Kezdőoldal Ágak Ilyen volt a 9. VIP Vezetőképzés a Csordás-ágon – nagy lendületet adott az újabb Vecsés a rekordszámú résztvevőnek

Ilyen volt a 9. VIP Vezetőképzés a Csordás-ágon – nagy lendületet adott az újabb Vecsés a rekordszámú résztvevőnek

Rekordszámú résztvevő jelent meg a Csordás-ág kilencedik VIP tréningjén Vecsésen, a Hotel Stációban, 2021. október 24-én. A közel hatvan résztvevő, köztük sokan újak is, izgatottan várták a kétnapos kurzust. S hogy mit kaptak a Tudatos Vezetők Képzésén? Elméleti és gyakorlati tudást, jó példákat, dinamizmust, nem mellesleg egy összetartó csapat támogatását, és emelkedett érzéseket. Justin János hálózatvezető vette kezébe a tollat a tréninget követően, s fotókat is bőven küldött illusztrációként.

A Justin-Pálfy csapat tagjai

Justin-Pálfy Eszter és Justin János hálózatvezetők

Jól kézben tartotta a háziasszony a tréninget

Egy fontos kérdés
A rendezvény háziasszonya Csiba Annamária hálózatvezető volt. Elsőként Csordás Anikó Gyémánt Hálózatvezető tartott előadást. Beszélt a rendszerről, kiemelte a képzések fontosságát, valamint azt, hogy mindenki legyen nagyon büszke magára, aki most itt van, hiszen ők a legfelső polcra tették a Biocomot! Anikó megismertette velünk a saját életútját, az elmúlt hat évet a Biocomon belül, miként fejlődött és alakult ki a ma már közel 4000 fős hálózata, mely 110.000 pontos forgalmat produkál havonta. Elmondta többek között azt is, hogy a Biocom egy „életmód, amivel egészséget megőrzünk, vagy visszaállítunk”, beszélt a segítségnyújtás fontosságáról, az üzleti fejlődés lehetőségéről, és egy nagyon fontos választásról, hogy termékértékesítő vagy hálózatépítő akarsz-e lenni? Mit teszel meg a céljaidért, fejlődsz-e, képzed-e saját magadat? Ha igen, akkor a befektetett munkáddal a jövedelmed is biztosan egyenesen arányos lesz.

Kik a kulcsemberek?
A következő előadó Tóthné Molnár Ibolya Ezüst Hálózatvezető volt, az ő előadása a „Kik a kulcsemberek?” címet kapta. Ibolya ismertette velünk a kulcsemberek legfontosabb jellemvonásait, mire kell figyelni egy sikeres hálózatépítőnek, hogy észrevegye, kik a csapatában lévő kulcsemberek. Ezután a különböző szintek elérési lehetőségeit, ennek feltételeit, illetve az ezzel járó kedvezményeket ismertette, majd beszélt a boltcsere-program, és patikacsere-program fontosságáról és ezek megismertetéséről az emberekkel. Tudatos vezetőképzés révén különösen kitért arra, hogy hatos, hetes szinteken mikre figyeljenek oda a vezetők, illetve a leendő vezetők. Beszélt a határidők fontosságáról, a katalógusok, könyvek, hanganyagok beszerzésének fontosságáról.

Tóth István Ezüst HV előadása

Neked kell változnod!
Ibolya után férje, Tóth István Ezüst Hálózatvezető tartott előadást. Mondandóját egy nagyon fontos üzenettel kezdte, miszerint „nem a világnak kell megváltoznia, hanem neked”! Aztán beszélt a kitűzött célok eléréséről, azok lehetőségeiről, különböző lépéseken keresztül ismertette ezeket. Az egészség fontosságán keresztül, a példamutatáson át, a szponzori együttműködés szerepéig sok minden elhangzott. Beszélt a tudatos kommunikáció használatáról, a pénz szerepéről, majd a munkatársak elindításáról és tanításáról. Mondandója végén kiemelte talán az egyik legfontosabb hálózatépítési pontot, a veszteség nélküli tudásátadást és hogy az, amit csinálunk, másolható legyen. István felső vezetőnként különösen közel áll a szívünkhöz, mindig ámulattal hallgatjuk az előadását, amely ezúttal is fantasztikusra sikeredett!

