Akik végigcsinálták a teljes, 2020-as versenyt, a három hónapos nyári szakasz után a négy hónapos őszi folytatást is

Csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni azokról a versenyzőkről, akik hét hónapig tűzben tudták magukat tartani. Persze, elképesztő sikerek születtek a 2020-as, céges versenyen kívül is az idei rekordévben, de sokan vallották meg nyáron: nagyban hozzásegítette a fejlődéshez őket az, hogy elindultak az idei kiírásban. Korábban beszámoltunk róla, hogy minden eddiginél többen teljesítették az első szakaszt, melynek egy lajosmizsei rendezvény volt a végpontja, az elismerések átadásával. Mostanra az is kiderült, hogy kilencen végigcsinálták a teljes kiírást, a november 30-i zárással. Így jogosultak lettek a 200.000 forintos extra bónuszra is. Noha sejthető, hogy ezzel a folyamattal sokkal többet nyertek: rengeteg pénzt, új láb(ak)at, friss kapcsolatokat, szép élményeket.

Kisebb-nagyobb versenyek szinte minden ágon vannak, ezért jelezzük: nem érdemes várni, vagy „tartalékolni” a következőre, mert ugyan van esély rá, hogy májustól indulhat a következő – de erről majd később. Az online világ (is) lehetővé teszi a folyamatos fejlődést, ezért sikerekben gazdag évzárást-évindítást kívánunk mindenkinek, a győzteseknek járó gratuláció mellett!

A nyertesek:

  • Acsainé Sz. Katalin
  • Baranyi Virág
  • Bodnár Mónika
  • Harkai Csilla
  • Hufnágel-Vörös Andrea
  • Horváth Annamária
  • Joó Erzsébet
  • Kerekes Balázs
  • Szegedi Brigitta

Acsainé Sz. Katalin: Csupa jót hozott a verseny, még autót is…

2017-es nyári verseny kapcsán csatlakoztam a Biocom hálózatába, mint törzsvásárló. Nem ismertem sem a céget, sem a termékeket, csupán egy kedves ismerősöm kedvéért regisztráltam. Sinka Szilvia keresett meg, az ő nyári versenyébe, csöppentem… Itt folytathatnám a történetet, de túl hosszúra kerekedne. A lényeg az, hogy általa váltam hálózatvezetővé, később, 2019 júniusára Ezüst HV-vá, a Vass-Beta ágon. Örökké hálás leszek neki segítségéért, és most már mondhatom, barátságáért! Májusban úgy döntöttem, hogy én is indulok a nyári versenyen, és megcsinálom, hisz már számtalanszor hallottam szponzoromtól Sinka Szilvitől ezt a mondatot „Na, ne viccelj már Kati, képes vagy rá, meg tudod csinálni!” Amikor valamiben kételkedem, szinte mindig fülemben cseng a hangja. Ezért úgy döntöttem, akkor lássuk, mire vagyok képes! Számomra ez a verseny nem az elismerésről, és nem is jutalomról szól, bár kétség kívül, azt is szívesen elfogadom. Részemről leginkább a határaim feszegetéséről szólt. Illetve szól, hiszen a verseny még nem zárult le, célom egy új hálózatvezetőt felhozni, és ez által szintet lépni. Májusban 3 vonalat indítottam. Május: 3785 PÉ, június hó pontja 6367,6 pont, július: 6466,3 pontforgalom lett a hónap végére. Egy aktív munkatársat találtam, aki 5-ös szintre lépett a 3. hó végére. Családi pozícióban lett júniusban 6-os a lányom, ezt taktikai okokból nem tartottam meg, hogy több időm legyen a lefedetlen csapatom építésére, viszont augusztus végére ismét a meglesz a 6-os szintje, ami számomra meghozhatja az Arany HV szintet. Hab a tortán, hogy júliusi munkám eredményeképp elhoztam az egyik céges autót. 12 db 200 pontos vagy a feletti regisztrációval, és 51 új taggal nőtt júliusban a meglévő csapatom. Külön büszkeséggel tölt el, hogy két hálózatvezetőm is indult a versenyen, Laukóné Dolányi Ildikó két hónapot teljesített, ám családi okok miatt fel kellett adnia a versenyt, Tangüner Ildikó sikeresen teljesítette, és ezáltal kitűzős hálózatvezetővé is vált. Gratulálok mindkettőjüknek!

