Kezdőoldal Ágak Hatalmas lendületet adott a Tóth-Wolford Team első közös, Nemzetközi Startnapja az őszi és téli időszakra

Hatalmas lendületet adott a Tóth-Wolford Team első közös, Nemzetközi Startnapja az őszi és téli időszakra


Különleges volt a Tóth-Wolford Team első közös, Nemzetközi Startnapja. Nemcsak azért, mert teljesen új helyszínen, Dunakeszin, a VOKE József Attila Művelődési Központban rendezték szeptember 11-én, hanem azért is, mert 330-an voltak jelen. A társaság pozitív kisugárzását, a hely esszenciáját és az energiák áramlását erősítette a fantasztikus szervezés, amit a Szabó-Gyarmati csapat a tőlük megszokott precizitással végzett el a Tóth-Wolford Team kimagasló eredményt elért csapattagjaival karöltve. A nap krónikása Farkas-Schöffer Diána Ezüst Hálózatvezető, a szervező Szabó-Gyarmati csapatból – az ő szemüvegén keresztül olvashatunk a napról.

Újra együtt a Nagy Csapat
Mint mindegyik Startképzést, a mostanit is hatalmas izgatottsággal vártuk. Mégis, valami másfajta várakozás volt bennünk. Zsigereinkben éreztük, hogy a mai napon valami más fog történni. Az előkészületek is arra utaltak, hogy különleges lesz mindenki számára ez a vasárnap. Hogy miért is? Mert újból együtt lesz a „Nagy Csapat”, és újra együtt érezhetjük azokat az elmondhatatlan pozitív energiákat, amik egy ilyen fantasztikus napon felszabadulnak.

Új helyszínen, megszokott tematikában, de mégis máshogy
Bár a tematika ugyanaz, mégis minden egyes Startnapnak, képzésnek van egy mondata, gondolata, amivel új tudással gazdagodhatunk, ami óriási hatással lehet. S ha saját életünkre pozitív hatással tudunk lenni, érezzük magunkban azt az indíttatást, hogy szeretnénk minél több embernek megmutatni ezt a jó érzést, tapasztalást. Azt, hogyan érhetnek el pozitív változást ők is, ha megismerik és beépítik az életükbe a Biocom Életmódprogramot, a Biocom életérzést.

Hagyománnyá vált nyitódallal indítottunk
Berkes Oliver: Mindent megtettél című dalával 10 órakor elstartoltunk és a rendezvény házigazdái, Lórántfi Adrienn és Simonné Kása Angéla megnyitották és üdvözölték a nagyérdeműt, köztük vezetőinket, akiknek hálásak vagyunk azért, hogy megmutatták mindannyiunknak a Biocom adta lehetőséget. Lórántfi Adrienn kétgyermekes hálózatvezetőként elmondta, a lehető legjobb helyen vagyunk, hiszen itt egy KÉP-et kapunk ahhoz, hogy hogyan is változtathatjuk meg életünket és azzal hogyan változtathatjuk meg körülöttünk a világot.

Ép testben – avagy a család egészsége hangsúlyos
Ennek szemléltetésében segítséget nyújt számunkra, hogy jobban átlássuk az életkört, a Biocom Életmódprogramot, aminek első nagy szelete az Ép testben elnevezést kapta. Csakis akkor tud kinyílni egy új ajtó, ahhoz, hogy egy egzisztenciát fel tudj építeni, ha Te egészséges vagy.

Kovács Mariann Ezüst Hálózatvezető előadásában hallgathattuk végig saját tapasztalatain keresztül, hogyan is tudjuk magunkat és környezetünket egészségben tartani. Mariann a Biocom rendszerével lánya súlyproblémája kapcsán került kapcsolatba. Nagyon hamar felismerte, hogy nem feltétlen csak a lányának, hanem az egész családjának lehetősége van arra, hogy egy helyről meg tudja vásárolni az étrend-kiegészítőket, a környezettudatos háztartáshoz szükséges termékeket, és nem utolsó sorban az egyik legfontosabbat, a tiszta víz forrását, a víztisztító berendezést. A család egészsége egy igen fontos szegmens a cég üzletpolitikájában.  Mindezeket használva biztosítani tudja saját, családja és környezete egészségét.

