Csapatbővülés, vezetői szint, pozitív megerősítések, új célok – minden résztvevőnek sokat adott a 2021-es Nyári Hálózatépítő Verseny


Lezárult a hagyományos Nyári Hálózatépítő Verseny. Pontosabban, az első szakasza. Mert azok, akik a májustól júliusig zajló három hónap versenykiírásban előírt feltételeit teljesítették, továbbra is elérhetik az ősz végén kiosztható extra pénzdíjat, ha megfelelnek a leírtaknak. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a tavalyi, pandémiával már érintett helyzet után az idén a hálózatvezetők szerepének kiemelésével átdolgozott szabályzat alapján kik, hogyan és milyen módszerekkel teljesítették a versenyt. Azok vallomásai következnek egy-egy fényképpel, akik visszaküldték válaszaikat. Szeretettel gratulálunk nekik, és további sikeres hónapokat, hosszabb távra tekintve pedig éveket kívánunk a Biocom berkein belül!

Csilla a képen lányával, Petrával látható a 4. szintlépése alkalmával, amikor együtt örülnek a sikerüknek, a virágnak, az elismerő szavaknak és Petra hatalmas változásának, megnőtt önbizalmának.

Antal Csilla: Csapatépítés a lányomért
Erdélyben, Csíkmadarason élek. Csíkmadaras Csíkszeredától északra fekszik és a versenyt a Csíkszeredától délre fekvő Csíkszentimre (gyerekkorom faluja) helységből indítottam el és ott is valósítottam meg. Szponzorom Grenros Mária és mentoráló hálózatvezetőm Váncsa Melinda. Indulásom a versenyben nagyon gyorsan történt, és ma már mondhatom, nem is annyira tudatosan, mint a szívemre és vezetőmre hallgatva. Április 21-én regisztráltam a rendszerbe és a lányom fogyása volt szívem vágya, aki akkor 115 kg volt. A teljes életmódváltással járó Reg-Enor kúra volt a kezdés és lényegében akkor én csak ennyit akartam, de azt nagyon. Mentőhajóként jött a lehetőség és éreztem, hogy őszinte segítséget kapok a felsővonaltól. Innentől hagytam, hogy „vigyen az ár”. Pár hét után regisztrációim lettek és sokasodott a csapatom. Lányom, Petra 27 kg-ot fogyott. A folyamatban Váncsa Melinda hálózatvezetőm segített és az összes felső vezetőmtől segítséget, biztatást és elismerést kaptam. A 3 hónap alatt voltak megpróbáltató időszakok, én viszont kitartottam. Munkamódszereim a személyes hálózatépítés hagyományos módszerei, időpont-egyeztetés, háziinfók, a személyes telefonhívás módszere. Megtanultam nyitni új emberek fele, őszintén tettem és teszem. Élményként éltem meg a munkát és a vezetőm szavaival élve a csapatépítés „munka és laza játék”. Ugyanakkor pozitív élmény volt az új emberek barátsága, a jó terméktapasztalatok, a személyes találkozások szépsége és a megnövekedett jutalékszámla. Terveim a közeljövőben a „munka-játék” folytatása és több száz embernek megmutatni a gyógyulás, a fejlődés és a passzív jövedelem lehetőségeit. Hinni a vezetőimnek, hinni magamnak, tenni a jót, az izgalmasat a céljaim érdekében. Üzenet az újonnan regisztrált tagoknak: Hallgassatok szívetek hangjára és ha kopog a lehetőség, nyissatok ajtót. Megéri. Hálásan köszönöm, Biocom!