Baranyi Virág: Ajándékozz és győzz!

Ezüst Hálózatvezetőként a versenyben való indulásommal az volt célom, hogy új munkatárssal bővítsem csapatom, és vele „bearanyozzam” a karrierszintem. Az ajándék kézkrém bemotiválta a családtagomat, aki a versenyvonalam élére beregisztrálva el is kezdte az aktív hálózatépítést. Sikeresen vettük az akadályokat, első hónapban 2000 ponttal zártunk, majd 3300 ponttal, végül pedig 3100 ponttal teljesítettük a versenyt. Lelkes és sikeres 5. szintű munkatársat köszönhetek a versenynek, ami számomra még nem zárult le, hiszen még előttem áll a második forduló. Gyöngyösön lakom, a Tóth-Wolford Team-hez tartozom, szponzoraim: Tóth Lali és Tóth-Wolford Erika. (A képen: Ács Veronika és Baranyi Virág.)

Bodnár Mónika: A verseny segít céljaim elérésében

Bodnár Mónika vagyok, Szikszón élek családommal, szponzoraim Varga-Géczi Ildikó és Varga Sándor, a hálózati ágam: Tasnádi-ág, karrierszintem: 7. Az elmúlt év májusában csatlakoztam a Biocomhoz, túlsúlyom és egészségügyi problémáim miatt, majd októberben elkezdtem hálózatot „építgetni”, munka mellett, ahogy sikerült. Az elmúlt 6 évben Németországban éltünk és dolgoztunk a férjemmel, egy ideje már megszületett a döntés, hazatérünk; ez év januárjában haza is költöztünk. Intenzíven 2020. március 1-től kezdtem hálózatot építeni, a célom az volt, hogy ne kelljen újra elmennem munkahelyre dolgozni, hanem egy szabad életet, anyagi biztonságot teremtsek magamnak és a családomnak. Úgy érzem, jó úton haladok és tudom, hogy jó helyen vagyok! A hálózatfejlesztői versenyben 5-ös szinten indultam, éppen 2000 ponttal. Motivált a 3 hónapos verseny, mivel a fejlődés lehetőségét láttam meg benne, illetve, hogy hálózatvezető lehetek általa; a 2. szakasszal, a verseny folytatásaként pedig a lefedetlen pontjaimat tudom erősíteni, természetesen a 60.000 + 200.000 Ft bónusz is kecsegtető. Munkatársakat kerestem, csatlakoztak is hozzám, jelenleg 2 fő 5. szintű munkatársam jön szépen föl, akik hamarosan elérik a hálózatvezetői szintet, így ezáltal Ezüst HV vagyok. A célkitűzésem, az évet teljes jogú EHV szinten zárni. Nagyon boldog vagyok, hogy csapatommal munkánk eredményeként elnyertük a Tasnádi-kupát, mely a legdinamikusabban fejlődő HV-nek jár. Köszönöm a szponzoraimnak, hogy hittek bennem és biztattak, biztatnak, köszönöm a munkatársaimnak, hogy hisznek nekem és velem haladnak a siker útján! A verseny eredményei hónapról-hónapra. Új pontok: 1455,8, 2498,6, 3556,2, új tagok:14, 31, 17, taglétszám: 52, 83, 100. Összesen pedig már 7537 ponttal zártam a júliust!

