Kezdőoldal Ágak Születésnapos Sikernap-sorozat: egy év, másfél tucat rendezvény a Felvidéken

Születésnapos Sikernap-sorozat: egy év, másfél tucat rendezvény a Felvidéken

Kis Gergely, Pálfi Katika, Simonics Éva, Ferenczy László és Vangel Mónika, avagy felvidéki vezetők társaságában a felsőbb ágvezető

– Egy évvel ezelőtt, amikor még csak egy tucat ember ült ott, hittem Pálfi Katikának, hogy „leszünk mi még nagyon sokan”. Már akkor elképzeltem, és most át is élhettem, ahogy tömeg vár az ajtóban és több mint 100-an vagyunk! – így fogalmaz Vangel Mónika, a Vass-Beta-ág szlovákiai csapatának egyik HV-ja. A beszámolót készítő (egyben az eseményen elő is adó) felvidéki vezető hozzátette: simogatta lelkét a sok ember látványa, de ő már a kezdeteknél tudta, hogy ez így lesz, hiszen amit a Pálfi-Kis páros, a felvidéki ágrész Arany HV vezetői a fejükbe vesznek, az mindig megvalósult. S most nézzük, hogyan zajlott a nem jubileumi, de évfordulós, sorrendben a 18. rendezvény a határ túloldalán lévő Paton (Patince, Patfürdő).

Nagy öröm, amikor családtag követ az úton…


Lendületes, frappáns moderálás
Nem csak Budapesten, itt Paton is tökéletes, lendületes és minden helyzetre frappánsan reagáló háziasszony volt ismét Simonics Éva Ezüst Hálózatvezető(m)! Büszke vagyok rá!

Pálfi József mérföldkőhöz érkezett

Biocom Életmódprogram
Rengeteg új ember ült ott, így igazán izgalmas feladat volt bemutatnom a Biocom céget a nap elején. Örömmel tettem!

Kedvenc termékeink
Hálás és lelkes emberek csapata lepte el a képzeletbeli színpadot. Mindenki bemutatta a számára legkedvesebb termékét. Ettől is hiteles számomra a cég, hogy hús-vér emberek mondják el őszintén tapasztalataikat.

Ferenczy László előadása most is felemelte a hallgatóságot

Nyári verseny
Kis Gergely Arany Hálózatvezetőnk, egy hiteles üzletember, versenyre invitált minket. A Nyári verseny fortélyait mondta el nekünk, és felhívta a figyelmet, hogy dinamikus munkamódszerrel, mélységépítéssel feljuthatunk a Győztesek Hajójára! Én ott akarok lenni! És te?

Szintelismerések
Újra rengeteg 2., 3., 4., 5. szintlépővel büszkélkedhetünk, de ez nem csoda, hisz 2019 a mi évünk!

6-os szintűekkel is gyarapodtunk:
– Csorba Nóra és párja, Csorba István, szponzora: Simonics Éva,
– Bödők Martina, szponzora: Simonics Éva,
– Varga Juhász Laura, szponzora: Vicena Andrea.

A csapat állandó fotósa, Nagy Andrea a párjával

7-es szint: Pálfi József
Pálfi József szavait idézve „nagyon  hosszú út áll mögöttem, de sikerült célba érnem”. Elérzékenyülve mondott köszönetet szponzorának (testvérének), Pálfi Katalinnak, és családjának a türelmükért. Szemünk láttára lett üzletember egy fiúból, és ezt Ferenczy László is többször kiemelte, és nagyra méltatta József kitartását! Katika büszkesége is végtelen. Gratulálunk neked, és sok sikert az álmaid eléréséhez!

Csorba Nóra az ágverseny győztese
A felvidéki ágverseny 100 eurója ismét gazdára talált: Csorba Nóra és férje vehették át. Szívből gratulálunk!

Viczena Andreáé a kupa
Viczena Andrea a csodálatos Felvidéki kupával térhetett haza. Megérdemelten, hiszen közel 3000 pont növekedés volt a csapatában! Gratulálunk!

A nap fénypontja
Kétségtelenül a nap fénypontjához értünk, amikor is felsőbb ágvezetőnk, Ferenczy László kezébe került a mikrofon. Szinte a légy zümmögését is lehetett hallani, hiszen újra elhozta a maga varázsát, és mérhetetlen tudását! Síri csend… mintha egyedül ülnék a hatalmas teremben… Ezt nem lehet szavakkal leírni, át kell élni! Fantasztikus előadást hallhattunk ismét tőle, részben a krónikus betegségek kapcsán. Hálás köszönet Laci, és nem feledjük… „A Földnek nincs ránk szüksége, nekünk van szükségünk a Földre…”

Ez volt röviden 2019. április 14-én, Felvidéken. Sokan vagyunk, többen leszünk! „Isten, áldd meg a magyart!”.

Csorba Nóra és István előadása

Az Egészségkönyv szerzője dedikál

Simonics Éva köszönte hálásan Ferenczy László előadását az egész csapat nevében

Pálfi Katika és Kis Gergely a csapatuk azon részével, aki a vezetővé válás útján vannak

Kis Vera, a csapat állandó segítője

Családi ünnepség… (Pálfi József elismerése a Sikernapon)

Ők osztották meg terméktapasztalataikat

Vangel Mónika előadást is tartott

Vicena Andrea vihette haza egy hónapra a Felvidék Kupát

Ezeket olvastad már?