Csachó Mária: Életmódváltás és csapatépítés
Békéscsabán élek, ápolónőként dolgozom. 2021. április közepén felkerestem Nemcsényi Andrást és Filip Katit. Csak a túlsúlyom leküzdésére kerestem lehetőséget, ezért regisztráltam be. El is kezdtem a 10 napos tisztítást, ami jól bizonyított és már pár napos alkalmazás után úgy döntöttem, ezt meg kell mutatnom másoknak is. Újra megkerestem a szponzoromat, hogy kérjek tőle katalógusokat, ekkor sokat beszéltünk az üzletről és a termékekről is. Szó esett a versenyről és a nevezésről. Igent mondtam, bár bevallom őszintén, nem is igazán tudtam, hogy mire bólogatok. Így május 1-én elkezdtem a teljes életmódváltással járó Reg-Enor kúrát, valamint elindult az üzletépítés is. Elkezdtek lemenni a kg-ok és a cm-ek, amit sokan észrevettek az utcán és a Facebookon is, ami azt eredményezte, hogy egyre többen kezdtek el kúrázni. A versenyidőszak alatt folyamatosan – a mai napig is – naponta többször is konzultáltunk Andrással és Katival. Megterveztük a feladatokat, az új tag beléptetését mindig megbeszéltük, a mélységépítés szellemében. Szépen kialakult egy jól működő csoport, akikkel az utolsó nap, utolsó óráinak izgalmával ugyan, de sikerült teljesítenünk a versenykiírás feltételeit. A tudatosan tervezett építkezés részeként a versenyben elért eredményeknél a munkatársak sikereit is ki kell emelnem. Többen szintet léptek, jutalékot vehettek fel, ők lettek a csapatom aktív munkatársai. Köszönöm a Biocom cégnek a lehetőséget, Filip Katalinnak és Nemcsényi Andrásnak a sok-sok támogatást, biztatást!

 


Csillag Ilonka: Jó volt látni, hogy segíthetek
Tanítónő vagyok Magyarnemegyén. A szponszorom és egyben hálózatvezetőm, Miklós Magdalena Luminita. Ő ajánlotta fel és győzőtt meg, hogy iratkozzam be a Biocom Nyári Üzletépitő Versenyre. Az elején nem akartam, azt mondtam, hogy én erre képtelen vagyok, de végül beiratkoztam, hogy megpróbálom, nincs vesztenivalóm. Magdi lépésről lépésre vezetett, magyarázott, tanított, buzdított és nem engedte, hogy elkeseredjek vagy visszalépjek. Mindig mondta, hogy bízik bennem, hogy ügyes vagyok, hogy képes vagyok rá. Munkatársit tartottunk, infókat szerveztünk, sok ember megismerte a Biocomot. Online csoportokat is alkottam, egy magyar nyelvű és egy román nyelvű csoportot. Lassan kezdett sikerélményem lenni. Igaz, rengeteg időt és energiát fektettem bele, de ahogy Magdi mondta, ,,valamit, valamiért”. Jó volt látni, hogy segíthetek az embereken, főleg, amikor pozitiv visszajelzést kaptam, akkor úgy éreztem, na… hát  megérte. Pontosan nem is tudom, miért indultam el a Biocom útján, valószinű így kellett történjen, de azt tudom, hogy folytatni akarom. Úgy érzem, köszönettel tartózom Magdinak, de nem csak neki, hanem mindenkinek, aki benne van a Biocom csapatban. Köszönöm!

A fotón Regina az édesanyjával együtt látható.

Dedics Regina: Lendülettel, pozitív hozzáállással
Dedics Regina vagyok Alacskáról, 18 éves, s a Balázs Győző Református Gimnázium tánctagozatos végzős diákja. Nagy örömömre a Kosiba-ághoz tartozom. A versenyt offline és online teljesítettem fele-fele arányban. A szponzorom édesanyám, Dedicsné Varga Szilvia. Anyukám lelkesedését látva belevágtunk a versenybe. Sok-sok tanítást és segítséget kaptam a felsőbb vezetőktől, amiért nagyon hálás vagyok. A lendületes, lelkes és pozitív hozzáállás vitt minket a célunk felé. Az új Tóth-Wolford módszert használtuk a csoportunk alakításánál és az üzletépítésnél. Ahogy bővült a csapatom, egyre nagyobb lendületet kaptam. Amint teltek a hetek, egyre több értékes tapasztalathoz jutottam. További terveim között szerepel, hogy bővítsem a csapatomat, és velük együtt, egyre magasabb szintekre juthassunk.