Harkai Csilla: Áttörést hozott ez a verseny

Harkai Csilla vagyok, Vecsésen lakom. A Vass-ághoz tartozom. Azért indultam a nyári versenyen, hogy kipróbáljam magam. Nagyon jó eredményekkel zártam mind a 3 hónapot. Májusban a (versenyvonalon 5000 ponttal), júniusban (a versenyvonalon 7000 ponttal) és júliusban (a versenyvonalon 6300 ponttal). A 3 hónap alatt sikerült 50 új embert beregisztrálnom, ezért a jutalékom is nagyon szép volt, májusban 155.000, júniusban 285.000 és júliusban 221.000 Ft volt. Nekem ez a verseny áttörést hozott a Biocomnál és az életemben is, mivel hálózatvezető lettem. Elindultam a fejlődés és a tanulás útján, amit a szponzoraimnak is köszönhettek, Vass Oszkárnak és Vass Szombatfalvi Zsuzsának. Hálás vagyok a sok segítségért, amit kaptam. Nagyon örülök, hogy hálózatvezető lettem és célom, hogy minél több embernek mutassam meg az egészséges életmódot és ezt a fantasztikus üzleti lehetőséget, ahol a határ a csillagos ég!

 

Hufnágel-Vörös Andrea: A versenyt és a fogyást is folytatom tovább

Hufnágel-Vörös Andrea vagyok, Fejér megyében, Kálozon élek férjemmel és gyerekeimmel, unokáimmal. Januárban csatlakoztam a Biocomhoz a Sinka-ágon, Bodnár Ivett és Szilágyi Szabolcs hálózatvezetők segítségével fogyni szerettem volna. Sikeres volt: 23 kilótól szabadultam meg, illetve igen gyorsan rájöttem, itt sikert szeretnék elérni. Márciusban indult az online munkám és igen hamar 5. szintre léptem. A nyári verseny egy kihívás volt számomra és mindenképp a hálózatvezetői szint volt a cél. A verseny 3. hónapját 4333 ponttal zártam, ezzel elérve a 6. szintet. Jelenleg 65 főből áll a regisztrált csoportom, ebből 3 aktív munkatársam: Kozma Renáta és ketten a versenyvonalamban, Harkányi Tünde és Kovács Melinda. A nyári  versenyt folytatom tovább, mint ahogy a fogyást is… Nagyon büszke vagyok mind a munkatársaimra, mind a kúrázókra, örülök, hogy elfogadják a tanácsomat és nagyon sikeres kúrák vannak alakulóban. Köszönettel tartozom a vezetőimnek, a férjemnek és a családomnak is. A célom hogy alázatos, példamutató és elkötelezett vezető legyen belőlem. Köszönöm Biocom! (A képen Hufnágel-Vörös Andrea és férje, Hufnágel Mihály látható.)

Horváth Annamária: Szerettem volna ismét példát mutatni

Abonyban lakom, Ezüst Hálózatvezető vagyok, a szponzoraim Molnár László és Haraszti Dóra, a Vass-ágon. A 2020-as nyári versenyen azért indultam el, mert szerettem volna példát mutatni a csapatomnak azzal, hogy teljesítem a versenyt. Továbbá szerettem volna Lajosmizsén ünnepelni a 20. születésnapomat, mint azt a korábbi években is tettük a hajón, hiszen 2018-ban és 2019-ben is megnyertük a versenyt. A versenynek köszönhetően lett 2 aktív munkatársunk is, akik júliusban 4-es szintre léptek. Májusban 1770, júniusban 2490, júliusban pedig 3346 ponttal zártuk a versenyt és 68 új emberrel bővült a versenyvonal a három hónap alatt. Nagyon szeretnénk végigcsinálni a versenyt és megnyerni az ezzel járó jutalmat. (A képen édesanyjával, Horváthné Dr. Kökény Annamáriával és Lőrincz János Gyémánt Hálózatigazgatóval-ágvezetővel látható Annamária.)

