Kezdőoldal Ágak Tedd jobbá mások életét – minden tanítás ezt sugallta a felvidéki Pálfi-Kis-ág újabb Sikernapján

Tedd jobbá mások életét – minden tanítás ezt sugallta a felvidéki Pálfi-Kis-ág újabb Sikernapján

Pálfi Katika és Kis Gergely serleggel gratulált a hónap legjobbjának, Czékus Mónikának


Többször is elhangzott a címben idézett mondat a Pálfi-Kis-ág novemberi Sikernapján, a nagymegyeri Plauter kúriában, ahol érzések kavalkádja szőtte át a termet. A november 6-i, szlovákiai képzésen ugyanis hol örömkönnyek, hol mély gondolatok söpörtek végig a változásra vágyó közönségen. A délután talpraesett házigazdája Monka Éva hálózatvezető volt, a
beszámoló készítője Simonics Éva Arany Hálózatvezető.

A szlovákiai képzés lelkes résztvevői

Monka Éva talpraesett háziasszony volt

Kis Veronika HV csapatával és a vendégelőadókkal

Deák Katalin HV ajándéktippeket is adott


A víz is a program része
A Biocom Életmódprogramot Deák KatalinKis Veronika hálózatvezetője – mutatta be, aki szerint olyan életet élhetsz ennek segítségével, amilyenről semmilyen iskolában nem tanítanak. Kati szíve csücske a vízzel kapcsolatos programunk, amit mindenkinek ismernie kell. Remek és hasznos ajándéktippeket is kaptunk tőle a közelgő ünnepekhez.

Czékus Mónika HV előadása


Czékus Mónikáé a serleg egy hónapra
A hasznos tapasztalatok után a hálózatvezetők elismerték a szintet lépett munkatársaikat, mert ez az a hely, ahol mindenkit megbecsülnek. A Pálfi-Kis-ág októberi serlegét Czékus Mónika HV kapta, aki ezután az eddigi Biocomos életútját mesélte el nekünk.

Hanák Márta, Monka Éva, Nagy Andrea és Czékus Mónika

„Csináljátok, megéri!”
Mónika elmondása szerint, mert nagyot álmodni, elhitte szponzorai (Pálfi Katika és Kis Gergely) segítségével, hogy többre is képes. Nagyon hálás a döntéseiért, a kitartásáért, a csapatáért, hisz a plusz jövedelem nála egy tágas, új lakást, és egy autót eredményezett. Őszinte vallomása könnyet csalt nemcsak az ő szemébe, a miénkbe is, hisz jómagam is részese voltam a Biocomos útjának.  Ahogy fogalmazott: „Ne hagyjátok abba, csak csináljátok, megéri!”

Nagy Andrea nagy döntés hozott: a felső polcra teszi a Biocomot

Kis Gergely gratulál Nagy Andreának és Zoltánnak


Nagy Andrea: Döntés, cselekvés, kitartás
A következő sikertörténetet Nagy Andreától (Simonics Éva HV-ja) hallhattuk, aki párjával, Zoltánnal építi az életüket, a vállalkozásukat. Két kisfiú szülei – 3 és 8 évesek –, mindig történik náluk valami oldandó, mégis mindig megoldásokban gondolkodnak. Andi elmondta, hogy az elején a szponzor bízik benned, biztat, majd magad is mindent megteszel, hogy egyre jobbá válj. Minden és mindenki számít. „Ne hagyd, hogy az álmaid csak álmok maradjanak!” Andi nagy döntést hozott, szeptembertől főállású hálózatépítő, így a Biocomot a legfelsőbb polcra tette, és nem akarja többé másnak eladni az idejét. Szívből gratulálok a szabad élethez és szárnyalást kívánok nekik!

Marczy Gabriella, Arany HV vendégelőadóként mutatta az utat

Marczy Gabriella: Add tovább!
Ezután következett a vendégelőadónk, Marczy Gabriella Arany Hálózatvezető a Tóth-Wolford-ágról, akinek jelenléte pozitív energiát adott, óriási erőt sugárzott. Párjával, Péterrel érkezett, aki szintén mikrofont ragadott, és segített rávilágítani arra, hogyan lehet segítségére a párjának ebben a hivatásában úgy, hogy közben együtt fejlődnek. Péter szerint működő termékekkel megy az üzlet.

Az ágvezetők a vendégekkel

Tiszta szándék, alázat
Pár (számomra) hasznos gondolat a sok közül Gabitól:

  • Ahhoz, hogy elérd az eget, el kell hagynod a földet.
  • Nagy üzleted csak tiszta szándékkal és alázattal lesz.
  • Láss másként, nem szabad félni!
  • Add tovább, amit elértél, amit megcsináltál!

Nagyon hálásak vagyunk a tanításukért.

A csoda részesei vagyunk
A nap végére ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem: hálás vagyok, hogy a csoda részesei lehetünk a csapatommal együtt, tudom, hogy bármire képesek vagyunk, ha az add tovább mozgalmat  még nagyon sok emberhez eljuttatjuk, mert mutatjuk az utat és reményt viszünk sok család életébe.

Marczy Gabi és párja, Péter a köszönetnyilvánítás közepette

Péter útmutatása

A szintlépők elismerése

Gratuláció Vida Melindának a szintlépésért

Tapasztalatok is elhangzottak

Simonics Éva és csapata

Ezeket olvastad már?