Kezdőoldal Ágak Katona Team: 2023 a változtatás, tisztulás, tisztítás és a siker éve

Katona Team: 2023 a változtatás, tisztulás, tisztítás és a siker éve

Változtatnak, tisztulnak, tisztítanak – így lesznek sikeresek 2023-ban!

A címben hangsúlyozott gondolat mentén haladtak a Katona Team kétnapos tréningjén 2023. január 8-9-én. Az esztendő első Kulcsember-képzéséről Szabadiné Babruskai Éva hálózatvezető küldött tanításokkal teljes, részletes beszámolót.

Bemutatkoznak a vezetők
A két napot Búzás Ildikó Ezüst Hálózatvezető, a képzés házigazdája vezényelte le. Miután bemutatta felsőbb vezetőinket, Katonáné Tóth Tímea és Katona Szabolcs Ezüst Hálózatigazgatókat, vendégünket, Csordás Anikó Gyémánt Hálózatvezetőt, Botosné Gágyor Melinda és Botos Sándor Arany Hálózatvezetőket, az Ezüst HV-ket, mi, sima HV-k is megmutattuk magunkat. Pár szóban ő is bemutatkozott, és elmondta a szokásos technikai információkat.

Búzás Ildikó Ezüst Hálózatvezető, a képzés háziasszonya

9 új kulcsember-jelölt
Majd ennek a blokknak a legizgalmasabb része következett: az új kulcsemberek bemutatkozása. Ők még nem tudták akkor, de mi igen, hogy a második nap végén kulcsemberként hagyják majd el a termet, még akkor is, ha sofőrként érkeztek. Nagy örömmel töltött el mindenkit, hogy a 48 főből 9 új munkatárs jött el tanulni, és feltöltődni pozitív energiákkal. Tanulni azt, hogy hogyan csináljuk jól ezt az üzletet, és sokan csak csodálkozva néztek, hogy hova is csöppentek, hiszen itt mindenki ölelkezik, mindenkinek van egy jó szava, mondata a másikhoz, és mindenkit érdekel, hogy jól érzi-e magát a beszélgetőpartnere. Kevés munkahelyen van ez így.

Az új kulcsemberek

Az első blokkban Katonáné Tóth Tímea Ezüst Hálózatigazgató beszélt a cégről, az üzletről, és arról, hogy mit nyújt nekünk a Biocom? MLM: Legyél mellettem munkatárs! Ez nagyon találó a Multi Level Marketing szóösszetételre. Nekem az első jobban tetszik. Timi beszélt a szponzorálás rendszeréről, a képzések fontosságáról, a felelősségvállalásról.

Katonáné Tóth Tímea Ezüst Hálózatigazgató átfogó tájékoztatást adott

Katonáné Tóth Tímea: Használd, mutasd, tanítsd!
Nekem nagyon bevésődött pár mondat ezekkel kapcsolatban: „A Biocom azt nyújtja nekünk, amit képesek vagyunk meglátni: termékeket, saját boltot, marketing stratégiát.” Nem mindegy, hogy melyiket látjuk! „Minél nagyobb felelősséget vállalok, annál jobban tisztelem magam.” Ez nagy igazság. Elárulta nekünk a siker kulcsszavait is: használd, mutasd, tanítsd! Nem egy ördöglakat, igaz? Összefoglalta a jó hálózatépítő legfontosabb jellemvonásait, hogy csak párat említsek: személyes varázs, magabiztosság, elkötelezettség a termékek és a cég iránt.

Jelen időben fogalmazott a sikerről
A következő blokkban vendégelőadónk, Csordás Anikó lépett a színre, aki fiatal kora ellenére Gyémánt Hálózatvezető szinten tevékenykedik itt a cégnél. Rengeteg hasznos gondolatot tanultunk tőle, amiért nagyon hálásak vagyunk. Ő fogalmazta meg, hogy 2023 a tisztulás, tisztítás, a siker éve… nem tévedés, jelen időben fogalmazott. Mi, akik már itt vagyunk egy ideje, tudjuk, hogy miért. Hát azért, kedves olvasó, mert akkor ez be is következik!