Láss másként! Mindennapi mérgeink természetgyógyász szemmel
Dr. Volford Anita Adrienn jogász, természetgyógyász, fülakupunktúrás addiktológus és RTT konzulens előadásában kaptunk egy új látásmódot a Mindennapi mérgeink és mindennapi szövetségeseink címmel, az egészségtudatosságunk megerősítéséhez. Anita magával ragadó személyisége és óriási tudása rámutatott arra, hogy aki változtat a szokásain és a hozzáállásán, az egészsége irányítójává tud lenni. Ehhez szükséges az, hogy hatással legyünk gondolatainkra, érzelmeinkre, mert azok generálják tetteinket és egészségi állapotunkat. Ha az egyensúly felborul, akkor káros folyamatok indulhatnak el a testünkben. Az egyensúly megtartásában nagy segítségünkre lehetnek a Biocom palettáján megtalálható termékek is, amikkel karban tudjuk tartani az egyik legfontosabb részünket, a testünket. Fontos a tudatosság, a szervezet kitisztítása, a bélflóra helyreállítása, majd karbantartása.

Terméktapasztalatok
Sáfrány Lívia hálózatvezető kapta a feladatot, hogy levezényelje a terméktapasztalatokat. Livi egy teljes életmódváltással járó Reg-Enor kúra kapcsán ismerkedett meg a Biocom rendszerével, majd a többi termékkel is. Ma már 100%-os termékfelhasználó. A legkedvesebb terméke a Slim40 és a Slim40 Burn, amivel az elmúlt 11 napban 2 kg-tól szabadult meg. A következő percekben önként jelentkezők osztották meg velünk terméktapasztalataikat, amik nagyon hasznosak és tanulságosak voltak. Hallottunk fantasztikus fogyástörténeteket és eredményeket is. Kisgyermekes anyukák elmesélték, mekkora megnyugvás számukra, hogy nem kell azon aggódniuk, hogy gyermekük akár a Clean Soft-os vizet megkóstolja, vagy abban pancsol… Kisállatos tapasztalatokat is hallhattunk gazdiktól. Ezek a történetek megerősítenek bennünket abban, hogy kicsik, nagyok és kedvenceink számára is megtalálhatjuk a megoldást a termékpalettával!

Egy boltba járunk vásásrolni!
Kovács Brigitta Ezüst Hálózatvezető előadásában személtette saját tapasztalata alapján, miért is jó, hogy egy boltba járhatunk vásásrolni. A mi boltunkban minőséget kapunk, ahol egyre olcsóbban vásárolhatjuk meg azokat a termékeket, amiket eddig máshol vettünk meg. A termékeket 4 nagy felhasználói területre oszthatjuk: étrend-kiegészítők, kozmetikumok, környezettudatos háztartás és tiszta ivóvíz. Közel 170 db termékből tudunk kedvünkre válogatni, kényelmesen otthonról, a fotelünkből, az internet segítségével. Így időt, pénzt és energiát tudunk megtakarítani.

Teljesség igénye – avagy a cég a sikeres továbbajánlást külön és kiemelt módon honorálja
Vargáné Kovács Andrea Ezüst Hálózatvezető lelkesen beszélt arról, hogy sikeres Reg-Enor kúráját környezete nagyon hamar észrevette, ennek köszönhetően nem tudta és nem is akarta elhallgatni a lehetőséget, hogy segítsen másoknak is elérni a céljukat. Ennek köszönhetően közel egy év alatt érte el az Ezüst Hálózatvezető szintet (ami azt jelenti, hogy két közvetlen hálózatvezető munkatársa legalább van már). Előadásában bemutatta a marketing stratégiát, melyik szintet hogyan lehet elérni, mit kell tenni azért, és a belefektetett munkát milyen összegű jutalékkal jutalmazza a cég. Ismertette velünk, miért is képes a Biocom jutalékot visszaosztani a munkatársaknak. Megismerhettük a karrierszinteket, az információs weboldalakat, a marketingtervet, és ami a lényeg, hogy ki, mennyi jutalékban részesülhet szintlépésenként átlagosan.

Elismerések
Minden szint magyarázata után a legjobb rész következett, hogy színpadon is elismerhették a szponzorok az előző havi munkájukat a minősült csapattagoknak. Ez fantasztikus érzés a szponzoráltnak azért, mert elismerik, a szponzornak pedig azért, mert látja azt, hány embernek az életébe hozott változást.