seg_soft

Használd a közösségi médiát!
István, és persze a finom ebéd után, nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy újra „felrázzam” a csapatot. Nagyon hálás vagyok, hogy lehetőséget kaphattam egy ilyen fontos rendezvényen, hogy elmondhassam életutunkat a Biocomban. Elmeséltem, az elmúlt nyolc hónapban hogyan sikerült éppen októberben a kitűzős hálózatvezetői címet is elérnünk. Beszéltem a munkamódszerekről, miként használjuk a közösségi médiát (Facebookot, Instagramot, Tik-Tok-ot), milyen reklámozással igyekszünk minél szélesebb körben terjeszteni az általunk létrehozott Facebook oldalt. Reklámtárgyak, bögrék, pólók, különböző reklámanyagok segítségével, illetve a sok fantasztikus nyereményről, elismerésről is szóltam, amit a nyolc hónapon keresztül kaptunk. Ezekről egy képriportot állítottunk össze a jelenlévőknek.

Hidegföldi Zoltán HV

A hálózatépítés is egy szakma
Utánam egy nagyon kedves barátunk, Hidegföldi Zoltán hálózatvezető mesélt arról, hogy tanulni kell a hálózatépítést, hiszen ez is egy szakma. Fontos iránymutatást adott arra, hogy mindenki árazza be magát a saját értékére és merjen kitörni a saját dobozából, amibe becsomagolták. Szerinte ez a sikeres fejlődés alapja. Valamint fontos, hogy az alkalmazotti szemléletet minél előbb mindenki vállalkozói szemléletre tudja alakítani, így lehet rövid távon minél nagyobb sikereket elérni a hálózatépítésben.

Kutas Tünde HV a Biocomos életútjáról mesélt


Itt a magad ura lehetsz
Zoli után Kutas Tünde hálózatvezető mesélt a Biocomos útjáról. A munkamódszereiről, kezdeti sikertelenségéről, illetve, hogy mennyi mindenben kellett változnia ahhoz, hogy ma már egy sikeres és dinamikusan fejlődő csapatot vezethessen, ahova folyamatosan érkeznek az új fényecskék és munkatársak. Tündinek is, mint sokunknak meg kellett tapasztalnia azt, hogy ebben a rendszerben tényleg a magad ura lehetsz, és azokat a béklyókat, amiket éveken át ránk pakoltak, le kell vessük! Bármire képesek vagyunk, amit csak kitűztünk magunk elé, és erre a Biocom rendszerében rengeteg követendő példát találunk.

Csordás Anikó ágvezető, Gyémánt HV

Egy kis módszertan
Nap zárásaként ismét Csodás Anikó Gyémánt Hálózatvezető tartott nekünk egy rövid, bár annál tartalmasabb előadást. Ebben konkrét módszereket kaphattunk a regisztrációról, a termékek megrendeléséről, a Ferenczy könyv fontosságáról, a technikai eszközök használatáról. Szólt arról is, hogy a reklámjainknál kiemelt figyelemmel kell lennünk a saját fényképek és tartalmak használatára.

Köszönet a vendégelőadóknak, a Tóth-Wolford gyémánt házaspárnak!

Gyémánt vendégelőadók
Előadása végén Anikó bejelentette – amit már nem tudott tovább titkolni – miszerint nemsokára megérkeztek vendégeink, Tóth-Wolford Erika és Tóth Lali személyében. Mondanom sem kell, majdnem kiugrottam a bőrömből, hiszen mióta a Biocom hálózatának tagja vagyok és egyszer rátaláltam a cikkükre a biocomnetwork.hu oldalon, hogy ők maxolták ki öt év alatt a marketingtervet, azóta hatalmas és követendő példák számunkra. Így nem kis izgalommal vártam az estét, hogy végre személyesen is találkozhassunk velük, illetve a másnapot, amikor is bejelentették, hogy ők lesznek a fő előadóink.

