Búcsú Szabó Sigfridtől


2020. december 13-án elhunyt Szabó Sigfrid
reflexológus, természetgyógyász – adta hírül családja. A Reg-Enor Géniusz-díjas feltalálója, a Megyei Prima Díjjal is kitüntetett szakember januárban töltötte volna be hetvenhetedik évét.

A biocomnetwork.hu hálózati hírportálon most is olvasható, 2019 év végén megjelent portréja szerint 1944. január 4-én látta meg a napvilágot Aradon, a család tizenkettedik gyermekeként. Romániában, az akkor még színmagyar falunak számító Zimándközben nőtt fel, majd Csombordon, a kertészetet, szőlészetet, borászatot oktató iskolában szerzett 1964-ben technikusi oklevelet. A növényekkel való kísérletezés innentől végigkíséri pályáját. Az aradi növényvédelmi központban helyezkedett el, majd Magyarországra költözve családot alapított, s feleségével, Erzsikével Budaörsön telepedett le, ahol haláláig élt vele szeretetben, öt gyermeket felnevelve. A feltaláló a sasadi TSZ virágkertészeténél kezdett, később szobafestő-mázolóként is dolgozott, újabb szakmát szerezve, hogy a kísérletezések mellett el tudja tartani családját. Első készítményével – mely más formában ma is elérhető – már sikert ért el, közben autodidakta módon elsajátította a talpmasszírozást, melyre az országban elsőként 1986-ban váltotta ki az ipart. 1988-ban, Bécsben szerzett gyógymasszőri diplomát, s 1999-től hivatalosan is természetgyógyász. Folyamatos keresésének, kísérletezéseinek, a mindennapokban szerzett természetgyógyászi, reflexológusi tapasztalatainak, tanulmányainak és felesége szorgalmazásának, ahogy ő fogalmazott, „ihletésének” köszönhetően készült el a Reg-Enor. A termékért 2004-ben Géniusz-díjat kapott Budapesten egy nemzetközi találmányi kiállításon, két esztendővel később Kolozsvárott pedig bronzérmet egy hasonló rendezvényen. A termék 2006-ban került a ma a Biocom magyarországi partnercégének számító Ökonet-Európa Kft. palettájára, s azóta is az egyik legkeresettebb. Szabó Sigfrid a Reg-Enorral 2017-ben a KKV-szektor TOP 100-as listájának élére került termelési szempontból. A kis- és középvállalkozások között családi cégük (a Sigfrid és Fiai Reflexológiai Kft.) fejlődte a legnagyobbat 2017-ben, mely alapján az Ipar kategória első helyezettje lett. 2019-ben pedig életműve elismeréseként Prima Díjat vehetett át Pest megyében.

A Biocom tagsága is megrendülten, fájó szívvel búcsúzik Szabó Sigfridtől, aki több volt számunkra, mint a Reg-Enor feltalálója, a téma szakértője. Egy igazi ikon volt, akit vastaps és kitörő ováció fogadott a nemzetközi rendezvények színpadán, egy segítő, aki az első szóra indult előadásokat tartani szerte a Kárpát-medencében, egy hűséges és korrekt üzleti partner, folyamatosan fejlesztő gyártó-beszállító, s egy barát, aki szívesen, fáradhatatlanul osztott tanácsokat – a pódiumról és négyszemközti beszélgetések során egyaránt.

Hiányozni fog nagyon a kisugárzása, szeretete, embersége, s az a meghatott, párás tekintet, ahogy szerényen az ég felé mutatott, mikor a Reg-Enor kapcsán ünnepelték. Most Teremtője magához szólította, nyugodjék békében. Egyben sok erőt kívánunk népes családjának a szeretett családfő elhunytának feldolgozásához. A tisztelt Biocom tagságot pedig arra kérjük, magukban éljék meg a gyászt, a részvétnyilvánításokat pedig legfeljebb a ma elfogadottá vált online csatornákon keresztül tegyék meg.

Isten veled, kedves Sigfrid, hiányozni fogsz!

Ezeket olvastad már?