Joó Erzsébet: Sikeres esztendő, arany kvalifikációval

Kolozsvár közelében, Szamosújváron élek családommal, Romániában. 2016. októberében regisztráltam a hálózatba, a Reg-Enor miatt. Egy sikeres Reg-Enor kúra és 23 kg fogyás hamar meghozta számomra a hálózatvezetői szintet a Hermann-ágon, majd egy évre rá az ezüstöt is. 2019. december 31-én megszületett második kislányunk, aki a változást is hozta számomra, mert nem kellett bejárjak dolgozni. A gyereknevelési szabadság alatt egyre több időt fordítottam a Biocomra és elindultam a nyári versenyen is, amelynek sikeresen teljesítettem mindkét szakaszát. Hatalmas, fejlődés, lelkes munkatársak és 5 hálózatvezető a csapatban, egyetlen év alatt. Mindez bearanyozta az Ezüst HV szintem és az új évet már Arany Hálózatvezetőként kezdhetem!

Hliva Ildikó és Kerekes Balázs: Minden évben megcsináljuk

Amióta van céges verseny, minden évben legalább egyszer megcsináljuk a hálózatfejlesztési „versenyt” a Kónya-, egyben Sinka-ágon dolgozva. Miért? Egyrészt, számunkra fontos a példamutatás, de anyagilag is nagyon megtérül a hálózatfejlesztői versenyben való részvétel. (Most például Balázs pozícióján a versenyvonal lesz a „gyémántláb”). Mielőtt belevágunk, célul tűztük ki, hogy az 1. és a 2. részét is teljesítsük a versenynek, és több aktív munkatárs is tartozzon a vonalhoz. Szívből bátorítunk mindenkit, hogy kezdjen bele a hálózatbővítési versenybe szeptemberben is, mert nagyon megéri!

Szegedi Brigitta: Az elismerés és a bővítés egyaránt motivált

Szponzoraim: Vass Oszkár és Vass Szombatfalvi Zsuzsanna. A Vass- ághoz tartozom, 2019. május 21-én regisztráltam. Pilisen élek, óvodapedagógusként dolgozom. 7. karrierszinten vagyok, 2020. május 22-én lettem Kitűzős Hálózatvezető. Biocomosként mindig csak előre tekintek, szeretek célokat kitűzni leginkább a személyiségem fejlesztésében. A „Nyári Verseny 2020” kiírásakor azonnal eldöntöttem, hogy belevágok és ez lesz az újabb célom, hogy megnyerjem! Szeretem a kihívásokat, szeretem megmérettetni magam. Ennek a versenynek több olyan tétje is volt, ami igen vonzónak bizonyult számomra. Egyrészt a győzteseknek járó jutalom, elismerés, a győztesek napjának megünneplése. Ahol találkozhatok a „legnagyobbakkal” és a Biocomos csapattal! Célom volt a csapatom bővítése, a mélységépítés módszerével anyagi sikerek megvalósítása. Hosszabb távú elképzeléseim pedig, hogy hálózatvezetői vonalakat építsek ki. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, sokan akartak nyáron is fogyni, egészséges életmódra váltani. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam! Nagy örömömre a verseny harmadik hónapját már július 22-én teljesítettem, végül 4089 ponttal zártam! A három hónap alatt közel 50 új regisztrált tagom lett. Feszegetem, tágítom a határaimat, Németországból is lett regisztráltam, többeket az üzlet is érdekel… Hatalmas köszönettel tartozom kiváló szponzoraimnak, Vass Oszkárnak és Vass Szombatfalvi Zsuzsannának a sok tanításért, segítségért! Sikeremet szívem minden szeretetével páromnak, Bogdán Sándornak is megköszönöm, hiszen mindenben támogat, egy úton megyünk előre közös céljainkért. További vágyaimban szerepel, hogy párom is hálózatvezető legyen, illetve még ebben az évben Ezüst Hálózatvezető legyek…

 

Ezeket olvastad már?