Kezdőoldal Ágak A kortalanság, az együtt gondolkodás, a nagy döntések hétvégéje – Startnapozott a Baranyi-Pivarcsi Team a Tóth-Wolford-ágon

A kortalanság, az együtt gondolkodás, a nagy döntések hétvégéje – Startnapozott a Baranyi-Pivarcsi Team a Tóth-Wolford-ágon

Március második hétvégéjén újra összejött a Biocomos család a Baranyi-Pivarcsi Team csapatán belül egy Startnap alkalmából. Miért mondhatjuk, hogy család? Mert a család minden tagja részt vett, a mindenki Szabó Lottijától a csinos Biocomos nagymamákig. Nem volt hiány a támogató férjekből és párokból sem! S miért használják a képzés helyett a Startnap megnevezést? Mert Baranyi Virág Gyémánt HV megfogalmazása szerint új lendülettel indították el a programot. A Biocom Életmódprogram kapcsán nem a hagyományos 8 pillért mutatják be, hanem 4 részre bontották. A szeleteket elnevezték (Ép testben, Láss másként, Egy boltba járunk, Teljesség igénye) úgy, hogy a kezdőbetűit összeolvasva kijön az ÉLET szó. Az élettel teli beszámolóról pedig Ács Veronika hálózatvezető gondoskodott.

A nap háziasszonya, Kovács Nikoletta hálózatvezető

A Biocom kortalan

A nap háziasszonya Kovács Niki volt, aki mindig csinos, vagány és az egész termet képes bemotiválni egy mondatával is akár. Ha össze kellene egy mondatban foglalnom a nap mondanivalóját, az lenne, hogy a Biocom kortalan, és a siker számodra is borítékolható, ha meghozol egy jó döntést és a másik feled ebben támogató kezet nyújt.

Egységes párost alkotnak

Első kézből hallhattuk ezt Marczy Pandi Gabitól, a „Láss másként” blokkban, aki számomra mindig pozitív energiát jelent, erőt sugároz, színeivel egyedi, csodálatos, mindenkihez van egy kedves mosolya és szava. Párjával érkezett, mint általában, aki szintén mikrofont ragadott és segített rávilágítani arra, hogyan lehet segítségére a párjának ebben a hivatásában úgy, hogy közben együtt fejlődnek. Nem titkolom – sokan vannak még rajtam kívül így –, az ő előadásuk miatt hoztam magammal a páromat. Mert az ő egységük irigylésre méltó. A szeretet hatalma mindenek felett.

 

Fantasztikus előadó házaspár: Marczy Pandi Gabriella Ezüst Hálózatvezető és párja, Marczy Péter a szervezőkkel, Baranyi Virággal és Pivarcsi Krisztinával

A termékek is az egész fontos részei

A megújult Start napon az „ÉLET” részeit több nagyszerű munkatárstól hallhattuk. Jánosiné Hollóczki Edina, „Ép testben”, mesélt nekünk arról, hogy a családban milyen termékek milyen hatással voltak, vannak az életükre. Sikeres fogyása példaértékű lehet bárki számára.

Jánosiné Hollóczki Edina 5. szintű munkatárs

 

 

Egy boltba járunk

A termékekről, a Biocomos életérzésről, az „Egy boltba járunk” alapelvről részben hallhatunk Laczkó Zsókától, aki nagymamaként teljes hitelességgel, teljes odaadással, fitten tudja élni szabad életét, ami csak egy döntésének köszönhető, amit nem félt meghozni. Mert bátor lenni, mert hinni magában. A siker nem kor kérdése!

 

Laczkó Zsóka hálózatvezető

 

Fantasztikus szemléltetéssel

Ezen a napon hallhattunk a „Teljesség igénye” szeletben olyan embereket, akik elindultak a siker útján. Az ő elismerésüket és az üzleti szintek ismertetését Csernákné Szoboszlai Szilvia hálózatvezető segítette. Szilvi mindig fantasztikusan szemlélteti példáit, öröm hallgatni, céljait sokszor sajátjának érzi az ember, annyira lelkes előadó.

Csernákné Szoboszlai Szilvia hálózatvezető, aki fiatal lányát is magával hozta

Terméktapasztalatok fiatalos lelkesedéssel

Az üzleten túl fantasztikus terméktapasztalatokat hallhattunk Babud Réka hálózatvezető vezetésével, aki lelkes, dinamikus munkatárs. Öröm látni, hogy vannak ilyen céltudatos, határozott fiatalok!

