Kezdőoldal Ágak Nagyot szólt a Ferenczy-Vass-ág Nemzetközi Hálózatépítők Találkozója: sokaknak életre szóló élmény volt az információs-motivációs nap

Nagyot szólt a Ferenczy-Vass-ág Nemzetközi Hálózatépítők Találkozója: sokaknak életre szóló élmény volt az információs-motivációs nap

Ágvezetői üzenetekkel, jókívánságokkal indult a Ferenczy- és Vass-ág Nemzetközi Hálózatépítők Találkozója

Izgalmas, színes és meglepetésekkel teli programmal vette fel az offline rendezvények fonalát a Ferenczy- és Vass-ág. Nemzetközi Hálózatépítők Találkozóját szerveztek március 5-re, Herceghalomra, ahol az elegáns Abacus Hoteben egymásnak adták a mikrofont a szakmájukban elismert orvosok, előadók, valamint az ág sikeres és kiváló terméktapasztalatokkal bíró tagjai Romániától Magyarországon át Szlovákiáig. Szinte nőnapnak is beillett a hölgyek erős fölényével, számbeli többségével szervezett, kiemelkedő esemény, ahol mindenki megtalálhatta magának a követendő példát. Hagyományos leírás helyett rövid képriport következik, majd pár résztvevő reflexiója, melyből, bár személyes megjegyzésekkel, de tökéletesen kibomlik a sokaknak megerősítést, inspirációt és konkrét útmutatást adó nagyrendezvény tematikája és hangulata.

Az ágvezetők az elején rövid, motiváló iránymutatásokkal készültek

Magas szinten képviselte magát a Biocom magyarországi partnercége, az Ökonet-Európa Kft.: Kovács Bence és párja, Nagy Bianka is jelen volt a rendezvényen

Újszerű kezdeményezés: az ágak Arany Hálózatigazgató vezetői, Ferenczy László és Vass Oszkár faültetéssel csökkentetté a rendezvény megvalósításának ökológiai lábnyomát, Dabas alpolgármesterével karöltve

Vass Oszkár percek alatt képbe hozta a több, mint 300 érdeklődőt, milyen kivételes helyen vannak

A két kutatóorvos, dr. Fekete Bálint András és dr. Ládi Szabolcs közmegelégedésre tartottak új információkkal teljes, egészségközpontú előadást

Kovács Bence ügyvezető gratulált a hónapban aktuálisan szintet lépőknek. Vörös Tiborné Erzsike kitűzős HV (szponzor: Vörös-Kovács Katalin, Vass-ág), Kunné Mazsi Ezüst Hálózatvezető (szponzor: Gazdag Katalin, Gazdag-ág), Szatmáriné Bakó Renáta új HV (szponzor: Kunné Mazsi, Gazdag-ág), Heves Jánosné Anikó új 6., Társult Hálózatvezető (szponzor: Major Andrea, Beta-ág), Kerekes Krisztina Kitűzős HV (szponzor: Novák Evelin, Vass-ág).

Óriási sikert aratott szókimondó bölcsességével, humoros igazmondásával Kende-Hofherr Krisztina

Most is a szívekhez szólt Ferenczy László – ezúttal az egészségmegőrzés helyezve fókuszba

Ezúttal ők osztották meg kiváló terméktapasztalataikat: Heves Jánosné Anikó (6-os szintű munkatárs, Beta-ág), Borbély Péter (5-ös szintű munkatárs, Vass-ág), Fülöp Melinda (4-es szintű munkatárs, Ferenczy-ág), Miklós Magdolna (Ezüst HV, Ferenczy-ág), Deák Katalin (hálózatvezető, Pálfi-Kis-ág), Kun Ákos (1-es szintű munkatárs, Vass-ág), Kovácsné Heimuth Zsuzsanna -18 kg (Hálózatvezető, Pintér-ág)

Sikeres nők a színpadon: ők inspirálták életútjukkal a hallgatóságot

Állva tapsolták (énekelték) a musical sláger Biocom verzióját

Interjúban vallottak eddigi pályafutásukról a sikeres vezető hölgyek. Vörös-Kovács Katalin Ezüst HV, Péter Ágnes Arany Hálózatigazgató (Erdélyből), Csontos Zsanett hálózatvezető (Felvidékről), Nagy Andrea Ezüst HV (Felvidékről), Gruicsné Sümegi Éva Ezüst HV, Szász Laura ágvezető, Kunné Mazsi Ezüst HV, Miklós Magdolna Ezüst HV (Erdélyből), Novák Evelin hálózatvezető, Vass Szombatfalvi Zsuzsanna Arany Hálózatigazgató.