Csordás Anikó Gyémánt Hálózatvezető

Csordás Anikó: Szervezzünk rendezvényeket!
A következő gondolat, ami nálam nagyon betalált, az volt, hogy: „Minden változás áldozattal jár, de megéri, mert közben győztesekké válunk.”  Ugye, mennyire igaz?  De el is kell hinnünk, hogy így van. Először vetünk, aztán aratunk, és ez a mindennapjainkra is jellemző. Sok hasznos, gyakorlati tanácsot is megfogalmazott, amit alkalmazni tudunk nap, mint nap.  Kiemelte az élő rendezvények fontosságát. Szervezzünk házi infókat, törzsasztalokat, életmód esteket, munkatársi tréningeket. Mi is elkezdtünk így dolgozni, és bizton állíthatom, hogy szuper. Azt a hangulatot, azt az érzést, azokat a pozitív energiákat csak az élő rendezvényeken tudjuk átérezni, és átadni is. Kívánom, hogy minél többen éljetek át ilyen csodás élményeket! Prezentációja vége felé kicsit megmozgatott bennünket. Megmasszíroztuk egymás vállát… nagyon jól esett mindenkinek.

Egy kis felfissülés, tréning közben

A számtanóra is motiváló volt
Ja, és Anikó még tartott egy számtanórát is. Mindenki kiszámolhatta, hogy mekkora a saját vállalkozása. Azt gondolom, sokan meglepődtünk, mert nem is gondoltuk, hogy ekkora. Minden kulcsembert az eredményei minősítik. El lehet gondolkodni rajta. De hát ezért jöttünk, hogy tanuljunk, magunkba szívjuk azt a tudást, amivel jobbak, eredményesebbek, sikeresebbek leszünk. Hála van a szívünkben a sok tanításért, a motiváló gondolatokért, a szeretetért. Köszönjük, Anikó!

Ágvezetői köszönet: Katona Szabolcs, Csordás Anikó és Katonáné Tóth Tímea

Elismerés a Nyugat-Európában dolgozóknak
A nap utolsó „hivatalos” momentumaként egy elmaradt kötelezettségnek tett eleget a Katona házaspár. Decemberben az évzáró rendezvényünkön a külföldi munkatársak nem tudtak részt venni, ezért Salánki Zsuzsanna és Horváth Roland most kapták meg a kiváló munkáért járó elismerést. Ők pedig átadták új hálózatvezetőjüknek, Veres Melindának az emlékplakettet. Zsuzsiék Németországból, Melinda Hollandiából érkezett.

Horváth Roland és Salánki Zsuzsanna Németországból, Ezüst Hálózatvezetők

Horváth Roland, Veresné Pál Melinda Belgiumból és Salánki Zsuzsanna

Az angyalkázás segít a megismerésben
Ezek után szabad foglalkozás következett, amely mindig alkalmat ad arra, hogy jobban megismerjük egymást úszás közben, a jakuzziban ücsörögve, vagy csak az egyik szállodai szobában bandázva. Ilyenkor tudják sokan megoldani az angyalkás feladatukat is. Annak, aki még nem volt ilyen rendezvényen, leírom, hogy mi ez. Vasárnap, érkezéskor kihúzunk egy borítékot egy névvel, és hozzá egy másik kosárból választunk egy papírkát, amin egy megoldandó feladat szerepel. Meg kell tudnunk pár dolgot az illetőről. Természetesen ez nem kívánságműsor… véletlenszerű a név és a kérdés is. Én személy szerint nagyon élvezem ezt a „játékot”. Nekem meg kellett tudnom az illetőről, hogy szereti-e a halételeket, és melyik a kedvence? Jelentem, első nap délben megtudtam, de másnap mégis odaültem az angyalkám mellé, és hosszasan beszélgettünk, ismerkedtünk. Az a cél, hogy jobban megismerjük a másikat, segítsük egymás munkáját, közben tanuljuk, és nem mellékesen gyakoroljuk a kapcsolatépítést. A tartalmas, regenoros vacsorát egy fergeteges buli követett. A szülinaposok köszöntése után beszélgetések, zene, tánc, buli 11 óráig. Gyors pakolás, rendrakás után a résztvevők nyugovóra tértek, hiszen a másnap megint a tanulásé volt.

