Kezdőoldal Ágak Nem adta fel, HV lett – Babkáné Telek Erika Reg-Enorral kezdett a Tóth-Wolford-ágon, s nagyszerű élményekkel gazdagodott

Nem adta fel, HV lett – Babkáné Telek Erika Reg-Enorral kezdett a Tóth-Wolford-ágon, s nagyszerű élményekkel gazdagodott

Babkáné Telek Erika, amikor hálózatvezető lett


Babkáné Telek Erika története is – mint nagyon sok Biocom vezetőnek – a Reg-Enor kúrával kezdődött. A Tóth-Wolford-ágon Salgótarjánban dolgozó hálózatvezető (felső vezetője: Katonáné Tóth Tímea, Gyémánt HV) ismerős utat járt be. Jó tapasztalatok, szponzori odafigyelés, csoportnövekedés, meghatározó képzési élmény, vezetővé válás. Azért van benne némi csavar is: egy hosszabb megtorpanást követően erősen gondolkodott azon, hogy abbahagyja, feladja. A címből persze sejthető, hogy nem tette… Hogyan lendült át a holtponton? Nagy szerepe van benne szponzorának, az Arany Hálózatvezető Botosné Melindának, aki így vélekedik róla: „Nagyon lelkiismeretes munkatárs, mindenben lehet rá számítani, igazi csapatjátékos. Küzdő szellemű és elkötelezett a Biocom felé. Nagyon jó barátnői viszony alakult ki köztünk!” További részletek az önvallomásban, melynek zárása felütésnek is jó: élete legjobb döntését hozta a csatlakozással.

 

Nagyszerű élményekkel gazdagodott már eddig is


Kilóolvasztós kúra
2019 januárjában kezdtük el a teljes életmódváltással járó Reg-Enor kúrát a lányommal, drága szponzorom, Botosné Gágyor Melinda segítségével. Nagyon jól ment, finomakat főztem, olvadtak a kilók!

A találkozásból vállalkozóvá válás
Márciusban Melinda írt, hogy találkozhatnánk-e személyesen – addig ugyanis nem is beszéltünk… Az ok: nagyon jó pozícióban vagyok, és szívesen elmondaná az üzleti részét a Biocomnak. Március 20-ra bent volt az összes papírom a cégnél: vállalkozó lettem!

Hetvenezres kezdés
Megcsináltam a saját 200 pontot, 4-es szinten az első hónapban majd’ 70.000 forint jutalékot vettem fel, rettenetesen boldog voltam! Azaz, hozzáfogtam az én kis üzletemet építeni.

Fogytam, s a csoport nőtt
Az első hónapban fogalmam sem volt, hogy mi is lesz ebből. Szépen nőtt a csoportlétszámom, ismerősök kerestek, akik látták a sikeres fogyásunkat.

Egy meghatározó Startképzés
Májusban vettem részt az első Startképzésen az Aquincum Hotelben, ahol furcsa volt, hogy láthatóan mindenki szereti egymást! Barátságos idegenek, akik örülnek nekem! Fantasztikus élmény volt, rengeteg pozitív energiával feltöltve értem haza.

A szponzorom adott erőt a nehéz pillanatokban
Ötös szintre léptem, ahol hónapokig topogtam. Valahogy nem ment… Júniusban és júliusban már el voltam keseredve, és az abbahagyáson gondolkodtam. Aztán egy kemény, 15 munkaórányi nap végére augusztusban este csörgött a telefonom: Melinda hívott, érezte, hogy nagy gondom van. Hosszas beszélgetés után valami történt… Olyan erőt adott, hogy megindultam, mint egy gőzmozdony.

Kulcsember-képzésen, Vecsésen


Gyarapodás, hatossá válás
Hónapról hónapra egyre gyarapodott a csoportpontom, egyre szebb jutalékokat vehettem fel.
Decemberben Vecsésen kitűntetésben részesültem: elértem a Társult Hálózatvezető szintet!

A decemberi elismerések is sokat számítottak neki

Fontos volt számára a hálózatvezetői elismerés

HV oklevél, kitűző, wellness
Januárban átvehettem Kónya György igazgató úrtól a HV oklevelet. Majd márciusban nagy büszkeségemre megkaptam a szponzoromtól a Biocomos kitűzőt, és egy szuper wellness élményutalványt.

Köszönet a csapatnak
Természetesen ezt a teljesítményt egyedül nem tudtam volna elérni – itt csak is csapatban lehet haladni, sikerélményt szerezni. Hálás vagyok a kis csapatomnak, akikkel úgy gondolom, nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Nagyon köszönöm a lelkiismeretes munkátokat:

  • Kerek Ilona,
  • Lád József,
  • Tóthné Irénke
  • és Bakos Ildikó.

Az aranycsapat tagjaként


Sokat ad a Biocom
Igaza volt a szponzoraimnak: az élet valóban a hálózatvezetővé válás után kezdődik… A Biocomhoz való csatlakozásommal egy új életet kaptam, szuper embereket ismertem meg, új barátokat szereztem, és nem utolsó sorban anyagi biztonság jött az életünkbe. Már eddig is nagyszerű élményekkel lettem gazdagabb!

Ez is egy szuper este volt!

Jó döntés volt
Az életem egyik legjobb döntése volt, hogy aznap igent mondtam Melindának, és csatlakoztam a céghez!

A Biocomos kitűző mellé wellnesst kapott ajándékba szponzoraitól

A kitűző a vezetői utat ismeri el

Egy báli pillanat: jól látható, hogy nem szimplán üzlettársak, hanem barátok ülnek egymás mellett…

Azon a bizonyos, meghatározó első Startképzésen…

 

Ezeket olvastad már?