Dalmyné Heves Szabina (Beta-ág): Pozitív löketet adott
Nagyon szuper és tanulságos volt az egész hétvégi rendezvény. Mindenkit nagyon jó volt hallgatni, és tanulni, okosodni az egészből. Szuper rávilágítást kaptunk az egészségmegőrzésre, illetve üzleti téren is. Mindig pozitív löketet adnak számomra a Biocomos rendezvények!

Heves Jánosné Anikó (Beta-ág): Már ezért érdemes volt elkezdeni az üzletépítést
Nekem mindig nagy élmény bármelyik Biocomos rendezvény, de ez most más volt. Nagy elismerésben részesültem, a cég ügyvezetőjétől kaptam a gratulációt és elismerést a 6-os szintlépesemhez. Nem tudom leírni sem, olyan fantasztikus érzés volt ott állni büszkén, igaz még félénken, nem találva megfelelő szavakat hálám jeléül… De ezt az érzést nem veheti el senki, már ezért érdemes volt elkezdeni az üzletépítést! Mindegyik előadás remek, tanulságos és lenyűgöző volt, mégis talán Kende-Hofherr Krisztinát emelném ki. Dinamikus, izgalmas és magával ragadó előadása teljesen elvarázsolt! Szavai még mindig a fülemben csengnek: A Siker titka a hit a lelkesedés! Vagy: Kudarc nélkül nincs siker! És a fő mottója: Légy bátor! Lépj! Élj! Megerősített, hogy igen, itt a helyem, és sikeres vezető leszek, és ennek a szuper csapatnak én is a tagja szeretnék maradni! Ferenczy László mindig mindenkinek erőt ad. Nagy hálával tartozunk neki! Nagyon jól éreztem magam, és biztatom a leendő munkatársakat, igenis merjenek lépni, nekik is sikerülni fog, csak el kell indulni. Mindenkinek sok sikert kívánva a saját jeligémmel búcsúzom: Bízzál, higgy a Biocomban és magadban, és az álmod valósággá válik!

Bartosiewicz Márta: Herceghalom, ahol jó telt a napom
Nekem mindig jó napon van. Mondom ezt kellő optimizmussal, pozitív életszemlélettel telve, annak ellenére, hogy az utóbbi időben egy tragédia feldolgozásából próbálok kikecmeregni. Az élet nehéz, de menni kell tovább. Menni kell, hogy újra megtaláljam önmagam. Hogy megálljak a saját lábamon, ha már az élet így hozta. S milyen szerencsém van, hogy fél évvel ezelőtt találkoztam két olyan emberrel, akik azóta is hihetetlenül belém bíznak bennem, és úton-útfélen húznak, tolnak, segítenek, akik bátorítanak, hogy ne féljem megtenni az első, kezdő lépéseket. Ők a Biocom4you tagjai, vezetői, mentorai. Az utóbbi hónapokban addig-addig súgtak a fülembe, hogy menjek el egy rendezvényükre, amíg ez március 5-én meg is valósult. Nem tudom, mire számítottam, de az biztos, hogy frenetikus élményekkel gazdagodva jöttem haza. Színvonalas helyszínen, színvonalas műsorvezetéssel, színvonalas előadókkal, jó hangulatban telt a nap. Köszönöm a cég minden vezetőjének a lelkesítő gondolatokat, melyek nem csak nekem, de biztos, hogy mindannyiunknak új erőt adtak. Emlékezetes lesz, hogy két nagyszerű, bámulatos tudással rendelkező orvos előadását hallgathattuk, akik egészen a sejtjeinkig hatolva értették meg velünk az egészséges táplálkozás, a rendszeres vitaminpótlás szükségességét. S hogy a hangulat fokozódjon, a rádiós körökben neves műsorvezető, programigazgató asszony, Kende-Hofherr Krisztina sikerre buzdító szavait ittuk, aki több évtizedes tapasztalatával alaposan felnyitotta a szemünket. Hogyha sikeres vállalkozók szeretnénk lenni, tegyük azt szenvedéllyel, odaadással, hittel, kitartással, kellő önbizalommal, szűnni nem akaró tudással és nem utolsó sorban szeretettel. Mert a szeretet az, ami előremozdít mindenkit. Engem is, mert vasárnap óta érzem igazán, hogy nem vagyok egyedül. Csapatban könnyebb. Van értelme elkezdeni, tenni azért, hogy jobb legyek, s ezáltal másokat is jobbá, sőt, egészségesebbé, környezettudatosabbá tehetek.

Legyünk bátrak! Tegyünk az álmainkért!