Mindenkinek kell legyen egy sztorija!
Hétfőn 10 órakor mindenki fitten, kipihenten várta az első előadót, Botosné Gágyor Melinda Arany Hálózatvezetőt. Először elmesélte a saját sztoriját. Előző nap Anikótól megtanultuk, hogy mindenkinek legyen egy sztorija… hát, Melindának van. Kezdetben ő sem akart az üzlettel foglalkozni, aztán mégis elkezdte, és mostanra ez lett az élete. Óriási személyiségváltozáson ment keresztül amióta itt építi, illetve építik ketten a férjével, Botos Sándorral a saját üzletüket.

Botosné Gágyor Melinda Arany Hálózatvezető

Botosné Gágyor Melinda: Csak rajtunk múlik, haladunk vagy maradunk
„Alkalmazott soha többet nem szeretnék lenni” – így fogalmazott.  Mellékesen jegyzem meg, hogy megértem, és most már tudom, hogy miért. Melindától mindig nagyon sokat tanulhatunk, de most kendőzetlenül, többször is – előtte mindig elnézést kérve – megmondta a „tutit”. Azt gondolom, kellett ez nekünk. Nem szabad midig csak simogatni. Ez egy üzlet. A saját üzletünk, és ha sikeresek akarunk lenni benne, akkor meg kell tanulnunk a hogyant. Gondolatok tőle:

  • Ez egy politikamentes üzlet, mégis mindig alkalmazkodnunk kell a külső körülményekhez. A vezetőink ebben élen járnak, hiszen mindig kidolgozzák, és javaslatokat tesznek arra, hogy a megváltozott helyzetekben hogyan lehetünk sikeresek.
  • A képzéseken mindig hálózatépítői aggyal vegyünk részt!
  • Erősödjön a hitünk, hiszen ezért járunk ide.
  • Haladunk, vagy maradunk? Csak rajtunk múlik.
  • Az én sikerem az én felelősségem.
  • Van-e célunk, és ahhoz tervünk? Le van-e írva? Ha nincs, akkor még ma mindenki tegye meg!
  • Ki a kulcsember? Mik az ismérvei egy kulcsembernek?

Mi a szupererőd?
Ebben minket is megmozgatott, kicsit interaktív volt az előadás. Búzás Ildikó fogalmazta meg nagyon jól: „A jó kulcsembernek van célja, és ez a cél sikerorientált. A céljaiért mindent megtesz, és a kudarcok is építik.” Aztán föl tették a kezüket azok, akik annak érzik magukat.  Egy kicsi torna mindenkinek kell… A következő kérdés így hangzott: kinek mi a szuperereje? Ki miben jó? Molnár Krisztina így válaszolt a kérdésre: „A kommunikációm az én szupererőm. Ha online kezdem a beszélgetést, akkor átmegyek offline-ba, és fordítva. Azt gondolom, hogy ez az én sikerem kulcsa.” Ezt már sokszor bizonyította is nekünk, Kriszta tényleg szuper!

Kilépni a komfortzónából
Melinda folytatta gondolatait azzal, hogy nagyon fontos a kommunikáció, és a komfortzónánkból gyakran ki kell lépnünk, kívülről kell néznünk azt, amitől félünk. Azzal, hogy írom ezt a cikket, én is kiléptem a komfortzónámból. Félve kezdtem hozzá, de most már élvezem, és csak remélni tudom, hogy ti pedig szívesen olvassátok. Még egy utolsó ütős gondolat Melindától: „A te sikered a te felelősséged! Vedd komolyan, mert csupán az ÉLETED múlik rajta!” Igen, azt szoktam mondani, hogy én csak az életemet kaptam vissza ettől a rendszertől.

Hit és elköteleződés
Melinda után átléptünk egy kicsit a spirituális világba Molnár Krisztina Ezüst Hálózatvezető segítségével. Kriszta Mercz Aranka helyett ugrott be, aki megbetegedett, és nem tudott részt venni. Arankának jobbulást, Krisztának pedig köszönjük, hogy mégsem maradtunk lelki táplálék nélkül. Előadásának címe: Hit és elköteleződés.

Molnár Krisztina Ezüst Hálózatvezető

Molnár Krisztina: Te miért vagy hálás?
A hit azt jelenti, hogy az ember elhiszi azt, amit még nem lát, aminek az lesz a jutalma, hogy látni fogja. De a hit cselekedetek nélkül semmi. Ezután mindenki megfogalmazott, és leírt 10 dolgot, amiért hálás. Ezt többen meg is osztottuk a hallgatósággal, én ezzel bizonyítottam, hogy kulcsembernek számítok.

