Kezdőoldal Ágak Kollagénes Reg-Enor Estet tartottak Kaposvárott, ahol a TOP-termék mellett az új sztár is tündökölt, 120 ember előtt

Kollagénes Reg-Enor Estet tartottak Kaposvárott, ahol a TOP-termék mellett az új sztár is tündökölt, 120 ember előtt

Az idei első, kaposvári Reg-Enor esten újra vendégül látták a Géniusz- és Príma díjas feltalálót, Szabó Sigfridet. Az este fő szervezői a Tóth-Wolford, azon belül a Szabó-Gyarmati ághoz tartozó Dénes házaspár, Andi és Karesz volt. Újra szép számmal köszönthették a vendégeket, hiszen több, mint 120 fő tisztelte meg jelenlétével a február28-i rendezvényt. A részletek Igali Györgyné Nikitől érkeznek, aki a közönség többi tagjával együtt jó életérzéssel, tudással és tapasztalással is gyarapodott. Pedig neki már mindből van, bőven…


Az igazi élet kezdete
Indításként Andi és Karesz rövid bemutatkozását hallhattuk, melyben elmondták, hogy nekik mit jelent a Biocom, az életmódváltozás és az eléjük kitűzött jövőkép, amit megteremthetnek, megteremtettek már. Az est mottójául a következő idézetet választották: „Minden embernek két élete van. A második akkor kezdődik, amikor rájövünk, hogy csak egy van.”

Biocom Életmódprogram
Pintér Rudolf Zoltánné bemutatta a céget, és ismertette a Biocom életmódprogramot. Kifejtette, hogy mennyire fontos a tiszta ivóvíz, a saját, a család és a számunkra kedves emberek egészsége és az ő segítésük. Tehetjük mindezt úgy, hogy orvosi és természetgyógyász háttér áll a rendelkezésre. Hallottunk arról, hogy a cég és képviselői mennyire fontosnak tartják, hogy megteremthessünk egy vegyszermentes, tiszta háztartást, mindezt úgy, hogy ezzel nem csak pénzt lehet spórolni, de egy új életet is lehet rá alapozni, hiszen aki szeretne élni vele, egy biztos jövedelemforrássá válhat.

Szabó Sigfrid: Amit én tudok, az isteni ajándék
Dénesné Andi felkonferálásában olyan információk hangzottak el Szabó Sigfridről, amelyeken ő maga is kissé elérzékenyült. Valóban hihetetlen, hogy honnan indult el egykor, és milyen nemes szándék vezette egész élete során. Szabó Sigrid a tőle megszokott szerénységgel és alapossággal ismertette a Reg-Enor kúra működési elvét. Sok-sok tapasztalatot hallhattunk az elmúlt években elért sikerekről. Aztán mesélt még számos, hihetetlennek tűnő esetről, személyes érintettségű példákat is megemlítve, ami még hitelesebbé tette a hallottakat.

Elmondta azt is, hogy a rengeteg egészségügyi probléma azért ölt ilyen mértékeket, mert nincs megfelelő emésztés, bélflóra, nincs elegendő epesav, enzimek, mert nem olyan ételeket veszünk magunkhoz, amit kellene. Kiemelte, hogy nincs olyan, hogy túl sok zsír.

Terméktapasztalatok
Ezt a blokkot Krujber Lívia vezényelte le, aki elsőként debütált ebben a szerepben, és fantasztikusan segítette kérdéseivel a megszólalókat.

Az első Győri Tímea volt, aki fiatal kora ellenére igen sok problémát legyőzött már. Ezek részletezése helyett egy plusz „ajándék”: körülbelül 4-5 hónap alatt fogyott 25 kg-ot és sokkal jobban érzi magát. Már nem okoz neki gondot, hogy mozogjon, hosszabb távokat sétáljon.

A következő tapasztalatot Tolnai Lászlótól hallottuk, aki nem a fogyás miatt kezdett bele a Reg-Enor kúrába, hanem az egészségi állapota miatt. De a siker mellett „mellesleg” fogyott 15 kg-ot…

Harmadiknak Igaliné Niki, azaz én következtem. Elmeséltem, hogy a most 4 éves ikreink 8 év sikertelenség után lombikprogrammal születtek. Nálam is több gond volt. Majd elértem a 154 kg-ot, amikor azt mondtam, elég. Ekkor kezdtem el regenorozni. 6 hónap alatt fogytam 25 kg-ot, rendeződött sok minden. A lombiknál az orvosok azt mondták, hogy matematikai esélyünk sincs a spontán babára. Mi lepődtünk meg a legjobban 2018 decemberében, amikor kiderült, hogy babát várok. Ő jelenleg teljesen egészséges, 6 hónapos kislány. Csodák márpedig vannak, bármi is legyen a hátterében!


