Eredményes Erdély, elismerésekkel: több új Arany és Ezüst HV, valamint egy új ág is született – újra nagy siker volt a szovátai országos képzés

Újra megtelt a Bradet Szálloda 500 fős konferenciaterme

Újra megtelt a Bradet Szálloda 500 fős konferenciaterme


Ami 2016. októberében még történelmi siker is különleges indítás volt, az 2017. márciusára szép hagyománnyá nemesedett: együtt ünnepelt a Biocom romániai üzletének minden aktív tagja egy újra az ötszázas létszámot közelítő képzésen. A jelzők egy része természetesen maradhat, hiszen azóta tovább nőtt a Péter-ág üzlete, így újabb csúcsokat döntve már a 300.000 ponthoz közelített március utolsó hétvégéjén. A szovátai rendezvény nagy valószínűséggel sok új indulónak adott komoly megerősítést…

Új fogalom: Csibi-ág
Már a felvezetés részeként szolgáló bemutatások is újdonságot hoztak: a Péter-ágon belül már eddig is létezett a Turóczi-ág, mégpedig Turóczi Melinda Gyémánt HV vezetésével, ám mostantól a Csibi-ág megnevezést is ízlelgetni lehet, hiszen az Arany HV Csibi Margit és Tamás által menedzselt csapat átlépte már a 80.000 pontot is. (S tudatosan halad ez irányba a Részegh Magdolna-féle csoport, túl az 50.000 ponton, míg a Péter Ágnes és Csaba hálózatának negyedik sarkköve, Péter Mária teljesítményéről mindent elmond, hogy most köszöntötték hivatalosan Arany Hálózatvezetőként.)

Csibi Margit Arany Hálózatvezető. A képen balról az ágvezetői, a Péter házaspár, jobbról pedig a romániai partnercég nevében Borbáth Edit és Ferenczy László, akik egyaránt szívből gratuláltak.

Csibi Margit Arany Hálózatvezető. A képen balról az ágvezetői, a Péter házaspár, jobbról pedig a romániai partnercég nevében Borbáth Edit és Ferenczy László, akik egyaránt szívből gratuláltak.

Csibi Margit éppen tanácsait fogalmazza meg az ágvezetői elismerésük után a hallgatóságnak

Csibi Margit éppen tanácsait fogalmazza meg az ágvezetői elismerésük után a hallgatóságnak

Csibi Margitka és Tamás mostantól ágvezetők, akiket az ágvezetés (a Péter-házaspár) köszöntött)

Csibi Margitka és Tamás mostantól ágvezetők, akiket az ágvezetés (a Péter-házaspár) köszöntött)

Csibi Tamás is megosztotta vezetői gondolatait és megmutatta példáját

Csibi Tamás is megosztotta vezetői gondolatait és megmutatta példáját

 

Borbáth Edit, a Biocom romániai partnercégének ügyvezetője köszönti a hálózatépítőket

Borbáth Edit, a Biocom romániai partnercégének ügyvezetője köszönti a hálózatépítőket

Borbáth Edit: A Biocom biztos háttér Romániában is
A bevezető előadást Borbáth Edit tartotta. A Biocom romániai partnercégének ügyvezetője, egyben társtulajdonosa (Ferenczy László és Szakács Levente mellett) örömének és köszönetének adott hangot, hogy a Péter-ág mellett a Szász Laura által vezetett csapat, valamint a Sinka- és más ágak „átnyúló” hálózati részeinek összteljesítményével már átlépték a 300.000 pontot. Egyben jelezte: aki a Biocom mellett dönt, biztos céghátteret és egy kész rendszert kap, amit már „csak” sikeresen használnia, működtetnie kell.

