Kezdőoldal Ágak Tükörből a Biocom: a Sinka-ág újabb Tudatos Vezető Képzése friss oxigént is adott a valóságkép mellett a résztvevőknek

Tükörből a Biocom: a Sinka-ág újabb Tudatos Vezető Képzése friss oxigént is adott a valóságkép mellett a résztvevőknek

Az újabb Tudatos Vezető Képzés résztvevői

Lassan hagyománnyá válik a Tudatos Vezető Képzés helyszíne a Sinka-ágon, már szinte törzshely az a szenzációs hotel, ami biztosítja a csapat számára az összejövetelek hátterét. A csodás atmoszféráját a neve is tükrözi: Oxigén. Mert mire is lehet szüksége az embernek? Oxigénre és tükörre, amire a cím is utalt… Utóbbit már maga a tréning programja és előadói tartották, például a beszámolót jegyző Ujháziné Nagy Zsuzsanna elé is. A krónikás úgy fogalmaz, másfél év távlatából az ő tükre már valami egészen mást ad vissza, mint annak idején… Azt a torz tükörképet, amibe nap mint nap belenézett, már nem eleveníti fel! Mindehhez nagyban hozzájárultak az ágvezetők, a Sinka Gyula és Tímea igazgató páros által szervezett képzések, melynek újabb kétnapos darabjáról a szerző mellett további elégedett, új tagok is vallanak.

Az ágvezető-igazgató páros, Sinka Gyula és Tímea méltán érdemli meg a köszönetet az újabb tréningért

Igazgatók egymás közt: mind azon dolgoznak, hogy a teljes csapat folyamatosan fejlődjön

A tükör, mint segítő szimbólum
Oxigénre azért van szükség, hogy minden légvételnél érezhesse az ember, hogy él. A tükör pedig megmutatja: hogyan él? A hotel folyosóin sorakozó óriástükrök amellett, hogy tágítják a teret, végigsétálva mellettük és beléjük pillantva egy váratlan tekintettel visszatükrözik az először ide érkező jelenlegi életét. A jelenét. Hogy ez a kép mennyire tetszik vagy sem a lelkiekben éhező vándornak? Azt mindig az adott személynek önmagában kell lerendeznie. Meg kell beszélnie saját magával a jelenét és elfogadtatni azt, majd változtatni, ha mégsem tetszik ez a tükörkép. A tükör egy szimbolikus elem a Biocom világán belül, hiszen mindnyájan indulunk egy tükörképpel a hátunk mögött. Kinek szerencsésebb a kép, kinek nem…

Tükröt tartottak nekik

Az Ujvári házaspár, Zsuzsanna és Norbi is sokat hozzátett az újabb kétnapos sikeréhez

Tudtam, hogy több van bennem
Amikor én először részt vettem egy kétnapos rendezvényen, szintén ezen a folyosón sétálhattam végig. És nekem nem tetszett, amit láttam. Fájón konstatáltam, hogy az a kép, amit a tükrök visszaadnak, nem én vagyok. Tudtam, hogy sokkal több van bennem, mint amit a kép visszatükrözött akkor nekem. A rendezvények programjai – úgy érzem – ebben a szellemben is vannak felépítve. Azért fáradoznak a vezetőink, hogy egy másik tükröt mutassanak nekünk, mint amit nap mint nap az otthonainkban látunk.

Technikai alapok és lélekig ható előadások
Rendezvényünk legfőképpen most nem csak technikai alapokra épült, bár az Újvári házaspár ebben a témában is a legprofibb módon emelte tudásszomjunkat a csillagok közé. Fantasztikus páros, óriási értékekkel, hatalmas üzletépítő tudással rendelkeznek, amit igyekeztek nekünk átadni. A kétnapos rendezvény kiemelt értékei közé sorolnám házigazdánk egyben ágvezető-igazgatónőnk, Sinka Tímea előadását, ami sok embernek a lelkéig, de mindenképp a tükörképéig hatolt. Az üzletünk alapja a Biocom tükre. Fantasztikusak a termékei, amik sok családnak adnak megoldást eltorzult tükörképeikre, egészségükre, vagy életükre. A mozgatórugója emberekkel való kapcsolataink, amire igazgatónőnk egy tökéletes anyagot állított össze.