Tímea a képen férjével, Frankó Csabával látható.

Frankó-Fodor Tímea: Most értem meg az üzletépítésre
42 éves vagyok és két csodálatos fiúgyermek édesanyja, Békéscsabán élek a családommal. A nagyobbik fiam, Csaba 20 éves, a kisebbik, Dániel pedig 14 éves. A férjem 8 éve nemzetközi kamionsofőrként dolgozik, én pedig egy általános iskolában dolgozok portásként. 6 éve ismertük meg a cég termékeit, amelyeket azóta is használunk, de az üzletre igazából most értem meg, eddig nem érdekelt. Mi teljes mértékben az online térben csináltuk a versenyt. Szponzorom a férjem, Frankó Csaba, de a versenyben mentoráló hálózatvezetőm Tóth Zsizsike. A versenyen Zsizsike és nagyobbik fiam biztatására indultam el. Zsizsike és Csabi rengeteget segítettek és támogattak végig a verseny alatt. Zsizsike folyamatosan tanított és tanít még most is a hálózatépítésre, Csabi pedig rengeteget segít a facebook csoportomnál. A férjem és a kisebbik fiam pedig a háttérből támogatnak. Rengeteg csodálatos embert ismertem meg az elmúlt hónapok alatt és imádom ezt csinálni. Természetesen folytatjuk a versenyt tovább és az a cél, hogy végig teljesítjük a feltételeket és megnyerjük a következő fordulót is. Valamint az, hogy a jelenlegi munkámat ott tudjam hagyni és csak ezzel foglalkozzak.

Gagyi Ani: Jó kihívás volt a bővítésre
Erdélyben, Parajdon lakom. A verseny egy jó kihívásnak ígérkezett a csapatom bővítésére. Hálózatvezetőmmel, Vaszi Emesével dolgoztunk a nyári hónapok alatt. Szuper emberek regisztráltak a verseny ideje alatt, aminek szívből örvendek. Dolgoztunk, ahogy sikerült, kivel online, s volt, akivel személyesen. Az eredmény nem maradt el, egy szuper csapattal lassan vezetővé válok. Sokat tanultam az elmúlt hónapok alatt. Hálásan köszönöm a cégnek a lehetőséget és a vezetőmnek a segítséget!

(Gudmon Miklósné a képen hálózatvezetőjével, Kocsis Ildikóval, valamint Varga Katalinnal és Bukovszki Évával látható az augusztusi, nyíradonyi képzésükön.)

Gudmon Miklósné: Szeretem a kihívásokat
Bócsán élek, van 3 gyermekem és 2 gyönyörű unokám. A versenyt a Facebook oldalam segítségével és a környező ismerősök pontos tájékoztatásával sikerült megcsinálnom. Januárban látványosan lefogytam, így sokan szerettek volna hozzám csatlakozni látván az eredményeim… Kocsis Ildikó (Kovács Sándorné) mentoráló hálózatvezetőm nagyon sokat segített, bármikor hívhattam, ha megakadtam valamiben, de ez vonatkozik másik két vezetőmre, Varga Katalinra és Géczi Ildikóra is. Szeretem a kihívásokat, ezért indultam. Igyekszem továbbra is hozni az eredményeket, szeretném megnyerni a versenyt. Év végére Ezüst Hálózatvezető vagyok!

(A fényképen Habran Zoltán a feleségével látható, akivel 42 éves házasok.)