Ferenczy László: Gazdag a termékháttér is
Az első rész központi anyaga Ferenczy László tolmácsolásában hangzott el. A rendezvény ugyanis – noha a hálózatépítők ünnepe – egyben egy szakmai képzés is volt, főleg azért, mert a teremben ülök jelentős részének az volt élete első ilyen rendezvénye. Főképpen az ő kedvükért szólt az Erdélyben is népszerű, alapműként használt Egészségkönyv szerzője olyan kulcstermékekről, vagy eddig ismeret hiányában kevesebbet használt készítményekről, mint az Urinary Tract, a Turmeric, az Eye Formula, a Krill Olaj, a Stress Formula és a Gluco Plus. S természetesen nem maradt ki a nagyon intenzív és jó hangulatú előadásból a víztisztítók ajánlása, valamint a Q-Vital szerepének kiemelése. Mint az Arany Hálózatigazgató hangoztatta: ha csak annyit jegyzünk meg, hogy ezzel a magas Q10-tartalmú és más ragyogó összetevőkkel rendelkező csodálatos termékkel nagyban tudjuk segíteni egészségünket, a megelőzést, és akár a rehabilitációt, már megérte.

Ferenczy László először természetgyógyászként, majd hálózatigazgatóként is magával ragadta a hallgatóságot

Ferenczy László először természetgyógyászként, majd hálózatigazgatóként is magával ragadta a hallgatóságot

Ferenczy László erőt adó, felemelő előadást tartott a nap végén, melynek kulcsszava a hitelesség volt

Ferenczy László erőt adó, felemelő előadást tartott a nap végén, melynek kulcsszava a hitelesség volt


Elmélet után gyakorlat

Ferenczy László szavait olyanok erősítették meg a következő blokkban, akik tapasztalataik révén hitelesen tudtak beszélni az imént megfogalmazott elméletről. Ők vállalták a szerepkést, ezekben a témákban:

Kovács Krisztina, új kitűzős hálózatvezetőként reagál néhány mondatban

Kovács Krisztina, új kitűzős hálózatvezetőként reagál néhány mondatbanFLázás

Akik megosztották terméktapasztalataikat: Kovács Krisztina, Hadnagy-Makó Krisztina, Trombitás Edit, Albert Szidónia, Vaszi Gábor és Gábor Éva

Akik megosztották terméktapasztalataikat: Kovács Krisztina, Hadnagy-Makó Krisztina, Trombitás Edit, Albert Szidónia, Vaszi Gábor és Gábor Éva


– Kovács Krisztina
, aki Kakucs Sándor csapatában környezettudatos háztartást vezet három gyermekkel, sokat köszönhet a Grépfrútmag-kivonatnak, a víztisztítónak és nagyon dicsérte a Clean-t is.

– Hadnagy Makó Krisztina, aki szintén a Csibi-ágon, Madaras Gyöngyike csoportjában dolgozik, s ami nagyon figyelemre méltó: ORVOSKÉNT.  Ő kifogyhatatlan ebben a témában: Biocom termékek a mindennapokban, mert vannak bőven saját és már az ajánlásai hatására érkezett tapasztalatok is. (Például: Reg-Enor, Grapefruit, Immun Supreme, D-vitamin…)

– Albert Szidónia, aki a Turóczi-ágon, Gligor Erikáék csapatában vesztett jelentősen (mínusz 22 kg!) a súlyából, a Reg-Enor kúrának és életmódváltásnak köszönhetően.

– Vaszi Gábor, aki Péter- Mária csapatában szabadult meg az allergitáól. (Kulcstermékei: Olajfalevél-kivonat, Coral Calcium, C-vitamin.)

– Trombitás Edit, aki Miklós Magdolna csapatában regenorozott.

– Gábor Éva, aki a Részegh-csapatban élt meg Reg-Enor tapasztalatokat (18 kg mínusz…). S miközben az orvosságait letette, a házipatikájába ezeket felvette: Turmeric, Krill Olaj, Q-Vital.

Az első rész végén pedig az új, hatos karrierszintre lépett (Társult Hálózatvezető), valamint hetes (Hálózatvezető) munkatársakat ismerték el, előbbieket kézfogással, tapssal, utóbbiakat oklevéllel, vagy akár már, a megfelelő hónapnyi kvalifikáció alapján, kitűzővel.

ÚJ HATOSOK:

  • Hadnagy Makó  Krisztina – orvos (Farkaslaka), szponzor: Kőllő Annamária, Madaras Gyöngyike csapata, Csibi-ág

Krisztina egy nyitott személyiség, aki nagyon hamar ráérzett a Biocom adta lehetőségre, amellyel emberek életére van pozitív hatással. Céltudatossága, dinamikus munkája lelkes csapatot formált. Büszkék vagyunk rá, hogy orvosként felvállalta a Biocomot. Hálás vagyok, hogy csapatom veztője vagy – írja szponzora, Kőllő Annamária.

