Kezdőoldal Ágak Elismerésekkel teli, közös Startnap a Szabó-Gyarmati Team és Katona Team szervezésében

Elismerésekkel teli, közös Startnap a Szabó-Gyarmati Team és Katona Team szervezésében

Középen, a két ágvezető házaspár ölelésében (Szabó Máté és Szabóné Gyarmati Tímea, valamint Katonáné Tóth Tímea és Katona Szabolcs) dr. Volford Anita Adrienn természetgyógyász

Elérkezett az újabb Startrendezvény napja a Katona-, valamint a Szabó-Gyarmati Team közös szervezésében a szigetszentmiklósi Gastland Hotel rendezvénytermében. A nap, amit mindenki annyira vár! Természetesen nem ok nélkül, hisz ez az a nap, amikor előtérbe kerülhet mindaz, amit szeretünk itt: a kapocs sokkal erősebb ebben a kis közösségben, mint bármely „alkalmazotti munkahelyen”. Ha szeretnéd tudni, miért írta bevezetésként ezt Ványi Tünde, a csapat 5. karrierszintű munkatársa, akkor engedd, hogy bemutassa neked a február 12-i rendezvényük előadói által…

Szeretet van a levegőben
Minden rendezvényünk előtt Berkes Olivér: Mindent megtettél című dala csendül fel. Valóban, azzal, hogy eljöttél ide, már tényleg megtettük az első lépést, hisz olyan helyre csöppenünk hirtelen, amit nem mindenhol érez az ember. Belépsz a terembe, és mindenki úgy üdvözöl, mintha ezer éve barárok lennétek, mindenki örül a másiknak, hogy itt van, hisz ezeken a rendezvényeken tudunk találkozni és azokat a beigért kávézásokat megtenni. Aki először jár itt, annak picit furcsa lehet ezt átélni, hogy mennyi szeretet van a levegőben, de a nap végére értékes barátságok születnek a meghívójukkal is.

Hogyan születik meg a gondolat?
Két fantasztikus háziasszonyunk Jenei Nóra és Lóránfi Adrienn kísért végig az egész nap alkalmával, megmutatva, hogyan is születik meg a gondolat bennünk, ami miatt elindulunk ezen az úton egy jobb, egészségesebb élet felé.

Lóránfi Adrienn és Jenei Nóra háziasszonyok

Életkerék: Ép testben
Ezzel be is indult a Biocomos ÉLETkerék, ami 4 szeletre vágva adja ki az új élet születését. Az „Ép testben” szeletünket Csaplár Helga 5. szintű munkatárs szemléltette.

Csaplár Helga, 5-ös szintű munkatárs

Környezettudatos háztartás
Nagyon könnyen lehetett Helgával azonosulni, hisz ugyanolyan hétköznapi ember, mint aki a sorok között ül ezen a rendezvényen. Természetesen ő is terméktapasztalatok útján került a rendszerbe, és ahogy haladt előre az úton, a családja szkepticizmusa is oldódni látszott. Elmesélte, mennyire fontos az életében az egészséges életmód mellett a környezettudatos háztartásra is. Ott, ahol gyermek és háziállat is él a családban, nagyon nem mindegy, mivel tisztítjuk meg a környezetünket.

Nekik pörgött a színpadon az „életkerék”

Dr. Volford Anita Adrienn: Legyen hangsúly a megelőzésen!
A „Láss másként” szeletünket dr. Volford Anita Adrienn természetgyógyászunk tálalta. Nem is akármilyen előadásban! Szerintem sok embernek végre helyre került nagyon sok minden az emésztéssel kapcsolatban. Értékes előadást hallgattunk tőle arról, mennyire komplex, bonyolult, összefüggő rendszer a testünk. Egészségtudatosságunk útjáról beszélt Anita, olyan alternatívákat mutatott be nekünk, ami az egészségünket építi. Felhívta a figyelmünket az egészségtudatos életre, melyben nagy hangsúlyt kell fektetnünk a megelőzésre, illetve az öngyógyító folyamatok beindításához szükséges eszközeinkre.

A gondolatok hatalmas ereje
Kiemelte a betegség kialakulásának útját a testünkben gondolati síkra, majd a lelki szintre az érzelmekkel, ami a fizikális test megbetegedéséhez vezethet. Sajnos, nem kapunk egy használati útmutatót a testünkhöz, illetve az elménkhez. A gondolatoknak szerinte hatalmas ereje van abban, hogy mit szeretnénk elérni. Pozitív célok elérésében, vagy akár a gyógyulásunk reményében is nagyon oda kell figyelni, tudatosan megélve a mindennapjainkat, hogy az tényleg abba az irányba vezessen, amerre tartani szeretnénk. Végezetül hallhattunk egy átfogó részt az emésztéssel kapcsolatban, amiben a megelőzésre kaptunk tippeket a reflux ellen, illetve a már kialakult betegség helyreállítására.

Dr. Volford Anita Adrienn, természetgyógyász

Terméktapasztalatok
Az „Egyéni terméktapasztalatok” szekciót Fösvény Éva 4-es szintű munkatárs tartotta meg. Elmesélte nekünk, hogy kétgyermekes anyukaként, egy támogató férjjel az oldalán hogyan változtatta meg az életét a Biocom. Mennyi mindent próbáltak ki eddig, illetve mivel is védik a családjuk egészségét.