Habran Zoltán: Családi csapattal dolgozunk
Feleségemmel Kecskeméten élek és dolgozom. Kecskeméten él a 3 lányunkból 2 a családjával, a harmadik Amerikában él férjével. 5 unokánk van 19,17,15,11 és 3 évesek. Nagyon szoros a családi kötelék. A Reg-Enorral 2020 nyár végén Éva lányom párja ismertetett meg. A cukorproblémámra kezdtem fogyasztani, ami a teljes életmódváltás miatt egy hét alatt óriási eredményt hozott. Azóta már több terméket is beiktattam, például: BLD Sugar Balancer, DHEA, Melatonin, Mega Minerals és még sorolhatnám. Amikor tavasszal értesültünk a versenyről, akkor eldöntöttük, hogy belevágunk. Áprilisban regisztráltam. Lányom, Habran Éva a hálózatvezetőm és segítőm a feleségem is. Februárban leszek 65 éves és úgy gondolom, nyugdíjas éveimet jó emberekkel körülvéve, teljes erőbedobással ezzel szeretném tölteni. Nem mellékesként kiegészítve ezzel a nyugdíjamat. Így hárman összefogva együtt, egymást segítve sikerült a 3 hónapos versenyt elérni.  Nagyon sok értékes, jó emberrel hozott össze az élet a csoportot építve. Jelenleg 5. szinten vagyok. Csapattársaim között van 4., 3., 2. szintű munkatárs. Tanulási fázisban vagyok, minden képzést, előadást igyekszem meghallgatni.


Harkai Nikoletta: Jó ez az „add tovább mozgalom”
Romániában élek, Szatmárnémetiben. Az én kis történetem 3 hónappal ezelőtt indult, amikor a nővérem, Harkai Csilla – aki a szponzorom és hálózatvezetőm is egyben – megmutatta ezt a lehetőséget. Mint sok mindenki, én is termékekkel kezdtem. Először is az egészségemet akartam rendbe tenni, fogyni szerettem volna. Három hónapja sikerült teljes életmódváltással járó kúra segítségével 19 kilótól megszabadulnom és még folytatom, míg el nem érem a célomat. Nagyon boldog voltam, majd nővérem mesélt a nyári versenyről. Megtetszett az üzleti része is, hogy másoknak is segíthetek ezáltal, hogy megmutatom a Biocomot. Elindultunk a versenyen és nagyon jól össze tudtunk dolgozni a szponzorommal, hiába a 400 km távolság közöttünk. Mindenben segített, hónap elején átbeszéltük a struktúrát és követtük a már jól megtanult mélységépítést, ami a verseny alapja. Pörgős volt mind a 3 hónapunk, nagyon élveztem. A májusi hónapot 1200 ponttal, a júniusit 2600 ponttal, a júliusit 3300 ponttal zártuk. Azért indultam a versenyen, hogy a 12 órás munkahelyemet le tudjam majd váltani egy nyugodtabb, jobb életre, amit a Biocom nyújt. Célom, hogy folytassam tovább a versenyt, hogy hálózatvezető legyek és év végére megnyerjem a 200.000 Ft díjat. Hálásan köszönöm nővéremnek, Harkai Csillának, hogy segített és hogy megmutatta ezt a remek lehetőséget, amit a Biocom nyújt sok ember számára. Ez egy „add tovább mozgalom”, amit én is tovább adok mindenkinek.


Illés-Iván Csilla: A pozitív visszajelzések jelentik a sikert
Paposon lakok és itt is csináltam meg ezt a versenyt. Szponzorom, Szabados Margit Magdolna vezettet rá engem erre az útra, neki köszönhetek minden. Azt is, hogy megismertem a Biocomot, amiért nagyon hálás vagyok neki. Márciusban kezdtem el foglalkozni a Biocommal és nekem ez annyira bejött, tetszett, hogy segíthetek másoknak elérni a kitűzött céljukat, hogy én áprilisban fel is mondtam a munkahelyemen. Májusban már ki is váltottam a vállalkozóit és azóta is nagy örömmel és rengeteg tanulással csinálom. Júniusban a hálózatvezetőm, Szabados Magdolna felajánlott nekem egy fantasztikus lehetőséget, hogy induljak el a nyári versenyen, amit én természetesen nagy örömmel fogadtam. Sikerült is végigcsinálnom, aminek szintén nagyon örülök. Nagyon jó dolognak és egyben lehetőségnek tartottam ezt a versenyt, mert így jobban tud fejlődni az ember. A versenyben kitűzött célok vittek előre. Számomra a folyamatos pozitív visszajelzések jelentik a legnagyobb sikereket. Még egyszer csak megköszönni tudom a lehetőséget, illetve azt is, hogy megismerkedhettem a Biocom termékcsaláddal. Mellesleg a fizetés is nagyon motivál, mert már most többet keresek, mint az előző munkahelyemen, a célom pedig az, hogy ezt januárig megduplázzam. Itt látom a lehetőséget, hogy igenis megvalósítható és a legjobb dolog, hogy a családommal is több időt tudok tölteni. Továbbra is szeretnék fejlődni és minél magasabb szintre lépni.