  • Ilyés Erika  (Korond) – szponzora: Kőllő Annamária, Madaras Gyöngyike csapata, Csibi-ág

Kisgyerekes anyuka, aki a könyvelői szakmája mellett aktívan szervez a Biocomban. Infót info után szervez és az eredmények azt tükrözik, hogy három hónap alatt lett társult hálózatvezető. Jó példa a csapatának. Hálás köszönet, hogy megismerhettelek és hogy gazdagítod személyiségeddel a csapatunkat. Sok sikert kívánok élményekben és bőségben eltölteni – írja szponzora, Kőllő Annamária.

Új Társult Hálózatvezetők: Hadnagy-Makó Krisztina, Illyés Erika, Mátyus Emese

Új Társult Hálózatvezetők: Hadnagy-Makó Krisztina, Illyés Erika, Mátyus Emese

  • Mátyus Emese (Kézdiszentlélek) – szponzora: Turóczi Melinda, Turóczi-ág

Emese két fiú édesanyja, a kézdiszentléleki Böjte Csaba napköziotthon gondnoka. Másodállásban 2016 szeptemberétől, 6 hónapja dolgozunk együtt. Ez az eredmény a jó szervezőkészségének, embercentrikus,  megbízható, elfogadó hozzáállásának, és  a rendszeres találkozókon, képzésen-munkatársikon való részvételének tudható be. Gratulálok, büszke vagyok rád és a csapatodra – írja szponzora, Turóczi Melinda.

ÚJ HÁLÓZATVEZETŐK:

Ercse Laura új HV-ként nyilatkozik röviden

Ercse Laura új HV-ként nyilatkozik röviden

Ercse Laura eloadása - Hogyan lettem hálózatvezeto

  • Ercse Laura (Kézdivásárhely) – szponzora: Gligor Erika és István, Turóczi-ág

Kedves Laura, benned egy apró, törékenynek látszó hölgyre bukkantunk, akiben hatalmas erő, nyitottság és elfogadás van. Csodálattal figyeltük a kitartást, a tanulási vágyat és főleg a szeretetet, amit az út során adtál mindenkinek magad körül. Fantasztikus nő vagy, és egy csodálatos vezető. Nagyon szeretünk: Gligor Erika és István.

  • Kovács Krisztina (Marosvásárhely) – szponzor: Kakucs Sándor, Csibi-ág

Krisztina nagyon céltudatos vezető, aki példaértékűen építette be a Biocomot családja életébe. Három kisgyermeke egészsége miatt regisztrált. A termékek rövid idő alatt bizonyították minőségüket: szerettei már nem betegedtek meg kéthetente. Még kétéves kisfia is napi rendszerességgel követeli gyógyszerét” (D-vitamint K2-vel). Támogatója és egyben egyik legnagyobb termékfogyasztója a férje, kivel többgenerációs sikeres vállalkozást vezetnek. A Biocom, a hálózatépítés, a kapcsolattartás napi feladatához tartozik. Nem halogat, hanem azonnal cselekszik. Munkabírása csodálatra méltó, kitartása bámulatos. Tiszta szíve, fogékonysága és nyíltsága miatt egyből megértette, hogy az MLM a kapcsolatok üzlete, ennek alapja pedig a bizalom (ez a kincs az MLM-ben). HV-ja büszke rá és hálás neki bizalmáért, elfogadásáért, taníthatóságáért, egyszóval őérte. „Kívánunk neked sok olyan nyílt tekintetű, nagyszerű, alázatos, szeretetreméltó és pörgő hálózatépítő-barátot, amilyen te vagy nekünk!” – írja Kakucs Sándor és Gizella.

Horhát Ildikó első, HV-ként nagy nyilvánosság előtt elmondott mondatai

Horhát Ildikó első, HV-ként nagy nyilvánosság előtt elmondott mondatai

  • Horhát Ildikó (Nagyenyed – Lőrincréve) – szponzor: Lázár Emőke, Madaras Gyöngyike csapata, Csibi-ág

Horhát Ildikó erős, céltudatos, kitartó és elkötelezett, aki hivatásnak, szolgálatnak tekinti az emberek megsegítését úgy a lőrincrévei református gyülekezetben, mint a biocomos munkájában. Szívből gratulálok neki és Arany János szavaival kívánok további, ezüstösen csillogó, majd aranyos sikert!

