Nyomatékos hozzáállás – Fehér Sándor Prowerdose tapasztalatai

Fehér Sándornak Tóth János (jobbról), a Prowerdose ügyvezetője gratulál

Mint ismert, zajlik a Prowerdose verseny, mely most már minden hálózati ágra kiterjedt. Előzményként, korábban a Lőrincz-csapatban volt egy „tesztje”, s persze győztese is. Az alábbi példából ne azt olvassuk ki, hogy taxissá kell válni ahhoz, hogy valaki sok terméket értékesítsen. Inkább azt: minden körülmények között lehet ajánlani a készítményeket. Méghozzá sikeresen: Fehér Sándor a tavalyi év utolsó két hónapjában például 124 (!) dobozzal… Bátran állíthatjuk: nyertes a hozzáállása!

A nagy találkozás
Először persze ki kellett próbálnia. Ehhez viszont a tíz éve a Kosiba-ágon tagságival rendelkező felesége kellett, aki egy képzésen hallott az újdonságról, így ajánlotta a sokat fuvarozó férjnek. Az első teszt jól sikerült a Dunaharasztin lakó, fővárosban furikázó taxis 11 éves, több, mit 700.000 (!) kilométert futott diesel Passátjában. „A befecskendezéssel már gondok voltak, éppen a cserét javasolta a szaki, amikor beletöltöttem a tankolások során három dobozzal, de az adalék helyrehozta, így nem kellett rá költeni” – eképp emlékszik vissza a nagy találkozásra.

Megy, mint a…
Nem maradt titokban az észlelet, így hamar rákaptak a társak: kollégák, ismerősök, szomszédok. Az egyöntetű vélekedés így foglalható össze: „megy vele az autó, mint a mérgezett egér!” Azaz sokkal nyomatékosabb, rugalmasabb tőle a jármű.

Tisztító kúra, fogyással
Nagyon dicséri a tisztító jellegét is. Ahogy fogalmaz: van egy égésjavító hatása a terméknek. Magasabb hőmérsékleten, tökéletesebben ég el az üzemanyag, így kevesebb szemcse, tömítő részecske keletkezik, hosszabb élettartamot, későbbi cseréket garantálva. A tapasztalatok szerint az „öreg” autóknál ez nagyon komolyan érezhető, de csakúgy, mint a „fiatalabbaknál”, jelentős az üzemanyag megtakarítás is. Persze, autója, és „gázpedálja” válogatja. Mert nem mindegy, milyen erősen tapossuk… De tény: még Toyota hibridnél is működött a szer. Meg mindenkinél. Ugyanis sok a visszajáró vendége, aki követeli rajta a Prowerdose-t.

Rajta!
Mi mást mondhatnánk: csak rajta! A verseny elindult, és nyitott – azoknak, akik nyitnak vele. Fehér Sándor csupán nem hallgatta el a kiváló tapasztalatait…

Fehér Sándor és társai, amikre nagyon büszke

Közel a 800.000 kilométerhez (is) működik a Prowerdose

Ezeket olvastad már?