Szappan: aranyat (és ezüstöt) ér!



A folyékony szappan, mint alaptermék. Számtalanszor elhangzott már, hogy univerzális tisztítószer és különleges területeken tud kellemes meglepetést okozni. Itt egy újabb példa, a kecskeméti Molnár Klára tollából.

„Már elég sok termékét használom a hálózatnak, most mégis a krémszappan újabb felhasználását dicsőítem.
Elég sok ékszerem van, az ezüstök 80 %-a egy idő után “feketedik”.
Vettem egy nagy levegőt, összeszedtem a bátorságomat és minden elszíneződött, oxidálódott kar-és nyakláncot, gyűrűt “feláldoztam” a termékhasználati tapasztalatok bővítése érdekében. Azért volt szükség a merészségemre, mert senki nem mondta, hogy erre is jó a „gyógybalzsam”.
Szóval, fogtam egy bögrét, beletettem a féltett kincseimet, nyomtam rá 3-4 pöttyöt a „csodaszerből”, kis vizet is öntöttem rá, majd kiskanállal megkavartam. Ezt a kavargatást párszor megismételtem, a víz egyre zavarosabb, szürkébb lett, ezzel arányosan az ékszerek egyre tisztábbá, csillogóbbá váltak. A végén úgy fénylettek, mint a …, szóval nagyon.
Vízzel alaposan leöblítettem, majd megszárítottam az ékszereket. Pont olyan szépek lettek, mintha az ékszerész tisztította volna, amit – megjegyzek – ingyen vállalnak.
Ma már nyugodtan használom erre is a krémszappant, sőt, azon gondolkozom, hogy vállalni kellene bérmunkában ezüst- és arany tisztítást! Ez utóbbit viccnek szántam – a többi komoly, ki lehet próbálni…”

——————————————————————————————-

A fentebb megjelent, termékekről szóló tapasztalatok magánvéleménynek minősülnek. Az anyagokat beküldők állításai saját tapasztalatokon alapulnak, az ő véleményüket tükrözik. A Biocom termékek nem minősülnek gyógyszernek, az étrend-kiegészítők fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Ezeket olvastad már?