„Előtted a küzdés, előtted a pálya,

Az erőtlen csügged, az erős megállja.

És tudod: az erő micsoda? – Akarat,

Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.”

Nyáguly Beáta már új HV-ként várja az első kérdést

Nyáguly Beáta már új HV-ként várja az első kérdést

  • Nyáguly Beáta (Csíkszereda) – szponzora Péter Mária, Péter-ág

Nyáguly Beáta lelkes, másodállásban két gyermek mellett csinálja a Biocomot. Szorgalmas személyiség, aki 2016 decemberétől hálózatvezető. Céltudatosan és lelkesen építi az egyre bővülő, lendületesen fejlődő csapatát. Szorgalmának és kitartásának köszönhetően kinevelte az első hálózatvezetőjét! Szívből gratulálok és további sok sikert kívánok! – Péter Mária.

Csáky Erzsébet új hálózatvezető válaszol a kérdésekre

Csáky Erzsébet új hálózatvezető válaszol a kérdésekre

  • Csáky Erzsébet (Csíkajnád) – szponzora Nyáguly Beáta, Péter Mária csapata, Péter-ág

Zsóka elkötelezett, főállásban végzi a Biocomos feladatait. Céltudatos hálózatépítő, példaértékű kitartással építi az üzletét. Lelkesen, alázattal, örömmel tanul és tanítja a dinamikusan fejlődő csapatát is. Mindenkinek beszél a Biocomról, úgy érzi, ha az ő élete ilyen mértékben tudott változni, akkor ezt mindenkinek át kell adni. Öröm látni, hogyan teljesedik ki. További sok sikert, hitet, nagy csapatot kívánunk – szponzorai: Péter Mária és Nyáguly Beáta.

Medve Mária új hálózatvezető, aki elismerését éppen a márciusi nagyrendezvényre „időzítette”…

Medve Mária új hálózatvezető, aki elismerését éppen a márciusi nagyrendezvényre „időzítette”…

  • Medve Mária (Nagyszalonta) – szponzora Doboli Rubinka, Csíki Jakab Julia csapata, Péter-ág
    • Marika négy gyerek mellett, másodállásban csinálja a hálózatépítést. Lelkesen szervezi az infókat, örömmel adja át a Biocom lehetőségét, még nincs egy éve, és már hálózatvezető lett. Kitűzött céljaiért napi szinten tesz, hogy megvalósuljon. Hozzáállásával, lendületes munkájával és nagyszerű csapatával érte el ezt az eredményt – írja Doboli Rubinka.
Törzsök Zsuzsanna új hálózatvezető mosolyog a kamerába

Törzsök Zsuzsanna új hálózatvezető mosolyog a kamerába

  • Törzsök Zsuzsanna (Marosvásárhely) – szponzora Csíky Csengele, Péter-ág

Magas érzelmi és értelmi intelligenciával megáldott, pontos, precíz, megbízható vezető. A fáradtság számára ismeretlen kifejezés. Kreativitás jellemzi minden mozdulatát. Két pici lánya mellett, hivatásos néptáncosként adja tovább a Biocom üzenetét. Igazi energiabomba, akire kimondhatatlanul büszke vagyok – írja Csíky Csengele.

Mátyás Erzsébet új hálózatvezetőként, kezében az oklevéllel

Mátyás Erzsébet új hálózatvezetőként, kezében az oklevéllel

  • Mátyás Erzsébet (Kézdivásárhely) – szponzora Péter Hajnal, Turóczi-ág

Büszke vagyok rá! Nagyon jó barát, céltudatos, kitartó, elkötelezett. Hálás vagyok, hogy elfogadott és követett ezen az úton. Kitartó munkája mindenkit célba vezet, hisz Erzsikenek is nagy álma volt ez a karrierszint – írja Péter Hajnal.