Mgr. Monka Éva hálózatépítő  (Pálfi-Kis-ág): Igazi ünnepnap volt
„A sikerhez nincs lift, a lépcsőket meg kell mászni!“ Izgatottan vártam ezt a napot, mert tudtam, hogy különleges lesz. És igen, számomra egy ünnapnap volt 2023. március 5. Először volt alkalmam részt venni egy ilyen nagyszabású Nemzetközi Találkozón. Hihetlen pozitív légkör fogadott minket. Ezen a napon volt minden, ami „szem-szájnak ingere“, tudomány, biokémia, genetika, életút, hála, hit, szeretet, egészség. Dr. Fekete Bálint András orvos, klinikai genetikus szavai „Szeretném, ha a genetika olyan terület lenne, amely minél több embernek segít az egészségmegőrzésben és az egészségfejlesztésben egyaránt.” Dr. Ládi Szabolcs hihető mondása azóta a fülemben cseng: „Tanulj, hogy élj! Egyedül te vagy a felelős azért, hogy kire hallgatsz, vagy nem hallgatsz!” – ezt kéne oktatni az iskolában. Kende-Hofherr Krisztina egy díva, annyira inspiráló, hogy az hihetetlen, aki azt sugallta, hogy „Akard jobban, mint amennyire félsz tőle!”   Ferenczy László üzenete: „Légy kisebb felületen szép és élj sokáig egészségesen! Ha megtalálod azt, amit igazán szeretsz csinálni, akkor soha nem fáradtsz el, és ha mégis, akkor feltölt az energia, ami a munkáddal és eredménnyel jön. Ha tudod, hogy mivé akarsz válni, próbálj meg a lehető legtöbb időt olyan emberekkel tölteni, akik már ott vannak. Ne várj mindig másokra! Mindig légy önmagad! Légy bátor! Egyedül te tudod az életedet elmozdítani a számodra megfelelő irányba!“ Hálás vagyok, hogy ott lehettem, hogy részese lehetek ennek a szerethető és őszinte közösségnek.

Simonics Éva (Pálfi-Kis-ág): Sokrétű volt, érdekes és inspiráló volt
Fantasztikus volt 3 kihagyott év után újra élőben ott lenni a nemzetközi nagyrendezvényen, csapatommal 16-an mentünk. Pompás helyet választottak ágvezetőink, a nap programja pedig sokrétű volt, érdekes és inspiráló volt. Az orvosi előadások számomra azt sugallták, hogy csakis én magam vagyok felelős a saját egészségemért, mindig legyek körültekintő. Kende-Hofherr Krisztina lehengerlő előadása magával ragadott, és bizonyságot tett arról számomra, hogy igenis eléred a kitűzött célodat, ha annak minden mást alárendelsz és fegyelmezetten mész előre. ,,A saját álmod a tiéd, senki nem veheti el tőled!” Nagyon tetszett a sikeres nők beszámolója, és büszke voltam, hogy a csapatom egyik hálózatvezetője, Nagy Andrea is ott szerepelt. Minden korosztály képviselte magát, tehát álmainknak nincs korhatára, döntést hozol, elindulsz és eléred az álmaidat, ha elég hittel, szenvedéllyel és szeretettel csinálod. S ahogy a végén megszólalt a Grund… dalunk a végén szinte hallani lehetett a Biocom nagy család közös szívverését, az érzés leírhatatlan. Tudom, hogy jó helyen vagyok, vagyunk a csapatommal, és célom, hogy még ezt a fantasztikus Biocom életérzést nagyon sok emberrel megismertessem. Hálás vagyok, hogy ott lehettem!

Nagy Alexandra: Nagyon boldogan jöttem el
Csodálatos nap volt, imádtam az előadásokat, borzasztóan motiváló volt. Kriszti előadása volt a csúcs, ahol a közönség állva tapsolt, megérdemli a sikert! És imádtam, hogy rengeteg új dolgot tanultam! Nagyon boldogan jöttem el, feltöltődve!

Babicz-Rácz Ildi: Megerősített, lendületet adott
A nemzetközi találkozón nagyon jól éreztem magam, olyan tapasztalatokat hallhattam, ami megerősített abban, hogy nagyon jó ebben a csapatban lenni. Az előadók között Kende-Hofherr Krisztinát is megismerhettük, aki csodálatos személyiségével és élettapasztalataival reményt és erőt sugárzott. Így nagy lendülettel távoztam, aminek köszönhetően máris eredményesen indult a hét. Köszönöm, hogy részese lehetek, hálás vagyok!