A házigazdák a vendég Gyémánt Hálózatigazgató házaspárral

Tóth-Wolford Erika Gyémánt HIG

Csapatépítő est
Délután négy óra körül zártuk a napot, majd izgatottan mindenki elfoglalhatta a szállodai szobákat, és a jól megérdemelt wellnessben kellemes kötetlen és baráti beszélgetések jöhettek létre, majd kicsit kipihenve magunkat, hét óra tájban közös vacsorára mentünk, mely ezúttal is – mint mindig – rendkívül finom és ízletes fogások sokaságából állt. A nap zárásaként nyolc órától újra a rendezvényteremben egy szuper csapatépítő estben lehetett részünk. Játékos, de annál építőbb és tanulságosabb feladatokkal, majd a terem zárását követően a kisebb baráti csoportokban még a szobákban, jó hangulatú beszélgetések folytak, aztán mindenki nyugovóra tért és izgatottan várta a következő napot.

Munka, idő, energia, őszinteség
A második napot szintén Csiba Annamária, a rendezvény háziasszonya nyitotta. Az első előadó Tóth Lali volt, akit mindannyian ámulattal, nagy érdeklődéssel hallgattunk, hogy micsoda fantasztikus utat jártak be és mindössze öt év alatt sikerült teljesíteniük a marketingterv csúcsát, azaz Gyémánt Hálózatigazgatóvá váltak. De ami még ennél is fontosabb, megtudhattuk azt, hogy hogyan csinálták mindezt… Útmutatásokat, segítségeket kaptunk, mellyel a saját hálózatunkat fejleszthetjük. Nagyon hálásak vagyunk ezért. Lali után párja, Tóth-Wolford Erika következett, aki még részletesebben rávilágított az őket körülvevő hálózatra, illetve munkamódszereikre, kezdve a Facebook csoportoktól a chat csoportokon át a kúrázókkal való személyes konzultációkig. És igen, ők is elmondták, amit már sokszor hallottunk ebben a rendszerben, itt sem fog a sajt magától a szájunkba esni, dolgozni kell érte. Viszont befektetett munkád busásan megtérül, ha rászánod az időt és energiát. Ami még nagyon megmaradt bennem gondolataidból, hogy mennyire fontos az őszinteség, és az ez által vezetett hálózatépítés, amely olyan magabiztossá teszi őket!

A Csiba csapat

A rendszer működik!
Különösen büszke voltam a csapatomra, hiszen erre az alkalomra nyolc fővel érkeztünk, ami nálunk is újra rekordnak számít. Látom azt a munkatársakon, hogy mennyire sokat számítanak ezek a képzések, mennyire új lendületet tudnak adni, mind az újaknak, mind a régebb óta rendszerben lévőknek. Sokszor egy ilyen rendezvényen két nap alatt öt-nyolc-tíz év tudását adják át nekünk, olyan emberek, akik már végigjárták az utat. Nekünk pedig, amit már mi is igyekszünk tanítani, nincs más feladatunk, mint megérteni, hogy ez a rendszer működik, csak követnünk kell őket!

Dinamikát adott
Úgy gondolom, hogy a jelen lévő közel 60 fő számos elméleti és gyakorlati tudással gazdagodva térhetett haza, mellyel a hálózatát dinamikusabbá teheti. Mi és szerintem csapatunk többi tagja is azon lesz, hogy a jövőbeli Vecséseken is minél nagyobb létszámmal lehessen jelen.

Az új résztvevők elismerése, éremmel

A Hoffer-Hidegföldi Team tagjai

Az újak elismerése

Nagy Zsuzsanna csapata

Az angyalkázós játék “győztese”

 

 

Ezeket olvastad már?