Kezdőoldal Ágak Sinka-ág: új hatosok, hetesek, ezüst HV-k! – Ünneplés a Starton

Sinka-ág: új hatosok, hetesek, ezüst HV-k! – Ünneplés a Starton

Tasnádiné Szabó Mónika,Tasnádi Zsolt új ezüst HV

Tasnádiné Szabó Mónika és Tasnádi Zsolt az Ezüst HV elismerés közepette, a felső vezető Komporday házaspárral

Bátran mondhatjuk: meggyökeresedett újra a Start képzés Miskolcon, a Sinka-ág szervezésében! November 7-én is szép számmal érkeztek a résztvevők Észak-Magyarországról, sőt, a határokon túlról, hiszen Románia nyugati részén, a Partiumban is komoly szálai vannak a Komporday-csapatnak. A 120 fős létszám, a három új társult hálózatvezető, a két új hetes és a szintén két friss Ezüst HV sejteti: a jelen mellett a kilátások is csodálatosak Miskolcon és környékén…

Jókor, jó helyen
A Kónya-ág részeként most már önálló felületet kapott a Biocom honlapján is a Sinka-ág. Méltán, hiszen a Gyula és Tímea által vezetett csapat jócskán 100 ezer pont felett teljesít! Bevezetésként Sinka Gyula ágvezető a cég bemutatásával indította a Start képzést, ahol mindenki érezhette, hogy jó helyen van, jó időben…

Magyari Zsuzsanna, Gödriné Balla Judit és Csordásné Kékedi Heni. Avagy: a Sinka-ág új hatosai, októberi teljesítményük alapján.

Magyari Zsuzsanna, Gödriné Balla Judit és Csordásné Kékedi Heni. Avagy: a Sinka-ág új hatosai, októberi teljesítményük alapján.

Dr. Deák Sándor: tudjunk többet a kincseinkről!
Ezt az érzést fokozta dr. Deák Sándor főorvos, aki saját tapasztalataival támasztotta alá, hogy mennyire hatékonyan működnek a Biocom termékei. A nemcsak az ágon, hanem az egész Biocomon belül népszerű „doki” hangsúlyozta: tudnunk kell azt, hogy milyen kincsek vannak a kezünkben, mely a munkánkat is segíti. A képek tanúsága szerint pedig személyes tanácsot is bőven kellett adnia előadása végeztével…

Komporday Annamária: fontos a tervezés!
Az ő előadását követte Komporday Annamari, aki a célokról, tervezésről és konzultációról beszélt. Tette ezt az ág egyik legelhivatottabb embereként, akinek tiszteletére nemsokára bált rendeznek Miskolcon! A végtelenül hiteles, néhány év alatt stabil hatvanezres ágat létrehozó üzletasszony azt mondja: célok nélkül nincs siker, így ezek kitűzése az első, legfontosabb lépés a hálózatépítésben.

Gödriné Judit,Krigel Zsuzsanna

Az egyik új hatos, Gödriné Balla Judit, Krigel Zsuzsi hálózatvezető társaságában

A 200 pont – alap
A képzésen szó volt a saját 200 pont fontosságáról, ami alapjaiban működteti a marketing tervet. Gyakorlatias ötleteket kaptak továbbá a jelenlévők Orosz Istvántól, Magyari Zsuzsától, Dinovszkiné Verától és Szilágyi Szabolcstól. Tasnádiné Mónika a képzések, találkozók erejéről beszélt, amit saját történetén keresztül mondott el. Itt sem hiányoztak a könnyek, amik a hálózatvezetők avatásánál és a céges verseny havi győztesénél is hullottak rendesen…

Új társult Hálózatvezetők:
Természetesen köszöntötték az új 2. és 3. szintű munkatársakat. A 4. és 5. szintű munkatársak elismerése után nagy taps fogadta az új hatosokat:
–         Magyari Zsuzsát,
–         Gödriné Balla Juditot és
–         Csordásné Kékedi Henit.

Új Hálózatvezetők:
–         Vári Zsuzsa és Laci,
–         Tóth Tünde.

Új Ezüst Hálózatvezetők:
–         Tasnádiné Szabó Mónika,
–         Szilágyi Szabolcs.

Serleggyőztes a csapatban
A napot egy meglepetés zárta! Kónya György ágvezető, ezüst fokozatú hálózatigazgató lepte meg a csapatot, aki nem üres kézzel jött, mert a céges kupát hozta magával, amit Komporday Annamari vehetett át, az október havi teljesítményéért!

Folytatás: november 22-én
Mindenkit várnak sok szeretettel a szakmai napjukra, ami november 22-én, vasárnap lesz. Vendégük lesz Gödriné Balla Judit kozmetikus, szakoktató; dr. Bagi Gabriella alternatív terápiás szakember és Kónya György ágvezető, ezüst fokozatú hálózatigazgató.

Tasnádiné Szabó Mónika új ezüst HV,Tövisné Erika THV

12190928_1017978251567188_4170436177915659637_n

Dr. Deák Sándor főorvos ezúttal is népszerű, tényekben gazdag előadást tartott

12191618_1017985068233173_3905418695536573068_n

Kónya a György ágvezető, a Sinka-ág felső szponzora mindig “haza érkezik” Miskolcra

12189742_1017983878233292_4937125299710136732_n

Szilágyi Szabolcs is Ezüst HV lett. Az ágvezetés nem csak pezsgővel ismerte el a teljesítményét…

11221637_1017976918233988_3249371150979090846_n 12190799_1017976798234000_2924094378177447368_n 12191776_1017977334900613_5776884872909011663_n 12191786_1017976711567342_605422774385426964_n 12191960_1017977034900643_4602402416116819148_n 12193669_1017982554900091_4251876573232275657_n 12208400_1017983708233309_3065506159486849297_n 12208822_1017976778234002_3424943808753630250_n 12226930_1017983524899994_704215436817118600_n 12226934_1017978554900491_932963945247538623_n 12226934_1017978554900491_932963945247538623_n_1 12227007_1017985308233149_1413306977558275011_n

Ezeket olvastad már?