Kezdőoldal Ágak Mátrafüredi Startnap a Rónai-Bernáth Team szervezésében a Tóth-Wolford-ágon – egy ilyen rendezvény is hozhat fordulatot

Mátrafüredi Startnap a Rónai-Bernáth Team szervezésében a Tóth-Wolford-ágon – egy ilyen rendezvény is hozhat fordulatot

A Startnap főszervezői: Rónai Renáta és Bernáth Attila dr. Simon László vízkutató vendégelőadóval

A 2022-es év utolsó Startnapját november 13-án rendezték a Tóth-Wolford-ághoz tartozó csapatrész, amely méltó lezárása volt az évnek. Az esemény a szokott módon Berkes Olivér számával indult, ezúttal a Rónai-Bernáth Team szervezésében. A két háziasszony, Kovács Brigitta és Csákiné Szanyi Julianna nagy összhangban vezette le a rendezvényt. A részletekről Moncz Zsuzsanna hálózatvezető küldött beszámolót.

Kovács Brigitta mosolya beragyogta a napot

A háziasszonyok is hozzátették a magukét
Kovács Brigitta precíz, pontos, jól motivált és mosolya végig ragyogta a Startnapot. Csákiné Szanyi Julianna ugyancsak nagy precizitással, pontossággal és a számok szeretetével adott keretet a programnak. Ahogy fogalmazott: „Ha valamit gyorsan meg lehet csinálni, miért csináljam lassabban?” Mennyire igaz! Hiszen minden adott: „Lehetőség – Eszköz –Jutalom –Bizalom.”

Csákiné Szanyi Julianna számokat is csempészett a felvezetéseibe

Ép testben: tisztítás után hitelesen
Az „Ép testben” című részt Salánki Józsefné Zsóka (5. szintű) munkatársunk vezette le. 53 évesen, 3 felnőtt gyerek mellett döntött úgy, most itt az ideje, hogy magával foglalkozzon. A 10 napos béltisztítás után a teljes életmódváltással járó Reg-Enor kúrával 16 felesleges kilótól szabadult meg, és problémáitól is búcsúzott. „A vegyszermentes háztartás, az tudatosság!” – mondta. Nagyon lendületes, pörgős személyiség, előadása is kiemelkedő volt. „Ha szeretnék valamit, azt megcsinálom!” – fogalmazott. Szavaival mindenkit erre buzdít!

Salánki Józsefné Zsóka, 5. szintű munkatárs is komoly döntés hozott

Éhségre egy pohár víz
Tudásunk gyarapítása miatt dr. Simon László (a 73 éves, nagy családjára büszke c. egyetemi docens) tartott nagyon tartalmas, érthető előadást „Ivóvizünk az éltető víz titkai” címmel. Mint hangsúlyozta: testünk 70% víz, mégsem iszunk eleget, sőt, ha iszunk, akkor nem a legmegfelelőbb vizet. Tisztelet azoknak, akik már tudatosan az RO berendezéssel készült, vagy/és a hidrogénnel dúsított vizet isszák. A 40 év felettiek szinte „elfelejtenek” inni, mert csak éhségérzetük van, idős korban ezért sokan nem fogyasztanak eleget. A javaslat: legyünk tudatosak, amikor éhesek vagyunk, igyunk egy pohár vizet! Természetesen tisztított, tiszta vizet.

Tudatosság a vízfogyasztásban is
Rámutatott arra a tényre, hogy ezernyi szennyeződés van a vízben, ebből viszont elenyésző mennyiségű összetevőre nézve szűrik kötelezően, pedig vegyszerek nagy gondot okozhatnak. Az a fontos, hogy minél kevesebb szabadgyök legyen a szervezetünkben, melyre a Biocom megoldást nyújt, hiszen a tisztított vízből tudunk hidrogénnel dúsított, strukturált vizet készíteni. Előadása végén lendültek is a kezek a magasba, hogy kinek lesz víztisztítója karácsonyfa alatt. „Ma még te döntesz!” – fogalmazott. Azt gondolom, a teremben nagyon sokan el is határozták magukat a zseniális előadás hallatán, hogy tudatosabbak lesznek a vízfogyasztást illetően.

Dr. Simon László vízkutató

Egyéni terméktapasztalatok
Ezt a blokkot Garamvölgyi Viktória Ezüst Hálózatvezető fogta össze. Réka, a másfél éves kislánya is a teljes életmódváltásnak „köszönhető”, sőt, azt is mondhatjuk, igazi Biocomos, hiszen minden számára fontos vitamin megtalálható a webshopban.