Dakó Mónika: Szuper előadók, pozitív közönségnek!
A rendezvényen számomra sok hasznos infó hangzott el. Jó volt hallani, hogy orvosok az egészségmegőrzésről, betegség megelőzésről beszélnek, mely gondolkodásra sarkallja a hétköznapi embert, hogy igenis, mi tehetünk saját magunkért. Kende-Hofherr Krisztina előadása pedig laza és humoros volt, nem lehetett nem figyelni rá. Szuper előadók, pozitív közönségnek!

Kerekes Krisztina: Fantasztikus rendezvényen vehettünk részt
Első körben nagyon boldoggá tett, hogy a legjobb barátnőm is eljött velem, mindketten nagyon jól éreztük magunkat! Fantasztikus rendezvényen vehettünk részt, elképesztő előadásokat hallottunk egészség, orvoslás, illetve élet- és vállalkozásvezetés témában nívós előadóktól. Ferenczy László előadásaival még mindig nem tudok betelni, alig várom a következőt! Dr. Ládi Szabolcs és dr. Fekete Bálint András betekintést engedett az egészség témekörébe, és nem a klasszikus értelemben vett megközelítésben, ami úgy gondolom, mindenkinek tanulságos volt. Kende-Hofherr Krisztinát most hallottam először, hihetetlen energikus és átütő volt, amiről és ahogyan beszélt. Szeretném megköszönni a szintlépésem miatti elismerést, nagyon boldoggá tesz hogy ebben a közegben, a cégnél minden apró és nagyobb lépést elismernek. Borzasztó hálás vagyok a vezetőmnek, Novák Evelinnek, csodás munkatársaimnak (főleg Bacsa Anikó HV-nak). Az, hogy gyönyörű helyen tartották ismét rendezvényünket, és a végén egy megható közös énekléssel zárult, már csak hab volt a tortán!

Novák Evelin: Elméletet és gyakorlatot egyaránt kaptunk – zseniális volt!
Ez egyszerűen zseniális volt! Nagyon jó volt a szervezés, végig jól éreztem magam, és tetszett, hogy volt mindenféle téma érintve: orvoslás, egészség, vállalkozás, életvitel, és nem csak elméleti szinten, hanem gyakorlati példákat is kaptunk. Például a zárolt képernyőre álomtáblát csinálni, ha már napi 150-szer taperoljuk a telefont, legalább emlékeztessen arra, amit akarunk…

Bacsa Mariann: Hasznosítjuk a hallottakat
A vasárnapi előadás nagyon tetszett nekem, érdekes dolgokat hallottam, amit lehet a jövőben hasznosítani! Kifejezetten tetszett nekem Kende-Hofherr Krisztina, ő egy olyan személy, akire mi nők felnézhetünk, nagyon sokat letett az asztalra! De Ferenczy László is nagyon tetszett. Mindig jó es nagyon hasznos dolgokat mondd!

Bacsa Anikó: Ez a rendezvény is csodálatos volt
Imádom és mindig alig várom a rendezvényeket, hogy feltöltődjek, együtt legyek nagyon sok jó emberrel! Ez a rendezvény is csodálatos volt, olyan dolgokat tanultam, amik előre visznek és nagyon fontosak/hasznosak! Imádtam Kende-Hofherr Krisztinát, remélem még lesz alkalmunk találkozni vele. Sok olyat hallottam tőle, amit be tudok építeni az életembe és a munkámba. Fantasztikusan éreztük magunkat, nagyon gyorsan eltelt a nap! Gyönyörű volt a hely is, mint mindig. A végén pedig imádtam az éneklést, együtt énekelt az egész csapat, ilyet legközelebb is szeretnék!

Vörös-Kovács Katalin Ezüst HV: Tele vagyok örömmel, hálával
Ez a rendezvény méltó volt a Biocom céghez. Vezetőink, Szász Laura és Ferenczy László, valamint Vass Szombatfalvi Zsuzsanna és Vass Oszkár csodásan megálmodta és megszervezte a napot. Az előadás végén egy saját indulót írtak nekünk, amit a Mi vagyunk a grund zenéjére énekeltünk állva együtt. Szerintem ez a hangulatról mindent is elmond! Olyan szakértőket szólaltattak meg, akiktől csak a kivételesek tanulhatnak, és nekünk ez itt megadatott. Végtelenül hálás vagyok, hogy színpadra álhattam a sikeres nők közt, mindezt a munkatársaim előtt, akikkel egy közös busszal jöttünk a rendezvényre. Az édeasanyukám szintelismerése is helyet kapott ezen a kiemelt napon, és ezt is kevesen mondhatják magukénak. Egyszóval tele vagyok örömmel, hálával. Ez a nap feltötlött és a lendület visz most tovább engem és a csapotomat is, a részleteket pedig leírják ők. Érdemes elolvasni, ki mit, hogyan élt meg ezen a napon.

