Gruicsné Éva pirosló muskátlija, zöldellő paradicsoma – SCD Agro verseny 2019


Érett versenyző Gruicsné Sümegi Éva, a Vass-Beta-ág Ezüst Hálózatvezetője, aki azonban – az Agro iránt táplált csodálatából fakadó türelmetlenségéből fakadóan – először éretlen paradicsomokkal jelentkezik.

Éva azt írta, nem bírja kivárni a verseny végét, mert már olyan büszke magukra – az Agrora és saját magára… – hogy muszáj elküldenie pár árpilisi képet. Megjegyzése szerint ugyanis a tavasz középső hónapjában hazánkban szabad földben ekkora paradicsom ilyen érési fázisban elég ritka…

Köszönet neki ezért a néhány felvételért, és azért is, hogy szintén beküldte – mintegy versenyen kívül – a muskátliját. Ugyanis még nem tudta, hogy lesz ilyen verseny, ennek ellenére tudatos vezetőként természetesen állandó használója az SCD Agro terméküknek. Bizony, ez a virágain is meglátszik. Idézzük őt: „Egy hónapja vannak meg ezek a muskátlik és rögtön kitettem őket. Becsszóra mondom, április elején ilyen gyönyörű muskátlim még soha nem volt! Ennek a csodájára jár a fél város – köszönet érte az Agronak!”

És köszönet neki, mert ezzel hátha többeket is motivált a versenyen való részvételre, melynek szabályzata itt olvasható.

 

 

 

Ezeket olvastad már?