Csúcs ez a magyar találmány! – Csőkör Csaba Prowerdose győztes

Csőkör Csabaa Biocom ismert hálózatvezetője, egyben elismert természetgyógyásza hosszú évek óta. Ezúttal azonban nem egyszerűen hálózatépítésből mutat példát, vagy a test egészsége kapcsán ad tanácsot. Mint vezető, „előírásszerűen” nyitott egy viszonylag új termék felé, és a környezetvédelem fontosságát hangsúlyozza. Másképpen: kipróbálta, használta és – sikeresen – ajánlotta a Prowerdose üzemanyag-adalékot. Ezáltal, nem mellesleg ő lett a legutóbbi két hetes verseny győztese. Ezzel pedig nem csupán tapasztalatot nyert, a három flakon beltartalma újra jó helyen lesz az autója üzemanyag-tartályában. Fontos tudnivaló a Prowerdose versennyel kapcsolatban, hogy minimális módosulás lépett életbe. Így mostantól nem az eladott flakonszám számít, hanem a kéthetes időszakban a termék bármely kiszerelése kapcsán összességében gyűjtött pontérték. Csaba például a tíz kisebb flakon mellett több három literessel is észrevetette magát, amely még gazdaságosabb, s néhány szempontból környezetkímélőbb.

Kell ez a termék!
Csúcs ez a magyar találmány, szabadalom! – kezdi lelkesen beszámolóját a győzelmet követően Csaba, aki kifejtette: tapasztalata szerint nagyon is kell az embereknek ez a speciális, hatékony termék. Végre kezdik megérteni ugyanis a mérhető előnyeit, ha jól elmondják nekik. Ehhez azonban az ő esetében is az kellett, hogy saját maga győződjön meg a gyártó állításainak igazáról.

Mínusz egy liter, plusz százhetvenezer
Panaszra nincs oka, hiszen az 1,6-os, benzines Audijának egy literrel csökkent az üzemanyag-fogyasztása a készítmény használatával! Nem volt rest, kiszámolta, hogy a nem kevés, évi nagyjából negyvenezer kilométeres teljesítménye mellett ez 170.000 forintos megtakarítást eredményez számára! Van, aki boldog lenne egy ilyen havi fizetéssel… Miért dobnánk el magunktól ennyi pénzt?

Öt oktánnal több…
A költségtakarékosság mellett más szempontok miatt is szívesen ajánlj a Prowerdose-t. Mint mondja, csak jól kell tálalni az igazat. Az ő előadásai megvilágítják a hátteret is. Eszerint olyan, mintha körülbelül öttel növelnénk az üzemanyag oktánszámát! Amelyről állítása szerint nem árt tudni, hogy a hazai bizony hagy kívánnivalót maga után. Rosszabb a bekenés, gyatrább a minőség, mint nyugaton, így végső soron az autó teljesítménye is csökken. Ezen segít a Prowerdose!

Kellemes robbanás
Jobb az égés, szinte „robban” tőle a kocsi, miközben hangsúlyosan megjelenik – logikusan – a környezetvédelem is. Ráadásul egyenletesebb a járása, s mivel nagyobb az erő, a nyomaték, az emelkedőkön sem küszködik a járgány.

10% megtakarítás
A hangja pedig… Zene füleinek, az adalék használatával. Ugyanakkor a visszajelzések is balzsamozzák a lelkét. Bárkinek ajánlja, azt kapja vissza: igazak a leírtak. Hozza a 10% megtakarítást száz kilométeren! Nem csoda, hogy egyre többen újra kérnek belőle, például olyan cég is, amelyik mikrobuszokat üzemeltet. Pedig ott aztán van teszt bőven, és nem kicsiben. Csaba is nagyban gondolkodik, régóta. Mi pedig nagyon köszönjük a tapasztalatait és további sok sikert kívánunk neki!

 – A fentebb megjelent, termékekről szóló tapasztalatok magánvéleménynek minősülnek. Az anyagokat beküldők állításai saját tapasztalatokon alapulnak, az ő véleményüket tükrözik. A Biocom termékek nem minősülnek gyógyszernek, az étrend-kiegészítők fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Ezeket olvastad már?