Kezdőoldal Ágak A tanulás a fejlődés kulcsa – gyakorlatias Kulcsember-képzés a Katona-ágon, nemzetközi elismerésekkel

A tanulás a fejlődés kulcsa – gyakorlatias Kulcsember-képzés a Katona-ágon, nemzetközi elismerésekkel

Életszagú szituációs gyakorlatok voltak

Botos Sándor és Botosné G. Melinda

2022.szeptember 25-26-án rendezték Vecsésen a Katona Team őszi kétnapos Kulcsember- képzését. Az ágvezetők – Katonáné Tóth Tímea és Katona Szabolcs Ezüst Hálózatigazgatók – jól megérdemelt törökországi pihenésükön vettek részt a Biocom csúcsvezetőinek társaságában. Így Botosné Gágyor Melinda és Botos Sándor Gyémánt Hálózatvezetők kapták a megtisztelő felkérést, hogy a szeptemberi kétnapost megszervezzék és lebonyolitsák, melyről Komjáti Aliz hálózatvezető – aki maga is előadó volt – küldött nívós beszámolót.

Sofőrként jöttek, hálózatépítőként mentek…
Botosné Gágyor Melinda Gyémánt Hálózatvezető egy kedves köszöntővel nyitotta a kétnapos Kulcsember-képzés programját, majd kiszólította azokat a munkatársakat, akik első alkalommal vesznek részt az immáron rendszeres rendezvényünkön, s ezeket a kérdéseket tette fel nekik: „Hogy vett rá a szponzorod, hogy gyere el?”, és „Mit vársz a két naptól? Új résztvevők ismételten szép számmal voltak, ezért Melindának nem volt egyszerű dolga, mire végigért a hosszú soron. Ismételten több sofőr kapott szerepet, akik a párjukat hozták el támogatóként és a 2. nap végére hálás, csillogó szemekkel hagyták el a Kulcsember-képzést. Sőt, ezzel az ígérettel: “A következőn ismételten találkozunk, és a hálózatépítésről megszerzett eddigi tudásukat gyarapítjuk”.

Mit vársz a két naptól?

Többen kísérőként érkeztek, és ígérettel tértek haza

Szeretet, hála, köszönet
Miután felemeltük az újonnan érkezőket, Gömbiczné Kanyó Beatrix Ezüst Hálózatvezető előadását hallgathattuk meg interaktív formában a szeretetnyelv fontosságáról a hálózatépítők világában. Mindig színvonalas előadásokat hallhatunk az ex-tanítónénitől, aki az oktatást adta fel a Biocomért, és nagyon sikeresen építi hálózatát, immáron “főállású” Biocomosként. A mi “Bea nénink” most már felnőtteket oktat, taint. Előadásában többek között a szeretet fontosságára, az érzelmek kifejezésre és a tanulás folytonosságára, valamint a hálára, köszönetnyilvánításra hívta fel a figyelmet.

Gömbiczné Kanyó Beatrix Ezüst Hálózatvezető

Üzlettársakat keresnek
Kabók Éva és Kinyik Ferenc Ezüst Hálózatvezetők előadása következett – a Biocom előtti életükbe is betekintést kaphattunk. Honnan jöttek, mivel foglalkoztak? Előadásuk a hálózatépítés alapjáig nyúlt vissza. Egyetlenegy mondat iszonyatosan megragadt és belevésődött a gondolataimba “Üzlettársakat keresünk!”

Kinyik Ferenc és Kabók Éva Ezüst Hálózatvezetők

Ők egyértelműen üzlettársakat keresnek

Motiváló hanganyagok
Itt szeretném megjegyezni, azoknak, akik nem tudják, hogy Kabók Éva a szponzorom. Folyamatosan hanganyagokat hallgattat az egész csapattal a hálózatépítésről, s ekkor megkaptam a feladatot, hogy felolvassam, mit is hallgatunk rendszeresen. Itt egy-egy példát szeretnék kiemelni, pl.: Kónya György – Piros bicikli, vagy Lőrincz János – Havannától az Aranyhegyig előadás van nálam porondon.

Kabók Éva és Komjáti Aliz

Legyünk tisztában a személyiségtípusokkal!
Immáron többedik alkalommal kaptam szerepet a Biocom rendezvényeken, újból elfogadtam a felkérést, hogy egy rövid előadást tartsak a kommunikáció fontosságáról. Illetve a személyiségtípusok alapismeretére tértem ki, mivel jelenlegi munkámban hálózatvezetőként nagyon fontosnak tartom, hogy legalább egy alapszinten tisztában legyünk a különböző személyiségtípusok meghatározó jellemzőivel.