Szik Roland
következett, aki elmondta, hogy a természetgyógyásznál a bioenergetikai állapotfelmérésen kijött neki, hogy egy olyan anyag van magas szinten, ami a műanyag üvegekből (pl. ásványvizes palackok) napfény hatására ki tudnak oldódni. Megvásárolták a Biocomos fordított ozmózis elvén működő tisztítót és 4 hónappal később egy kontroll mérésen már nem volt kimutatható a szervezetében a bisphnol-A azaz a BPA. Szó sincs arról, hogy valamit állítanánk, de legalábbis elgondolkodtató, hogy valamit nem vett magához, ami aztán ezek szerint szépen kiürült…

És érkezett Koncsek Gabriella, akinek a történetére az emberek álla leesett. A részleteket nyilván bárkinek szívesen elmeséli, itt elég legyen röviden annyi, hogy 2018-ban elkezdte a teljes életmódváltással járó Reg-Enor kúráját, és ahogy elkezdődött a sejtszintű takarítás a szervezetében, rengeteg szert elhagyhatott. A másik nagyon látványos változás Gabin az az arca. Saját bevallása szerint a hosszú ideig tartó dohányzás nyomokat hagyott a bőrén. Mély ráncok jelentek meg nála, ráadásul még le is  fogyott, ami még inkább kiemelte ezeket. Elkezdte használni a kollagén port (reggel-este 1-1 kanállal), valamint a kollagén kapszulát is vele egyidőben (3*3-at) és 10 nap alatt hatalmasat változott az arcbőre is. Fantasztikusan néz ki, csak úgy ragyog.

Az a csodálatos kollagén…
A tapasztalatok után érkezett Farkas Zsuzsanna természetgyógyász, aki egy velős és tömör előadást tartott a kollagénről.

Hallhattuk tőle, hogy milyen típusai vannak, melyik, hol fontos a szervezetünkben, hogy az életkorunk előre haladásával a szervezetünk által termelt mennyiség csökken. Ajánlása szerint 20-25 éves kortól már érdemes belsőleg pótolni.

Jó hír a regenorozóknak, hogy a por és a kapszula is szedhető a kúra ideje alatt, ezt Sigfrid is megerősítette.

Kiemelte még, hogy hamarosan érkezik a Beauty & Fitt termékcsalád többi része is, melyek az arcmaszk, egy arctisztító folyadék, egy nappali és egy éjszakai krém lesznek. Ezeknek az összetevői között szerepel a ligetszépe olaj, kollagén, botox is, így kívülről a bőr felső rétegeit is hidratálhatjuk, táplálhatjuk. Tömör, velős, nagyon hasznos volt.


A Biocom, mint üzleti lehetőség
Az est zárásaként Kozma Éva pécsi Ezüst Hálózatvezető előadását hallottuk. Éva immáron több, mint 20 éve foglalkozik a Biocom termékekkel. Amikor elkezdték, akkor még az internet is gyerekcipőben járt, a számítógép akkor kezdett elterjedni, úgyhogy ők ezek nélkül kezdtek el dolgozni. De egészségügyi dolgozóként is nagy renoméja volt az embereknél, így, ők megfogadták tanácsait az étrend-kiegészítők terén. Mostanra a nyugdíjának többszörösét keresik úgy, hogy segítik az embereket, hogy egészségesebben, könnyebben éljenek. Elmondta, hogy többféle módon segíthetünk az embereknek. Vásárolhatnak egyre olcsóbban, de pénzt is kereshetnek. Ki mit szeretne… Munkatársai nem csak Magyarországon, hanem Angliában, Németországban, Ausztriában is vannak. Ma már nincsenek határok az üzletben! Invitált minden érdeklődőt a budapesti március 8-i képzésre, valamint a március 29-i nemzetközi konferenciára. Üzenete: „Merj lépni, ha nem jó, ami most van!”                         ­­

A magam, a munkatársaim és a vendégek nevében is hálás szívvel köszönöm ezt a tartalmas 2 órát. Remélem, minél hamarabb találkozhatunk mindenkivel a következő képzésen, Reg-Enor esten! Vigyétek a Biocom hírét!

 

Ezeket olvastad már?