Kezdőoldal Ágak Szembesít, álmodni és tervezni tanít, valamint cselekvésre sarkall Vecsés

Szembesít, álmodni és tervezni tanít, valamint cselekvésre sarkall Vecsés

A képzésen résztvevők arcáról leolvasható, hogy mit gondolnak a vezetőképzőről...

A képzésen résztvevők arcáról leolvasható, hogy mit gondolnak a vezetőképzőről…

Ha egy rövid bevezetőben azt írnánk: fantasztikus a Ferenczy-, Kónya- és Vass-ágak által közösen szervezett Vecsési Vezetőképző, elnagyolnánk a lényeget. Persze hogy az, mindig az, különben nem is „üzemelne” telt házzal! Ez esetben például, április közepén, rég túlhaladva a legfeljebb 70-80 fősre tervezett létszámot, már 106 fővel… A lényeg azonban az, hogy az a tartalmas két nap hogyan csapódik le a résztvevőkben, illetve milyen cselekvésekre készteti őket. Éppen azért nem arról írunk most hosszan, hogy mit mondott a nívós előadói csapat: Ferenczy László életmódtréner, ágvezető, Vass Oszkár ágvezető, Kónya György ágvezető, Beta Kádár Tünde ágvezető, Kis Gergely és Pálfi Katalin Ezüst Hálózatvezetők, Kerekes Balázs Ezüst HV, Kovács Zoltán hálózatalapító. Hanem arról, a Vass-ágon dolgozó Pálfi Katalin – Kis Gergely felvidéki vezetőpáros csapatának visszajelzései segítségével, hogy mit adott nekik a vezetőképző. Azaz, Vecsés, amely lassan fogalommá nemesül a hálózat ezen részében…

Óriási az érdeklődés a Vecsési Vezetőképző iránt!

Óriási az érdeklődés a Vecsési Vezetőképző iránt!

Simonics Éva, hálózatvezető: Nekem Vecséssel kezdődött a Biocom!
Ajándék volt számomra a vecsési 2 nap Gergelyéktől, nagyon-nagyon köszönöm, hálás vagyok érte Nektek. J Januárban voltam Vecsésen először, számomra ott kezdődött a Biocom MLM, mert a hónap végére 4000 pontom lett. Feltöltődés agyilag, szellemileg, üzletileg. Mindig segít összerakni a hiányzó szemeket a fejemben. Csak pozitívan hat rám. Ki kell próbálni mindenkinek!

Simonics Anna, 5-ös karrierszint: Lehetőség a változásra
Vecsés számomra egy hatalmas lehetőség és motiváció arra, hogy megtaláljam önmagam, és a célomat az életben. Kizárólag pozitív két nap, pozitív emberekkel. Aki változást szeretne az életében, annak nem szabad kihagyni! Köszönöm nektek, hogy ott lehettem, és a csapatotok tagja lehetek.

Németh Ferenc, 3-as: Sorsfordítás, inspirációval
Köszönöm, hogy részt vehettem Vecsésen a Csapattal. Nem kevés inspirációval tértem haza, hála azon embereknek, akik ezt a tisztességes életutat választva már letettek valamit az asztalra, és ezt önzetlenül, alázattal továbbadták, továbbadják nekünk. Ez a két nap sorsfordító volt számomra, sok mindent tanultam. Többek között, hogy lehetetlen nem létezik, és hogy mindenki egy egyszeri, megismételhetetlen csoda. Hálás vagyok a Jóistennek és Nektek az új ismerősökért, barátokért, poénos percekért (pl. az évekkel ezutáni életünk megbeszélése egymással). Mert ez Vecsés. Legalábbis számomra…

Czékus Mónika, hálózatvezető: Jó helyen vagyok!
Mivel januárban már átéltem két csodás napot Vecsésen, most, nagyobb csapattal már nagyon vártam. Tudtam, hogy feledhetetlen lesz ismét számomra. Köszönöm a sok tanítást, a boldog perceket. Tudom, hogy sokat kell még magamon dolgozni, de jó helyen vagyok. Hálás vagyok a nyereményért! Köszönöm, kedves HV-k.

Rapos Zsolt, 2-es: Közelebb került minden az élmények által
Köszönöm mindenkinek az együtt töltött hétvégét, egyebek mellett azt az érzést, hogy a legjobb helyen vagyok. Nagyon tartalmas volt, sok mindenre ráébresztett és bízom benne, hogy sok mindent hasznosítani tudok majd ebből a közeljövőben. Az ellátás fantasztikus volt, és örülök azoknak a beszélgetéseknek és élményeknek, amelyeknek a részese lehettem. A vezetők nagysága és embersége teljesen más közelségbe hozott nekem mindent.

Hajtman Erzsébet, 4-es: Máskor is megyek!
Nagyon jó volt Vecsés, ugyanazon a véleményen vagyok, mint Rapos Zsolt. Örülök, hogy ott voltam veletek, máskor is megyek!

Tóth Margaréta, Tóth Péter 5-ös: Hosszan tart a pozitív hatása
Számomra Vecsés életem egyik legjobb két napja volt. Még napokkal utána is a hatása alatt vagyok! Régen nem éreztem magam ennyire felszabadulva. Ennyi csodálatos és pozitív ember egy helyen, új emberek, új barátok, szuper vezetők, több nem is kell. Ez volt az első, de nem az utolsó, már alig várom a következőt!

