Antioxidánsok. Hajlamosak vagyunk „lapozni” egyet gondolatban e szó láttán, mert „erről már úgyis sokat hallottunk”, meg persze, hogy tudjuk, miért fontos. Valóban tudjuk? És fontosságának megfelelően vesszük magunkhoz? Egyáltalán: sejtjük, hogyan, miből és mennyiszer? A következőkben dr. Jekő József, a Nyíregyházi Főiskola Agrár és Molekuláris Kutató és Szolgáltató Intézetének intézetigazgatója oszt meg velünk néhány alapvető tudásmorzsát a témában. Abszolút hiteles személyiség a szakmában a főiskolai professzor, aki vegyészként végzett, majd a híres tiszavasvári Alkaloidában dolgozott, gyógyszereket kutatott és vizsgált. A Debreceni Egyetem után pedig véglegesen jó évtizede tette le a voksot a nyíregyházi intézmény mellett, mert ott adottak a körülmények a magas szintű kutatómunkához.
Jó alapanyagok és körülmények
Dr. Jekő József ugyanis a gyógyszerekről „átnyergelt” az étrend-kiegészítőkre, funkcionális élelmiszerekre. Ám mielőtt azt hinnénk, hogy a „mérgekről” a „természetesre” váltott, sietve megjegyzi, hogy az orvosságok is növényekből, állatokból származó természetes hatóanyagokból készülnek legalább felerészben. Azonban meglátta a lehetőséget bioanalitikusként a régióban termesztett magas tápértékű és hatóanyag-tartalmú zöldségekben és gyümölcsökben a sütőtöktől a meggyig, s a feltételek is magas szintűek. Az intézetben ugyanis mindhárom fontos terület (a funkcionális élelmiszerek kutatása, az analízis, termékfejlesztés, és a biológiai vizsgálat) feltételrendszere egyaránt adott. Így egyedülálló módon magas szinten tud foglalkozni az antioxidánsokkal is, végigkövetve a folyamatot, hogy mi lesz, lehet belőle termék formájában, s vajon hogyan hat majd az emberre.
Miért fontos?
Maradjunk is a fő témánál, melynek értelmezése alapvető a továbblépéshez. Az antioxidánsok szerepe felbecsülhetetlen a szervezet védekező rendszerében. Az egyik legfontosabb tulajdonságuk az úgynevezett szabadgyökök kordában tartása. Mert azok bizony folyamatosan keletkeznek tömegesen az emberben, ezáltal oxidatív stresszt okozva. Ma már tudományosan alátámasztott tény, hogy a bennünk lévő antioxidánsok mennyisége és a különböző betegségek között releváns a kapcsolat. Magyarán: nincs olyan rosszul működő szerv, vagy kialakuló probléma, amely ne lenne valamilyen szinten visszavezethető az antioxidánsok hiányára.
Vitaminok, flavonoidok
S most lássuk, mi minden nevezhető antioxidánsnak, a teljesség igénye nélkül! Közismert, hogy a vitaminok nagy része ilyen hatással bír, s az is, hogy ebből bőséggel találunk olyat, amit nem képes előállítani a szervezetünk (szemben néhány „szerencsés” állattal). Nincs mese: kívülről kell bevinni. S itt vannak az egyre többet emlegetett flavonoidok is. Ha azt mondjuk, hogy esetükben olyan polifenol vegyületcsaládról beszélünk, melyek többgyűrűs-rendszerűek, oldalláncokkal, nem jutunk közelebb laikusként a lényeghez. De ha azt mondjuk, hogy olyan erős antioxidánsok, amelyeket a sötét színű, bogyós gyümölcsök tartalmaznak leginkább, mindjárt egyértelműbb a helyzet.