Babud Réka, a céltudatos hálózatvezető

A terem legfiatalabb résztvevője, Szabó Lotti, aki büszkén mesélte el 12 kg súlygyarapodását

Micsoda csodák vannak a kezünkben! Mindenki talál megoldást a problémájára, legyen fiatal vagy érett korosztályhoz tartozó.

Minősüléses interjúk

A magasabb szintre minősült munkatársakat és szponzoraikat Szabó-Polgár Mónika Ezüst Hálózatvezető interjúvolta meg az elért eredményeikről. Csodálatos, milyen felkészülten, dinamikusan vezette le a blokkot, minden munkatárshoz volt egy önzetlen, kedves szava, személyes története. Igazi családi hangulat alakult már délutánra!

Szabó-Polgár Mónika Ezüst Hálózatvezető

 

A február hónapban a 6-os szintet elért munkatársak elismerése

Széplaki Szabolcsné Edina elismeri első hálózatvezetőjét Bereczné Kis Anett személyében

Császárné Dömötör Hajnalka átadhatta Garasné Szalma Izabella hálózatvezetőjének a jól megérdemelt oklevelét

Ács Veronika örömmel ismeri el a hálózatvezetőjét, Hoffmanné Klemm Szilviát, akinek mosolya mindent elárul, milyen örömteli pillanat eme alkalom

Gódor Erzsébet is a hálózatvezetők táborát erősíti, vezetője, Dömölki Zsoltné Viki legnagyobb örömére

A kor nem számít

Az elismertek között voltak frissen a rendszerbe csöppent hálózatvezetők, és régebbi munkatársak is. A Biocom kortalansága itt is bizonyított: van élet 40, 50 után, és nyugdíjas korban is. Van, akinek a nyugdíja számít kereset-kiegészítésnek. Legyetek bátrak, döntésetek jól, legyen minőségi életed kortól függetlenül!

A nap zárásaként három gyönyörű Biocomos életutat hallhattunk, három sikeres hölgytől.

A Biocom adta a másként látást

Petkes Boglárka hálózatvezető, aki szintén párjával érkezett, őszintén beszélt nekünk nehéz gyermekkoráról, és azokról a korlátozó hiedelmekről, amiknek sorsszerűen meg kellett volna határoznia a sorsát, de ő erősebb volt ezeknél és elmesélte, hogyan tudott szorgalmának köszönhetően sikereket elérni. Keményen dolgozott, és dolgozik mai napig, és a nagy Biocomos családja segített neki abban, hogy tudjon másként látni. A kezdeti nehézségek után párja támogatását is élvezheti. Szívből kívánom, Bogi, teljesüljön minden vágyad!

Petkes Boglárka hálózatvezető és élete párja

HV-székfoglaló

Bereczné Kis Anett hálózatvezetői elismerése után tarthatott nekünk előadást. Anett egy csupaszív, nagyon bölcs, nagyon nyitott gondolkodású hölgy. Három kisgyermek és egy csodálatos, támogató férj mellett építi az üzletet. A munkatársai örülhetnek személyének, mert igazi gondoskodással, szeretettel fordul feléjük. Fantasztikus sikerek várnak rá!

Bereczné Kis Anett hálózatvezető

A harmadik hölgy, Dömölki Zsoltné Viki Ezüst Hálózatvezető volt. Nagyon sokat tanulhattunk tőle előadása alatt, megismerhettük történetét. Őszintén mesélt élete meghatározó döntéseiről, azokról is, amiket helyette hoztak meg… Döntések sorozata, akadályok leküzdése, emellett szorgalom, kitartás és az önmagába vetett hite sikerének titka. Egy nagyon bölcs gondolattal zárta előadását, amit szeretnék idézni. „Hepe után mindig hupa következik, és hupa után mindig hepe jön. És még sohasem fordult elő a világon, hogy hepe után hepe, és hupa után hupa következett volna.” /Micimackó/

Dömölki Zsoltné Viki Ezüst Hálózatvezető

Bátorság!

A nap tanulsága számomra az volt, hogy bátran hozzunk meg döntéseket a komfortzónánkon kívül is. Legyünk bátrak, kitartóak, szorgalmasak, bízzunk magunkban és a minket segítő szponzorokban! A másik felünket emeljük fel magunkkal, fogjuk a kezét azért, hogy ő is tudja fogni a miénket, amikor kinyílik számára is ez a csodás világ.

 

 

 

Ezeket olvastad már?