Klátyik Ildikó: Az egész életemet gyökeresen emgváltoztatni képes üzeneteket kaptam
Nagyon vártam már, hogy eljöjjön a nap, 2023. március 5. Izgatottan, kíváncsian vártam az előadásokat. Először a vezetőket színpadra szólítva mondtak a résztvevőknek egy-egy inspirációs mondatot. „Merj nyitott lenni!” – mondta például Vass Szombatfalvi Zsuzsanna. Majd a két doktor úr előadása valami fantasztikus volt. Olyan hasznos és fontos információkat tudtam meg, ami képes az egész életemet gyökeresen megváltoztatni. Oda kell figyelni az életmódváltásra, és megfelelő termékek ajánlása mellett rendbe lehet hozni az egészségünket. Majd Kende-Hofherr Krisztina lendületes, vidám, magával ragadó előadása következett. Számomra a legfontosabb üzenete, hogy higgyek magamban, merjem felvállalni magamat és a vállalkozásomat. Merjek változtatni és a munkámat szenvedéllyel végezzem! Nagyon hasznos, egyszerű és praktikus ötleteket adott, amit a mindennapi életben én is meg tudok csinálni. Ferenczy László előadása, mint mindig, most is nagyon tartalmas volt. A termékekkel kapcsolatos részletes tájékoztatást kaptunk, és a lényeg, hogy a Biocom által szabadok tudunk lenni. Majd élethű beszámolókat és tapasztalatokat hallhattunk és együtt örülhettünk az új szintlépőkkel is. A végén pedig sikeres nőktől, vezetőktől kaptunk megfelelő, inspiráló mondatokat. A szponzorom szerintem mindenki számára példamutató, ami például a tik-tokon való részvételéről is szólt. Mindenki ösztönzőleg hatott rám, de kiemelném még Szász Laura őszinte szavait, mely arról szólt, hogy merjük megvalósítani az álmainkat, és bemutatta, hogy milyen az az életérzés, amit ő és párja, Laci képvisel. A végén szintén Vass Szombatfalvi Zsuzsanna szavai igazán meghatóak voltak, nem csak a lelkemre, hanem a szívemre is hatott, hogy tudom, ebben a nagy Biocom családban jó helyen vagyok.

Damó Zsolt: Csodálatos rendezvénynek lehettem a részese
Egy csodálatos rendezvénynek lehettem a részese március 5-én. Dr. Ládi Szabolcs és dr. Fekete Bálint András előadása újra teljesen megfogott, már több előadásukat hallottam élőben. Majd Kende-Hofherr Krisztina előadása következett, aki a lenyűgöző profizmusával és hatalmas tudásával teljesen lebilincselt. Végül Ferenczy László ágvezetőnk tette fel a nap végére a koronát. Köszönöm, hogy ott lehettem!

Habran Évi HV: Lehengerlő előadások, kiváló hangulat
Az első, ami határozottan pozitív az az, hogy kisbusszal mentünk a csapatunkkal. Nagyon jó hangulat volt oda és vissza is. Az előadások külön-külön voltak egyedien lehengerlőek, ám mégis a véremet pezsdítette Hofherr Krisztina rövid, mégis lendületes előadása. Fantasztikus emberek, egy helyen! Hálás vagyok hogy részese lehetek! Köszönöm, hogy megismerhettem Tarczy Gyulát, aki hihetetlen energiával és átélessel konferálta és vezette a napot!

Borbély Péter: Egy nap, ami megváltoztatja az életed
Egy nap, ami megváltoztatja az életed. Az egész napos rendezvény nagyon pozitív hatással volt rám, segített erőt adni, hogy tovább lépjek az úton. Az előadók nagyon inspiráló hatással voltak rám, az a lendület és dinamika, amit ők képviselnek – nem lehet szavakkal leírni, az érzés magáért beszél!

Benkő Boglárka: Tanultunk és inspirálódtunk
A hétvégén hihetetlenül sokat tanulhattunk és inspirálódhattunk a két nemzetközi hírű orvos, egy nagy tapasztalatú természetgyógyász és egy szenvedélyes, karakán menedzsernő előadásain. A gyakorlati, egészséggel kapcsolatos tudásunk bővítésére és elmélyítésére, valamint feltöltődésre egyaránt lehetőségünk volt. A sok sikeres, mégis szeretettel teli, támogató munkatárs között igazi élmény volt ez a nap, köszönöm, hogy a részese lehettem.

Habranné Éva HV: Remek nap, közös produkcióval
Fantasztikus vasárnap volt, az előadók mindenki számára érthetően, egyszerűen remek előadást tartottak. Remek hangulatban telt a nap, de a végére a koronát a közös produkció tette fel.

