A család is a "csapat" része...
Hajni valódi szerénységgel egy kicsit ódzkodott a beszélgetéstől. Szerinte nem olyan túl nagy dolog, amit csinált augusztusban. Szerintünk azonban (maximálisan beleértve az elismerésre méltót kiváló szemmel meglátó szponzorát, Pintér Pámer Krisztinát), van mire büszkének lennie. Nézzük a tényeket: az egyik legnyaralósabb, forróbb, megszólítás szempontjából nehézkes hónapban megcsinálta a Vass-ág havi versenyét öt új ember, ebből legalább három kétszáz pontos regisztrálásával, s ennek köszönhetően (is) hazavitte a vándorserleget, mely az adott időszakban legtöbbet fejlődő HV csapat vezetőjének jár. Ez az ő esetében több, mint 30 százalék. Kedves olvasó! Ugye érdemes volt mindezt leírni – és most tovább olvasni?
Magad uram, ha…
Pedig Hajni – ismervén az érzést, mely szerint a csoportunk sikereinek jobban örülünk, mint a sajátunknak – azt döntötte el augusztus elején, hogy segít valamelyik munkatársának megnyerni a havi versenyt a Vass-ágon, melyhez tartoznak. Nagy tülekedés azonban nem volt hirtelenjében… Ettől ő még tette a dolgát, de nem a versenyre koncentrálva. A téma legközelebb majd csak egy hó végi családi ebédnél jött fel, mikor konstatálta, hogy rendszeres munkája eredményeként „mellesleg” van már négy új saját belépője, így közel került a kihívás minimum feltételeinek teljesítéséhez, így az ezzel járó jutalomhoz is. Ami pedig jól jött volna – különösen egyik csemetéje számára, aki végül is „megnyerte” a versenyt.
Plusz motiváció
A gyermek ugyanis egy gyönyörű kabátra vágyott (már a kánikulában!), aminek nem csak a hőség miatt nem volt szezonja, hanem mert a családi költségvetés más hangsúlyokat követelt. Ám ekkor a kicsiben felcsillant a remény: „Anya, ha megnyered, enyém a kabát”? Mit lehetett erre mondani? Ám ekkor még csak az ő fejében volt igazán a győzelem. Hajni tette a dolgát, s lám, bejelentkezett hozzá valaki, aki régóta egészségi problémákkal küzdött. Ám ő – korrekten – azt mondta, amíg nem lát konkrét diagnózist, még csak javasolni sem szeretne semmit, sem terméket, sem terapeutát, így aztán regisztrációt végképp nem. A jelölt „erősködött”, hogy azért látni szeretné a Biocom egészét, lezárva átmenetileg az étrend-kiegészítő témát, miközben a leendő kabáttulajdonos időnként besomfordált és az infózó vezető fülébe súgott: „Anya, regisztrált már”? J
Égő vágy
Végül is igen, minden egyéb ráhatás nélkül, hiszen a Biocom úgy, ahogy van, megtetszett neki. (Csoda-e…?) Így egyébként a versenyfeltételeket is teljesítette. Hajni szerint pontosan ezt a tiszta, célirányos gyermeki vágyat kellene visszahozni mindenkinek, aki motivációhiánnyal küzd. Benne nem volt kétség az álmai teljesülése kapcsán, és égő, forró volt a kívánság…
Tudatos regisztrálások
Hajni úgy fogalmaz: amióta hálózatvezető, igyekszik tudatosan regisztrálni. Ez pont nem a „besöprést” jelenti, noha tudja, mint mindenki, aki dolgozott már lendületből, hogy magas energiaszinttel a kétkedők is meggyőzhetők – átmenetileg. Neki azonban nem célja havi szintű nullpontosok „legyártása”. Úgy látja, nem érdemes ütni valaki fejét, ha abban nincs benne a szándék, hosszú távon legalábbis nincs értelme.
Tedd bele, s visszakapod!
Ez persze nem azt jelenti, hogy elegánsan hátralépünk, s nem dolgozunk – ellenkezőleg! Nagyobb ágvezetője, Ferenczy László gondolataiból pontosan tudja és tapasztalja, hogy a rendszer előbb-utóbb visszaadja, visszafizeti a belefektetett energiát. Legtöbbször ott és akkor, ahol és amikor nem is várjuk. Jó példa erre az ötödik regisztráció, de az ötből több is volt ilyen. Nagynénje éppen egy munkatársi közepére csöppent be, s rendszertelen termékhasználóból lett elkötelezett tag. (Itt azért érdemes figyelni a mondat első felére is, melyből kiderül, hogy Hajni folyamatosan találkozik hálózatépítő társaival, barátaival!) Egy szomszéd is váltott tagsági kártyát, aki régóta „figyeli” már az eseményeket. A sort folytatatnánk, melyből kiderül: nem véletlenül érzi bónusznak ezt a nyereményt Hajni. Ugyan most is dolgozott, de ezekért az eredményekért jóval korábban – csak most lett gyümölcse!
Az ágvezető házaspár férfitagja, Vass Oszkár gratulál Hajninak
Bárcsak átadhatná…
Ő szerényen úgy fogalmaz: egyszerűen jól alakult, s volt már neki korábban több, „nagyobb” győzelme is… Azt azonban már nehéz lenne ilyen „elhárító” jelleggel megmagyaráznia, hogy akkor miért ő vette át a vándorserleget. A Vass-ág egyik szép hagyománya ugyanis, hogy az aktuális hónapban a legnagyobbat fejlődő hálózatvezetőt is elismerik. Nála ez több, mint 30%-ot jelentett, amiben messze nem csak az ő egyéni munkája, versenygyőzelme van. Úgy látszik, titkon mégiscsak megérezték a munkatársak, hogy a vezetőjük augusztusban is dolgozik… Ezzel egy újabb vágy látszik teljesülni: bárcsak mindenkibe beleplántálhatná a rendszeres munka szükségességét, értelmét!
Vass-emberek
Persze, mint mondja könnyű nekik, akik ilyen csodálatos vezetőkkel dolgoznak. Kriszta mellett szívesen említi Zsuzsát és Oszkárt (a Vass-ág névadó házaspárja), de általában úgy jellemzi az egész csapatot, hogy végtelenül szerény és kedves emberek alkotják, akikkel nem csak képzésen jó együtt lenni, amint számos családi összejövetel példája bizonyítja. Nem véletlenül emlegetett nekem egy tanmesét, melynek rövidített lényege az, hogy azt kapod, amit te meg akarsz látni a világban – igaz ez eseményekre, emberi hozzáállásokra egyaránt. Neki most ez jutott, nem először. S bizonyára nem véletlenül…
Esszenciák
Végül engedtessék meg a szerzőnek, hogy a fenitek alapján néhány tanulságot levonjon, hátha segít valaki(k)nek ez az esszencia:
1. A rendszeres munkának eredménye van – előbb vagy utóbb.
2. Mutass példát folyamatosan és a többiek követni fognak.
3. Ha égő vágy van a cél mögött, biztosan teljesül.
4. Nem akkor kapod feltétlenül, mikor adod, s nem biztos, hogy ugyanonnan.
5. Havi egy belépő négyszáz új ponttal nem lehet igazi kihívás egy tudatosan dolgozó vezető számára.
6. Csapattal együtt mindig könnyebb…