Justin János: Hálózatvezetővé váltunk a verseny által
39 éves vagyok és 4 gyermek édesapja, feleségemmel és két kisebbik gyermekünkkel élünk a Veszprém megyei Litéren. 2021.03.11-én csatlakoztam a Biocom rendszeréhez, ennek lehetőségével szponzorom és hálózatvezetőm, Halas Adelaida keresett meg, melyre egy éppen igen aktív refluxprobléma miatt rögtön bele is vágtam. Tüneteim megszűnte után remek tájékoztatást kaptam szponzoromtól és felsőbb vezetőimtől, Tóthné Molnár Ibolyától és Tóth Istvántól, valamint ágvezetőnktől, Csordás Anikótól is, ezért mind a hálózatépítésbe, mind a nyári versenybe is belevágtunk. Azért írom már többes számban, mert a második hónaptól, feleségem, Justin-Pálfy Eszter is aktív részese a Biocomos életemnek, aki egy csodás társ a mindennapokban és az üzletben is! Szuper ötleteivel, és kitartásával, lendületével mindig átlendíti csapatunkat a holtpontokon! Felsőbb vezetőimtől megtudtuk, hogy a TM Team-ben mondhatni tradíció a nyári verseny és arra gondoltak, látva a munkánkat, hogy idén mi képviselhetnénk a csapatot. Nagy tisztelettel elfogadtuk és megköszöntük a bizalmat! A nyári verseny első hónapja dinamikusan fejlődő kis csapatunknak mondhatni rutinfeladat volt. Vezetőinkkel napi konzultációban voltunk így mondhatom, hogy a remek strukturális építkezésnek köszönhetően a második hónapot is viszonylag könnyedén abszolváltuk. Az igazi kihívás szerintem minden versenyben lévő számára a harmadik hónap volt, de csapatunk itt is lendületben tudott maradni és Eszter szuper víztisztítós projektjével – amit online és offline is hirdettünk –, sikerült közel 3700 ponttal zárni a verseny harmadik hónapját. Hatalmas öröm és büszkeség ez számunkra a „versenygyőztes cím”! Eközben pedig a hálózatvezetői pozíciót is sikerült megszereznünk mindössze 4 hónap alatt. És, hogy most hogyan tovább? Hát, ahogy szlogenünk is mondja: „csak menni előre”!


Kueres Okolicsány Erna: Fantasztikus csapatba kerültem be
Erdélyben, Nagyszalontán születtem, jelenleg Kolozsváron élek. A regisztrálás és a versenyben való részvétel egy spontán döntés volt, családi barátunk, majd szponzorom, Bitai Tünde rövid versenybemutatása alapján. Amilyen spontán módon indult, körülbelül úgy is zajlott. A jelenlegi világhelyzetben az online munka tűnt a legkézenfekvőbbnek. Kétgyermekes anyukaként nagyobb részben más anyukák felkeresése révén sikerült építgetnem a csapatomat, de természetesen a rokonokkal, közeli ismerősökkel találkozva sem maradt ki a beszélgetésből az egészségesebb, környezettudatosabb életmódra való törekedés és az ehhez használható hatalmas termékpaletta sem. Különösen hálás vagyok azért, hogy Madaras Gyöngyi lett a segítő hálózatvezetőm, nagyon sok pozitív energiát, feltöltést és segítséget kaptam tőle. Nagyon jó érzés volt számomra a csapat légköre, ahova bekerültem; a csapattagok pozitívuma, összetartása nagyon megfogott. Remélem sikerül minél több embernek továbbadni azt, amit itt én is folyamatosan tanulok. Látom a csapatomban is, hogy egyre többen vesznek részt az online előadásokon, érdeklődnek, kérdeznek, nyitottak a cég kínálta lehetőségekre. Azt érzem, hogy nekem itt a helyem, szeretnék fejlődni, hogy minél többet adhassak én is másoknak. Köszönöm a lehetőséget!