Mindenki arcán láttam a mosolyt. Jó érzés ilyen csapat tagjának lenni, nekem a népes családom mellett a második családom a Biocom.

Vörös-Tiborné HV: Tovább lehetett fokozni a színvonalat, minőséget
Minden képzeletünket felülmúlta a március 5-én, Herceghalmon megtartott Biocomos rendezvény. Azt hittük, hogy már nem lehet fokozni a hasonló Biocomos rendezvények előadásainak színvonalát, minőségét – hát tévedtünk! A nap megkoronázása az együtt énekelés volt, ezzel úgy éreztük, hogy mi is részesei lehettünk, hozzájárultunk a rendezvény sikeréhez. Természetesen nem maradhatott el a munkánk elismerése, meglepetésemre én is átvehettem a virágot és a kitűzőt. Köszönet érte a Biocomnak, és nem utolsó sorban Vörös-Kovács Katalinnak, lányomnak, segítőmnek, vezetőmnek.

Harkai Csilla: Ez a nap más volt, mint a többi
„Miért félnénk, miért élnénk, Ha nem egy álomért?” Ez a nap más volt, mint a többi, fantasztikus, élményekkel teli. Nekem nagyon sokat adott mind lelkileg, mind egészségileg is, mert sokat tanulhattam megint. Fantasztikus előadók voltak, dr. Ládi Szabolcs és dr. Fekete Bálint András, már többször is hallottam őket, de mindig tudnak még újat mondani, ami az egészségünket szolgálja. Kende-Hofherr Krisztina vállalkozói előadása egyszerűen csodás volt, tömör, vicces és lényegre törő. Tanítónk, Ferenczy László – ő az az ember, akinek a szavai kincset érnek és mindig tanulok tőle. Köszönöm ágvezetőimnek és szponzoraimnak, hogy ilyen tartalmas napot szerveztek nekünk, ahol együtt énekelhetünk, beszélgethetünk, élveztük egymás társaságát. Hát igen, ez a Biocom, egy nagy család, egy nagy csapat, ami azért van, hogy jobbá tegyük a világot, és ahol az álomból valóság lehet.

Oh Diána: Érthető, inspiráló előadások
Nagyon érdekes, izgalmas volt első Biocomos rendezvényen való részvételem. Fantasztikus előadásokban lehetett részem. Lebilincselő témákat hallhattam érthető, inspiráló módon elő adva. Szuper nap volt!

Csillag Ilonka: Álmosan érkeztem, de elszállt a fáradtságom
A Ferenczy-Vass-ág nemzetközi rendezvényére nagyon fáradtan és álmosan érkeztem meg Erdélyből szponzorommal, Miklós Magdolnával és csapatával. Hosszú az út, éjjel utaztunk. Amikor az előadások megkezdődtek, arra gondoltam, nehogy a fejem lekoppanjon… aztán meglepődve tapasztaltam, hogy nem vagyok fáradt. A két doktor, Ládi Szabolcs és Fekete Bálint tiszteletet ébresztettek bennem, komoly fellépésük és nagy tudásuk megfogott. Éreztem, hogy nem csak előadnak, hanem tényleg próbálnak a mi szintünkre ereszkedni, és meg akarják értetni velünk, amit tudnak. Az orvos mellett ott éreztem bennük az együttérző embert. Aztán következett Hofherr Krisztina, aki engem valósággal lenyűgözött. A megjelenésével, a modorával, a beszédstílusával. Az egyszerű megjelenése, a néha durvának tűnő humora, ami engem cseppet sem zavart, mind-mind talált a nonkonformista személyiségével. Végtelen őszinteséget éreztem ki a szavaiból, a mozdulataiból, nagyon természetes volt, nem akart többnek látszani, mint ami… önmagát adta teljesen, és ez engem nagyon megfogott. Kapcsolatot tudott teremteni a hallgatósággal, legalábbis én szívesen hallgattam őt, teljesen elfelejtettem, hogy fáradt és álmos vagyok, sőt… felélénkültem, megteltem energiával, és úgy éreztem, hogy önti belém a pozitív dolgokat. Aztán megértettem, hogy így beszélni és kapcsolatot teremteni csak úgy lehet, ha nagy tudással rendelkezünk, és ha szeretjük embertársainkat. Célt adott nekem. Ferenczy László, röviden Laci… számomra ő olyan, mint a só az ételben. El sem tudok képzelni nélküle egy Biocom rendezvényt.