A helyes étrend lenne az elsődleges
A professzor megjegyzi: a helyes étrend lenne a legmegfelelőbb ez esetben is, ám ritka, aki tudatosan és megfelelő mennyiségben fogyaszt nyers zöldséget és gyümölcsöt, ráadásul változatosan. Hozzá kell tenni: ez a mérsékelt égövünkön a téli időszakban elég nehéz feladat. S az is, hogy eleget együnk mindezekből. Régóta tudott, vizsgálatokkal alátámasztott tény ugyanis, hogy a termőföld ásványi-anyag tartalma jelentősen lecsökkent az ötvenes-hatvanas évekhez képest, így a belőle kinövő növényeké is… Így aztán valóban jó szívvel javasolja a kiváló minőségű táplálék-kiegészítőket, melyek elnevezése a fentiek alapján kap igazán értelmet.
Az étrend-kiegészítők előnyei
Van egy óriási előnyük azon túl, hogy szükséges dolgokat pótolnak: egyszerre több hatóanyag is lehet bennük, mint egy általában egy fontos összetevőre kihegyezett gyógyszer esetében. Ráadásul akár többféle zöldséget-gyümölcsöt is tartalmazhatnak, így azok szinergikus (összeadódó) hatása miatt még jobb szolgálatot tehetnek. Így nem csak egyfajta molekulacsoport hasznosul. S megvan az a fontos tulajdonságuk, hogy egy kiváló termék esetében a szervezet élelmiszerként ismeri fel őket, s úgy tesz a felbontásuknál, beépítésüknél, mintha a zöldséget fogyasztaná az ember.
Ha hiányzik, baj lehet…
Mi van, ha nincs megfelelő bevitel? Fentebb már utaltunk rá a betegségek kapcsán, most nézzük picit részletesebben. Ha nincs elég antioxidáns, akkor erőteljesebb a káros (egy idő után: kórós…) szabadgyökök romboló hatása. Tönkreteszik a sejtmembránt, rossz mutációkra kényszerítik azokat, és a sejtek energiatermelő képességét is megakadályozzák. S mivel alapvetően sejtekből áll minden szervünk, így az egész ember is, el lehet képzelni a következményeket…
Eleget, de ne többet
Dr. Jekő József azt mondja: ezek ugyan nagyobb mennyiségben sem árthatnak általában, de nem szabad bevinni az előírt dózisnál többet étrend-kiegészítőkből sem. Van egy úgynevezett biohasznosulási tényező, mely megmutatja a maximális koncentráció mértékét. Ha ettől többel próbálkozunk, legfeljebb pazarolunk, mert a fölösleg (jobb esetben) kiürül, s nem hasznosul. S szögezzük le még egyszer: szerinte a szervezet komplex védelme a legfontosabb. A vitaminok, flavonoidok mellett ne felejtkezzünk el a mikroelemekről, ásványokról, enzimekről sem, és hosszan sorolhatnánk.
Gazdagok vagyunk!
Végül vegyük át a szót a professzor úrtól, rápillantva a Biocom termékpalettájára. A flavonoidoknál kézenfekvőnek tűnik a megoldás. Flavonoid Komplex! A kellemes ízű, hazai gyártású ital különlegesen magas TAS értékkel rendelkezik (Totál Antioxidáns Sátusz). Ugye, máris a témánál vagyunk… S a hírek szerint a közeljövőben egy külföldi koncentrátum is erősíti majd ezt a szegmenset. A vitaminok esetében is széles a paletta, a C-vitamin finom (italporos) és könnyen beszedhető, kapszulás változatban is elérhető, s a D-vitamin is megtalálható önállóan, de a korall kalcium részeként is. S ez még nem minden: érkezik a B új verziója; a sor folytatása, a böngészés egyszerűbb a webshop oldalon. Egyet még mindenképpen emeljünk ki (professzor úr tanácsára is): az algát, mely sokezernyi bioaktív anyagot tartalmaz. Az Immun Supreme tehát alapvetően kiváló megoldás lehet számos problémára, s a hiányosságok megszüntetésére. Bővebb információkért pedig érdemes ellátogatni akár a következő Biocom képzésre, ahol személyesen lehet találkozni olyanokkal, akik tapasztalati szinten tudnak mesélni az előnyökről, s a folyamatosan bővülő listáról…