Kezdőoldal Ágak „Aha-élmények” és feltöltődés Parádsasváron – a Lőrincz-ág mátrai vezetőképzője igazi tréning volt, meghívott előadókkal

„Aha-élmények” és feltöltődés Parádsasváron – a Lőrincz-ág mátrai vezetőképzője igazi tréning volt, meghívott előadókkal

Egy szuper csoportkép a kastély egyik csodás szalonjában. Már ezért az előkelő hangulatért is megéri...

Egy szuper csoportkép a kastély egyik csodás szalonjában. Már ezért az előkelő hangulatért is megéri…

Méltó környezetben, igazi békebeli, havas hangulatban fogadta a résztvevőket január közepén Parádsasvár, ahol a Gyémánt Hálózatigazgató házaspár, Lőrincz János és Marika hagyományosan szervezi a Ferenczy- és Vass-ágon kívüli vezetői ágainak a tréninget. A szó a klasszikus értelmében vehető, hiszen harminc főben maximálták a létszámot, a kiscsoportos, interaktivitásra esélyt adó hangulat miatt. Így kétszer két napos lett a képzés, hogy minél többen tudjanak részt venni, épülni és töltődni – részben egymásból. Lőrincz János ugyanis kiemelten fontosnak tartja, hogy minden meghívott (na jó, jelentkezni kell, de korlátozott a befogadóképesség, és „ki is kell érdemelni”) személyesen, bővebben bemutatkozhasson, hiszen az élettörténetekből is bőven lehet tanulni. A csiszolódást meghívott vendégek is segítették: ezúttal az MLM-szakma „nagyágyú-trénere”, Tonk Emil, az egyre több szakkiadvánnyal jelentkező Nyíri Zoltán, valamint a Biocom kommunikációs igazgatója, Tarczy Gyula kapott meghívást, hogy a mindig csodálatos, és előadásában ezúttal a vezetői minőségeket feltáró Lőrincz Marika, s persze „a gyémánt”, Lőrincz János mellett bőséges útmutatással, információval szolgáljanak. Hogy ez mennyire sikerült? Bizonyítsa alább egy rövid beszámoló, s tegyék teljessé a képek. Bár csak egy vélemény olvasható ezúttal, de biztosak lehetünk benne, hogy a Kosiba-, Györe-ág, valamint a Janák és a Bress-csapat tagjai is elégedetten távoztak, visszavágyva…

A Kosiba-ág egyik (új) vezetőjének élménybeszámolója következik tehát, amit a saját csoportjának küldött, még Parádsasvárról. Így ez, ha lehet, még túlfűtöttebb, hiszen onnan, a helyszínről származik, abból a tapasztalásból, érzésből, hangulatból, ami ott rezeg, amikor ott vagyunk. Éppen ezért nagyon élő, őszinte és friss! S anélkül, hogy előre „túlmagyaráznánk”, az mindenképpen „lejön” a levélből, hogy érdemes lenne mindenkinek ott lenni – ahogy azt az ág vezetője, Kosiba Hajni (és József) is hozzátette, megjegyzésként.

Berényi Krisztina új, 6-os szintű (Társult Hálózatvezető) üzenete csapatának:
Drága maroknyi, de hatalmas erejű csapatom!
Engedjétek meg, hogy pár szóval köszöntselek Benneteket a parádsasvári vezetőképző második napja estéjén. Túl vagyunk a képzésen es most jön a megérdemelt pihenés… a wellness. J

Hála Nektek!
De előtte, őszinte hálával és köszönettel tartozom Nektek, mert nélkületek nem lennék itt, hisz ha Ti nem vagytok, nem vagyok vezető sem!

„Jobb sorsra vagytok érdemesek!”
Hatalmas energiák mozdultak, szabadultak fel itt, csodás „aha élmények” születtek, és felemelő jövőképet tudhatunk magunkénak mind akik itt voltunk.
Kívánom Nektek, hogy éljétek át Ti is mindezt minél előbb, hisz Ti is – ahogy Lőrincz János szokta mondani – „jobb sorsra vagytok érdemesek!”

Higgyetek!
Hatalmas potenciál van a Biocomban, higgyétek el. Higgyetek annyira elsősorban magatokban, bennem, a termékekben, a rendezvényekben és nem utolsósorban a felső vezetőinkben, hogy együtt bármit el tudunk érni!

Gondolkodj el ezen a pár kérdésen:

  • Azon a helyen vagy most, ahol mindig is szerettél volna lenni?
  • Azt csinálod, amit mindig is szerettél volna csinálni?
  • Olyan emberek vesznek körül, akik energiával, szeretettel töltenek fel?
  • Annyi a pénzed, amennyit szeretnél?

Ha 4 igen a válaszod, akkor nagyon örülök a boldogságodnak!

Hogyan segíthetek?
Amennyiben van néhány „nem” benne, akkor a kérdésem:

  • Hol, hogyan tudok Neked segíteni, az álmaid elérésében?

Őszinte szeretettel várom a visszajelzéseiteket! Ölellek Benneteket! A Biocom legyen veletek, és „menjetek a Biocom hírével”!

 Mindenki megoszthatott a többiekkel néhány gondolatot magáról és a Biocomos életéről, érzéseiről. A képen éppen Horváth Barbara beszél.

Mindenki megoszthatott a többiekkel néhány gondolatot magáról és a Biocomos életéről, érzéseiről. A képen éppen Horváth Barbara beszél.

Az ágvezetők, Lőrincz Marika és Lőrincz János vendégül látták az egész csapatot lakosztályukban

Az ágvezetők, Lőrincz Marika és Lőrincz János vendégül látták az egész csapatot lakosztályukban

Három csodálatos szakmai előadó: Tonk Emil, Lőrincz Marika, Tarczy Gyula

Három csodálatos szakmai előadó: Tonk Emil, Lőrincz Marika, Tarczy Gyula

Mesebeli kastély, mesébe illő élmények...

Mesebeli kastély, mesébe illő élmények…

Vidám hölgykoszorú vezetőkből: Zsigmond Júlia (Marosvásárhely, Románia) Urbán Andrea (Mór), Kosiba Istvánné Ilike (Budaörs)

Vidám hölgykoszorú vezetőkből: Zsigmond Júlia (Marosvásárhely, Románia) Urbán Andrea (Mór), Kosiba Istvánné Ilike (Budaörs)

 A képen Kosiba Ili, Zsigmond Júlia, Tonk Emil és Kosiba István

A képen Kosiba Ili, Zsigmond Júlia, Tonk Emil és Kosiba István

Lőrincz János Gyémánt Fokozatú Hálózatigazgató, és a tréning egyik nagy sikerű előadója, Tonk Emil

Lőrincz János Gyémánt Fokozatú Hálózatigazgató, és a tréning egyik nagy sikerű előadója, Tonk Emil

A második este is vidám és tanulságos beszélgetéssel telt Lőrincz Marika és János lakosztályában. Imádták minden percét!

A második este is vidám és tanulságos beszélgetéssel telt Lőrincz Marika és János lakosztályában. Imádták minden percét!

Az esti White-party (megjelenés: csak fehérben...) résztvevői, ahol most nem táncoltak, hanem jókat beszélgettek, sztoriztak és nagyokat nevettek

Az esti White-party (megjelenés: csak fehérben…) résztvevői, ahol most nem táncoltak, hanem jókat beszélgettek, sztoriztak és nagyokat nevettek

 

Ezeket olvastad már?