Gergely Erika (Ferenczy-ág, 4.szint): Újjászületésem napja….
És hogy mihez is kapcsolódik? 2023.03.05., első nemzetközi konferenciám a Biocomos életemben. Soha nem fogom elfelejteni ezt a napot. „Boldog születésnapot!” – hangzottak el Tarczy Gyula rendezvénymoderátor szavai, és azóta is a füleimben csengenek. Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy újjászülettem. Ezen a napon én felnőttem önmagamhoz, és rájöttem, hogy változtatnom kell. Nehezen tudom szavakban foglalni, amit ez a rendezvény nyújtott nekem, de ha egy kiemelt üzenetet kellene megfogalmaznom, amit ezen a napon magammal hoztam haza, a következő lenne az: „Sosincs késő változni és változtatni. Nekem is sikerül.” Remek előadásokat hallhattunk fantasztikus szakemberektől, rengeteg tapasztalatcsere, sok-sok nevetés és örömkönnyek jellemezték ezt a napot. Bárcsak tovább tartott volna! Végezetül nagyon hálás vagyok, hogy részese lehetek mindennek. Köszönet érte!

Cseh Gáborné Judit: Felemelő és gondolatébresztő nap volt
Több évnyi kihagyás után újra egy nemzetközi rendezvényen, régi, ismerős és új arcokkal. Felidézte az emlékeket, és felül is múlta az érzés, hogy miért jártam ilyen rendezvényekre. Felemelő és gondolatébresztő volt az egész nap. Fergeteges, hiteles előadókkal (pl. Krisztinát mai napig tudnám hallgatni). A mai világban nagyon fontos ez a fajta összetartozás, a pontos és nem elferdített információk az egészséggel kapcsolatosan is. Úgy gondolom, a mindennapokban nagyon nagy szükség van erre a feltöltődésre. Itt a helyem!

Lukács Evelin (Gazdag-ág): Fantasztikus esemény volt
Vasárnap egy fantasztikus eseményen, a Ferneczy-Vass-ág Hálózatépítők Nemzetközi Találkozóján vehettünk részt. Amellett, hogy életutakat, tapasztalatokat hallhattunk, többen azt is megosztották, hogyan változtatta meg életüket a Biocom. Továbbá olyan előadóktól tanulhattunk, mint dr. Ládi Szabolcs és dr. Fekete Bálint kutató orvosok, akik tudományos szempontból közelítették meg a mikrobiom fontosságát, így gyarapítva tudásunkat. A következő előadást Kende-Hofherr Krisztina tartotta, aki a vállalkozói gondolkodásmódról osztotta meg velünk gondolatait. Az előadók sorát pedig Ferenczy László zárta, aki most a fogyókúrákkal kapcsolatban adott instrukciókat, hogyan tudjuk növelni annak hatékonyságát. Összefoglalva tehát rengeteg témát érintettünk ezen a nagyszerű eseményen, mind a Biocom termékeit, mind pedig az üzleti részt tekintve.

Czékus Mónika (HV, Pálfi-Kis-ág): Hálásan köszönjük a szervezést!
Hálás a szívem, hogy hosszú idő után ismét egy nagy, nemzetközi Ferenczy-Vass-ág találkozón vehettünk részt. Fantasztikus orvosi előadást hallhattunk, olyan szakemberektől, akik tényleg a probléma gyökerét kezelik. Krisztina előadása lehengerlő volt, egy igazi évindító buzdítást kaptunk. Rámutatott arra, hogy most éljük meg az életünket, hogyha majd visszatekintünk, ne legyen hiányérzetünk. Ne mások véleménye szerint éljünk, hanem úgy, ahogy mi szeretnénk! Nagy büszkeséggel töltött el minket, hogy a sikeres nők között többen is képviselték a felvidéki csapatot. Büszkék vagyunk rájuk és ágvezetőinkre. A közös dal pedig tényleg a mi dalunk volt.. Hálásan köszönjük a szervezést felső vezetőknek, a legjobb helyen vagyunk!

Vangel Mónika (HV, Pálfi-Kis-ág): Lenyűgöző és különleges volt
Számomra a nagyrendezvény nem az első volt, de akkor is különleges! Új, de már 5-ös szintű munkatársat vittem magammal, Sabinát, akinek viszont ez volt az első, Biocommal összeköthető rendezvénye. Bele a mélyvízbe! Hogyan is másképp? Hol láthat, ilyen nagy, és összefogó képet a cégünkről? A kiváló előadások hatása nem maradt el nála. Lenyűgöztek minket a sikeres nők előadásai, hiszen azonosulni tudtunk velük. Fantasztikusan összerakott napot élhettünk át! Külön kiemelném Tarczy Gyulát, kommunikációs igazgató urat, aki hatalmas példakép számomra, ahogy a rendezvényt és a színpadot életre kelti. Gratulálok! Hálás vagyok, hogy lehetőségünk volt ott lenni!