Néhány tapasztalat:
– Hallottuk, hogy a felni tisztításra nagyon jó a konyhai zsíroldó.
– Még többet megtudtunk a Reg-Enor áldásos hatásairól.
– Van, aki 18 hónap alatt 50 kilót (!) fogyott, és a Noni szedésével különleges eredményeket ért el.
– „Habpartiztunk” is a folyékony szappannal való mosáskor.

Garamvölgyi Viktória Ezüst Hálózatvezető

Egy boltba járunk vásárolni
Hoffman Ani Ezüst Hálózatvezető az egy boltban való vásárlás előnyeit mutatta be. Mesélt arról, hogy a mókuskereket hogyan cserélte le a szabad életére. Ani büszkén vállalja, hogy főállású Biocomos 2021. áprilisától. „Tiszta szándék! A Biocomra mindenkinek szüksége van!” – ezekkel a jelmondataival zárta a blokkját.

Hoffmann Ani Ezüst Hálózatvezető

Hol lakik a pénz?
Kórik-Nagy Szilvia mutatta be, hogy a pénz hol is „lakik” a rendszerben. Mint mondta, a legjobb időpont a MOST! Csak csinálni kell! Fantasztikus üzleti előadást tartott.

Elismerések
Majd az elismerések átadása is megtörtént 3-5. szinteken. Szívből gratulálunk mindenkinek. Hiszen: „Egy életünk van, nem mindegy, hogy leéljük vagy megéljük.”

Kórik-Nagy Szilvia lehengerlő előadást tartott az üzleti lehetőségről

Egy Start hozta meg számára az üzleti fordulatot
A pénz motiválja Murányiné Kovács Niki hálózatvezetőt, akinek egy ilyen lendületes, motiváló Start hozta meg a fordulatot az életében 2 és fél éve. A mai napig értő figyelemmel vesz részt a Startokon, képzéseken. Példát mutat lányának, mert a gyerekek másolódnak, figyelnek, és azt másolják, amit a szülők csinálnak. Mint mondta: „Csináld, ne csak csinálgasd!”

Murányiné Kovács Nikoletta hálózatvezető

Nem tanítanak egészségesnek lenni…
Solymosi Klára hálózatvezető 37 éve egészségügyi dolgozó. Mint elmondta, tapasztalata szerint nem tanítanak egészségesnek lenni, csak tüneteket kezelnek. Neki megoldást hozott a problémájára a Biocom. Nagylánya kíséri a rendezvényekre, továbbképzésekre. Hálás szívvel, alázatosan tanul, és tanít is.

Solymosi Klára hálózatvezető

A vezetői szint kapujában
A magasabb karrierszintűek elismerésekor

  • Pivarcsi Krisztina Arany Hálózatvezető köszöntötte Sujtné Farkas Adriennt,
  • Heinrichné Oláh Edit Ezüst Hálózatvezető pedig Horváth Melindát.

Mindketten a hálózatvezetői szint kapujába érkeztek. Gratulálunk Nektek!

Sujtné Farkas Adrienn és Horváth Melinda is átvehette a 6. szintű oklevelet

Új HV
A 7-es szint elismerésekor Molnár Lívia hálózatvezető köszöntötte Semanová Katarínát. Szívből gratulálunk!

Semanová Katarínát köszöntötte szponzora, Molnár Lívia hálózatvezető

Egy nagyi tanácsai
„Biocomos Nagyinak” vallja magát Laczkó Zsóka, a szeretnivaló, mosolygós, 3 unokás nagymama. Amit büszkén mesél is másoknak. Az előadása parádés volt! Itt a lényeg: „Mindenki tegye a dolgát.”

Laczkó Zsóka hálózatvezető, a TWTeam Biocomos nagyija

Jót, s jól
Az utolsó előadó Novella Ivett hálózatvezető volt Felvidékről, aki elhozta nekünk tanító szavait. „Jót, s jól” – s akkor minden helyre kerül.

Novella Ivett hálózatvezető előadásával zárult a nap

Visszük a hírt
Köszönjük, hogy Velünk voltatok ezen a napon, és általában a 2022-ben megrendezett Startnapokon. 2023-ban is várunk mindenkit szeretettel rendezvényeinken, mert a Biocom hírét visszük tovább a következő esztendőben is!

 

 

 

Ezeket olvastad már?