Nyisd ki az ajtót a lehetőség előtt!
Ebben a részben olyan munkatársak szólaltak meg, akik már élik a Biocomos életet, úgy igazán. Elsőként Harasztiné Bencze Beáta hálózatvezető hatalmas, elsöprő energiával toppant a színpadra. Újfehértóról érkezett csapatával és szponzorával, Szabados Magdolnával. Beáta fél éve hozta meg élete egyik legjobb és legnagyobb döntését, hogy előző állását hátrahagyva a felső polcra helyezi a Biocomot az életében. Mikor megismerkedett a rendszerrel, a célja az volt, hogy 50-60.000 Ft-ot keressen kiegészítésként, de hamar rájött, hogy számára hivatássá vált az emberek segítése. Imádja az életét, számára probléma nincs, hanem csak feladat, amit meg kell oldani. Mindannyiunk figyelmét felhívta arra, hogy higgyünk magunkban, mert csak úgy sikerülhet elérni a célunkat. „A kísértés hosszan nyomja csengőt, a lehetőség csak egyszer kopogtat!” Hát nyissátok ki az ajtót – mondta. Előadása végén szponzora elismerte munkáját, egy wellness bónusszal, amit Egerben fognak együtt eltölteni.

Az életüket tanítják
A következő előadók Törköly-Ferenczy Zita és Törköly József Ezüst Hálózatigazgatók voltak. Izgatottan vártuk előadásukat, hiszen az elmúlt időszakban kevesebbszer hallhatuk őket beszélni. Jelenleg a Balkán meghódításával foglalkoznak Szerbiában. Ők és csapatuk egyre többször szerb nyelven beszélnek, tanítanak saját példájukkal, és így vannak hatással az emberek életére. Történetük 2017-ben Zita sikeres Reg-Enor kúrájával indult. Akkor még egy egészségeshez kapcsolódó megoldási lehetőséget kerestek. Zita elmondta, hogy mindenki ugyanazzal az eséllyel indul, csak nem mindegy, mit látunk meg belőle. „A Biocom óriási lehetőségeket tartogat számunkra, akarjunk belőle minél több lehetőséget kivenni!” Viszont ez csakis akkor történhet meg, ha lépésről lépésre haladunk előre, csakis akkor fognak az új kapuk kinyílni előttünk. Az életükről beszéltek, amit tovább tanítottak, s akkor érkezett meg számukra az anyagi függetlenség. Józsi szerint minden lehetőségre meg kell érni, mert csakis úgy láthatjuk meg őket. Ahhoz, hogy kapjunk, adni is kell, áldozatot is kell hozni, képzésekre kell járni. Elszántság kell ahhoz, hogy a célod és magad közé senkit ne engedj állni. Az elszántság mellett a bátorság és a hit, amik összességében meghozták számukra a lehetőséget és a fantasztikus, független életet.

Új vezetők elismerése
Ismét születtek új vezetők az elmúlt hónapban, akiknek a munkáját elismerték szponzoraik. Igen, mert itt a Biocomnál jár, hogy színpadon elismerjük a munkatársaink sikeres tevékenységét oklevéllel, egy kis ajándékkel, és ami a legfontosabb, elismerő szavakkal.

  1. szintre minősült:
  • Bérczesi Tari Tünde és Bérczesi György, akik lendületes, alázatos munkájukkal 6 hónap alatt érték el a Társult Hálózatvezető szintet.

Akik háromszor egymás után megvédik a hetes hálózatvezetői szintet, aranyozott kitűzőt kapnak a cégtől ajándékba.

Kitűzős Hálózatvezetők lettek:

  • Csákiné Szanyi Julianna, akinek büszkén tűzte fel az aranyozott kitűzőt szponzora, Harasztiné Bencze Beáta.

  • Paksi Ildikó is megkapta elismerésül szponzorától, Balogh Marianntól az aranyozott kitűzőt.

Ezen a napon magasabb szintre minősült munkatársunk elismerésére is sor került.

Molnár Lívia Ezüst HV lett
Ezüst Hálózatvezető oklevelét vehette át Molnár Lívia szponzorától, Koczur Melindától. Lívia Szlovákiában építi csapatát alázatos kitartó munkájával. „Nem a siker a kulcs a boldogsághoz, hanem a boldogság a sikerhez!” Legfontosabb számára az őszinte, tiszta szándék és az emberek segítése.