Komjáti Aliz hálózatvezető előadása

Nincs távolság az online világnak hála
Nagyjából egy éve vagyok jelen a Biocom életében, már hálózatvezetőként, s ezúton szeretném megköszönni Kabók Éva és Kinyik Ferenc fantasztikus tanításait, akik fáradhatatlanul oktatják és fejlesztik a csapatot. Együtt teszünk minden áldott nap a sikerért! Kabók Éva hiába kint él Németországban, én pedig itt, Magyarországon, az online világnak hála a távolság totálisan átszelhető, és napi kapcsolatban lehetünk, bármilyen kérdés merül fel a mindennapokban.

Komjáti Aliz

Fénykeresés
Egyetlen szó: “Sunshine” – sehol máshol nem keresik a Fényecskéket vagy a Napsugarakat, viszont itt, a hálózatépítés világában – ami tulajdonképpen egy teljesen más gondolkodást igénylő világ –, itt igen. Miért is fontos számomra a kifejezés “Sunshine”? Több évet töltöttem el multinational környezetben és rengeteg előadást hallgattam a személyiségtípusokról, a karrierlehetőségekről, a nyer-nyer attitűdről, de minden itt, a hálózatépítés világában nyert értelmet. Többek között ezért is választottam előadásomnak a személyiségtípusokba való betekintést. Egy multinacionális cégnél az előrelépés nem egyszerű, rengeteg tudást és tanulást igényel. Hálózatépítőként viszont kaptam egy marketingtervet és egy utat, amit járva folyamatosan jönnek a sikerek és elismerések. Kinyik Ferenc szavait idézve: Végre, megjöttél, te kis “Sunshine”!

A gyermek nem kifogás, hanem indok
Versené Pál Melinda következett, aki Belgiumból építi a hálózatát, immáron kitűzős hálózatvezetőként. 3 gyermek büszke édesanyja, akik nem kifogást, hanem indokot jelentenek a hálózatépítés sikerességét illetően. Melinda fantasztikus és lenyűgöző példája annak, hogy igenis, lehet hálózatot építeni külföldről is, és a képzésekre haza lehet jönni időközönként, minden csak akarat és szervezés kérdése.

Veresné Pál Melinda kitűzős hálózatvezető Belgiumból

Képes vagy rá!
Pivarcsi Krisztina Arany Hálózatvezető előadása teljes mértékben feltette a koronát az első napra. Kriszti minden kételyt kizáróan beszélt a hálózatépítőket visszafogó, elbizonytalanító külső hatásokról. Kik is ők? Szülők, tanárok és óvónők, akik önbizalmunkat visszafogva sulykolták belénk egy életen át, hogy mi arra nem vagyunk képese – és nyílik egy világ, ahol pont az ellenkezőjét tárják elénk. Meg tudod csinálni! Képes vagy rá! Zárd be az összes kiskaput, és csak egy út legyen, a Biocom útja! Egyszer és mindenkorra meg kell értenie mindenkinek, hogy “Én döntöm el, mi lesz a jövőben.” Nagyon tetszett, ahogy Pivarcsi Krisztina a végtelen elméletről beszélt. Igaza van, ha ki tudtál nevelni 1 hálózatvezetőt, akkor számtalan hálózatvezetőt ki tudsz nevelni…

Pivarcsi Krisztina Arany Hálózatvezető

”Mi döntjük el, mi lesz a jövőben”

Pivarcsi Krisztina és Veresné Pál Melinda párbeszéde

”Képes vagy rá”

Az idő…
Pivarcsi Krisztina Aranya Hálózatvezető előadásából egy abszolút igaznak vélt mondatot szeretnék kiragadni. “A legnagyobb baj az idővel, hogy végül mindig elfogy!”

Kapcsolatépítés, lazítás
A nap további részében elfoglaltuk a szobákat, beszélgettünk a rég nem látott üzlettársakkal,  vagy éppen sokaknak adott lehetőséget a Kulcsember-képzés arra, hogy új üzlettársakkal találkozzanak, és jobban megismerjék egymást. Természetesen wellnessezésre, szaunázásra is volt lehetősége azoknak, akik a hotel nyújtotta szolgáltatásokkal szerettek volna élni, és egy kötetlenebb beszélgetésben részt tudtak venni.

Tortázós estzárás
A svédasztalos vacsora után, ahol mindenki megtalálta a számára legízletesebb vacsorát, jöhetett az esti találkozó az előadóteremben. Az első nap záróprogramjaként szervezőink – ezúttal Botosné G. Melinda és párja, Botos Sándor –, több tortával készültek a résztvevők számára. Megünnepeltük a nyári szülinaposokat, énekeltünk és tortáztunk, nagyon kellemes hangulatban telt az est további része.

