Boldogságterv – Ferenczy László útmutatásaival

FerenczyLaszlo_portr2_netÉrzelmeink rendbetétele, a hozzájuk való megfelelő viszony kialakítása az alap. Mármint a boldogság útján, melynek eléréséről a korábbiakban is írt már a Profi MLM magazinban Ferenczy László, a Biocom hálózatigazgatója, életépítő tréner. (Köszönet az utánközlés lehetőségéért!) Sőt, a magunkkal, magunkban folytatott beszéd is nagyban befolyásolja életünk alakulását. Mint Laci folyamatosan hangoztatja: uralkodó gondolataink irányítják életünket. S ha túl sok a kéretlen, a negatív, „verjük át”! Azaz, gyártsunk olyan mantrákat, másképpen rövid, jelen idejű, kijelentő mondatokat, amelyek tartalmazzák a „vagyok” szót. Egészséges vagyok, sikeres vagyok… sorolhatnánk. S ha esetleg ez most még nem igaz (pontosabban, EDDIG nem volt az), miért kellene, hogy később se legyen? A múlt az alap, amire építkezünk. Laci azt mondja: ha a múltbéli történéseket tesszük jelen időbe, akkor a múlt jelene lesz a jövő korlátja. Gondolkodásmód-lecke, gyakorlati tanácsokkal, mindössze három oldalban a mellékletben. Érdemes elolvasni. Aztán még egyszer, meg még egyszer. És megfogadni, csinálni! A változásokról szívesen beszámolunk, mint azt tette lelkesen Komporday Annamária korábban, Laci irányadásai alapján (ld. Varázsigék)…

Kattintson a képre:
bg

Ezeket olvastad már?