Kezdőoldal Ágak Víztisztítóval indult Pecsuk Kázmér Edit, ma már hálózatvezetőként segít sokaknak Szlovákiában, a Pálfi-Kis-ágon

Víztisztítóval indult Pecsuk Kázmér Edit, ma már hálózatvezetőként segít sokaknak Szlovákiában, a Pálfi-Kis-ágon

Elismerés a vezetőktől: ehhez a képhez Pecsuk Kázmér Edit és Nagy Zoltán mellé Nagy Andrea és Simonics Éva is csatlakozott

Pecsuk Kázmér Edit Nagybudafán (Szlovákiában) él párjával és 2 fiával. A Pálfi-Kis-ágon dolgozik, munkája mellett építi az üzletét, a Simonics Team részeként, vezetői Nagy Zoltán és párja Andrea. Az ő Biocomos útja a víztisztító berendezéssel kezdődött még 2020 februárjában. Németh Imre mutatta meg neki a lehetőséget, amiért máig nagyon hálás neki. Majd nagy hatással volt rá Ferenczy László előadása Dunaszerdahelyen. Az ő tanácsára vágott bele a teljes életmódváltással járó Reg-Enor kúrába. Meglepődve és nagyobb örömmel élte meg, hogy utána jobbak lettek az eredményei, s ezt tovább fokozta, hogy nagyon hamar kedvezményesen tudott vásárolni. Itt aztán nem volt megállás: ma már hálózatvezető a felvidéki csapatban – s azt is megtudjuk tőle, hogyan érte el.

Nem volt vesztenivalóm
Időközben hálózatvezetőm, Nagy Zoltán megmutatta az üzleti lehetőségét is. Hittem benne, úgy gondoltam, ha másnak sikerül, akkor miért ne próbáljam meg, nincs vesztenivalóm. Vezetőim részletesen elmagyaráztak mindent, megmutatták az elért eredményeiket, mindez nagyon inspirált. Biztosítottak arról, ha belevágok, ők mindenben támogatnak. Segítettek a célkitűzéseben is, mert addig ez számomra ismeretlen volt.

Fejlődés csapatépítéssel
Elkezdtem építeni a csapatomat. Megmutattam a termékeket a családomnak és ismerőseimnek. Facebook csoportom: „A természet kincsei” szépen gyarapodott. Igyekeztem minél több online és offline képzésen részt venni, és ezáltal legjobb tudásom szerint segíteni a kúrázóimnak. 2021 júliusában elértem a 6. szintet. Hihetetlennek tűnt!

Elismerések
2021 novemberében pedig hálózatvezető lettem. Örömmel tölt el, hogy Pálfi-Kis-ág csodás évzáróján elismertek, és hálózatvezetői elismerő oklevéllel tértem haza, nagy örömmel a szívemben. Meglett a kitűzött célom, 2022. januárjában Vecsésen átvehettem hálózatvezetői arany kitűzőmet. Elmondhatatlan ez az érzés, a rengeteg elismerés, dicséret, vastaps, jutalom kirándulás vezetőimtől. Egy óriási álmom teljesült.

Vecsési pillanat, ahol már három vezetői van jelen a csapatból, Lelkes Erzsébetet is beleértve

A kitűző átvételének pillanata Vecsésen, melyben Nagy Andrea segédkezett

Másolódás
Nagyon jó érzés, hogy amit megtanultam, azt tovább is tudom adni, mert az üzletünk alapja a másolódás. 2021 áprilisában indult közös munkánk Lelkes Erzsébettel, akinek elsődleges célja volt rendbe tenni egészségét. Közben elkezdte építeni a hálózatát is. Munkájának eredménye meglett: 2022. január végére elérte a 6. szintet. Munkájában megvan az alázat, a tisztelet mások iránt és a tudás iránti vágy. Sok személyes tapasztalata van a termékekkel, így magabiztosan beszél róla az embereknek. Már nagyon sok ember életére volt pozitív hatással. Büszke vagyok rá és örülök, hogy közösek a céljaink. Hiszek benne és tudom, hogy még nagy sikerek várnak rá!

Pecsuk Kázmér Edit felső hálózatvezetőjével, Nagy Zoltánnal

Pecsuk Kázmér Edit új vezetőjével, Lelkes Erzsébettel

Köszönet a lehetőségért, a támogatásért
Hálásan köszönöm vezetőimnek, hogy mindenben segítenek és támogatnak. S hogy megmutatták ezt a remek lehetőséget, amit a Biocom nyújt számomra! Hálásan köszönöm Simonics Éva Arany Hálózatvezetőnek, valamint ágvezetőimnek, Kis Gergelynek és Pálfi Katalinnak a sok segítséget és azt a sok kedvességet, amit kaptam és kapok tőlük. Következő célom az Ezüst Hálózatvezető szint, amiért mindent megteszek. Köszönök szépen mindent ennek a fantasztikus csapatnak!

A Simonics kupát is elnyerte Edit

Biocomos jutalomkiránduláson a családdal

Ezeket olvastad már?