Aktivitás a tanteremben

Élesedett a kép
Azt hiszem, a két nap alatt sok vak tükör élesedett meg és hagyta el régi, fakó fényét azért, hogy csodálatosabban ragyoghasson, majd ha megélesedik a kép. És a vándor érezhesse, amit Szepes Mária mondott valaha: „Befelé nézzen! A külső tükörkép csak árnyéka a valóságnak!”

Mások szemében láthatod magad
Nézzük mit láttak meg ebből a tükörből azok a hálózatépítők, akik először érkeztek közénk egy kétnapos rendezvényre, de előtte engedjetek meg egy idézetet nekem: „Olyanok az emberek, mint a tükrök. (…) Ott látod magad a szemükben. Ha a tükör jó és sima, a valódi önmagad látod. Így jössz rá, hogy ki vagy. És különféle emberek szemében te is más és más vagy, de ez mind olyan visszajelzés, amire szükséged van ahhoz, hogy megismerd önmagad. De ha a tükör törött vagy karcos, vagy megvetemedett… torz lesz a tükörkép. És kezded elhinni, hogy te az a (…) torz tükörkép vagy.” (Caitlin Moran)

És most lássuk, kinek mit adott ez a tükör?

Ficsor Norbert és Horváth Laura: Befogadó volt a csapat
Mindkettőnk számára ez volt az elő alkalom, hogy kétnapos képzésen vettünk részt! Sajnos, nem tudtunk végig részt venni a rendezvényen, de az első nap nagyon jó hangulatban telt, tetszettek a programok és az is, hogy mindenki nagyon befogadó volt velünk. Számunkra a plakát elkészítése volt a legemlékezetesebb része a napnak!

Hevesi Sándorné: A friss tudás mellett a csapat adta a pluszt
A kétnapos vezetőképzésről azt gondoltam, hogy nekem már nem tudnak újat mondani. Előző munkahelyemen 18 éven keresztül állandóan tréningeztünk. Meglepetésemre az emberi viselkedésről és típusokról tanultakról meg nem hallottam. Nagyon tetszett és hasznos volt. Ezen kívül újakat tanultam az időbeosztásról is. A csapat kiváló volt, nagyon jó hangulatban telt el a két nap, ez volt a plusz.

Fux Vári Viktória: Remek fejlődési lehetőség és feltöltődés volt
Új résztvevőként hatalmas megerősítés volt számomra ez a 2 nap. Megerősítés abban, hogy jó helyen vagyok, jó az az út, amire rátértem. Remek csapat, kiváló vezetőkkel/mentorokkal. Hatalmas tanítás volt részemre. Kissé szembeállítottam magam általa a hiányosságaimmal, vagy mondanám inkább úgy, hogy a korrekcióra szoruló szokásaimmal. Remek fejlődési lehetőség mentálisan és üzletépítés tekintetében egyaránt. Nem utolsósorban kiváló feltöltődés.

Pácza Béla: Mindenki számíthat mindenkire!
A 2 napos képzésen úgy éreztem, hogy 2 napig nem éltem a mókuskerékben, sikerült a mindennapi gondokat félretenni s „játszva”, jókedvűen tanulni teljesen új dolgokat nagyszerű vezetőktől, kiváló emberektől! Úgy éreztem, mint ha egy nagy családban lettem volna, ahol megtudtuk, milyen jól tudunk csapatban dolgozni. Mindenki számíthat mindenkire! Alig várom a következőt!

Révész Rebeka: Önismereti utazás volt
Fantasztikus volt! Nagyon jó és tanulságos előadásokkal, remek önismereti utazás volt a 2 nap. Sok minden érintett meg, gondolkoztatott el. A társaság is fantasztikus volt. Új emberekkel ismerkedtem meg és barátkoztam össze, nagyon értékes emberekkel! Egy élmény volt! Várom a következőt.

 

Ezeket olvastad már?