Visszajelzések a Pintér-ágból:

Kovács Gábor HV: Az elmúlt 10 év legeslegjobb konferenciája volt

Azt gondolom, egy korszakalkotó nemzetközi találkozón vagyunk túl, amely még több nap után is fellelkesít. Az előadók hozzáállása, az előadásuk szakmai tartalma nem csupán érdekes, lebilincselő, hanem teljes mértékben megújító, támogató, és a legfontosabb: hiteles volt. Az első részben 2 szakmailag valóban professzionális orvos tartotta meg előadását, remek párosítás egy, a jövőbe mutató, kutató orvos, aki felvázolja, mi a jövő orvoslása, és egy, a gyakorlatban kiváló tapasztalatokkal rendelkező szakember, aki a múltbeli tapasztalatok alapján ad előremutatást. Ebben az a fantasztikus, hogy a Biocom cég azonosul ezzel az irányzattal, egy és ugyanazon célt képvisel a kiváló termékeivel, mint az orvos szakemberek. Igaz az a mondás, hogy aki nem volt itt, az kimarad valamiből, olyan információk, hangoztak el, amit kizárólag tényleg csak ott és csak akkor lehet hallani. Arról nem is beszélve, hogy a dokik után egy szintén nagyon tapasztalt hiteles előadót hallgattunk, aki ezer fokra hevítve tudott motiválni, miért is érdemes vállalkozás formájában dolgozni, megteremteni a saját jövőnket, amit mi tudunk irányítani, boldogan és egészségesen. Köszönöm a Biocomnak, hogy részt tudtam venni ezen a remek programon, bátran kijelentem, hogy az elmúlt 10 év legeslegjobb konferenciáján voltam.

Struba Györgyné Teca (2-es szintű munkatárs): Tudást és feltöltődést adott

A nemzetközi találkozó nagyon sok tudást és pozitív feltöltődést adott. Kiemelném Kende-Hofherr Krisztina előadását, ami számomra lehengerlő és magával ragadó volt, csak ültem, néztem és füleltem. Egy idézet tőle: “Nem lehet mindenkinek a kedvére tenni és nem is kell. Csak te számítasz! Te! Akinek egy élete van. Éld úgy ahogy te szeretnéd! Légy bátor!” Nagyon hálás vagyok, hogy ott lehettem, köszönöm!

Gergely Noémi (5-ös szintű munkatárs): Felemelő volt, leírhatatlan energiákkal

Meglepő, erős, dinamikus, csodás, tanulságos, erőt adó, motiváló, őszinte… Ugye, milyen kifejező a magyar nyelv? Ezek a szavak, mind-mind kifejezik azt a légkört, azt az érzést, ami a hétvégi ágtalálkozót jellemezte. Ennek ellenére mégis azt tudom mondani, hogy ennél sokkal több volt ott abban a teremben, abban a légkörben. Miért? Mert volt ott leírhatatlan energia, volt nevetés, sírás, öröm, lelkesedés, tudásvágy, megdöbbenés, igazi elsöprő érzelmek, amiket igazán leírni nem is lehet. Érezni viszont annál inkább. Fantasztikus élmény volt hallgatni és megtapasztalni, hogy érthetően elmondják mindazt a sok fontos és nélkülözhetetlen, ezzel együtt pedig tudományos információt, amire a munkánkhoz szükségünk van. Csodálatos volt megérezni és meg is érteni, hogy mi is az, ami keresztül tud vinni bennünket a nehézségeken, és miből tudunk erőt meríteni akkor, amikor kell. Felemelő volt érezni az igazi csapatszellemet, amikor átszellemülve együtt énekeltük azt, hogy: „Miért félnénk, miért élnénk, Ha nem egy álomért?” Akkor is és most is csak azt tudom mondani, hogy köszönet és hála a szervezésért és azért a csodáért, amit megélhettünk.

Pintér-Pámer Krisztina és Pintér István (ágvezetők): Nagy szükség van ránk

Nagyon vártuk ezt a napot. Végre újra együtt, ennyi változtatni akaró EMBER. Színvonalas helyszínen, parádés előadóktól tanulhattunk. A nap folyamán egyik ámulatból a másikba estünk. Tele vagyunk AHA érzésekkel. Most is körvonalazódott, hogy mekkora szükség van ránk. Hatalmas ereje van ezeknek a nagylétszámú képzéseknek. Hála és köszönet a szervezőknek és az előadóknak. Csapatunkból ötvenhárman voltunk jelen. Az őszi rendezvényen legalább 2x ennyien leszünk! A Biocom mi vagyunk!

Ezeket olvastad már?