A Kulcsember-képzés 2. napján megérkeztek Ezüst Hálózatigazgatóink is!

Katonáné Tóth Tímea, Botosné G. Melinda, Botos Sándor és Katona Szabolcs

Kommunikációs gyakorlatok
Ez a nap teljes mértékben a tanulásról és fejlődésről szólt. Nem csak a kezdők, hanem a vezetők is képet kaptak a hálózatépítők kommunikációs erősségeikről, vagy éppen a még fejlesztésre szoruló területekről. 6 csapatra lettünk osztva, minden csapat 3 kommunikációs szituáció megoldását kapta feladatnak. Rövid felkészülési idő után minden csapatból a kiválasztottak eljátszották a Kulcsember-képzésen részt vevők előtt a szituációs feladat megoldását. Természetesen tanító szándékkal a hálózatvezetők adtak újabb és újabb megoldási ötleteket vagy éppenséggel korrigálták a szituációban elhangzottakat.

Beépíthető feladatok
A Kulcsember-képzés 2. napja azért is volt rettenetesen fontos, mert a szituációs feladatok kezelése a való életből vett kommunikációs gyakorlatok, megszólítások vagy éppen különböző szituációkra való reakciókat kiváltó feladatok voltak. Akik részt vettek a 2 napon, rengeteget tanultak és a saját mindennapi hálózatépítői tevékenységükbe be tudták építeni a szituációs feladatokat.

Munkában a feladatot megoldók

Be is tudták építeni a gyakoroltakat

Nemzetközi siker: Németország és Belgium vezetői
Salánki Zsuzsanna Ezüst HV Németországból építi a hálózatot, a csapatában Veresné Pál Melinda arany kitűzős HV lett, aki Belgiumból építi a hálózatát.

Salánki Zsuzsanna Ezüst HV és Veresné Pál Melinda arany kitűzős HV – távolságok nem léteznek

Németországot és Belgiumot köti össze Magyarországon keresztül a kitűző

Horváth Roland, Veresné Pál Melinda, Salánki Zsuzsanna

A Katona Kupa átadása

Mercz Aranka volt a legeredményesebb
Ezüst Hálózatigazgatóink nagy szeretettel és elismeréssel adták át az elmúlt időszak legeredményesebb hálózatépítőjének Mercz Aranka hálózatvezetőnek a Katona Kupát, aki egy dinamikusan fejlődő csapatot vezet és a rendezvényeken is szép számmal vesznek részt új és újabb érdeklődőkkel.

Mercz Aranka hálózatvezető a rendezvényekre is egy bővülő számú csapattal érkezik

Katona Szabolcs, Katonáné Tóth Tímea, Mercz Aranka hálózatvezető, Botos Sándor és Botosné Melinda

Angyalkázás
Amikor megérkezünk a Kulcsember-képzésekre, húzunk egy borítékot, abban egy feladat és egy név található. Annak a résztvevőnek leszel az Angyalkája, akit kihúztál, és kettő napon keresztül megpróbálsz vele ismerkedni, szóba elegyedni és a borítékban található kérdésre választ kapni. Természetesen a másik félnek nem szabad rájönnie, hogy te vagy az Angyalkája. Az utolsó nap lezárásaként mindenki megkereste a saját kihúzott pártfogoltját, és egy Angyallal megajándékozta.

A tanulás a fejlődés kulcsa
Azok, akik időt és energiát szánnak a kétnapos Kulcsember-képzésen való részvételre, azon felül, hogy értékes, minőségi előadásokat hallhatnak a hálózatépítésről, megismerkedhetnek egymással, egy jó hangulatú közösség részévé válhatnak, új és egyre jobb kapcsolatokra, ismeretségekre tehetnek szert. A 2 napot tanulással töltjük el és fejlődünk közben. Aki a Katona-ágon nem jött el a szeptemberi Kulcsember-képzésre, nagyon sajnálhatja, mert a 2 napból rengeteget lehetett tanulni és ez a hálózat fejlődésének kulcsa. Hatalmas, pozitív energiákkal tértek haza a Kulcsember-képzés résztvevői! Ha még nem jártál ilyen képzésen, feltétlen gyere el és tapasztald meg az energiákat, amik átjárják a kettő nap szellemét, és megannyi tudás birtokába kerülhetsz 2 nap alatt!

 

 

Ezeket olvastad már?