Kezdőoldal Ágak Tóthné Molnár Ibolya és Tóth István Ezüst Hálózatvezetők lettek a Csordás-ágon

Tóthné Molnár Ibolya és Tóth István Ezüst Hálózatvezetők lettek a Csordás-ágon

Tóthné Molnár Ibolya és Tóth István Ezüst Hálózatvezetők a Csordás-ágban


Tóthné Molnár Ibolya 2016. szeptemberében csatlakozott a Biocomhoz, mint termékfogyasztó, hiszen a Reg-Enor őt is behozta a rendszerbe, mint oly sok fogyni vágyót. Kezdetben csak a fogyás érdekelte, az üzleti részével nem szeretett volna foglalkozni. Csordás Anikó – későbbi szponzora – az idő tájt sokat járt Mosonmagyaróvárra törzsasztalokat tartani, ahol sokat beszélgettek a termékekről és szó esett az üzletről is. Így indult egy szép karrier a Csordás-ágon (feljebb tekintve a Sinka-, még feljebb a Kónya-ágon), ahol természetesen – mint azt a címben is jeleztük – a férjével, Tóth Istvánnal alkotnak maradandót a Biocomban, az ország északnyugati csücskében. Az Ezüst HV szintig vezető útról most Ibolya mesél, melyből kiderül, egyáltalán nem lehetetlen küldetés, hogy családtagok is az üzleti partnereinkké, sőt, vezetőinkké váljanak…

HV szint, „csak” beszélgetésekből
Egyre több embernek mondtam el a Biocom adta lehetőségeket, sokat csatlakoztak is hozzám, de ők is csak a terméket látták, mint én. Abban az időben még én sem tudtam elképzelni, hogy lehet ebből egy komoly megélhetési forrás. Közben egyre magasabb összeg lett a jutalékértesítőmben és egyre komolyabban érdekelt az üzlet is. Aztán 6 hónap alatt munkatársak nélkül elértem a hálózatvezetői szintet.

A férjem Egerszalókon kapta meg az útravalót
Férjem, István ugyan még 2016 év végén regisztrált a rendszerbe, de csendben nézte, hogy jönnek a sikereim és a jutalékom is. Egy egerszalóki Kulcsember-képzésen történt meg nála a fordulat. Gyorsan megértette az üzletépítés lényegét és innentől kezdve nagy hangsúlyt fektettünk a szervezésre.

Szervezkedni kezdtünk
Közösen elkezdtünk Életmód Esteket, Mini Startokat szervezni, így egyre többen csatlakoztak hozzánk. Szépen bővült a csapat. Olyan munkatársak jöttek, akiknek már megmutattuk a Biocom Életmódban rejlő lehetőségeket. Egy-egy emberrel mindig mi is újabb lendületet kaptunk, felpörögtünk.

Sokszor nyertek serleget a Csordás-ágon, ahol 2019-ben az Év Hálózatépítői is lettek

Az első versenygyőzelem, vezetővé válással
2018-ban a cég által meghirdetett nyári versenyen elindult a férjem is. Közös munkánk eredményeként ő is a győztesek közt volt! A győzelem után szeptemberben ő lett az első hálózatvezetőm. Csodás érzés, nagy boldogság volt. Külön öröm számomra, hogy csapaton belül mennyire működik a másolódás. Az azóta eltelt két évben mindig volt versenygyőztes a csapatunkból, és velük együtt újból átélhetjük azt a sok elismerést és megbecsülést, amit mi is kaptunk győztesként.

Az ágvezető-szponzorral, Csordás Anikóval együtt örülnek az egyik sikernek

Közösek a céljaink
Istvánra nagyon büszke vagyok, nagyon jó tanító, előadó, aki jól tudja motiválni a munkatársainkat. Azóta is közösek a céljaink és együtt építjük a hálózatunkat. Csodálatos érzés még a mai napig is, hogy ez egy olyan világ, ahol elismerik a munkánkat.

Ez láthatóan egy nyári eredmény elismerése…

Kitűnő csapatunk lett
A sok befektetett munka és szervezés meghozta gyümölcsét, megtaláltak és rátaláltunk olyan emberekre, akik a lelkesedésükkel, pozitív hozzáállásukkal erősítik csapatunkat. Olyan munkatársak csatlakoztak hozzánk, akiknek határozott céljaik vannak és fontossá vált a biztonság is, amit a Biocom kínál. Kiemelt fontosságú számunkra a csapatépítés, ezért sok közös programot, kertipartit szerveztünk, ahol még jobban összekovácsolódhatott a csapatunk.

A Tóth-csapat egy része

Újabb családtag aktivizálódott
Közben a lányom is kedvet kapott a Biocom életmódhoz. Van 2 kicsi gyermekük, így a vitaminok tesztelve vannak és náluk is megvalósult boltcsere program. Amióta használják a gyermekvitaminokat, azóta az oviból nem hiányoztak a gyerekek betegség miatt. Sok anyukának tudja ajánlani, így szépen bővül az alatta levő csapat is. Ez év augusztusában elérte a hálózatvezető szintet és ezáltal Ezüst Hálózatvezető lettem. Nagyon büszke vagyok rá is, hogy a gyermekek és a munkája melletti sikeres tudott lenni!

Jókedvű csapatszelfi, a középpontban Ibolyával

Az Év Hálózatvezetői
Kitartó munkánk eredményeként többször is elhozhattuk a Csordás kupát és 2019-ben mi lettünk az Év Hálózatvezetői a Csordás-ágon. 26 ezer pontos csapatunk van, 3 hálózatvezetőnk és 12 aktív munkatársunk.

Nagy fejlődés: szereplések
Ezalatt a 4 éves biocomos életem alatt óriási személyiségfejlődésen mentem át és még folyamatosan fejlődök, tanulok. Kevesen tudják, hogy mekkora utat kellet bejárnom, hogy ki merjek állni emberek elé előadást tartani. Tartottam már előadást nagyrendezvényeken is és egy kétnapos Vecsési Kulcsember-képzésnek a háziasszonya is lehettem.

Köszönet Csordás Anikónak
Külön köszönöm Csordás Anikó Arany Hálózatvezető szponzoromnak a bizalmát, a tanításait, hogy végig hitt bennem és mindig számíthatok rá.

Mit kaptam ebben a 4 évben a Biocomtól?

  • Óriási hitet, hogy képes vagyok megvalósítani a céljaimat, álmaimat.
  • Anyagi biztonságot ebben a sokak számára bizonytalan helyzetben.
  • Csodálatos barátokat a munkatársaim személyében.
  • Rengeteg közös élményt a férjemmel, hiszen közös a célunk, hogy minél több embernek tudjunk jövőképet mutatni.

Dunai, hajózós kép a nyári verseny teljesítése után

Egy lajosmizsei pillanat, az idei versenyt teljesítők elismerésének helyszínén

Ez a kép is a Dunán készült, a céges verseny ajándékaként

Gyakran adódik alkalom náluk az ünneplésre

A személyiségfejlődés egyik fontos állomása: itt éppen Vecsésen tart előadást Ibolya

Lassan megszokott pillanat: közönség előtt a Biocomban

Ezeket olvastad már?