Kezdőoldal Ágak Dedics Regina más szemmel nézi a világot, miután a nyári verseny megnyeréséért kapott közös, három napos kikapcsolódáson is részt vett

Dedics Regina más szemmel nézi a világot, miután a nyári verseny megnyeréséért kapott közös, három napos kikapcsolódáson is részt vett

Ez is csodás élmény volt Dedics Regina az egyik nyertese volt az idei, céges nyári versenynek. A mindössze 18 esztendős, alacskai gimnazista (a Balázs Győző Református Gimnázium tánctagozatos végzős diákja) a Kosiba-ághoz tartozik, szponzora az édesanyja, Dedicsné Varga Szilvia, s az anyukája lelkesedését látva vágott (vágtak) bele a versenybe, melyet offline és online teljesített, fele-fele arányban. A versenyt követően a Biocom webportálnak ezt írta: „A lendületes, lelkes és pozitív hozzáállás vitt minket a célunk felé. Sok-sok tanítást és segítséget kaptam a felsőbb vezetőktől, amiért nagyon hálás vagyok. Az új Tóth-Wolford módszert használtuk a csoportunk alakításánál és az üzletépítésnél. Ahogy bővült a csapatom, egyre nagyobb lendületet kaptam. Amint teltek a hetek, egyre több értékes tapasztalathoz jutottam. További terveim között szerepel, hogy bővítsem a csapatomat, és velük együtt, egyre magasabb szintekre juthassunk.” A győztesek idei jutalma egy háromnapos kikapcsolódás volt a Zselicvölgyi Szabadidőfarmon, ahol az első este külön köszöntötték a főszereplőket, köztük őt is. Lássuk, Regina hogy élte meg mindezt!

Paradicsomba érkeztem…
Amikor legelőször megláttam a Zselicvölgyi Szabadidőfarmot, ahol a szállásunk volt, egészen elállt a szavam. Az a hely a megvalósított álmom volt. Ahogy átléptem a kaput, úgy éreztem magam, mintha egy teljesen más világba csöppentem volna: ez egy igazi Paradicsom!

Pihenés, lenyűgöző környezetben

Ritka értékes pillanatkép Regina számára: felső vezetője, Bicskeiné Olgi mellett a hálózatalapító hármas társaságában: Kovács Zoltán, Lőrincz János és Kónya György is örült a sikerének

Erőt adó bátorítás, közvetlenség
Az első napon nagyon tartottam attól, hogy mit fognak szólni az emberek ahhoz, hogy ilyen fiatal vagyok. De estére rájöttem, hogy feleslegesen aggódtam. Mindenki kedves volt, életvidám, és nem számított, hogy ki melyik ághoz tartozott, ugyanúgy tisztelték, bátorították a másikat. A vezetőktől a versenyzőkig mindenki beszélgetett egymással. Számomra ez is nagyon meglepő volt, hogy azok, akik már elég sokat letettek az asztalra, közvetlenek voltak, támogatták azokat is, akik még nincsenek olyan pozícióban, mint ők. Nagyon jól esett nekem, hogy találkozhattam a példaképeimmel, mi több, beszélgettek is velem, és hasznos tanácsokkal is elláttak. Ez óriási erőt adott a továbbiakhoz.

A verseny teljesítését igazoló oklevél mellé interjú is dukált, amit Tarczy Gyula kommunikációs igazgató készített vele

Szponzoraival, a Kosiba-ág vezetésével a díjtátadást követően

Édesanyja, Dedicsné Varga Szilvia egyben a szponzora is

Örök élmény, mely segít az álom megvalósításában
A második napon ellátogattunk Kassai Lajos lovasíjász íjászcentrumába, ami a mai napig olyan hatással van rám, hogy azt szavakban nagyon nehéz megfogalmaznom. Az állatok szabadon mászkáltak közöttünk, és nem csak kutyák, hanem lovak, kacsák, libák, szarvasmarhák, sertések és természetesen a macskák is. Már ez is elképesztő élmény volt. A lovak és a kutyák odajöttek hozzánk, és meg lehetett őket simogatni. Az a hely megmutatta nekem azt, hogy mi az, amire az álmom megvalósításához szükség lesz. Egy örök élmény volt a második nap is.

Erre a fotóra Kosiba Hajni is csatlakozott

A célunk nem elérhetetlen!
Ez a 3 nap azt tárta fel előttem, hogy ha elég kitartóak vagyunk, a célunk nem elérhetetlen. Annyi mindent tanultam, hogy azóta más szemmel nézem a világot. Rájöttem, hogy így jobb élni, és nem minden csak fekete, vagy csak fehér. Köszönöm a cégnek, a családomnak, a felsőbb vezetőknek és Lőrincz Jánosnak, hogy ilyen helyszíneken vehettem részt!

A társ-hálózati ág gyémánt igazgatóival, a Tóth-Wolford házaspárral, akik szintén nagy példaképei

 

 

Ezeket olvastad már?