Terméktapasztalatokról beszéltek a résztvevők

9 reflexió
9 bátor terméktapasztalatot hallgattunk meg, fantasztikus javulásokról, kisállat mentésről, a víztisztító rendszer hatásosságáról, illetve a kozmetikumainkról is.

Fösvény Éva, 4-es szintű munkatárs

A 200 PÉ játszva megvásárolható
Az „Egy boltba járunk” szeletünket Szik Roland hálózatvezető ismertette. Szik Roland, alias Mr. Blue. Akik ott ültek a rendezvényen, biztos mosolyt fog csalni az arcukra, miközben ezt a mondatot olvassák. Tudjuk, hogy miért… Remekül szemléltette azt a tényt, hogy miért is van szükség a szponzor munkájára a regisztrációt követően. Miben nyújthat számunkra segítséget, illetve mi is kerüljön a kosarunkba egy-egy nagybevásárlás alkalmával. A 200 pont játszva megvásárolható egy 4 tagú háztartás esetében. Sőt, még sok esetben kevésnek is bizonyul.

Szik Roland hálózatvezető

Személyiségfejlődésen át vezet az út célunkhoz
A „Teljesség igénye” utolsó nagy szeletünket Molnár Krisztina Ezüst Hálózatvezető tárta elénk, végigkalauzolt bennünket a termékforgalmazótól egészen a vevőig. Megmutatta, honnan is jön a pénz, a jutalék a munkatársak számlájára. Természetesen az sem mindegy, hogy mennyi… Érzékeltette az előadásban azokat a szinteket, melyeket egész hamar, 1-5 hónap alatt elérhet egy új munkatárs, illetve mennyi jutalékkal járhat ez. A képzések fontosságára is felhívta a figyelmet, hisz itt, házon belül mindent megkaphat az, aki elindul az úton és tart a kitűzött célja felé. Ez a munka személyiségfejlődésen át vezet a célunkhoz. Ki mennyit rak bele, annyit is vesz ki belőle – a lehetőség mindenki számára adott, senki sem indul hátrányból. Felvázolta továbbá az elérhető karrierszinteket a 2-es szinttől az Arany Hálózatigazgató szintig.

Molnár Krisztina Ezüst Hálózatvezető

Ezt követte a szintek elismerése a 2. szinttől az 5-ös szintig bezárólag.

Új minősülők elismerése, I.

Új minősülők elismerése, II.

Cégbemutatás
Cégünkről hallhattunk egy kis összefoglalót ezek után: webshopokról, termékekről, marketingtervről, s a szabadságról, amit ezzel kaphatunk.

„Merj változtatni a szabadságért!”
Az „Élet igazán…” részt Kovács Erika és Szabadiné Babruskai Éva hálózatvezetők előadásában hallgathattuk meg. Két fantasztikus hálózatvezető életútjáról hallgathattunk előadást, mindketten más területről érkeztek a Biocom világába, de a céljuk egységesen az egészségük helyreállítása volt. Egy új életet kaptak a termékektől, valamint egy csodás légkörbe csöppentek, ahol a fejlődésük, menetelésük az úton nem volt kérdés. Remek háttérrel, szponzorral, illetve felsőbb vezetőkkel szinte gyerekjáték volt a céljuk érdekében. Megkapták mindketten azt a szabadságot itt, amit az alkalmazotti viszonyban sose érték volna el. Munkásságuk példaértékűvé vált, menetelnek tovább céljuk elérése érdekében, üzenik a most indulóknak, hogy „merj kilépni a komfortzónádból, merj változtatni a felfogásodon, így az életed is változni fog!”.

Kovács Erika hálózatvezető

Szabadiné Babruskai Éva hálózatvezető

Vezetői szintek elismerése

  • 6-os szintet Kulcsárné Deák Erzsébet ért el, Búzás Ildikó Ezüst HV munkatársaként.

Kulcsárné Deák Erzsébet elismerése a 6-os szinten, szponzora Buzás Ildikó Ezüst HV

Arany kitűzős

  • Komjáti Aliz elismerését nem a közvetlen szponzora, hanem a Katona házaspár végezte el, így adhatta át az oklevelet és a vele járó ajándékokat.

Komjáti Aliz (középen), Katonáné Tóth Tímea és Katona Szabolcs átadta az arany kitűzőt és a szponzori élményajándékot

Hónap Meghívója

A Hónap Meghívója, aki 4 vendéget is invitált erre a napra:

  • Igali Györgyné Niki kapta meg a kitűzőjét.

Igali Györgyné Niki, a Hónap Meghívója

„Legyünk jobbak ma, mint tegnap!”
Végezetül a napot egy csodálatos személy: Mercz Aranka Ezüst Hálózatvezető előadásával zárhattuk. Csak úgy repkedtek a pozitív, motiváló és ösztönző szavak, mint a puzzle darabkák. Végül a fejekben egy csodálatos képpé rajzolódott ki, ami megmutatja, merre is kell induljunk egy jobb, tartalmasabb, szabadabb élet felé. Aranka munkássága során rájött arra, hogy sokkal fontosabb adni, mint kapni. Mindennapos tanulással, tanítással érhető el az – mivel utunk során folyamatosan választás előtt állunk –, hogy jobbak legyünk ma, mint tegnap. Ezzel ösztönözve munkatársait nap, mint nap.

Mercz Aranka Ezüst Hálózatvezető

Gyere velünk!
Végezetül Aranka szavait idézném, ami nagyon megindító volt ezen a csodás napon. „Választás mindig van, és a legjobb választás a BIOCOM! Gyere velünk!”

 

Ezeket olvastad már?