Őszi múltidéző: háromnapos kikapcsolódás ünnepléssel a nyári verseny győzteseinek tiszteletére

A versenygyőztesek a segítő vezetőikkel, ágvezetőikkel, családtagjaikkal és a cégvezetéssel

A Biocom Nyári Üzletépítő Versenye idén is sokakat mozgatott meg, a korábbiakhoz képest megújult feltételrendszerrel, mely a vezetői felelősséget helyezte a középpontba az új emberek indítása mellett. Sokan kihasználták a lehetőséget a felpörgetett nyári munkára, így az idei kiírás is többeknek hozott bővülést, új vezetőt, őszre jól megalapozott lábakat.

Hajózás, tanyacsárdázás, majd háromnapos pihenés
A verseny jutalma minden eddigit felülmúlta bizonyos szempontból. Azért az óvatosabb fogalmazás, mert az első időszakban, a pandémia előtt kínált közös dunai hajózás minden résztvevő számára egyedi, felejthetetlen élmény volt. A világjárvány miatt tavaly a lajosmizsei Új Tanyacsárdában rendezett ünnepség is különleges volt, annak inkább nyári parti jellege volt, emelkedett percekkel. A mostani pedig attól volt egyedi, hogy nem egy, hanem háromnapos volt a kikapcsolódás: a Zselicvölgy Szabadidőfarmon (Hajmáson) látta vendégül a vezetés a nyerteseket, akik a versenyben nekik konkrétan sokat segítő szponzorukkal, illetve családtagjukkal érkezhettek.

Kovács Zoltán hálózatalapító-cégvezető is gratulált a győzteseknek

Exkluzív ajándék
A rendezvény részletezése helyett csak jelezzük: egyszerre volt felemelő és testi-mentális felfrissülést hozó a „hétközi hétvége”, szeptember második felében. Az ünnepélyes vacsorát követően – amely a versenyt teljesítők nyilvános elismerését is magában foglalta – a másnapi programban szerepelt egy látványos lovasíjász bemutató megtekintése is, a délután-este pedig közösségi élményekkel telt a nívós komplexumban, ahol bowling, darts, csocsó és biliárd is a nyertesek és kísérőik rendelkezésére állt. A díszvacsorán (a fogások részletezésétől is eltekintenénk, pláne, ha valaki éhesen olvassa a cikket…), a teljes felső vezetés, tehát Kovács Zoltán, Kónya György és Lőrincz János is köszöntötte a versenyt teljesítőket, akik mellé csak azok az ágvezetők kaptak meghívást az exkluzív pihenésre, akiknek a bővebb csapatában volt nyertes.

Kónya György hálózatalapító-társtulajdonosként és ágvezetőként is megköszönte a munkát

Lőrincz János hálózatalapító-társtulajdonos tekinthetett a legmesszebbre az időben, hiszen az azóta cégessé vált versenynek ő volt az ötletgazdája, ami először a saját ágában valósult meg


Plusz gratuláció azoknak, akik végigcsinálták
S arról se feledkezzünk meg, hogy idén is el volt rejtve egy extra bónusz a kiírásban, amit négyen észre is vettek. Gratulálunk mindazoknak, akik a három hónapos kiírást követően a plusz négy havi feltételrendszert is teljesítették, jogosulttá válva ezáltal a bónuszra is. Nem kérdés, hogy akik ilyen kitartóak és tudatosak, felbukkan még a nevük később a nagyobb vezetők között is… Ők azok:

– Nánásiné Márton Tünde,
– Justin János,
– Frankó Csaba András,
– Harkai Nikoletta.

További sok sikert!
S bár elhangzottak már óvatos sejtetések a verseny jövőjét illetően (mely szerint a hagyomány 2022-ben is folytatódik), nem érdemes megvárni a májust a fejlesztéssel. Szinte minden ágon belül vannak ugyanis hasonló motivációs időszakok, s különben is: a hálózatépítésnek belső késztetésből kell fakadnia. Mint az utóbbi évek példái is mutatják, a verseny adhat egy plusz lökést mindehhez, de a legbiztosabb, ha nem valamikor máskor veszünk lendületet, hanem éppen MOST. Sok sikert hozzá!

Ezeket olvastad már?