Kezdőoldal Ágak Évzáró Sikernap a Felvidéken és évértékelés Pálfi Katalintól: „Csodálatos esztendő volt”!

Évzáró Sikernap a Felvidéken és évértékelés Pálfi Katalintól: „Csodálatos esztendő volt”!

Ezzel a képpel kívánnak boldog és sikeres esztendőt mindenkinek a felvidéki vezetők!


Az Évzáró Sikernapot december 1.-jén tartotta a Beta-ág részeként működő felvidéki csapat, a jól megszokott és megszeretett pati wellness szállodában, Szlovákiában. Ünnepi hangulat várta a közönséget, hiszen az évet búcsúztatták, ugyanakkor kellő inspirációt kaptak a következő évhez. 5 éve a csapat egyik Arany Hálózatvezetője, Pálfi Katika is egy hasonló évzárón ült a hátsó sorban, akkor még kezdőként, tele érzésekkel, vágyakkal, ma pedig 130 csillogó szempárral nézhetett szembe a színpadról, a saját rendezvényükön, a nap háziasszonyaként. Ez az érzés igazából leírhatatlan – amit olvashatunk, az a nap összefoglalóján túl a csapat egyik meghatározó vezetőjének az évértékelése, kiegészítve a visszajelzésekkel. Azt már előre jelezhetjük: bár üzletről van szó, a szeretet és a hála tartja össze a csapatot…

A teljes, felvidéki csapatot segítő ágvezetés látható ezen a budapesti évzárón készült képen. Balról: Ferenczy László, Szász Laura, Vass Oszkár, Vass Szombatfalvi Zsuzsanna, Beta Kádár Tünde, Beta Kolos – a szlovákiai Arany HV-páros, Pálfi Katika és Kis Gergő társaságában.

A teljes ág munkáját meghatározzák a vezetők


Kiváltság ide tartozni
A teremben csend, figyelem, a szívekben nyitottság… Jó érzés ezt átélni. Értéket képviselünk, amelyre sokaknak szüksége van. Az egész munkásságunk arról szól, hogy az emberek életébe tudjunk vinni valami pozitívat. Egy ilyen közösséghez tartozni kiváltság!

Szakértő mondatok segítettek
Az évzárón volt szó egészségvédelemről, egy nagyszerű szakember tudásából, Losonczi Boglárka természetgyógyásztól. Köszönjük szakértelmét, kedvességét, hogy megtisztelte rendezvényünket, és olyan információkkal látott el bennünket, amely arra sarkallja a közönséget, hogy szükség van mindannyiunk munkájára. A cégünk, a termékeink kiválóak, nagyon magas minőségűek, és elégedettek vele az emberek. Tudunk segíteni!

Legfelső polcon a Biocom
Volt szó üzleti sikerekről 3 nagyszerű vezetőtől, akik abba nyújtottak bepillantást, hogy miért választották a Biocomot „munkahelyüknek”. Nagyszerűen érzik itt magukat és sikeres, főállású üzletépítőkké váltak. Büszke vagyok Rátok: Varga Juhász Laura, Herczeg Bianka és Nagy Richárd. További kiemelkedő sikereket kívánok Nektek!

Vangel Mónika is jó úton jár csapatával, most övék lett a havi serleg

Résztvevői csúcs: több, mint 130-an egy felvidéki Sikernapon!


Ágvezetői útmutatás
Ágvezetőink, Vass Zsuzsanna és Vass Oszkár is megtisztelték az évzáró ünnepségünket (a Beta-ág a még nagyobb Vass-ág része), beavatva bennünket a sikeres munkamódszerekbe, jó üzleti hozzáállásba, valamint a terembe varázslatot hozó érzésekbe. Köszönjük szépen, emlékezetes marad a jelenlétetek, hálásak vagyunk!