Markó Erzsébet: Három hónap alatt HV lettem
Egy felvidéki kis faluban, Csicserben élek családommal. Van egy 19 és egy 10 éves lányom. A helyi magyar alapiskola igazgatónője vagyok, ahol lassan 20 éve dolgozom, mint alsó tagozatos tanítónő. A versenyben szponzorom, Molnár Lívia volt nagy segítségemre. Bízott bennem és biztatott az első perctől kezdve. Tanácsaival ellátott akkor is, amikor létrehoztam a facebookos csoportomat, és mindig időt talált, hogy megválaszolja a kérdéseimet. A Tóth-Wolford team tagja vagyok, azon belül pedig Marczy Gabika csapatát erősítem. Rájuk is mindig mindenben számíthattam. Az eredményességem titka még az volt, hogy családommal együtt elkezdtük használni a Biocom termékeit, melyek segítettek az életmódváltásban. A termékek bizonyítottak nálam, eredményességük igazolta hírüket. Sikerült lefogynom 12 kilót 3 hónap alatt, ezért sokan megkerestek az ismerőseim közül, hogy segítsek nekik is elérni céljukat. Szeretek emberekkel dolgozni, ebben nyitottságom és segíteni akarásom vitt előre. Lassan kialakult a saját hálózatom és számomra is hihetetlen, de 3 hónap alatt sikerült elérnem a hálózatvezetői szintet. Örültem minden megkeresésnek és pozitív visszajelzésnek.
Boldog vagyok, hogy a Biocom nagy családjához tartozhatom, mert mindig biztosítottak támogatásukról és segítették szakmai épülésemet.


Matesz Lili: Fiatalon is lehet eredményeket elérni az üzlettel
19 éves vagyok, Pécs mellett élek a szüleimmel és a Pécsi Közgazdaságtudományi Egyetem másodéves hallgatója vagyok. A szponzorom Sallai Zsuzsanna, a verseny ideje alatt pedig P. Nagy Lilla segített nekem, akivel rendszeresen konzultáltunk. Amikor kihirdették ezt a versenyt, 2 hónapja indultam el az üzletben, 5-ös szinten voltam és tudtam, hogy ezt meg szeretném csinálni. A verseny első hónapjában elértem a 6-os szintet, és ahogy folytattam a versenyt, ezt sikerült is megvédeni. A versenyhez szükséges fejlődést a különböző online platformok segítségével értem el. Ahhoz, hogy sikerre vigyem a kihívást, fontos volt számomra, hogy egyedi tartalmat készítsek a közösségi oldalakra. Rengeteg új emberrel vettem fel a kapcsolatot, saját képeket és videókat posztoltam. A sikeremhez nagyban hozzájárult, hogy a számos nyári programom ellenére a munkát nem hanyagoltam el, és mindig beletettem a szükséges időt. Örülök neki, hogy bebizonyíthattam, fiatalon is lehet jó eredményeket elérni ezzel az üzlettel. Amikor belevágtam a Biocomos munkába, hatalmas céljaim voltak, amelyek megvalósulni látszanak, de ahogy bővülnek az ismereteim, úgy látom, lehetnek ezek a célok még nagyobbak!


