Készülj a májusban induló, nagy nyári kihívásra!


Ez a rövid, figyelmet felkeltő felhívás Neked szól, kedves Biocom tag, ha úgy gondolod, itt az idő egy kicsit megmozdulni, előrébb jutni, többet keresni. A Biocom vezetése ugyanis szeretné segíteni a céljaid megvalósítását, ezért ebben az évben is meghirdeti a Nyári Kihívást.

Itt csak győztesek vannak!
Nem elírás, kihívás. Eddig Nyári Verseny volt a neve, de több évnyi tapasztalat alapján a felső vezetők úgy döntöttek, közelebb áll a folyamat megnevezéséhez a kihívás. Nincs ugyanis benne versengés, nem másokkal kell összemérned a tudásod, és az egyéb versenyektől eltérően itt CSAK győztesek vannak, hiszen mindenkinek ugyanaz a jutalma, ha teljesíti a feltételeket. Egyvalakit kell tulajdonképpen csak legyőzni: saját magadat. És azt a belső hangot, hogy „most nyár lesz”, esetleg, hogy „majd később”, illetve, hogy „még sosem csináltam ilyet”. De ez már a kihívás lényege! Hogy képes vagy rá Te is, megannyi korábbi beszámoló bizonyítja.

Változik a kiírás és a jutalom is
Persze, nemcsak a megmérettetés neve változik, hanem néhány ponton a kiírás, valamint a jutalom is. Annyit elárulhatunk, nem lesz nehezebb, ugyanakkor csábítóbb a május elején induló menet. Mindenesetre a lajosmizsei Új Tanyacsárdát lefoglaltuk augusztus 24-re, hogy együtt lehessünk a Győztesek Napján. Mert aki teljesíti a kihívást, mégiscsak győztes… A pontos kiírással és a nyereménnyel később jelentkezünk, most csak azért szóltunk, hogy beírhasd a naptáradba és kiírhasd az álomfaladra, mondjuk ezt: „Teljesítettem a Biocom 2024-es Nyári Kihívását”. És ezzel nőtt a hálózatod, a jövedelmed, az önbecsülésed. A többi részletkérdés…

Ezeket olvastad már?