Tégy magadért, tégy az egészségedért – ezzel a címmel tartott előadást Ercsiben dr. Volford Anita természetgyógyász, a Kutas Tünde HV és munkatársai által szervezett telt házas Életmód Esten. Mint az egyik segítő, Lakatos Gyöngyi beszámolójából kiderül: sokakat erősített meg a szakember, és rengeteg dolog tisztázódott a hallgatóságban döntéseket inspirálva a Csordás-ágon.
Felfigyeltünk a szakértelmére
Anitát, mint vendégelőadót 2023. július 2-án ismertük meg ágvezetőnk, Csordás Anikó győri Startképzésén. Ekkor az emésztőrendszer rejtelmeibe kalauzolt el minket, s olyan kedves eleganciával világított rá az esetleges problémákra és azok gyakorlati megoldására, házi praktikákkal fűszerezve, hogy mindannyian felfigyeltünk szakértelmére. Ez a „pici lány” elnyerte a hallgatóság tiszteletét és bizalmát. Ennek okán sorra kapta a meghívásokat biorezonanciás mérésekre, így jutott el hozzánk, Ercsibe is.
Az előadások sokszorozó hatása
Nem tudok elég hálás lenni hálózatvezetőmnek, Kutas Tündének, hogy felismerte a mérésen túli lehetőséget, az előadás, mint módszer alkalmazásával ismeretátadást nyújtani szélesebb körben az érdeklődők számára is. Nagy örömünkre dr. Volford Anita szívesen tett eleget a felkérésnek!
Sikeres szervezés a Kutas Team jóvoltából
A 2023. november 7-i előadást összehangolt szervezés előzte meg, melyben a Kutas Team szinte minden tagja részt vett. Lelkesedésünk láttán sorra fogytak az előadás jegyei. Külön megtiszteltetés számunkra, hogy ágon belül más csapatok hálózatvezetői is megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt. Mint a gyerekek, olyan izgatottan vártuk az előadást, ami hatalmas sikert aratott!
Tudatos odafigyeléssel tehetünk magunkért
Dr. Volford Anita előadásmódjával magával ragadta a hallgatóságot. Olyan átéléssel, elánnal osztotta meg tudását, ami az emberekben elindította a tenni akarást. Felrázta őket „téli álmukból”! Világos lett mindenki számára, hogy tudatos odafigyeléssel sokat tehetünk az egészségünkért, az életminőségünkért.
Döntés a tisztításról
Az én személyes meghívottam, Marika az előadást követő beszélgetésnél közölte, hogy sok ismeret helyre került a tudatában, megerősítést is kapott dolgokban és biztos, hogy az új évet (januárban) béltisztítással kezdi. Csak gratulálni tudok a döntéséhez!
Lesz folytatás!
És hogy lesz-e folytatás? Biztosan, hiszen már rögtön az előadás után felmerült a kérdés, hogy: mikor lesz legközelebb? Köszönjük dr. Volford Anita, és nagy szeretettel várunk vissza Ercsibe!
És hogy milyen visszajelzéseket kaptunk? Jöjjenek hát:
Ildi és Sanyi: Szenzációs előadást láthattuk-hallhattunk. Rengeteg új ismerettel gazdagodtunk. Jó volt látni a csillogást a szemekben. A ,,felfedezés” örömét tapasztalhattuk meg a meghívott vendégekkel való beszélgetés folyamán. Azóta is többször beszélünk velük telefonon, és személyesen egyaránt. Nekünk, akik ott voltunk rengeteg tudást és tapasztalatot adott át Anita. Valamilyen szinten mindenki több lett általa.
Bea és Pali: Fantasztikus este volt. Köszönjük a tanítást és a sok-sok tanácsot!
Annamari: Fantasztikus volt az előadás, és külön köszönöm a segítséget, tanácsokat!
Noémi: Köszönöm szépen, hogy részese lehettem e csodás estnek. Nagyon jó szervezettség, sok tanulságos, elgondolkodtató tartalommal! Hálás a szívem.
Réka: Fantasztikus volt!
Ernő: Ezt mindenkinek hallani kellett volna!
Edina: Köszönjük, hogy itt lehettünk!
És zárásként vezetőm, Kutas Tünde szavai: – Hála van a szívemben, teljesült egy álom, megtöltöttük a termet! Mint mindig, mi is tanulunk minden egyes előadásból. Én most személy szerint a bizonyos vegyszerek és a velünk élő parazitákra kifejtett hatásán döbbentem meg. Mindezeken túl viszont annak örülök a legjobban, hogy sok új embernek tudtuk megmutatni a Biocom adta lehetőségeke. Hiszen a Biocomra, ezekre a fantasztikus termékekre, a szakértői háttérre és a közösség, az összefogás erejére mindenkinek szüksége van.