is gyakran elhangzott az ottani vezetőinek megnyilvánulásaiban, hogy sokat segített nekik korábban egy-egy előadás vagy akár mondat a beindulásban és a magasabb szintek elérésében… Az október közepi vasárnapon is lélekkel, útmutatásokkal teli, „ébresztő” jellegű előadást tartott „Egészséges szemlélet” címmel, így lehet, hogy néhány hónap-év múltán majd ezekre a pillanatokra hivatkoznak a most még kezdőként helyet foglalt Biocom tagok, mint sorsfordító élményre… Mert Ferenczy László, aki megfogalmazta, hogy nagyon büszke erre a csapatra, a szabadság vágyát ültette el a fogékonyak lelkében, s megkérdezte (majd segítő válaszokat is adott), hogy ki, mit tesz a sikerért?

Tóbiás Erika (szponzora Schvarczkopf Enikő, Hermann Judit csapata, Sinka-Gyuris-ág) Szovátán vehette át az Ezüst Hálózatvezetőknek járó oklevelet

Tóbiás Erika (szponzora Schvarczkopf Enikő, Hermann Judit csapata, Sinka-Gyuris-ág) Szovátán vehette át az Ezüst Hálózatvezetőknek járó oklevelet

Ezüst gondolatok a szamosardói Tóbiás Erikától

Ezüst gondolatok a szamosardói Tóbiás Erikától


Új Ezüst HV: Tóbiás Erika

A végére maradt még egy elismerés: a Sinka-Gyuis-ágból, Hermann Judit csapatából a szamosardói Tóbiás Erika érte el az Ezüst Hálózatvezető szintet, aki előadást is tartott, mi az alábbiakban pedig a felső vonala jellemzésével köszöntjük.

  • Tóbiás Erika (Szamosardó – Máramaros), szponzora: Schvarczkop Enikő, Hermann Judit csapata, Sinka-Gyuris-ág

Erika gyermekei betegségeire keresett megoldást a Biocom termék palettáján. Pár hónapon belül a Reg-Enor jótékony hatásai keltették fel az érdeklődését. Ő maga is kipróbálta és tapasztalta ezt, de a valódi fejlődést és haladást a mások kúrájának kísérése és segítése hozta meg az ő életében. Számos kúrázója lett munkatársa. Lassan erős lábakon álló, biztos csapatot épített és napi szinten segíti őket. Így megérdemelten állhat itt, mint Ezüst HV a színpadon.

A képzést az erdélyi ág vezetői, Péter Ágnes és Csaba zárták

A képzést az erdélyi ág vezetői, Péter Ágnes és Csaba zárták

Péter Ágnes és Csaba: Találd meg a „miértedet”!

A rendezvény zárásaként a Péter-ág névadói, Ágnes és Csaba fogalmazták meg hálájukat. Szó szerint: hiszen Péter Csaba mintegy az esemény keretbe foglalásaként köszönte meg a szereplőknek és szervezőknek a teljesítményt, majd útravalóként javasolta az újaknak: találják meg a „miértjüket”, hiszen az fogja őket megmozdítani az üzlet útján. Az Ezüst Hálózatigazgató páros üzletasszony tagja, Ágnes pedig azt mondta, az élet láthatóan visszatükrözi a gondolatainkat, ami a Biocom segítségével egyre szebb látvány lehet… A végszó pedig ismét a hálózatalapítóé volt. Kovács Zoltán egy saját, személyes élményt is megosztott zárásképpen. Aki ott volt, érteni fogja, aki nem, az pedig keresse szponzorát, hálózatvezetőjét Erdélyben, hogy megtudja: mi is az a pénzfa… Az esemény moderátora, Tarczy Gyula kommunikációs igazgató pedig azzal búcsúzhatott: találkozzunk tavasszal is! (A tervek szerint március 4-én, vasárnap.)

A felemelő és útnak indító végszó Kovács Zoltáné volt, a hálózatalapító foglalta keretbe a rendezvényt

A felemelő és útnak indító végszó Kovács Zoltáné volt, a hálózatalapító foglalta keretbe a rendezvényt

A záró csoportképek egyike a képzés után (a többi megtekinthető alább, galériában). Balról: Szakács Levente, a romániai partnercég tulajdonostársa, Ferenczy László Arany Hálózatigazgató és párja, Szász Laura, Péter Csaba és Ágnes, a Péter-ág névadói, Ezüst Hálózatigazgatók, Borbáth Edit, a romániai partnercég ügyvezetője, Vass Szombatfalvi Zsuzsa és Vass Oszkár ágvezetők, a Péter-ág „szponzorai”, Tarczy Gyula kommunikációs igazgató.

A záró csoportképek egyike a képzés után (a többi megtekinthető alább, galériában). Balról: Szakács Levente, a romániai partnercég tulajdonostársa, Ferenczy László Arany Hálózatigazgató és párja, Szász Laura, Péter Csaba és Ágnes, a Péter-ág névadói, Ezüst Hálózatigazgatók, Borbáth Edit, a romániai partnercég ügyvezetője, Vass Szombatfalvi Zsuzsa és Vass Oszkár ágvezetők, a Péter-ág „szponzorai”, Tarczy Gyula kommunikációs igazgató.

biocom.10.15.2017 (79 of 417)  biocom.10.15.2017 (131 of 417) biocom.10.15.2017 (132 of 417) biocom.10.15.2017 (133 of 417) biocom.10.15.2017 (134 of 417) biocom.10.15.2017 (140 of 417) biocom.10.15.2017 (148 of 417) biocom.10.15.2017 (149 of 417) biocom.10.15.2017 (170 of 417) biocom.10.15.2017 (173 of 417) biocom.10.15.2017 (196 of 417) biocom.10.15.2017 (211 of 417) biocom.10.15.2017 (237 of 417) biocom.10.15.2017 (242 of 417) biocom.10.15.2017 (254 of 417) biocom.10.15.2017 (256 of 417) biocom.10.15.2017 (319 of 417) biocom.10.15.2017 (334 of 417) biocom.10.15.2017 (380 of 417) biocom.10.15.2017 (382 of 417) biocom.10.15.2017 (385 of 417) biocom.10.15.2017 (393 of 417) biocom.10.15.2017 (400 of 417) biocom.10.15.2017 (401 of 417) biocom.10.15.2017 (402 of 417) biocom.10.15.2017 (405 of 417)

Ezeket olvastad már?