Monka Éva: Nagyon jó volt együtt dolgozni
1982. április 22-én születtem Királyhelmecen, Szlovákiában. A bélyi általános iskolába jártam, majd a királyhelmeci gimnáziumba, utána a nyitrai Konstantín Filozófus Egyetem kémia és geográfia szakon végeztem. Jelenleg az udvardi Majthényi Adolf Alapiskolában tanítok, ezen kívül nevelési tanácsadó és igazgatóhelyettes is vagyok.  Párommal és 7 éves lányunkkal, Annával Tardoskedden lakunk. A Pálfi-Kis-ághoz tartozok. Kolléganőm és egyben a szponzorom, Gergely Veronika segítségével 2020. május 31-én regisztráltam 2 darab krémmel és egy arclemosóval. Sokáig csak vásárló voltam, hallani sem akartam az üzletről. Majd egy szép napon, 2021. március első hetében egy online találkozás alkalmából felcsillant a szemem, hogy mennyit is lehet keresni a Biocommal. Az előadás után azt éreztem, ha más megtudja csinálni, akkor én. Másnap Pálfi Katalin Gyémánt Hálózatvezetővel felvettem a kapcsolat és elindultam az üzletben. Sokat tanultam, nem hagytam ki egyetlen hanganyag meghallgatását sem. A Busines Meetingeken a mai napig részt veszek, csakúgy, mint az online akadémián, vezetői meetingeken és sorolhatnám. 2021. júniusában a 7. szintre lépve hálózatvezető lettem. Nagyon boldog voltam, csodás eredményt értem él az életemben! Ezért a sok tanításért hálával tartozom a Pálfi-Kis Ágnak, Pálfi Katalin és Kis Gergely Gyémánt Hálózatvezetőknek, valamint Nagy Nikoletta hálózatvezetőmnek. A munkatársammal, Santúr Mujzer Máriávalúgy döntöttünk, hogy nekivágunk a nyári versenynek. Eldöntöttük, hogy megcsináljuk! És megcsináltuk! Mosoly van az arcomon e sorok írása közben. Nem jelentett problémát az online világ, sőt, sokkal rugalmasabb volt, mint ahogy azt gondoltuk. Szép utat jártunk be együtt! Tiszta szívvel segítettem a munkatársamat, amiért ő mai napig hálás. Nagyon jó volt együtt dolgozni! Büszke vagyok rá! Azért azt el kell, hogy mondjam, hogy a Marika egészségügyi nővérként dolgozik a komáromi onkológiai részlegen, és valljuk be, nem könnyű munkát végez. Marikából sugárzik a szeretet, teljesen mindegy, hogy nővérként, anyaként, háziasszonyként vagy Biocomos üzletasszonyként jelenik meg.


Nánásiné Márton Tünde: Sok tanulás, új szokások, befektetett munka
57 éves vagyok, vállalkozó. Nyíregyházán élek és dolgozok, méteráru üzletet vezetek. Kapcsolatom a Biocommal januárban, egy teljes éeltmódváltással járó Reg-Enor kúrával kezdődött. A termékek ár-érték aránya és hatásfoka hamar meggyőzött, hiszen visszakaptam az egészségem. Ez erős hitet és bizalmat adott az üzlethez is. Szerencsés vagyok, hogy egy olyan hölgynek mondhattam igent, aki magabiztos, hiteles és sikeres. Ezek számomra fontos tényezők, hiszen, őt másolom, ő a példa előttem, tőle tanulok, és hasonlóan sikeres vezető szeretnék lenni. Ő Béni Magdolna, a szponzorom és a versenyben mentoráló Ezüst Hálózatvezetőm. Az ő útmutatása nélkül mindez aligha sikerülhetett volna. Munkamódszerem a sok-sok bevált formulára épült. A szponzorom lábnyomaiba lépkedtem, minden képzésen ott voltam és alkalmaztam az ott hallottakat. Sokat tanultam, új szokásokat vettem fel: például alkalmazom a 3 babszem technikát, napi csekklistát vezetek… 90%-ban offline dolgozom, infódélutánokat tartok. A szponzorommal közösen pedig Életmód Esteket szervezünk. A befektetett munka szépen hozza az eredményeket, a jutalékmutatás pedig munkatársjelölteket és munkatársakat hoz. További terveim: a tanultakat maradéktalanul átadni minél több munkatársnak és ez által Ezüst Hálózatvezetővé válni.