Fogyiverseny volt – és lesz!
Csapatunk 2019. évi nagy, őszi fogyiversenyét ünnepélyes keretek között is kiértékeltük. Nagyon szép eredmények születtek. Gratulálunk minden résztvevőnek a kitartásáért, a jó hozzáállásáért! Mindannyian nyertesek, hiszen a csinosabb külső mellett egészségesebb szervezetet kaptak a 3 hónapos verseny alatt. Szívből gratulálunk a nyerteseknek, a 2. és 3. helyezetteknek is, akiket szponzoraik ismertek el ajándékokkal. Az 1. helyezett, Kiss Beáta pedig az abszolút győztese a versenynek, 870 Euró készpénzt vitt haza családjának. Az öröm nagy volt, szeretettel gratulálunk mindenkinek! 2020. január 6.-án újra indul az évindító nagy fogyiverseny, várjuk a lelkes jelentkezőket, hiszen ne feledd, akár Te is megnyerheted.

Népszerű volt a fogyiverseny

A nagyméretű ruha már a múlté egy sikeres, teljes életmódváltással járó Reg-Enor kúra után…


Csémi Lajos most a győztes
A felvidéki ágverseny nyereményét, 100 Eurót, Csémi Lajos, 5. szintű munkatárs vihette haza. Szívből gratulálunk a teljesítményéhez!

Vangel Mónikáék voltak a legkiemelkedőbbek
A Felvidéki serleget pedig a hónap legkiemelkedőbb Hálózatvezetője vihette haza, ezúttal Vangel Mónika és lendületes csapata, + 1158,3 pontos fejlődéssel. Szívből gratulálunk!

Értékes vezetők társaságában
A nap végén pedig színpadra szólítottam azokat az elkötelezett, csodálatos vezetőket, akikkel 2019-ben együtt dolgoztunk. Elismertem egész éves példaértékű munkájukat. 2019 igazán csodálatos év volt a felvidéki csapatban! Rengeteg élmény fűz össze szeretett munkatársainkkal. Az együttgondolkodás, az összhang, ami közöttünk van, igazán nagy érték. Hálásak vagyunk értetek! Egész évünket körüljárta a szeretet, az összetartozás, az őszinte, mély barátságok, és egy közös, nemes cél. Mert egy az utunk, egy irányba haladunk. Ez a közösség erőt és melegséget ad. Jó ide tartozni, és büszke vagyok arra, hogy párommal, Kis Gergellyel veletek dolgozhatunk együtt, kedves munkatársaink. Annyi szeretetet kapunk Tőletek… Mindegyikőtök értékes ember, és köszönjük, hogy velünk együtt haladtok. Kívánjuk számotokra a legnagyobb sikereket, áldást, szeretetet és szárnyalást a 2020-as évre!

Köszönet érte!
Köszönettel tartozunk kedves vezetőinknek, akik mutatják az utat, akik tanítanak. Akik inspirálnak arra, hogy minél jobbat hozzunk ki magunkból. Felnézünk Rátok, és hálásak vagyunk.

A kép főszereplője Fazekas Gizike (jobbról), aki Barna Gizikével (balról) együtt elindította a sikeres folyamatot annak idején Szlovákiában


Köszönet a kedves Gizikéknek!
Az évzáró ünnepségünket pezsgős koccintással zártuk. A teremben nyüzsgés, szeretet, ünnep…. bennem elégedettség, hála. Méltón búcsúzattuk a 2019-es évet. Köszönöm mindenki elkötelezett, segítőkész munkáját. 2 csodálatos hölgyet pedig kiemelek, hiszen az ő hitük bennünk nagyon sokat jelent számunkra. Akik 10 éve elindították a felvidéki csapatot, és rá pár évére megérkeztünk mi is az üzletbe, hála az ő kitartásukért. Drága Felső Vezetőink, kedves Fazekas Gizike és Barna Gizike köszönünk mindent Nektek! Büszkék vagyunk Rátok!

Losonczi Bogi is hozzátette a magáét előadásával az eddigi legnívósabb Sikernaphoz

A felvidéki Arany HV páros, akik a rendezvényeket szervezik, a magyarországi ágvezető-házaspárral


Csodákat 2020-ra!
Kívánok a következő évre bőséget mindenből, hiszen a hit bárhová el tud Téged vinni, csak „hidd, vágyd és tedd a csodát!” (Ferenczy László) Csodákkal teli 2020-as évet kívánok Mindenkinek!