Termékből üzlet
A második rész elején két olyan vezető nyilatkozott meg néhány percben, akik sikeres termékhasználatukon felbuzdulva nőttek bele a hálózatépítésbe. S azért csak kettő, mert a szoros időbeosztás miatt nem állhattak ott több százan, akik ugyanezt a folyamatot élték meg, más-más módon…

  • A hálózatvezetőként frissiben elismert Ercse Larua komoly egészségügyi gondokkal, s néhány száz RON-os jövedelemmel indult el a Biocom útján. Közben az előbbit visszaszerezte, utóbbit pedig megtöbbszörözte, már sikeres vezetői munkájával. Mint mondta, mindkettőhöz nagyban hozzájárultak a Péter-ág színvonalas képzései!
Lázár Emőke, mint egyre sikeresebb hálózatvezető kiselőadást tartott az ő indulásáról és útjáról

Lázár Emőke, mint egyre sikeresebb hálózatvezető kiselőadást tartott az ő indulásáról és útjáról

  • Lázár Emőke történetét a Reg-Enorral pedig már korábban lehetett olvasni a Biocom portálján. Azóta egyre inkább erősödik, s már 10.000 pont felett tart Nagyenyeden. Mint mondta, nála egy képzés végi elköszönés adta meg a programot és a késztetést az intenzív munkára: „Menjetek Biocom hírével!”.
Madaras Gyöngyike osztja meg tudását, aki már a 40.000 pont küszöbén tart

Madaras Gyöngyike osztja meg tudását, aki már a 40.000 pont küszöbén tart

Madaras Gyöngyike: A szabadság üzlete a Biocom
Az aznap elismert Csibi-ág egyik oszlopa, Madaras Gyöngyike következett. A gyergyószentmiklósi (most még) Ezüst HV a 40.000 pontos forgalmat ostromolja, és nagyon tanítható, tudatos és alázatos ágvezetői szerint. Már ötödik éve „főállásban” dolgozik az egészségügyből indult, kétgyermekes édesanya, aki példáján (fejlődésén és fotóin) keresztül mutatta meg, hogy a Biocom valóban a szabadság üzlete!

Szponzorokból barátok
A második blokk meghatározót előadását a Péter-ág „szponzorai”, a Vass-házaspár tartották. Azért az idézőjel, mert régóta nem napi szintű szponzorálásról, hanem barátságon alapuló közös gondolkodásról és cselekvésről van szó. A szintén erdélyi származású, de már Magyarországon élő Vass Szombatfalvi Zsuzsa és Vass Oszkár ezúttal „tudattágító” és az érzelmekre is ható, gondolatébresztő prezentációkkal készültek.

Vass Oszkár eloadása - Biocom mint lehetoség

Vass Oszkár: A Biocom számít Rád!
Vass Oszkár kifejtette: ez egy valódi lehetőség arra, hogy kiszálljunk a mókuskerékből, hozzájutva a vágyott dolgokhoz: egészség, pénz, nyugalom… S minden kezdőt, vagy az induláson gondolkodót megnyugtatott: mindenki alkalmas rá! Csak az a kérdés, elindul-e az úton, mert az nélküle is létezik. Ehhez azonban tudnunk kell, hogy mostani életünk az elmúlt 5 évünk (gondolataink, cselekedeteink, vagy azok hiányának) következménye, így tisztában kell lenni a mostani döntésünk okaival. Mert, amint mondta: – A Biocom számít Rád, mint elkötelezett, sikeres vezetőre!

Vass Szombatfalvi Zsuzsanna üzenete: legyél sikeres vezető!

Vass Szombatfalvi Zsuzsanna üzenete: legyél sikeres vezető!

Vass Szombatfalvi Zsuzsa: Megérdemled a sikert!
Vass Szombatfalvi Zsuzsanna egész a gyermekkoráig ment vissza gondolatban, jelezve, hogy ő sem közel 500.000 pontos ágvezetőnek született… S megerősítette az újakat is abban élete példájával, hogy rengeteg közös dolog van bennünk! Gyerekkorban még meg akartuk váltani a világot – nyúljunk vissza újra ehhez az érzéshez! Zsuzsa nagyon impulzív, sugárzó előadásának fő mondanivalója: – Legyél vezető Te is, mert megérdemled a sikert!

