Kezdőoldal Ágak Keresd a keresőket! – A Csordás-ág újabb Jövőépítő Üzleti Startképzést tartott

Keresd a keresőket! – A Csordás-ág újabb Jövőépítő Üzleti Startképzést tartott

Díjazottak

Február 5-én ismét egy remek napot töltöttek együtt a Csordás-ág tagjai és új résztvevői. A már jól ismert Famulus Hotel adott ismét otthont a rendezvénynek. Míg januárban 7. szintű, februárban kitűzős HV-t avathattak. A győri nap összefoglalóját 4. szintű munkatársuk, Szász-Szabó Erika vetette papírra, aki büszke lehet a rendezvény háziasszonyára, hisz az vezetője, Nagy Zsuzsanna Ezüst HV volt.

Nagy Zsuzsannáé volt a háziasszony szerepe

Februári Start a Csordás-ágon

A Startnap vendégelőadója és háziasszonya

Lendületes indítás
A háziasszony szerepét Nagy Zsuzsanna EHV töltötte be, és tőle már megszoktuk, hogy fantasztikus előadásával, megjelenésével szuper napnak nézünk elébe. Először is a szokásos tudnivalókat ismertette, majd köszöntötte az ágvezetőjét, Csordás Anikó Gyémánt HV-t, valamint a vendégelőadót, Molnár Kriszta Ezüst HV-t a Katona Teamből, majd az Ezüst HV-ket, HV-ket és mindazon új érdeklődőket is, akik miatt és akikért ezt a rendezvényt életre hívták.

Molnár Kriszta volt a vendégelőadó

Elismerés az ágvezetőtől

Életmódprogram és cégbemutatás
Tovább folytatódott Nagy Zsuzsanna szerepe, hisz ő mutatta be nekünk saját tapasztalatival színezve a 8 szegmensből álló életmódprogramot. Majd részletesen megismertette velünk ezt a fantasztikus céget, ami már előzményekkel együtt 27 éve stabil lábakon áll a piacon.

Molnár Kriszta: Vigyétek a Biocom hírét és váljatok szabaddá!
Vendégelőadónkat, ha két szóval kellene jellemezni, akkor a precízséget és az alaposságot emelném ki. Bár az életútja korai szakaszában mindig is lázadó volt, de ebből a lázadó gyermekből példamutató üzletasszony lett. Molnár Kriszta csodás tanítását nyitott füllel és szívvel hallgattuk, mert ő is a Biocommal tanult meg másképp látni és másképp élni. Elhitte, hogy szabad ember lehet, és hogy mindenkinek anyagi szabadságot adhat. Az Ezüst Hálózatvezető szerint a cég alappillérei: a hit a Biocom nyújtotta életmódban, az egészség és az önképzés.

Mi kerüljön a kosárba?
Somogyi Tünde 5. szintű munkatárs segítségével megérthettük a 200 pontérték jelentőségét. Ha röviden kellene összefoglalni, akkor a fő célja, hogy: cseréld le a boltod, patikád, hogy hamar Biocom4You címkéjű termékek legyenek az otthonodban.

Somogyi Tünde teli kosárral érkezett

Csiba Annamária Ezüst HV is tartott előadást

Csiba Annamária, Molnár Kriszta és Csordás Anikó

Hol lakik a pénz?
Csiba Annamária EHV előadásából megtudhattuk, hol is van a pénz a rendszerben. Szemléletes példával is kiegészítette, így még érthetőbb volt az új és régi munkatársak számára is. A példája az volt, hogy felkért egy-két embert, hogy bemutassa a hálózatépítés fontosságát rajtuk keresztül.

Biliczki Henrietta a szintlépéseket vezénylete

Szintlépések – a tanuló időszak
Egy rövid szünet után folytattuk a napunkat a szintlépések bemutatásával (2-5. szint), amit Biliczki Henrietta 5. szintű munkatárs vezényelt. Minden szintet egy-egy munkatárs képviselt, ami annak a jele, hogy viszik a Biocom hírét az emberek.