Szervez, levezet, cikket ír, s az egész csapat sikeréért dolgozik: Pálfi Katika Arany HV

Pár visszajelzés a felvidéki vezetőktől:

Veronika Kisova: Jó ide tartozni!
A tegnapi nap érzéseinek kavalkádja: élet, öröm, büszkeség, boldogság, jó ide tartozni, mindenkit szeretek, jóság áramlik felém… még ezek hatása alatt állok. Csodás nap volt, köszönöm.

Pálfi József: Fantasztikus élmény volt!
Hálásan köszönöm a munkatársaim nevében is! Fantasztikus élményekben volt részem! Köszönöm az elismeréseket! Nagyon boldog vagyok hogy ide tartozhatom!

Bianka Herczegová: Szeretek itt lenni
Nekem a tegnapi nap a szavaim elvesztését jelentette, de tényleg! Ahogy Katika profin levezetted a napot – minden elismerésem, amilyen előadások voltak –, nagy színvonal, amilyen bejelentések történtek – hűha, a fogyiverseny –, boldogság, büszkén vállalom továbbra is, hogy ebbe a csapatba tartozom. Szeretek itt lenni. Köszönöm az élményt, a kedvenc Sikernapjaim egyike lett!

Barbara Balážová: Csodás volt!
A tegnapi délután csodás volt, köszönjük hogy ott lehettünk és együtt zárhattuk az évet! A szervezés és az egész délután fantasztikus volt!

Varga Juhász Laura: Nagyon tetszett
Szuper nap volt, köszönjük szépen. Nekünk és csapatomnak is nagyon tetszett. Szuperek voltatok, Katika!

Andrea Sagan Vicena: Kitűnő szervezés
A tegnapi nap nagyon jóra sikeredett. Kitűnően megszerveztétek, gördülékenyen haladt minden. Ha a következő év is ilyenre sikeredik, mint ez az évzáró, akkor mindnyájan elégedettek leszünk. Hála és köszönet érte!

Zoltan Nagy: Büszkék vagyunk
Fantasztikus szervezés, hatalmas eredmények és óriási sikerek. Mindez örömteli, pozitív hangulatba csomagolva. Büszkék vagyunk rátok, vezetőink!

Czékus Mónika: Az álmik valóra válnak
Csodálatos Évzáró Felvidéken. Drága Katika, megálmodtad, és az álmok valóra válnak. 130 ember ott volt… Köszönjük a fantasztikus, precíz szervezést, ahogy levezényelted a napot. Profi voltál és gyönyörű. A legjobb helyen vagyunk. Köszönet és hála mindenért!

Richard Nagy: Imádtam minden pillanatát
Szuperül sikerült ez a nap, imádtam minden pillanatát. A díszítés, az előadások, a megszervezés, a jó hangulat, minden TOP volt. Nekem a kedvenc sikernapom volt!

Vangel Mónika: Hitelesek vagyunk
Drága aranyaink, mindig nagyon jó és profi a sikernap, de ennek különleges hangulata volt, ahogy beléptem. Az a rengeteg szék, mindenki gyönyörű… Úgy érzem, hitelesek vagyunk, méltón képviseljük a céget.

Eva Simonics: Színes program, profi szervezés
Az évzárót nagyon vártam és csodálatosra sikeredett. A szervezés profi volt, a program színes volt, a csapat is odatette magát, hisz 130 voltunk! Izzott a sok jó energia a teremben. Fogyinyertes, igaz, csak egy ember lehetett, de mindenki nyert, aki jelen volt, mert csapatunkban összetartás, szeretet és becsület van. Ágvezetőinknek is, nektek is HÁLA. Drága Katika és Geri! Valami csodásat alkottatok nekünk tegnap. Nagy példák vagytok! Köszönöm és hálás vagyok!

           

 

 

 

 

 

 

 

Ezeket olvastad már?