KÉT ÚJ EZÜST HÁLÓZATVEZETŐ
A második rész végén két új Ezüst Hálózatvezetőt köszöntött a népes hallgatóság, azaz két olyan hálózatépítőt, akik már két HV lábat építettek fel az utóbbi időszakban.

Péter Hajnal, új Ezüst HV elismerése

Péter Hajnal, új Ezüst HV elismerése

Péter Hajnal vállalkozóból lett hálózatépítő – ő is nagy sikert aratott néhány perces előadásával

Péter Hajnal vállalkozóból lett hálózatépítő – ő is nagy sikert aratott néhány perces előadásával

  • Péter Hajnal (akinek vezetője Turóczi Melinda, két HV-ja pedig Kozma Katalin és Mátyás Erzsébet) elmesélte, hogy vállalkozóból lett üzletépítő. Ma már úgy látja, jól tette, hogy felcserélte a kettőt, hiszen ezen a területen jóval több az esély a kibontakozásra, és több lehetőséget hagy az életre is…
Kakucs Sándor itt már elismert Ezüst HV-ként mutat utat példájával

Kakucs Sándor itt már elismert Ezüst HV-ként mutat utat példájával

  • Kakucs Sándor (akinek vezetője Szőlősi Pénzes Csilla a Csibi-ágon, s az aznap elismert Kovács Krisztina mellett a párja a másik HV-ja) taxisofőrből lett hálózatvezető annak idején. Ő az, akivel Marosvásárhelyre is beköltözött a Biocom élet, ami neki és csapatának köszönhetően egyre pezsgőbb.
Kakucs Sándor ezüst hálózatvezetői elismerése: Borbáth Edit és Ferenczy László gratulált neki

Kakucs Sándor ezüst hálózatvezetői elismerése: Borbáth Edit és Ferenczy László gratulált nekiFkovács

Péter Mária Arany HV aranyat érő gondolatai

Péter Mária Arany HV aranyat érő gondolatai

Péter Mária számára is nagy nap volt március utolsó vasárnapja, ugyanis ekkor avatták Arany Hálózatvezetővé

Péter Mária számára is nagy nap volt március utolsó vasárnapja, ugyanis ekkor avatták Arany Hálózatvezetővé


Péter Mária, új Arany HV: Hozz döntést és csináld!

A harmadik rész Péter Mária elismerésével kezdődött. A Péter-ág új Arany Hálózatvezetőjénél nem véletlen az vezetéknév egyezése, ugyanis az ágvezető páros férfitagjának, Péter Csabának a testvéréről van szó. Ilyen értelemben nagyon különleges az esete, hiszen ritka, hogy ilyen közeli családtagot sikerül beszponzorálni… A korábban az egészségügyben dolgozó sikeres üzletépítő „arany-székfoglalójában” arra emlékezett, hogy Ferenczy László előadása billentette erre az oldalra, tavaly pedig komoly döntés hozott, aminek meg is lett az eredménye: hat HV-t köszönthet a csapatában. Marika amellett, hogy kiemelte az önképzés szerepét, négy fontos üzenetet fogalmazott meg akár a most indulók számára, ezek a következők: Vállalj felelősséget! Tudd, hogy mit akarsz! Dolgozz lendülettel! Csináld most!

Csibi Margit (és Tamás) Arany Hálózatvezető lett
A nap (egyik…) fénypontja volt Csibiék ággá válásának elismerése. Pontosabban kettős ünnep volt, hiszen Csibi Margit és Tamás elérték az Arany Hálózatvezető szintet is! Így egymás után köszöntötték őket a pódiumon az erdélyi cég képviselői, valamint a szponzor-ágvezető Péter-házaspár. A sok tapsot egy, az elmúlt éveik legszebb pillanataiból készített kisfilm zárta le, előtte azonban Margit és Tamás is mikrofont kapott a kezébe.

