Kezdőoldal Ágak Közel félteremnyi új munkatárssal szárnyalt a Sinka-Siker Team kétnapos Tudatos Vezetőképzője Noszvajon

Közel félteremnyi új munkatárssal szárnyalt a Sinka-Siker Team kétnapos Tudatos Vezetőképzője Noszvajon

Ismét felkerekedett a Sinka-Siker Team, ezúttal a noszvaji Oxigén Hotel volt a célállomás. Több mint 50-en tanultak a Sinka Tímea és Gyula Ezüst Hálózatigazgató páros által szervezett kétnapos Tudatos Vezetőképzőn. Az ágvezetők gondoskodtak a jó helyszínről, a jó hangulatról, és persze a remek témákról. Szilágyi Szabolcs pedig egy sok információval telített, képekkel gazdagon illusztrált beszámolóról.

A csapat egyharmada először vett részt a bemutatkozós játékban
Már érkezéskor kiderült, fergeteges két nap áll előttünk! Még a nap is kisütött, habár ez nem véletlen, hisz egyik jelmondatunk: „A felhők felett mindig süt a nap!” Sinka Tímea kezdte a programot, egy kis lazítós játékkal, mely arról szólt, találj egy másik csapattársat, lehetőleg, akit nem ismersz, tudj meg róla néhány dolgot 3 percben, és később mutasd be őt, mintha a bőrébe bújtál volna! Nagyon vidámra sikeredett mindenki részéről a produkció, s jó néhányan szándékosan vittünk bele egy kis humort! Újakat sokaknak sikerült találni, mivel a terem kb. 30 %-a először vett részt ilyen rendezvényen!

Sinka Gyula: Lépj túl az ismeretlenen!
Ezután Sinka Gyula előadása következett, mely remekül illusztrálta 24 év távlatából, mekkora jövőkép kialakításának lehetősége van a kezünkben! Tetszett Gyula egyik fő mondata: „Mindenki kisbabának születik!” Mondván, változni kell, formálni jellemünket, már úgy viselkedve, mintha már ott lennénk, azon az életminőségi, vezetői szinten, ahová jutni szeretnénk! Még egy fontos mondat Gyulától: „Mindig az ismeretlen az, amitől félsz, lépj túl rajta, és elmúlik a félelem!”

Sinka Timi: Fontold meg, mire fókuszálsz!
Gyula után ismét Tímea tanított bennünket, előadásának címe: „Teremtő vagy!” A gondolatok erejéről beszélt, hogy mennyire fontos vizualizálni mindent, és hogy megfontolandó, mire fókuszálunk, hiszen azt vonzzuk magunkhoz! Természetesen kitért arra is, mindez cselekvés nélkül nem megy, ezért nem elég a mantra, meg kell moccanni, hogy megtörténjen, amire vágyunk! Természetesen itt is volt szó a célokról, mert enélkül nincs hajtóerő! Fő mondat – számomra – itt is elhangzott jónéhány, íme egy: „Minden mindennel összefügg!”

8 év tapasztalata néhány órában a vendégelőadóktól
A két nap azért is különleges volt, mert két szenzációs vezető vendégelőadására számíthattunk. Eljött hozzánk, hogy tanítson, Hliva Ildikó és fia, Kerekes Balázs Gyémánt Hálózatvezető, akik közel 8 év tudását, tapasztalását sűrítették bele néhány órába!

Kerekes Balázsék Mexikóból, online is fejlődtek!
Első nap Kerekes Balázs 23 éves egyetemista, „frissnyugdíjas” tartott nekünk útmutatást, milyen módszerekkel tudnak óriásit fejlődni mostanság, úgy, hogy közben fél évet Mexikóban töltve, online irányították, vezették csapatukat! Titkuk nem is oly titok: „Legyenek önállóak vezetőid, és legyenek jól és körültekintően elindítva a csapattársak, ne csak azt látva, hogy jó termékek vannak, hanem hogy az életminőségük tud maximálisan megváltozni!” Sok-sok gyakorlati ötletet kaptunk Balázstól, amiket mostanság beépítve jönnek is az új vezetőik. Néhány magvas gondolat:

  • „Ne fogadd el a tutit, nézd meg, neked működik-e?”
  • „Az üzletet komolyan, az életet lazán vedd!”
  • „Magadért csináld, ne másokért!”

Gondolkodás hibrid üzemmódban: termék+pénzkereset
Balázs elmondta még, hogy érdemes elsajátítani az újraálmodás képességét. Jó hír, hogy ebben az oktatási rendszerben ezt meg is kapjuk, miközben tanulunk, még meg is fizetik! Kaptunk még egyéb ötleteket is, ám ha mind leírnám, legközelebb nem jönnél el velünk… No, azért csak írok még egy nagy mondást: „Gondolkozz hibrid üzemmódban: Beszélj termékről, és pénzkeresetről egyaránt!

Tervezgetés
Zárult a „kötelező” rész, majd egy kis szabadprogram, közös vacsora, s ahogy már megszokhattunk, este még összeültünk, és kis csoportokban beszélgettünk hároméves célokról, tervekről, valamint Ildikó és Balázs adott válaszokat a napközben hozzájuk intézett kérdésekre! Zseniális ötleteket kaptunk!

Hliva Ildikó: Használd okosan az online életteret!
Második nap Hliva Ildikó volt a főelőadó vendégeink részéről, aki az egész történetüket elmesélve, gyakorlati útmutatást adva vázolta fel, miként, miért, hogyan tudtak változni, dolgokat, történéseket másképp látni, értelmezni, gyakorlatba építeni! Kaptunk bőséges ötleteket az online, közösségi élettér előnyeiről, annak okos kihasználásáról, természetesen megmutatva, hogy mindezt már tanítják is tovább. Ismét megtudtuk azt, ami nem titok:

  • „A hálózatépítés beszélgetéseken alapul!”
  • „Kezdeményezz, ne várd, hogy a sajt a szádba repüljön!”

Potenciál a szépésgpartikban
Egy kis módszertani tanítást is kaptunk még ágvezetőnk, Tímea előadásában a Botanifique készítményekben, és a szépségpartikban rejlő óriási potenciálról. A lényeg itt is a bizalomépítés, és hogy mindenki jól érezze magát!

Életem aktuálisan legjobb kétnaposa…
A második nap zárásaként mindenki megajándékozta azt a személyt, aki az ún. „angyalkája” volt. Volt ám könny és pityergés is, magvas gondolatokkal! Én pedig 17 év után is, megint csak azt mondom: életem legjobb kétnaposa volt, nemcsak a kapott tudás, hanem a sok-sok elégedett „új arc” láttán! Köszönjük szépen mindenkinek, aki részese volt ennek a csodának, várjuk a következőt! Hajrá Sinka-Siker TEAM!

Ezeket olvastad már?