Molnár Krisztina kérdezi Szabadiné Babruskai Évát

Hála Napló, 21 napos indulással
Kriszta bíztatott bennünket, hogy vezessünk hálanaplót, amibe minden nap írjuk be, hogy aznap miért vagyunk hálásak! Akiknek már régebb óta van, megosztották velünk a tapasztalataikat. Elmondták, hogy mi változott azóta, amióta vezetik ezt a naplót. Mindenki úgy érzi, hogy amióta írja, béke költözött a szívébe. Fásiné Csintó Csilla elmondta, egy évvel ezelőtt szintén egy ilyen előadás hatására kezdte el írni. Akkor Kriszta azt mondta, próbálja, próbáljuk ki, hogy 21 napig minden reggel leírjuk, miért vagyunk hálásak. Ezt Csilla elkezdte, és azóta sem tudja abbahagyni.

Fásiné Csintó Csilla

A sors keze
Kis Zsuzsi könnyek közt osztotta meg velünk, hogy ő is egy éve vezeti. Egy nagyon mély lelki megpróbáltatáskor jött Kriszta előadása. És hogy milyen a sors, aznap az angyalkázáskor hálafüzetet adott, és azt is kapott ajándékba. Megjegyzem, senki nem tudta, hogy miről fog szólni az előadás. Hát mi ez, ha nem a sors keze?  Rengeteget segít neki az a pici notesz… visszakapta önmagát.

Kis Zsuzsanna

Hogyan legyünk pozitív beállítottságúak?
Nehéz volt ezután megszólalni, de folytatódott az előadás azzal, hogy Kriszta kielemezte a pozitív és negatív hit tulajdonságait. Mit kell tennünk, ha lent vagyunk, hogyan rángassuk magunkat megint a magasba? A következőkben a gátló tényezőkről is szó esett, saját példájával szemléltette, hogyan legyünk pozitív beállítottságúak. Egy feladatban a negatív hitrendszerünk átprogramozását gyakoroltuk. Hihetetlen, de működik. Fontos a cél, az éves, a féléves, a havi, a heti és a napi tervezés. Kriszta megosztott velünk egy mesét, amit ő írt águnk vezetőjéről, Kónya György Smaragd Hálózatigazgatóról, és utána újra saját példáján keresztül tanított bennünket. Köszönjük!

Ebéd után még egy erős blokk következett Katonáné Tóth Tímea Ezüst Hálózatigazgató prezentálásában.

Katonáné Tóth Tímea

Katonáné Tóth Tímea: Először a gondolatokat kell megváltoztatni
Timi a változás, a változtatás fontosságát emelte ki. Kedvenc mondatom tőle: „Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.” Megfelelő hozzáállással, ha megtaláltuk a megoldást, új szokásokat veszünk föl, integrálódunk, és az új helyzetünk lesz a megszokott. Ahhoz, hogy megváltoztassuk az életünket, a gondolatainkat kell megváltoztatni! Így épül föl ez a gondolatmenet: Gondolatok…..érzelmek…..döntések……cselekedetek…….szokások……jellem = EREDMÉNYEK. Timi rengeteg hasznos, szakmai dolgot tanított nekünk, konkrét ötletekkel, feladatokkal látott el, szeretettel, jó szándékkal, bizonyítékokkal alátámasztva.

Mindannyian értő figyelemmel hallgattuk, szívtuk magunkba a tudást, jegyzeteltünk, és teli tarisznyával tértünk haza. Otthon rendszeresen kibontjuk ezt a tarisznyát, elővesszük belőle az ötleteket, a tanításokat, és ha alkalmazzuk is, akkor garantált a sikerünk. Köszönjük, Timi!

Mit kaptál a két naptól?
Ezután újra színre léptek az új, most már kulcsemberek, és elmondták, hogy mit kaptak ettől a két naptól. Jó volt hallgatni a sok pozitív gondolatot. Gratulálok!

Emelkedett zárás
Végül mindenki átadta Angyalkájának az apró ajándékot, megölelgette, megszorongatta, és súgott a fülébe pár jó szót. Ez is a Kulcsember-képzés része!

Köszönöm!
Ugye milyen jó helyen vagyunk? Én imádom. Köszönöm Timi, Anikó, Melinda, Kriszta, Ildikó és Mindenki! Köszönöm BIOCOM!

Ezeket olvastad már?