Csibi Margit: Lépj ki a komfortzónádból!
Margit karrierje tulajdonképpen úgy indult, hogy életének egy bizonyos szakaszában tanulni szeretett volna valamit, s rájött, hogy itt nem csak tudást kaphat… Az üzletben indulóknak útmutatásként javasolta, hogy határozzák meg a céljaikat és napi szinten foglalkozzanak velük, amik aztán váljanak tervvé, siker esetén pedig az önjutalmazás se maradjon el. A tervezés a saját egészségre is vonatkozik úgy, hogy legyünk a legjobb fogyasztó a csapatunkban, aminek pedig nagyon fontos a szerepe a fejlődésben. A másolhatóság mellett pedig elengedhetetlen a siker érdekében, hogy lépjünk ki a komfortzónánkból!

Csibi Tamás: Tégy rendet a fejedben!
Csibi Tamás – aki most éppen másodszor van túl egy sikeres Reg-Enor kúrán, ami kilókban mérve is elég látványos, példát mutatva a hálózatnak ebben is – ugyancsak a tágabb értelemben (a Vass-házaspár vezetőjeként) az erdélyiek segítőjének is tekinthető Ferenczy Lászlónak köszönheti üzletépítői mivoltát. Mint mondta, elment annak idején Laci egy előadására, s azóta az összesre… Tamás azt üzente a hallgatóságnak, saját indulására is utalva, hogy először fejben kell rendet tenni, megérteni, hogy ebben az üzletben benne van az egészség, a pénz és a szabadság egyaránt.

Péter Csaba ágvezető arról is beszélt, hogy egy év alatt húsz új HV született a csapatban

Péter Csaba ágvezető arról is beszélt, hogy egy év alatt húsz új HV született a csapatban

Péter Csaba: Százezer pontos fejlődés, 20 új HV-val
Az ágvezető házaspárnak tulajdonképpen „könnyű” dolga volt egy ilyen siker-nap végén a színpadra állni. Péter Csaba az érzetet számokkal is alá tudta támasztani, hiszen az erdélyi ág 100.000 pontot fejlődött egy év alatt! S mindez emberekben is kimutatható: 4700 új belépővel gazdagodott a csapat, s ami talán a legfontosabb, hiszen meghatározhatja a következő időszak fejlődését: 20 új hálózatvezető is született az elmúlt időszakban.

Péter Ágnes Ezüst Hálózatigazgató energiával és szeretettel telített előadásában arra utalt: a Biocom a jövőnket meghatározó lehetőség

Péter Ágnes Ezüst Hálózatigazgató energiával és szeretettel telített előadásában arra utalt: a Biocom a jövőnket meghatározó lehetőség

Péter Ágnes: A legjobbkor vagy a legjobb helyen!
Péter Ági, aki elképesztő érzelmi energiákat mozgósító előadást tartott – mintha összebeszélt volna a szponzorával – azt üzente a félezer fős közönségnek: a legjobbkor vagy a legjobb helyen! Az újaknak bemutatta, hogyan változik meg pozitívan egy HV élete, miközben a vezetője – aki folyamatosan fogja a kezét – azt szeretné, hogy ő, mármint a szponzoráltja legyen a legjobb!

Ferenczy László: Hozz minél több embert!
A nap méltó zárásaként újra Ferenczy László lépett a színpadra, ezúttal nem a termékekről, hanem az ott ülők életéről szólva. S azon belül a hitelességről, ami elengedhetetlen, s ami a Biocomban lépten-nyomon tetten érhető. A csodákról, melyek bármikor megtörténhetnek velünk, ha hisszük, és cselekszünk is értük. Az emberi kapcsolatokról, amik Erdélyben talán még inkább tapinthatóak. S a pénzről, mely annak a mérőszáma, hogy hány emberrel cselekszünk jót. S arról, hogy hozzon mindenki minél több embert, hogy az álmaik életét élhessék…

Nem lenne meglepő, ha néhány év múlva sokan majd ezekre az előadásra, és egyáltalán: a Tarczy Gyula, a Biocom kommunikációs igazgatója által vezetett egész képzésre hivatkoznának, amikor megkérdezik őket, hogy mi indította el őket igazán a sikeres hálózatépítés útján.

Tarczy Gyula, a Biocom kommunikációs igazgatója volt a nap műsorvezetője

Tarczy Gyula, a Biocom kommunikációs igazgatója volt a nap műsorvezetője

 

KÉPGALÉRIA, KATT A KÉPRE!
kepg

Ezeket olvastad már?