A fényképen Santúr Mária a kislányával, Dorinával és férjével, Palival látható egy nyári kiránduláson.

Santúr Mária: Kihasználtuk az online adta lehetőségeket is
Komáromban élünk férjemmel és 3 éves kislányommal, Dorinával. Egészségügyi nővérke vagyok a rádioterápia és onkológia osztályon. Szponzorom Kecskés Ingrid, általa ismertem meg a Biocomot, melybe a Reg-Enorral regisztráltam. A Pálfi-Kis-ághoz tartozom, jelenleg 5. szinten vagyok. Hálózatvezetőm Monka Éva, együtt csináltuk a nyári versenyt. Nagyon sok segítséget: útbaigazítást, biztatást és hitet kaptam tőle a verseny során, amiért nagyon hálás vagyok. Kihasználtuk az online adta lehetőségeket, többen így csatlakoztak hozzánk. Az utolsó pillanatig együtt dolgoztunk, megbeszéltünk mindent. Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy bízott bennem és elindított a versenyen és végig mellettem állt Nagy Nikollal, Pálfi Katikával együtt.

A fotón Tamás Brigitta a férjével látható, aki folyamatosan mellette van ebben a munkában is.

Tamás Brigitta: Többre vagyok képes, mint hittem
Gyergyóditróban, Erdélyben élek. 2021 március végén találkoztam a Biocommal, amikor a gyerekeimnek kerestem minőségi termékeket. Szponzorom Köllő Gyöngy, akinek nagyon hálás vagyok, mivel a termékek mellett egyéb lehetőségeket is megmutatott nekem, többek között a Hálózatépítők Nyári Versenyét. Megtetszett a dolog, a munka nagy részét online végeztem. Ez számomra nagyon előnyös volt, mert kisgyerekeim vannak. A meglévő ismerőseim mellett nagyon sok új emberrel megismerkedtem, akik elfogadták a termékeket és így folyamatosan alakult a csapatom. A verseny alatt rájöttem, hogy olyan helyen vagyok, ahol nagyon sokat tanulhatok. Arra is rájöttem, hogy sokkal többre vagyok képes, mint eddig hittem. Kitartóbb és bizakodóbb lettem. Nagyon élvezem ezt a munkát. Már az elején eldöntöttem, hogy végig fogom csinálni és ez az érzés végigkísérte a munkámat. Ezt fogom folytatni a továbbiakban. Rövid távú célom, hogy elérjem a hálózatvezetői szintet és ezt adjam tovább másoknak is. Ebben a munkában az egyik legfontosabb dolognak tartom a kapcsolatépítést és a kapcsolattartást. Köszönöm szépen szponzoromnak, Köllö Gyöngynek és hálózatvezetőmnek, Csibi Margitkának, hogy mindig számíthatok rájuk.

Trajković Marija gondolatait szponzora, Özvegy Laura fordította magyarra, köszönet érte.

Trajkovic Marija: Nincs lehetetlen, megoldásokban gondolkodok
Trajković Marija vagyok és Szerbia déli részén erősítem a hálózatot. Szponzorom, Özvegy Laura biztatására indultam el a versenyen, ő tanított arra, hogyan adjam át a saját tapasztalatomat másoknak és hogyan kell tudatosan építeni a hálózatot, mélységépítéssel.

Az internetes módszereket és közösségi médiát alkalmaztam, a Facebook csoportom 6.000 fő fölé emelkedett és még Európán kívülre is küldtem csomagokat. Nálam nincs lehetetlen, mindig megoldásokban gondolkodok. Május elejétől kezdve bíztam abban, hogy szponzorommal megnyerjük a versenyt. Úgy is lett, mert amit az emberi elme el tud képzelni, azt meg is tudja valósítani! További terveim természetesen a hálózatvezetői szint és minél több szerb ajkú személynek megmutni ezt a lehetőséget. Sajnos, magyarul nem értek semmit, de látom, hogy más nyelven is működni tud ez az üzlet

 

Ezeket olvastad már?