Gerencséry Bea, 3-as: Köszönöm!
Első vecsési képzésem, nagyon jól éreztem magam a csapattal. Közös programok, szuper előadók. Köszönöm!

Szabolcs Andrea, 5-ös: Egy irányba tartunk
Az első vecsési vezetőképzőm rengeteg új információt, új látásmódot, tudást hozott. Továbbá megélhettem a valahova tartozás érzését, a felszabadultságot, örömöt, lelkesedést, egységélményt. Ott mindannyian egy irányba tartunk, segítve, emelve, tisztelve, elismerve egymást. Becsülöm a vezetők emberközelségét, segítőkészségét és útmutatását. Ott mindannyian „egyenlők” vagyunk és talán ez a legfontosabb, amit onnét magammal hoztam. Köszönöm az élményeket és a lehetőséget!

Vörös Bathó Éva, 4-es: Igazi megerősítés volt
Első vecsési képzésemről fantasztikus élményekkel, tudással, hittel, megerősítéssel tértem haza! Csodálatos 2 nap volt! Hála mindazoknak, akik ehhez hozzájárultak! Azóta új szemmel és gondolkodásmóddal nézem, tervezem életemet! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

Reménység Kovács Mária 4-es: Tanulás, vidám hangulatban
Nagyon jól éreztem magam, sok újat tanultam, új embereket ismertem meg. Tetszett az a vidám, baráti hangulat, mindenki mosolygott. A vezetők közvetlenek, segítőkészek voltak, köszönöm a sok pozitív élményt! Mindenkinek sok sikert az álmai megvalósításához!

Sántha Köles Viktória, 5-ös: Óriási lehetőség a fejlődésre
Vecsés számomra egy óriási lehetőség a fejlődésre, előrehaladásra és feltöltődésre. Két pozitív nap fantasztikus, általam nagyra becsült emberek társaságában, akik nem titokként kezelik sikeres életük receptjét, hanem gondoskodnak rólunk és megosztják velünk tapasztalataikat. Imádtam minden percét a képzésnek és köszönöm a lehetőséget, hogy Veletek lehettem!

Németh Nóra, Társult Hálózatvezető: Tartalmas és igényes, kihagyhatatlan lehetőség
A vecsési képzés megerősített abban, hogy fél évvel ezelőtt a legjobb útra léptem. Kár, hogy nem hamarabb, de még mindig nem későn – sőt: a legjobbkor! Szembesített saját magammal, segített lebontani a gátakat és építeni a jövőt. Megtanított álmodni, az álmokat tervekké, célokká változtatni. Vecsés: a szakmai- és startképzések csúcsa, a (jelenlegi, ill. leendő) hálózatvezető kihagyhatatlan lehetősége. Tartalmas és igényes oktatás, személyiségfejlesztés bölcs, tapasztalt és követendő vezetőkkel. Köszönet és hála!

A Pálfi Katika - Kis Gergely csapat Vecsésen tanuló tagjai, akiknek a beszámolót köszönhetjük - bal oldalon az ágvezető házaspárral Vass Szombatfalvi Zsuzsával és Vass Oszkárral. (Gergő kezében a havi hálózatvezetői verseny nyertesének járó vándorserleg...)

A Pálfi Katika – Kis Gergely csapat Vecsésen tanuló tagjai, akiknek a beszámolót köszönhetjük – bal oldalon az ágvezető házaspárral Vass Szombatfalvi Zsuzsával és Vass Oszkárral. (Gergő kezében a havi hálózatvezetői verseny nyertesének járó vándorserleg…)

DSCN3418 DSCN3420

Kis Gergely, aki nemrég Ezüst HV lett

Kis Gergely, aki nemrég Ezüst HV lett

Vass Oszkár ágvezető a célok és tervezés fontosságáról is beszélt

Vass Oszkár ágvezető a célok és tervezés fontosságáról is beszélt

Pálfi Katika az egyik legdinamikusabban fejlődő csapatot vezeti a Felvidéken

Pálfi Katika az egyik legdinamikusabban fejlődő csapatot vezeti a Felvidéken

Beta Kádár Tünde ágvezető, aki már 100 ezer pont felett teljesít a csapatával

Beta Kádár Tünde ágvezető, aki már 100 ezer pont felett teljesít a csapatával

Kerekes Balázs, még mindig gimnazista HV, interaktív előadása közben

Kerekes Balázs, még mindig gimnazista HV, interaktív előadása közben

Pálfi Katalin és Kis Gergely, akik Szlovákiában építik sikerrel a hálózatot

Pálfi Katalin és Kis Gergely, akik Szlovákiában építik sikerrel a hálózatot

Krigel Zsuzsi és Kónya György - a szervezésből rendszeresen kiveszik a részüket

Krigel Zsuzsi és Kónya György – a szervezésből rendszeresen kiveszik a részüket

Ágvezetők az ágvezetőikkel. Középen Beta Kádár Tünde és Beta Kolos, két szélen a szponzoraik: Vass Szombatfalvi Zsuzsa és Vass Oszkár

Ágvezetők az ágvezetőikkel. Középen Beta Kádár Tünde és Beta Kolos, két szélen a szponzoraik: Vass Szombatfalvi Zsuzsa és Vass Oszkár

 

Ezeket olvastad már?