A csinálásban van a titok
A hangulatot és az energiát fokozva Tóth-Wolford Erika és Tóth Lali Gyémánt Hálózatigazgatók érkeztek a színpadra. Erika kezdte történetüket, hogyan ismerte meg a Biocom adta lehetőséget és mi is indította el őt ezen az úton. A legfontosabb szerinte – és a „titkuk” –, hogy az elméleti tudást át kell ültetni a gyakorlatba. „A titok, hogy csináljuk!” Őt mindig az vitte előbbre, hogy önmagánál több és jobb legyen.

  • Lépd meg önmagad, engedd meg, hogy más kép kerüljön a fejedbe!
  • Tekintsük a világot objektíven, viszont ezt csak is úgy tudjuk megtenni, ha utazunk, ismerkedünk, és nem otthon ülünk, és „beszűkülten” szubjektív képet alkotunk a fejünkben.

Válts szemüveget!
Vannak nehézségek, hullámhegyek és -völgyek, viszont a vezetőinknek csak is az a céljuk, hogy számunkra a lehető legjobb legyen.

Lali egy szemüveges példát hozott nekünk, hogy mindenki a saját szemüvegén keresztül látja a világot.

  • A saját világunk azt a környezetet rajzoltatja meg velünk. Ezért váltsunk dimenziót, lássunk más képet, ezt úgy tudjuk elérni, ha a rendezvényeken csiszolódni tudunk.
  • Mindannyiunknak ugyanannyi idő, energia áll rendelkezésére, csakis rajtunk múlik, hogy mit látunk és hozunk ki belőle.
  • Nem a lehetőségeid mutatják meg, hogy mi vagy, hanem az, ahogy élsz azokkal.
  • A titok, hogy nincs titok…
  • Csakis úgy érhetjük el a célunkat, ha meghozzuk a döntést, kellő alázattal, szorgalommal és áldozattal pedig elérjük azt.

A képzéseken összegyúrjuk a jövedelemtermelő képességünket
A nap megkoronázásaként águnk vezetője, Kónya György társtulajdonos tanított bennünket. Tátott szájjal és értő figyelemmel élveztük előadását. Először az új jelenlévőkhöz szólt, gratulált a döntésükhöz, hogy itt vannak, és az első lépést megtették ahhoz, hogy az életük megváltozhasson.

  • A lehető legfantasztikusabb lehetőség van a kezünkben, küldetésünk egészséget, munkát, jövedelmet, és jövőt adni az emberek életébe.
  • A változás esélye csakis akkor áll fent, ha képet kapunk erről, és ezt a képet csakis a rendezvényeken látjuk meg.
  • Amilyen jövedelmet vagyunk képesek teremteni, olyan élményt tudunk venni a pénzünkért.
  • A képzéseken a jövedelemteremtő képességünket gyúrjuk össze.
  • Ha elkezded csinálni, akkor, akik beszélnek a képzésen, igazolják, hogy van. Aki Te itt vagy, tudod, hogy ez van. Hiszen másokon keresztül látjuk meg saját magunkat.
  • Ebben a közösségben Te bárki lehetsz, az, akit meglátsz.
  • És összeáll a világ, mert megérdemled, jár Neked! Építsd fel az életed!

Elismerés a kiemelkedő teljesítményért
A mai nap zárásaként Kónya György és párja, Krigel Zsuzsanna az elmúlt két év eredménye alapján, aki elérte a minimum 100.000 pontértéket, illetve hatalmas növekedést hozott a csapatával, egy törökországi ajándék utazást kapott a cégtől. Az alábbi vezetők utazhatnak:

  • Baranyi Virág és Kovács Péter, Gyémánt Hálózatvezetők,
  • Törköly-Ferenczy Zita és Törköly József, Ezüst Hálózatigazgatók,
  • Szabóné Gyarmati Tímea és Szabó Máté, hálózatigazgatók,
  • Katonáné Tóth Tímea és Katona Szabolcs, Ezüst Hálózatigazgatók,
  • Tóth-Wolford Erika és Tóth Lali, Gyémánt Hálózatigazgatók.


A nagy egészben összeadódnak a részek
Mivel is zárhatnám az első ilyen közös Tóth-Wolford Nemzetközi Starttalálkozóról szóló cikket? Eszünkbe jutottak a régi érzések, amit még az Aquincum Hotelben vagy az ELTE Gólyavárban éreztünk. Szuper volt a testvérvonalaknak találkozni, motiválni egymást. „Mindenki hozzáteszi a nagy egészhez a maga apró részét, ami külön-külön talán nem tűnik mérvadónak, de összeadódva kiemelkedő teljesítménnyé válik.”

Ezeket olvastad már?