Újabb fantasztikus HV-képzésen vehettek részt októberben a Kosiba-ág tagjai. Ismervén az előzményeket, nem is kérdés, hogy a jól bevált helyszínen, a Dunakanyarban. A Hotel Visegrád sokuk számára már szinte a második otthonuk, hiszen csak ebben az évben már negyedszer látogattak el ebbe a csodás szállodába. Német Attiláné Erika persze nem a szálláshelyet szeretné reklámozni, hanem az október 10. és 12. között tartott képzés részleteit megosztani, aminek szerves része a körülmények felépítése. Pontosabban az ő érzéseit, gondolatait tálalja azok számára is, akik nem tudtak eljönni. Mert „külsősként” is érdekes egy ilyen rendezvény. Hát még „belülről”…
Hú, tényleg…
A vasárnap mindig a wellness jegyében zajlik, már előre feltöltődünk pozitív energiákkal egymás társaságában a jó meleg bugyborékolós vízben. (A víz nem tőlünk, hanem miattunk bugyborékol…) A hétfői nap a komoly tanulásról, személyiségfejlődésről, és az „aha”, „hú, tényleg” kezdetű mondatokról szólt. Elsőként Márfi Mónikát ismerhettük meg teljesen más oldaláról, hiszen olyan fantasztikus, és szakmailag kifogástalan előadást tartott, hogy csak pislogtunk. Kosiba József Arany Hálózatigazgató Úr többször meg is dicsérte.
Másolandó céltudatosság
A következő fantasztikus előadást Dobrocsi Edit Ezüst Hálózatvezetőnk tartotta, amiben ismét elmondta nekünk, ő hogyan dolgozik, hogyan osztja be a napjait, milyen céltudatos terveket készít, és még sok-sok hasznos infót osztott meg velünk. Mindenki csodálattal figyelte Editet, hiszen az ő tanácsai és céltudatossága másolandó példa a nagy csapatban, mindenki számára.
Fiatalos lendülettel
A fiatalság kezdi átvenni a vezető szerepet a csapatban. Kosiba Zsombor és Simon Viktória, azaz Viki és Zsombi a „Hogyan tanítsuk új munkatársainkat?” címszóval újabb fergeteges előadást tartottak. Milyen érdekes a világ manapság, hiszen most mi, „idősebb” korosztály tanulunk a huszonéves korosztálytól, és ez így van jól. Annyira fantasztikusak és lendületesek a fiatalok, hogy érdemes minden szavukra odafigyelni, akár egy új üzlettárs elindítása kapcsán is. A fiatalos lendület több, és remélem, egyre több nem teljesen fiatal munkatársunkat fogja inspirálni. Gratulálok a fiataloknak sokadszorra is!
A kulcsember ismérvei
Kosiba Hajnalka Arany Hálózatigazgató nagyasszonyunk a Kulcsemberek ismérveit sorolta fel magával ragadó lendülettel és energiával. (Itt súgom meg halkan, nekem, személy szerint van még mit bepótolnom a lista alapján, és nagyon igyekszem.) Mindig csodálom a Kosiba házaspárt, honnan merítenek ennyi energiát, hogy ezeket a képzéseket megszervezik, a szállástól az előadásokig – mindent.
Iskolában kellene tanítani
Kosiba József Arany Hálózatigazgató a hétfői napot a vállalkozói szellem jegyében zárta. Érthető és igen tartalmas előadást tartott a vállalkozói gondolkodás kritériumairól. Többen is megjegyeztük az előadás végén, hogy ezt már az általános iskolákban kellene tanítani, felkészíteni a fiatalságot az „Életre”.
Ezüst-ünnep
A keddi nap nagyon pörgős volt, telis-tele meglepetésekkel. Először Kosiba István Ezüst Hálózatvezetői szintre lépését ünnepeltük meg. A kitűzőt és az oklevelet Kosiba Hajnika adta át. Mindenki nagy szeretettel gratulált a szintlépéshez.
Amikor mindenki nyer
Aztán jöttek a nagyon-nagyon vidám percek, bár eddig sem szomorkodtunk… Képzeljétek el, hogy olyan tombolajátékban vehettünk részt, ahol mindenki nyert. Bizony, mindenki kapott egy könyvet. Hatalmas köszönet érte, hiszen rengeteg könyvet kaptunk, mind ahányan voltunk, mindenki, és olyan szakmailag fantasztikus könyveket…
Szív-boríték, háladoboz, tekercses üzenetek
És még nem volt vége az ajándékok sorának. A falra fel volt ragasztva 1-1 boríték, mindenki neve egyesével rajta. Először is mindenki húzott egy nevet, s akit kihúzott, az ő borítékjába valami idézetet, jókívánságot, megjegyzést, szíve szerinti szöveget írhatott. A nap végén természetesen mindenki elmondta, hogy kit húzott. Volt háladoboz, amibe bedobhattad a kis papírkádat, amire leírtad, miért is vagy hálás. Sőt, pici papírtekercseket húzhattunk egy gyönyörű kristálytálból, és ezeken a pici tekercseken megint csak szép üzenetek, jókívánságok voltak írva. Egy-egy író, költő, vagy zeneszerző, híres ember mondatai, és érdekes volt olvasni, mit üzent nekünk a sors ezáltal is. S ezt mind Hajnalka, mindenki „anyukája” találta ki, valósította meg. Ezúton is köszönöm, köszönjük azt a sok munkát, időt és szeretetet, amit belefektetett ebbe a kettő napba!
Együtt rezgünk
Személy szerint hálás vagyok, hogy a Kosiba-ágba tartozhatok, hogy olyan fantasztikus és szeretetreméltó embereket ismerhettem meg, akik itt a csapatban velem együtt rezegnek. Ezer hála a Biocomnak és minden tagjának. Köszönöm, hogy megint ott lehettem!