Barkaszi Emőkétől nem áll távol az egészségtudatosság


Életutak
Minden embernek van életútja, hogy honnan kezdi és milyen ember volt a Biocom előtt és milyen emberré vált személyiségben, külsőleg itt a Biocomban. Erről most négy ember történetét hallhattuk.

  • Elsőként Lucenkó Judit szólt, aki 2022 óta a hálózat tagja és 4. szintű munkatárs. Munkája mellett fontos szerepet tölt be a Biocom.
  • A motiváló életutakat Barkaszi Emőke folytatta, aki 2023. január óta tagja a Biocom családnak és szintén 4. szintű munkatárs. Mindig is fontos volt számára az egészség, hiszen az egészségügyben dolgozik.

Lucenkó Judit is motivált példájával

  • Ezután Patatics Bernadett szintű munkatárs következett, aki 2022 februárjában csatlakozott a rendszerhez. Elmesélte jövőbeli céljait, és hogy mit tesz ennek érdekében.
  • Az életutakat Justin János hálózatvezető zárta le. Az ő nevét sokan ismerik, hisz lendületesen építik a hálózatukat és nagyon gyorsan felismerték a Biocom adta lehetőségeket. A mai napra is 15 fővel érkeztek és 8 oklevelet hoztak. Mindenkinek példaértékű az ő munkásságuk és hálásak Tóth Istvánnak és Tóthné Molnár Ibolyának, akik a mentoraik a Biocomnál.

Patatics Bernadett életútját is meghallgathatták

Tóth Istvánék János és Eszter sikerének is örülhettek

Justin János is elmesélte életútját

Ágoston Laura HV is szót kapott

Mindig van tovább
Következtek a vezetői szintek, melyet Ágoston Laura hálózatvezető mutatott be, akinek már a „főállása” a Biocom. Igaz, most új HV-t nem köszönthettünk, de Geiszbühl Endréné Böbe a kitűzős vezetők szintjére lépett. Méltán voltak büszkék rá vezetőpárosa, szponzorai, a korábban említett Tóthné Molnár Ibolya és Tóth István Arany Hálózatvezetők.

Geiszbühl Endréné Böbét köszönti a kitűzős vezetők között az Arany HV Tóth házaspár

A Justin házaspár átlépte a 15 ezer pontot

Díjazottak

  • A TM Team kupagyőztesek: Justin János és Justin Pálfi Eszter.
  • Fiatal Tehetség Díjas: Barkaszi Emőke (Justin Team), Patatics Bernadett (Kutas Team).
  • Legtöbb regisztrált tagot hozó január hónapban: Ágoston Laura, Barkaszi Emőke
  • A Csordás-ág lefedetlen kupagyőztese: Nagy-Hoffer Krisztina.
  • 000 pontérték átlépése: Justin házaspár.

Csordás Anikó ágvezető, Gyémánt HV

Csordás Anikó: Azt keressük, aki keres valamit!
A napot Csordás Anikó Gyémánt Hálózatvezető zárta. Anikó megosztotta velünk, hogy megfelelő munkával, kitartással és hittel hova lehet eljutni. Nagyon hasznos tanácsokat adott mindenkinek az előadásával. Ha megmutatod másoknak ezt a lehetőséget, akkor szabad, kötetlen életed lesz. Az egyik jelmondata, hogy „azt keressük, aki keres valamit”, ami annyit jelent, hogy azokat az embereket keressük, akik egészségesebb életmódot szeretnének élni és sikeresek szeretnének lenni abban, amit csinálnak.

Mutass példát!
Fantasztikus nap volt, pozitív emberekkel és tanulságos előadásokkal. Köszönjük az rendezvény háziasszonyának a nap konferálását. Köszönöm ágvezetőmnek és közvetlen vezetőmnek, hogy részese lehetek ennek a csapatnak. A soraimat egy aznap elhangzott mondattal zárnám: „Akkor tudsz sikeres lenni, ha magad is példát mutatsz!

Ezeket olvastad már?